Vereség vérszegény játékkal

Akárcsak ősszel, úgy tavasszal is egy pontrúgás döntötte el a Parma és a Palermo bajnoki összecsapását. A különbség csupán annyi volt, hogy novemberben – Barreto szabadrúgásának köszönhetően – a mieink, április utolsó vasárnapján viszont a parmaiak ünnepelhettek győzelmet, hiszen Antonio Nocerino 11-esből lőtt találata ezúttal a sereghajtó számára ért 3 pontot. És hogy mi mindent mondhatunk az újabb kínos vereség után? Leginkább azt, hogy kedvenc csapatunk egyszerűen képtelen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani a 2015-ös naptári évben, vagyis a korábban emlegetett hullámvasútozás Parma-ban is folytatódott, és csak reménykedni tudunk benne, hogy szerdán, a Torino elleni hazai bajnokin, ismét a szebbik arcukat mutatják majd Dybalaék! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A húsvét sem hozott feltámadást

kezdő

A teljesség igénye nélkül, kiemelünk néhány fontos jelenetet a szombati, Milan ellen elveszített (1-2) meccsről, amelyek hűen tükrözték csapatunk játékát: Sorrentino potyázott; a védelmünk ismét gyengén teljesített; Barreto belesérült a saját lövési kísérletébe; Rigoni a hajrában gólpasszt adott Menez-nek; Vazquez 0-0-nál képtelen volt 5 méterről bevenni az üresen tátongó kaput; Dybala pedig megint többször játszott színészt, mint futballistát. Na, most ezek után aligha számít meglepetésnek, hogy az ezúttal sem brillírozó, és amúgy teljesen átlagos középcsapat benyomását keltő Milan is győztesen távozott a Barbera-ból, nekünk meg nem maradt más a húsvéti ünnepekre, minthogy a sonka mellett megemésszünk egy újabb kiábrándító vereséget is!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….