Három csatár, három gól, de csak egy pont

post_183368_20140926195723

Noha rengeteg mérkőzés van még hátra az idei bajnokságból, a szerdai hétközi fordulóban, minden bizonnyal a szezon egyik legjobb, legemlékezetesebb meccsét játszottuk Nápolyban. A 3-3-mal véget érő találkozó leginkább egy flúgos futamra emlékeztetett bennünket, amelyen azonban két dolog is kiderült kedvenc csapatunkról: az egyik, hogy hihetetlen erő lakozik a rózsaszín-fekete társaságban, hiszen nem sok csapat állt volna fel Nápolyban 0-2-ről, a másik pedig, hogy Giuseppe Iachini-nek megérte kockáztatni, és kipróbálni a háromcsatáros játékot, aminek eredményesség szempontjából meg is lett a gyümölcse. Következik a hétközi meccs összegzése!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meccs után, meccs előtt

post_183110_20140924093545

Egy biztos; azt nem lehet mondani, hogy ez egy egyszerű meccs volt. Az elején meg a végén a hazai csapat dominált, a kettő között meg hagytuk, hogy az Inter játssza a saját játékát. Lehet, hogy túlságosan is kritikus vagyok, de nem találok pozitívumot a ma esti produkcióban. OK, egyet mégis: a ráadás utolsó percében, Osvaldo fejesénél Sorrentino nem hagyta, hogy ismét „elpalermózzunk” egy meccset! Köszi, Sorre!

(írta: monyox)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megtréfálni az Intert

post_182832_20140920194017

Az ilyen meccsekre vártunk több mint egy éven keresztül! Vasárnap este (kezdés 20 óra 45 perckor) az olasz futball egyik „nagyágyúját”, a bajnokságot egy döntetlennel és egy kiütéses győzelemmel kezdő, mindeközben pedig az Európa-Ligában is vitézkedő Inter csapatát látjuk vendégül a Renzo Barbera Stadionban, ahol reméljük, meglepetés, azaz hazai győzelem születik majd. A két csapat, bajnoki meccsen utoljára 2013 áprilisában találkozott egymással, és akkor, ugyanilyen pályaválasztás mellett, az ezer sebből vérző mieink, Josip Ilicic góljával, általános meglepetésre 1-0-ra legyőzték az esélyesebbnek tartott Intert. Most is valami hasonló bravúrban bízunk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Különösen fájó vereség Veronában

post_182466_20140917090430

Eddig azt hittük, hogy csak William Shakespeare tud Veronában játszódó drámát írni, de hétfőn kiderült, Eros Pisano is képes rá.  Jobbhátvédünk a Hellas elleni bajnoki utolsó negyedórájában egy elképesztő bakit követett el és összeszerencsétlenkedte a veronai csapat második gólját, amivel el is döntötte az addig ikszre álló partit – a hazaiak ezzel a röhejes öngóllal győzték le kedvenceinket 2-1-re. Pedig olyan szépen indult az este: a 18. percben már vezettünk, és sokáig semmilyen jel nem utalt arra, hogy ennek vereség lesz a vége. Ám előbb jött Rocchi-játékvezető, aztán meg Pisano, akik csak összehozták Mandorlini-legénységének a 3 pontot. Ami meg velünk történt, az dráma…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy mercato megkérdőjelezhető döntésekkel

post_181935_20140910193532

Szeptember első napján hivatalosan is bezárt az átigazolási piac, kialakultak a végleges keretek, éppen ezért most már mi is mérleget vonunk a 2014-es nyári mercato palermói történéseiről.  Elöljáróban talán annyit feltétlenül érdemes megemlítenünk, hogy hiába csatlakozott kilenc új futballista is kedvenc csapatunkhoz, a hiányérzetünk mégis óriási! Az átigazolási politikánkban sem logikát, sem pedig koncepciót nem véltünk felfedezni, a vezetőink egyszerűen csak „vásárolgattak” néhány játékost…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Győzelem helyett döntetlen

post_181257_20140902192421

Dührohamot kaptunk! Amikor a 91. percben Gastaldello elé került a labda, már éreztük, hogy nagy a baj… És sajnos így is volt! A Sampdoria csapatkapitánya a hosszabbításban lőtt góllal mentett pontot csapatának a Barbera-ban, noha sokáig olybá’ festett, hogy vasárnapi vendégeink üres kézzel távoznak. A vége viszont 1-1 lett, ami nemcsak az utolsó percben történt pontvesztés miatt fájó, hanem azért is, mert több mint egy félidőn át emberelőnyben futballozhattunk, ám mégsem győztünk! Következik a vasárnapi nyitófordulóban játszott, Palermo-Sampdoria meccs visszatekintője.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….