Megszületett az első bajnoki győzelmünk a 2014-es esztendőben. Szombaton hazai környezetben, Abel Hernandez hajrában lőtt 11-es góljával 1-0-ra győztük le a Padovát, és mivel a közvetlen riválisaink újfent botlottak, ismét növelni tudtuk az előnyünket a tabellán. A Padova elleni 90 perc egyébként hűen tükrözte a Serie B idei küzdelmeit, mert ismét csak bebizonyosodott: nincsenek előre lefutott meccsek és minden egyes pontért keményen meg kell izzadni.

 „Legyen már végre egy magabiztos, sima győzelem hazai pályán!” Ezzel az óhajjal vártuk valamennyien a szombati, Padova ellen esedékes bajnoki mérkőzést, akik ellen joggal reménykedhettünk abban, hogy ezúttal nem kell majd különösebben izgulnunk. Mert akárhogy is nézzük, eddig szinte minden hazai mérkőzésünkön alaposan megszenvedtünk, gondoljunk csak a Pescara, a Varese, a Latina, a Novara, a Ternana, vagy a Modena elleni derbikre. Ilyen szempontból a Padova ellen sem mehettünk biztosra, de ezúttal mégis abban bíztunk, hogy kellemes és nyugodt szombat délutánunk lesz. Ha csak a tabellára pillantottunk, akkor azt láttuk, hogy az első fogadja az utolsó előttit, és erre szokták totónyelven mondani, hogy országos egyes. Ráadásul arra is tisztán emlékeztünk, hogy az ősszel sima 3-0-as győzelmet arattunk Padova-ban, így aztán miért ne reménykedhettünk volna egy hasonlóban?     A mérkőzés eleje nem is okozott csalódást, hiszen érvényesült a papírforma. A rózsaszín-feketék szó szerint nekiestek a piros-fehéreknek, és úgy tűnt, csak idő kérdése az első hazai gól megszületése.

A 84 nap után visszatérő, és újra kezdőként szerepet kapó Stefano Sorrentino-nak  (a fenti képen) semmi dolga nem akadt a kapuban, nem úgy a túloldalon álló Luca Mazzoni-nak. A Padova cerberusát hamar próbára tették a támadóink, ám az ismét harcosan futballozó Kyle Lafferty ziccerét bravúrral védeni tudta a vendég 22-es. Pisano helyzeténél már Mazzoni is verve volt, ám egykori csapatkapitányunk kihagyta a kihagyhatatlant, és a kapu torkából az égbe lőtte a labdát. Kár érte, mert ez egy gyönyörű támadás volt, ami gólt érdemelt volna, ám sajnos, pont Eros-ra jött ki a befejezés, akiről tudjuk, hogy nem a gólérzékenységéről híres.

(Pisano (3) könnyen gólt szerezhetett volna a Padova ellen, ám elhibázta a ziccert)

Ettől függetlenül ezt illett volna gólra váltani, de mivel nem így történt, maradt a 0-0. Mindegy, úgy voltunk vele, hogy ha folytatjuk az első félórában látott agresszív, gólra törő futballunkat, akkor nem lehet gond. De mégis baj lett. A félidő utolsó negyedórájára csapatunk játéka érthetetlenül visszaesett, és nagyon már helyzetet sem tudtunk kidolgozni. Persze többet birtokoltuk a labdát, és olykor tetszetősen is adogattunk, de a kapu elé érve, már elfogyott a tudomány. Érezhette ezt a Padova is, akik a játékrész vége felé felbátorodtak, és egyre többször keveredtek a hazai kapu elé. La Camera és Osuji helyzeténél Sorrentino-nak kellett bizonyítania, hogy hiába hagyott ki sérülés miatt majd’ három hónapot, nem felejtett el védeni, Vantaggiato lövésénél pedig csak a biztonság kedvéért mutatott be egy vetődést. A jó kezdésünk tehát már a múlté volt, és egyre inkább azt véltük felfedezni a srácokon, hogy idegesek. Nyilván jót tett volna, ha sikerül az elején találni egy megnyugtató vezető gólt, ám mivel ez nem jött össze, egyre rosszabb lett a játékunk, a Padova pedig az első játékrész hajrájára belelkesedett és elhitte, hogy lehet keresnivalója a Renzo Barbera-ban. Számunkra tehát nagyon jókor jött a szünet, amelyben reméltük, Iachini-nek sikerül megnyugtatnia a csapatot.

Azt végül is nem tudjuk, hogy mi hangzott el az öltözőben, azt viszont már láttuk, hogy a második félidő elejét közel sem sikerült úgy kezdeni, mint az elsőt. Hiába no, úgy néz ki, idén az a divat, hogy aki a Palermo otthonába látogat, foggal-körömmel védekezik. Maresca próbált irányítani a középpályáról, de mivel a csatárok nem igazán voltak megjátszhatóak, nem tudtunk rést ütni a padovai falon. Abel Hernandez megint csak álldogált elöl, és várta a csodát, míg Lafferty hiába lépett vissza labdákért, elöl már nem talált meg vele senkit. Úgy tíz perc telt el a második negyvenötből, amikor kis híján megszerezte a vezetést a vendéggárda. A Rocchi-Pasquato-Osuji háromszögelés végén a nigériai középpályás került hatalmas ziccerbe, ám hiába állt szemben a kapuval, mégis fölé bombázott. Óriási kő esett le a szívünkről, mert egy ilyen meccsen hátrányba kerülni, kész öngyilkosság lett volna. Próbáltunk is változtatni, és még nagyobb nyomás alá helyezni a vendégeket, de igazán kidolgozott helyzetig továbbra sem jutottunk el. Leginkább csak a szélről beívelt labdákban bízhattunk, ebben pedig a bal szárnyunk volt igencsak aktív. A palermói színekben először debütáló marokkói Achraf Lazaar pozitív benyomást tett ránk, mert az egész meccsen hasznosan futballozott.

A 7-es mezben pályára lépő 21 esztendős játékos (a fenti képen) sokszor „száguldott el” a bal szélen, a középre adásai pedig rendre veszélyt teremtettek a vendég kapu előtt. Egy ízben, remekül varázsolta Abel fejére a lasztit, az uruguayi azonban ebből sem tudott gólt szerezni. Amilyen aktív volt a bal oldalunk, olyan passzív volt a jobb. Pisano ekkor, gyakorlatilag már semmit sem tett hozzá a támadások segítéséhez, így aztán adekvátnak tűnt a cseréje, mint ahogy, Valerio Verre is alulmúlta önmagát. A helyükre beálló Franco Vazquez (ő váltotta Verre-t) és Alen Stevanovic (ő jött Pisano helyére) új lendületet hoztak, bár ezen már aligha lepődünk meg, és inkább azt furcsálljuk, hogy miért nem kezdő ez a két ember. A svájci születésű szerb játékos beállítása ezúttal is remek húzásnak bizonyult, ugyanis a pályára lépését követően már sokkal több akciónk futott a jobb oldalon. (Egyébként kissé érthetetlen, hogy miért is került ki Stevanovic a kezdőcsapatból, mert korábban már bizonyította, hogy nagyon is fekszik neki ez a jobb oldali szerepkör, gondoljunk csak Belotti 92. percben fejelt győztes góljára a Novara ellen, ami szintén Alen beadásából született!)

(Alen Stevanovic jó cserének bizonyult szombaton is)

Egyre inkább közeledett a mérkőzés vége, és az eredményjelzőn továbbra is két hatalmas nulla állt. Mindeközben figyeltük (már aki) a Trapani-Empoli mérkőzést is, ahol szintén gólnélküli döntetlen volt az állás, így tudtuk, egy esetleges győzelemmel, tényleg a mi fordulónk lehet a szombati. Az utolsó negyedórában már egyértelműen a kapujuk elé szorítottuk a padovaiakat, akik minden bizonnyal kiegyeztek volna a 0-0-val. A 76. percben Sinisa Andelkovic, pár minutummal később pedig Francesco Bolzoni fejesénél védett óriásit a vendégkapus, mi pedig már attól féltünk, hogy csakúgy, mint két hete, megint rúgott gól nélkül maradunk hazai pályán, és újabb fontos pontokat hagyunk elúszni. Most azonban a szerencse velünk volt. Lazaar baloldali beadása Stevanovic elé került, akinek a lövése az egyik védő kezén változtatott irányt, ezért pedig teljesen jogosan 11-eshez jutottunk a találkozó 84. percében. A labda mögé Abel Hernandez állt, aki általában magabiztosan értékesíti a büntetőket (kár, hogy jelenleg tényleg csak erre jó…), és mivel ezúttal sem hibázott, előnyhöz jutottak a mieink.

(Abel Hernandez szerencsére nem remegett meg, és belőtte a 11-est)

Egyébként arra kíváncsiak lennénk, hogy miért csak a végén kezdtünk el újra 100%-on pörögni, mert negyedóra jó futball, nem biztos, hogy máskor elég lesz a győzelemhez! A lényeg a lényeg, hogy megszereztük a vezetést, de a hosszabbítással együtt még jó 10 perc hátra volt, amiben reméltük, nem kell majd komoly izgalmakat átélnünk. (És mi még sima mérkőzésre számítottunk…) A vendégek természetesen megpróbáltak mindent megtenni az egyenlítés érdekében, Pasquato lövésével pedig jelezték, még nem nyugodhatunk meg. Több helyzetet viszont szerencsére már nem tudtak kialakítani Sorrentino kapuja előtt (pedig Feczesin Róbert személyében még egy csatárt is beküldtek), így pedig maradt az egygólos hazai győzelem. A mérkőzés krónikájához még hozzátartozik, hogy a Padova védőjét, Santacroce-t a 92. percben kiállították, nálunk pedig időhúzás céljából Roberto Vitiello is pályára került, aki szintén most debütált rózsaszín-feketében. Ezek azonban már semmit sem változtattak a lényegen, vagyis a végeredményen, ami maradt 1-0, és mivel a Trapani-Empoli meccsen is maradt a 0-0, továbbnőtt az előnyünk Tavanoékkal szemben. Immár négy ponttal vezetjük a Serie B tabelláját, az osztályozót érő harmadik helyhez (a dobogó alsó fokán álló Avellino is ikszelt Ternana-ban) képest pedig 6 pont az előnyünk.

Összességében tehát, számunkra ismét csak kedvezően alakultak az eredmények, és végül megint jól jöttünk ki a hétvégi fordulóból, de a Padova ellen nyújtott teljesítményünkre azért, így sem lehetünk túlságosan büszkék. Mert a szombati 1-0-s győzelemről ezúttal is a „nyögvenyelős” vagy a „szenvedős” jelzők jutnak majd az eszünkbe, ám az ilyen sikernek természetesen ugyanúgy tudunk örülni, mintha három, négy vagy öt nullára győztünk volna. Egyszer meg csak eljön az a nap is, amikor teljesül a vágyunk, és egy magabiztos, sima győzelmet aratunk itthon. Bár a Serie B-t ismerve, ez nem biztos, hogy idén tavasszal fog bekövetkezni.