Egyhangú pontozásos győzelem…

kezdö…a Barberában a (holtversenyben) 6. helyezett Avellinóval szemben. De ugorjunk csak vissza péntek este 20:30-ra! Akárhogy is néztük/gondoltuk, a 6. helyezett elleni meccs (akik csak 5 ponttal vannak lemaradva a 2. Empoli mögött), nem ígérkezett sétagaloppnak, még ha hazai környezetben is játszott a csapatunk.

Ahogy elkezdődött a meccs, az első negyedóra után olyan érzésem volt, mintha egy ökölvívó meccset néznék, amin a Palermo a címvédő, az Avellino pedig a kihívó szerepében lép ringbe. Bár irányítottuk a küzdelmet, de ment a tapogatózás, óvatosan kerestük a rést az ellenfél zárt védekezésén, hátha be tudunk vinni egy jobbhorgot. Úgy tűnt, a “farkasok” az 1 pontért jöttek Palermóba, legalábbis ezt támasztotta alá, hogy az Avellino inkább a rombolásra rendezkedett be, egyértelmű volt a taktikájuk; megtörni a támadásainkat, majd gyors kontrákkal megpróbálni bevinni a “lucky punch”-ot. Szerencsére a rózsaszín védelemnek ezúttal nem voltak megingásai, nem voltak végzetes egyéni hibák, és rendre jól zárt vissza a hátsó alakzat. Egyértelműen a hazaiak irányították a játékot, de hiányzott az átütő erő, ami gólt/gólokat eredményezett volna. Dybala párszor földre került az ellenfél büntetőterületén belül, a zöldfehér védők gyűrűjében, de még a legvérmesebb Palermo-szurkolók sem tiltakoztak teljes meggyőződéssel. Nem sokkal a szünet elött Dybalának volt egy remek ollózása, háttal a kapunak. Bevallom őszintén, én már bent láttam a labdát. Mindenesetre ha Paulo eltalálja a kaput, akkor a következő év Puskás-díját ő veszi át Erzsi nénitől. De mellément az ollózás, úgyhogy a szünetben 0:0 volt az állás.

bandaIlyen is volt a szünetben… Lemaradtam róla. Ti láttátok?

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, csak 15 perccel később. (ezt a mondatot akkor ezúttal kéretik levédetni – monyox) Továbbra is mi diktáltuk a tempót, aztán 8 perc elmúltával Jaki mester lekapta Dybalát, és a helyére beküldte az észak-ír harcost. Laffertynek a lelkesedése, az agresszívitása mellett van egy hatalmas erénye. Úgy tartja meg a labdát, mint senki más. Úgy tudnám ezt a tulajdonságát jellemezni, hogy olyan, mint kosárlabdában egy hatalmas karú/kezű center. Mint Shaquille O´Neal. Az irányító bárhova/bárhogyan beteheti neki a labdát a palánk alá, ő elkapja és megtartja. Aztán vagy befejezi egyedül vagy megjátsza a társakat. Akiknek zavaros lenne ez a furcsa hasonlat, azoknak a kedvéért: Shaquille O´Neal=Kyle Lafferty, irányító=a Palermo középpályásai, “palánk alá”=az ellenfél kapujának előtere. Aztán a második félidő 9. percében egy kapu előtti kavarodás után Barreto passzolt közelről az Avellino kapujába, megvolt tehát az áhított vezető gól! barretoA Capitano egyébként nagyon agilisen játszott, irányított, védekezett, gólt szerzett, nem ok nélkül választották a meccs emberének. Azonban ahelyett, hogy továbbra is kezünkben tartottuk volna a mérkőzést, a vezetés megszerzése után hagytuk, hogy felébredjenek a zöldfehérek, sőt, frappáns fociszakértői mondással élve, magunkra húztuk őket, mint a takarót (esetleg házastársunkat) egy hideg téli éjszakán. Persze az Avellino sem azért jött, hogy egy kapott gól után bedobják a törölközőt, úgyhogy sebességet is váltottak. Szerencsére azért egy rövidebb infarktusveszélyes negyedóra után lenyugodtunk, és újra mi diktáltuk a tempót. Türelmesen építettük a támadásokat, és bár a szélsőink egymást próbálták felüllicitálni, hogy melyikük tud pontatlanabbul beadni a szélről, a kormány ismét a mi kezünkben volt. Habár az ellenfélnél becserélt Galabinov gólt szerzett, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Megúsztuk, sőt a 87. percben az Avellino védőinek töketlenkedése is meghozta a gyümölcsét, hiszen a labda Bolzoni elé került, aki kb 13 méterről a hosszúba tekert. 2:0! Az eredmény már nem változott, bár Vazquez lábában volt a harmadik, de az argentín közvetlen közelről fölé durrantotta Lafferty pontos passzát. 

ciccioCiccio a „támadó kobra” pozícióban

A helyzet a következő: Megérdemelten nyertünk. Iachini mester jól felépítette a játékrendszerünket, végre van fazonja a játékunknak, nem úgy, mint a tavalyi csúfos szezonban. (ugye, Sig. Zamparini, ha egy edző elegendő időt kap?!) 13 ponttal vezetjük a tabellát, az Empoli vasárnap este 20:30kor mérkőzik a Bari otthonában. Most már náluk a labda, görcsöljenek ők!

sikerkovacsIgen, ő ott a sikerkovács

A következő fordulóban Trapaniba látogatunk. Néhány dolog biztosnak tűnik. 1. Nagyon nehéz meccs lesz a Serie B meglepetéscsapata ellen, akik negyedikek a tabellán. 2. Remélhetőleg sok szurkoló elkíséri a csapatot, a Palermótól 110 kilométerre fekvő Trapaniba.

kabalapoloSorre kabalapólója

Végezetül, szeretnék pár mondatot szólni egy argentín srácról, akit én az elmúlt évek során meglehetősen sokszor, – olykor okkal, olykor ok nélkül – kritizáltam, ostoroztam. Ezequiel Munozról van szó. Úgy látszik, megérte várni. Miután az elmúlt szezonok során a derék Ezequiel jópár Palermo-szurkoló hajszálait őszítette illetve szívgörbéit rajzolta át, szóval úgy tűnik, Munoz beérett. Azt kell, hogy mondjam, hogy – bár még csinál néha hajmeresztő dolgokat -, de védelmünk legbiztosabb pontjának számít. Remélhetőleg, ha visszakerül a csapat az elsőosztályba, akkor ott is tudja majd hozni ezt a kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt!

munozBocs, Munoz!