Árral szemben

post_194894_20150130213225Mondhatjuk azt, hogy mind a Sampdoria, mind a Palermo meglepően jól szerepel a 2014/15-ös szezonban. A Samp tavaly a középmezőnyben végzett, egyértelmű volt, hogy ők alapból magasra tették a lécet, viszont jelenleg valahol a dobogó körül kavarognak, szóval meglepően jól nyomták le az első kört. A Palermo pedig újoncként, a bent maradás nyilvánvaló céljával, a középmezőny élén küzd hétről-hétre kellemes meglepetésben részesíti szurkolóit. Úgy is mondhatjuk tehát, hogy 2 meglepetéscsapat találkozott múlt vasárnap a Luigi Ferraris stadionban.

(írta: monyox)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fiaskó Firenzében, avagy véget ért a két és fél hónapos veretlenség

post_193450_20150113195330

Egyszer még sikerült visszajönni kétgólos hátrányból Firenzében, de másodjára már nem! Vasárnap, a Serie A 18. fordulójában 4-3-as vereséget szenvedtünk a Fiorentina vendégeként, úgy, hogy az 59. és a 61. perc között a csereként beálló Robin Quaison még visszahozta a Dybala-t nélkülöző kedvenc csapatunkat 0-2-ből, ám hiába csillant fel a remény a pontszerzésre, nem sokkal később már újra kettővel ment a hazai együttes, ez pedig előrevetítette, hogy az október 29.-e óta tartó veretlenségi sorozatunkat nem tudjuk tovább nyújtani. Bár Belotti a hajrában 11-esből még szépített, a pontszerzés végül elmaradt, így Giuseppe Iachini kénytelen volt a lefújás után gratulálni kollégájának, Vincenzo Montella-nak. Pedig, ha jobban odafigyelünk, akár fordítva is történhetett volna a kéznyújtás, vagyis nem álltunk messze a(z) (újabb) bravúrtól!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ötös

post_193156_20150110023923A Cagliari elleni meccsre való hangolódás nem sikerült a legjobban, mert sikerült előző nap összeszednem valami nyavalyát, úgyhogy muszáj volt a mérkőzést mint lehetséges alternatív gyógymódot alkalmaznom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az 5:0 után úgy ugrottam ki az ágyból, mint Jézus felszólítására Laza(a)r. Mindenesetre a kedvemnek meglehetősen jót tett.

(írta: monyox)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pezsgőt nyitni Vízkereszt napján

post_192762_20150105192255

Olasz hagyományok szerint általában január 6.-án, vagyis Vízkereszt ünnepén rendezik az újév első bajnoki fordulóját, s nem lesz ez másként 2015-ben sem, merthogy kedden már pályára lépnek a Serie A csapatai. Köztük a mieink is, akik a karácsonyi szünetben kieső helyen telelő, ám azóta edzőváltáson átesett Cagliari-t látják majd vendégül (kezdés: 15 óra) a Renzo Barbera Stadionban. Az óévet nyolc veretlenül megvívott meccsel fejeztük be, ebből kifolyólag pedig, kedden sem lehet más célunk, minthogy folytassuk a még október végén megkezdett jó sorozatunkat, és itthon tartsuk a három pontot. Következik a 2015-ös év első bajnokijának rövid beharangozója.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….