100%-os lett az áprilisi mérleg

Kezdőkép április

Ha csak egyetlen szóval kellene minősítenünk az áprilisi hónapunkat, akkor valószínűleg a TÖKÉLETES lenne rá a legmegfelelőbb jelző. Merthogy az elmúlt harminc napban 100%-t nyújtva, mind a négy bajnoki meccsünket megnyertük, és ezzel gyakorlatilag az aranyérmet is bebiztosítottuk. Igaz, matematikailag még nem vagyunk bajnokok, de szerintünk erre sem kell már sokat várnunk! Az áprilisban begyűjtött maximális tizenkét ponttal ugyanis, tizenhat pontosra nőtt az előnyünk, így a májusban rendezendő utolsó hat meccsből már elég, ha csak egyet megnyerünk! (Lehet, hogy még ennyi sem kell…) Hogy miként alakul majd az ötödik hónapunk, még nem tudjuk, – legfeljebb csak sejtjük – azt viszont tudjuk, hogy mi történt velünk a negyedikben! Következzen a szokásos, hó végi összefoglalónk! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Még várni kell…

screen-latina-palermoA helyzet az, – és tudom, nem először mondom ezt, – hogy összeérett a csapat. Akárhogy is nézzük, akármennyire is próbálunk objektívak lenni és szerények maradni, a tények is azt mutatják, hogy ez a csapat kiemelkedik a mezőnyből. Mi sem támasztja ezt nyilvánvalóbban alá annál, mint hogy a második helyezett, (jelenleg) legnagyobb rivális Latina otthonában különösebb izgalmak/megerőltetés nélkül magabiztos győzelmet aratott a csapat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Latina-ban még szépen kell muzsikálni

latina palermo kezdőkép

A tavasz rangadója következik. Igen, tudjuk, korábban ezt mondtuk az Empoli elleni kilencven percünkre is, ám akkor még nem számítottunk arra, hogy az április végén esedékes Latina elleni összecsapásunkra szintén használhatjuk majd ezt a kifejezést. 35 forduló elteltével viszont már tudjuk: a tavasz legnehezebb derbije valószínűleg még csak most szombaton (kezdés: 15 óra) jön! A Latina ugyanis, hozzánk hasonlóan megnyerte az utolsó négy bajnokiját, a remek formájának köszönhetően pedig fel is ugrott az automatikus feljutást érő második helyre. Mielőtt azonban „aranycsatának” neveznénk a szombati bajnokit, nem árt egy dolgot tisztázni: hét fordulóval a bajnokság vége előtt 15 pontos előnnyel vezetünk, így egy esetleges idegenbeli bravúrral – no meg a többi mérkőzés eredményének kedvező alakulásával – akár már a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetünk! Jöjjön a Latina elleni mérkőzés beharangozója! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Félgőzzel is…

lajoyaPalermo-Reggina 1:0 29 pt. P. Dybala. Elég ennyit megjegyeznünk a csütörtök esti meccsről. Meg persze a begyűjtött 3 pontot. A többit meg inkább felejtsük el. Tulajdonképpen egy langyos meccsről beszélünk, amit félgőzzel nyertünk meg, abszolut felejthető játékkal. Sokkal többet is kihozhatott volna a csapat a mérkőzésből, ráadásul egy többgólos győzelemmel a szurkolók irányába is ki lehetett volna fejezni valami kis hálaszerűséget.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A derbin is nyerő volt az új módi

kezdőkép 2 trapani jó

Szombaton olyan dolog történt velünk, amire már nagyon régóta vártunk! Hét év után újra derbit nyertünk idegenben, és a 2006/2007-es szezon óta ez az első idény, amikor oda-vissza legyőztük az egyik szicíliai riválisunkat! Mindezért nagy köszönet jár észak-ír támadónknak, Kyle Lafferty-nek, aki Trapani-ban csereként beállva, egy nagyszerű kontra végén a kapuba talált, ezzel pedig eldöntötte a derbit. Azt a meccset, amely színvonalában és látványosságában is jócskán elmaradt attól, amire előzetesen számítani lehetett.  Ez azonban egy cseppet sem zavart minket, a lényeg, hogy újabb három pontot szereztünk, a 13 pontos fórunk pedig a 34. forduló után is meg van. Még mielőtt azonban ennyivel lezárnánk a hétvége eseményeit, ugorjunk vissza a szombati napra, és lássuk, hogy mi minden történt még a „kisebbik” szicíliai derbin! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tizenegy derbi-siker az elmúlt évtizedben

Derbi kezdőkép

Ami Katalán-földön a Barcelona-Espanyol; ami a Ruhr-vidéken a Dortmund-Schalke 04; ami Bretagne-ban a Rennes-Nantes; ami Észak-Olaszországban a Juventus-Inter; az Szicíliában a Palermo-Catania! Másként kifejezve: számunkra minden évben ez jelenti az „Év meccsét”, vagyis a DERBIT! De mi van akkor, ha a két ősi rivális az adott bajnoki esztendőben, nem ugyanabban az osztályban szerepel? Nos, a derbi elmarad. Vagy mégsem? Hiába estünk ki ugyanis tavaly az A-ligából (és maradt bent legnagyobb bánatunkra a Catania), szerencsére az idén sem maradunk Szicíliai Derbi nélkül! Igaz a párosítás más, de a hétvégén esedékes Trapani-Palermo így is pikáns kis meccsnek ígérkezik! Bár a szombati kezdőrúgás (15 óra) még odébb van, mi már derbi-lázban égünk, és hogy minél nagyobb kedvet csináljunk Nektek is, éppen ezért egy poszttal készültünk, amelyben az utolsó 25 szicíliai derbire emlékezünk vissza! Csakhogy mindenki átérezze: ez a hét tényleg teljesen máshogy telik, mint amikor a többi bajnokira hangolódunk! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egyhangú pontozásos győzelem…

kezdö…a Barberában a (holtversenyben) 6. helyezett Avellinóval szemben. De ugorjunk csak vissza péntek este 20:30-ra! Akárhogy is néztük/gondoltuk, a 6. helyezett elleni meccs (akik csak 5 ponttal vannak lemaradva a 2. Empoli mögött), nem ígérkezett sétagaloppnak, még ha hazai környezetben is játszott a csapatunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy hónap, amikor minden jól alakult

márciusi kezdőképEmlékeztek még, hogy mivel fejeztük be a februári összefoglalót? Ha nem, akkor segítek: annak a reményünknek adtunk hangot, hogy a gyengére, ezáltal felejthetőre sikerült februárt egy mágikus márciusi hónap kövesse. És a vágyaink ezúttal valóra is váltak! Mert a március nemhogy mágikus lett, hanem egyszerűen csodálatos, fantasztikus, lenyűgöző, elképesztő és sorolhatnánk még a pozitívabbnál pozitívabb jelzőket. Pedig az elmúlt harmincegy nap nem volt könnyű, de nagyon nem! Kedvenc csapatunknak hat nehéznek ígérkező bajnoki meccsen is pályára kellett lépnie, ám ezek – talán egyet kivéve – mégis remekül sikerültek. A megszerezhető 18 pontból 16-t begyűjtöttünk, és ennek köszönhetően az áprilist, immár nem kettő, hanem tízpontos előnnyel kezdhetjük a tabella éléről. Következik a márciusi hónap összefoglalója. Egy kattintás ide a folytatáshoz….