Ne szólaljanak meg a vészharangok Avellino után!

avellino címerFelzárkózás vagy leszakadás. Akár kezdhetnénk így is a vasárnapi Avellino-Palermo (kezdés 12:30) bajnoki mérkőzés beharangozóját, mert bizony, sorsdöntő mérkőzés vár ránk a Serie B 12. fordulójában. A tét nem kicsi, hiszen ha nyerünk Avellino-ban, akkor pontszámban beérjük a hétvégi riválisunkat és újra az élmezőnyhöz tartozhatunk, ha viszont ne adj’ Isten kikapunk, akkor komoly hátrányba kerülhetünk az egyre távolodó élbolytól. Hajtás után következzen az Avellino-Palermo mérkőzés beharangozója.

Vasárnap 12 óra. Megszólalnak a déli harangszók, az emberek többsége pedig a jól megérdemelt ebédjét kezdi el fogyasztani. Számunkra viszont ezúttal nem a vasárnapi menün, hanem sokkal inkább a Giuseppe Iachini által irányított kedvenc rózsaszín-fekete csapatunkon lesz a hangsúly. Alighogy elhallgatnak ugyanis a harangszók, máris pályára lép szeretett együttesünk, méghozzá a tabellán 4. helyet elfoglaló Avellino otthonában, ahol mondjuk ki, borzasztóan fontos derbi vár ránk.

Persze várhatnánk nyugodtabban is ezt a ki-ki ütközetet, ám miután nem tudtuk hazai pályán legyőzni a Varese-t (0-0), ismét magunknak tettük nehézzé a helyzetünket. Most már kár, az elmúlt hétvégén történt pontvesztés miatt keseregni, egy pár mondat erejéig azonban mégis visszatérnék a Varese elleni remire. Dybala-ék nem úgy játszottak, ahogy az elvárható lenne, és ismét csak bebizonyosodott, hogy egy győzelemért, jóval többet kell(ene) kockáztatni. Az nem lesz elég az A-ligába való visszajutáshoz, hogy hazai pályán a csodára várunk, és hogy előbb-utóbb csak rúgunk valahogy egyet (vagy majd kapunk valami segítséget…), mert ennek csak egy dolog lehet a vége: leikszelünk a nálunk jóval szerényebb képességű csapatok ellen! Ennél jóval agresszívabb játékot kellene játszanunk, főleg hazai környezetben! Monyox kollégám például joggal vetette fel a múltkori mérkőzés után, hogy miért nincs egy irányító típusú játékos a pályán, mert valljuk meg, Di Gennaro közel sem tudja ellátni ezt a szerepkört! Csacskaság lenne azonban csak Di Gennaro nyakába varrni a gyenge produkcióinkat, mert sajnos nem csak ő, hanem a többiek sem – tisztelet a kivételnek – azt nyújtják, amit tudnak! Így pedig nehéz lesz elérni a szezon előtt kitűzött célokat – vagyis a visszajutást!

A múlt heti meccs után persze nehéz optimistán várni a vasárnap déli mérkőzést, mi azonban mégis megpróbálunk pozitívumokat keresni.Az első reménysugarunk Giuseppe Iachini személye lehet (mondjuk nem éppen a remek edzői húzásaira célzok), akivel eddig még nem kaptunk ki (5 mérkőzésen 3 győzelem, és 2 döntetlen a mérlege). A második kiemelendő tény, ami szintén kapcsolódik az edzőnkhöz, hogy az általa irányított öt mérkőzésen, háromszor még gólt sem kaptunk, erre a jó védekezésre (már, ha ez tényleg jó volt…) pedig nagy szükségünk lenne vasárnap is.

Harmadik támpontnak a Siena elleni mérkőzést hoznánk fel, mert az egy hasonló rangadó volt, mint a vasárnapi lesz. Akkor megmutattuk, hogy képesek vagyunk rangadót nyerni idegenben, ráadásul emberhátrányban is! Persze tudjuk, ahhoz a sikerhez is kellett bőven szerencse, de legyünk őszinték, kit érdekelne, ha hasonló körülmények között nyernénk most vasárnap? Gyanítjuk, hogy senkit sem! Siena-ban hatékonyak voltunk az ellenfél kapuja előtt, és ha ezt, valamint az ott látott elszántságot sikerülne megismételni Avellino-ban, akkor véleményem szerint, képesek lehetnénk egy újabb idegenbeli bravúrra. Ehhez természetesen újra óriási formajavulásra lesz szükség, mert az előző fordulóban ugyebár, már megint egy olyan Palermo-t láttunk, amelyet többet nem szeretnénk!

mediagol palermo logo szülinap

Negyedik kapaszkodó: A játékosoknak most vasárnap minden okuk meg van arra, hogy igazán odategyék magukat a rózsaszín-fekete színekért, mert klubunk pénteken (november 1-én) ünnepelte a 113. születésnapját, ezt pedig – már ha jelent valamit a fiúknak ez a klub – nem illene egy vereséggel elrontani.

torta 113

Ami egyébként a csapatunk összetételét illeti: két védőnk, Claudio Terzi és Aljaz Struna sem áll majd rendelkezésre, mert mindketten sérüléssel bajlódnak, így minden bizonnyal ismét lehetőséget kap majd a védelem tengelyében Milan Milanovic. A Varese ellen csereként pályára lépő fiatal szerb bekk mellett valószínűleg ismét Sinisa Andjelkovic és Ezequiel Munoz játszik majd, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Iachini ismét a 3 védős rendszert választja majd (más választása nagyon nincs is, mert elfogytak a hátvédek!). Michel Morganella sincs még ezen a mérkőzésen, így a jobb szélen, valószínűleg ismételtenEros Pisano kaphat majd szerepet, aki kellemes meglepetést okozott a játékával a Varese ellen. Kíváncsian várjuk, hogy a középpályán lesz-e valamilyen személyi változás, mert talán nem ártana egy kis vérfrissítés ebbe a csapatrészbe. Mondjuk, tényleg szívesen megnéznénk Vazquez-t (bár erre most sincs esély, mert Vazquez ezúttal sem került a 22-es keretbe), mint irányítót, de úgy véljük, hogy Alen Stevanovic-ot is indokolatlanul mellőzük a kelleténél többször. És még valami: lehet, hogy Barreto-nak is jót tenne egy kis pihentetés, mert az elmúlt hetekben, ő is teljesen észrevehetetlen a pályán. Bolzoni játékára ellenben újra számíthat Iachini, és nem lennénk meglepve, ha a 15-ösünk kezdőként lépne pályára vasárnap.

A támadóink közül Abel Hernandez a héten elég sokat küszködött a bokájával (a héten 4 nap is terápiára járt és külön is edzett), és erősen kérdéses a játéka is, ám legyünk őszinték: tőle is jóval többet várunk! Ha esetleg nem tudja vállalni a játékot, akkor egyértelműen Kyle Lafferty lép előre, Paulo Dybala helye viszont eddig megkérdőjelezhetetlennek tűnik, bár tegyük hozzá, hogy ő sem a mostani játékával érdemelte ki az automatikus tagságot a kezdőben.

Egy szó, mint száz: a játékosainknak nemcsak csapatszinten, hanem egyénileg is sokat kellene javulnia ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni Avellino-ban. És ha már az Avellino-nál tartunk, akkor vessünk egy pillantást a vasárnap déli vendéglátónkra!

A Massimo Rastelli által irányított zöld-fehér (ilyen színösszetételt ritkán látni Olaszországban) csapat, jelenleg a tabella 4. helyén áll, és mint ahogy már fentebb említettük, három ponttal gyűjtöttek (szám szerint: Avellino 21 pont, Palermo 18 pont) eddig többet, mint mi. Az elmúlt két bajnoki mérkőzésüket megnyerték (legutóbb kedden, Cittadella-ban győztek 2-1-re), ami azt mutatja, hogy jó formában vannak. Igaz előtte, kaptak egy sima hármast Siena-ban, így ha abból indulunk ki, hogy közvetlenül az ő látogatásuk után mi nyerni tudtunk az Artemio Franchi-ban, akkor talán nem is kell annyira tartanunk vasárnapi riválisunktól. A helyzet persze nem ennyire egyszerű, ráadásul tudjuk, hogy minden mérkőzés más és más, így nem árt kellőképpen tisztelni az avellinoiakat! Már csak azért sem, mert eddig még senki sem tudott győztesen távozni a Stadio Partenio-Lombardi-ból, ez pedig jól mutatja, hogy miért is áll ilyen előkelő helyen a zöld-fehér együttes. A hazai mérlegük egészen félelmetes, ugyanis az idei bajnokságban a Monza, a Cesena (Coppa Italia meccsek voltak), a Novara, a Ternana, az Empoli és a Bari is fejet hajtott Avellino-ban, ponttal pedig csak a Varese (1-1) tudott távozni.

Ezek után mi mást lehetne még mondani, minthogy a mieinkre pokolian nehéz kilencven perc vár, és bizony, óriási bravúr lenne mindhárom pont megszerzése. És mi lesz, ha még pontot sem tudunk szerezni? Akkor Avellino-ban nekünk fognak harangozni. Méghozzá a vészharangok kezdenek majd el kongani…

Keret:

PORTIERI: Fulignati, Sorrentino, Ujkani.

DIFENSORI: Andelkovic, Daprelà, Milanovic, Munoz, Pisano.

CENTROCAMPISTI: Bacinovic, Barreto, Bolzoni, Di Gennaro, Lores, Ngoyi, Sanseverino, Stevanovic, Troianiello, Verre.

ATTACCANTI: Belotti, Dybala, Hernandez, Lafferty.