Apa, kezdődik!!

post_181068_20140831161738

Kezdjük ott, hogy megnyertük a Serie B-t rekordpontszámmal! Bizakodva néztünk a nyári mercato elé, remélve, hogy a vezetőség egy izmos csapatot fog összeállítani a nyár végére. Lássuk így történt-e, következik a 2014-2015-ös szezon első bajnokijának, a Palermo-Sampdoria mérkőzésnek a beharangozója, méghozzá monyox tollából.

Akárhogy is, ez a nyári mercato meglehetősen vérszegényre sikerült. Hogy ez kinek a hibája? Az elnöké, aki annyira spórol, mintha kétséges lenne, hogy holnap kerül-e ebéd a Zamparini család asztalára? Vagy a vezetőké (Ceravolo, Micciche, stb.), akik egyszerűen töketlenek megfelelő kvalitású játékosok szerződtetéséhez? Nem tudjuk. Mindenesetre nézzük csak meg, kik érkeztek ezidáig. Egy posztban már megbeszéltük, hogy melyikünk kit tartana meg, kit küldene el, hová kellene elsősorban embert igazolni. Ahhoz képest, hogy egyöntetűen állítottuk, hogy a védősort illetve a támadósort kellene elsősorban megerősíteni, eleinte csak a középpályára érkeztek új igazolások:

post_181068_20140831162104

Ivaylo Chochev – 21 éves bolgár középpályás, a CSKA Sofia csapatától érkezett.

post_181068_20140831162222

Robin Quaison – 21 éves ghánai gyökerekkel rendelkező svéd középpályás, aki az AIK csapatától érkezett, a svéd bajnokságból.

post_181068_20140831162334

Luca Rigoni – A 30 éves, rutinos játékost a Chievo-tól szerződtette a vezetőség, szintén a középpályára.

Talán ekkor kaphattak észbe az illetékesek, hogy a középpályán még egész jól állunk, nem ártana talán a hiányposztokra is igazolni…

post_181068_20140831162427

Zouhair Feddal – 25 éves marokkói védő, aki a középpályán is bevethető. A Parma tulajdonában van, közvetlenül Siena-ból érkezett Szicíliába.

post_181068_20140831164059

Emerson Palmieri – 20 éves, brazil balszélső, a Santostol érkezett kölcsönbe.

post_181068_20140831162622

Souleymane “Sol” Bamba – 29 éves, elefántcsontparti (de Franciaországban született) közepső védő, a török Trabzonspor-tól igazoltuk.

post_181068_20140831163509

Giancarlo “Pipo” Gonzalez – Costa Rica – 26 éves, középső védő, az Egyesült Államok bajnokságából érkezett Palermóba.

Igen, és ekkorra támadó még mindig sehol… Ígéretekből nagyon jól álltunk, de valahogy a szerződést senki sem akarta aláírni… Aztán jött a csúfos otthoni zakó a Modena-tól a múlt hétvégén, és valami csoda folytán bevillant valami Ceravolo-éknak, és kitalálták, hogy támadót kell igazolni. AZONNAL!!! Mindezt pár nappal a határidő lejárta előtt. Adódik a kérdés, mit csináltak egész nyáron ezek a jóemberek? Ráadásul időközben Abel Hernandez is aláírt a Hull Cityhez, tehát mínusz még egy csatár, maradt összesen 1 db Dybala illetve 1 db Belotti. Veszélyes lenne így nekivágni a szezonnak, nem igaz? Érkezett is a hír, hogy Simon Kjaer ajánlásával a Palermo játékosa lett egy másik Simon nevű dán, Simon Makienok, 23 éves, széttetovált, 2 méteres dán gólvágó.

post_181068_20140831162749

Nem igazán ismerem ki magam a dán bajnokságban, mindenesetre a Brondby IF színeiben a srác 2 szezon alatt 80 meccsen 36 gólt szerzett. Szakértők azt mondják, hogy olyan csatár, mint Luca Toni, csak technikásabb az olasznál. Mindenesetre az Ő szerződtetésével még aligha vagyunk kisegítve, úgyhogy last minute megoldásként van itt olyan hír, hogy Borriello, van Aquafresca, hogy aztán mi lesz a vége, azt majd meglátjuk…

Szóval „Apa, kezdődik!!!“, alig vártuk, hogy végre leírhassuk ezt, augusztus utolsó napján beugrunk a medencébe, és a Sampdoria ellen hazai pályán megkezdjük a Serie A-nak nevezett hosszútávú számot – a mi esetünkben vízben való kapálózást. Azt, hogy mire megyünk majd, nehéz megmondani, egyelőre ugyanis, minden a jövő homályába vész…

Azért vessünk egy gyors pillantást az első ellenfélre. A Samp-nál adott egy kevésbé szimpatikus edző (Mihajlovic), régi motorosok (Palombo, De Silvestri, Eder, Gabbiadini), kedves régi ismerősök (Viviano, Silvestre), új igazolások a Caccania-ból (Bergessio).

Nem lesz egyszerű, de hát ki mondta, hogy az lesz? Mindenesetre nagyszerű lenne egy repülőrajttal kezdeni…

PALERMO-SAMPDORIA – 08.31. 20:45 – Stadio Renzo Barbera

post_181068_20140831163142

(Két éve, Dybala duplájával 2-0-ra legyőztük a Samp-ot! Paulo minden bizonnyal megint ott lesz a pályán..)

Giuseppe Iachini kerete a mérkőzésre:

PORTIERI: Fulignati, Sorrentino, Ujkani.

DIFENSORI: Andelkovic, Bamba, Daprelà, Lazaar, Milanovic, Morganella, Munoz, Pisano, Terzi, Vitiello.

CENTROCAMPISTI: Barreto, Bolzoni, Chochev, Maresca, Ngoyi, Quaison, Rigoni, Vazquez.

ATTACCANTI: Belotti, Bentivegna, Dybala.