Tudáspróba Bologna-ban

Bologna-Palermo címer

A kéthetes bajnoki szünet után két út áll kedvenc csapatunk előtt: az egyik, hogy zsinórban négy vereség után végre pontot, vagy pontokat szerzünk a sereghajtó Bologna otthonában és teszünk egy lépést a helyes ösvény felé, a másik pedig az, hogy maradunk az előző fordulókban tapasztalt járáson, vagyis folytatjuk a mélyrepülést, és gyors egymásutánban ötödször is betlizünk. Vasárnap kora délután (kezdés: 12:30) kiderül, hogy merre haladunk tovább.

bologna tudás és konyha

Bologna-ban mindig fontos szerepet játszott a tudás. Ha csak abból indulunk ki, hogy a városban elsőként, már a 11. században egyetemet alapítottak és nem sokkal később már orvosokat képeztek, vagy ha arra gondolunk, hogy a mai felsőoktatási intézmények döntő többségében a bolognai rendszer szerinti képzést veszik alapul, akkor láthatjuk, hogy a tudás a mai napig szorosan egybecseng az Emilia-Romagna vidéki város nevével. A híres bolognai egyetemen jelenleg is több ezren képezik magukat, jelezve, hogy az intézmény hírneve és presztízse cseppet sem kopott meg az idők során. Vasárnap, egy csapatnyi palermói is ellátogat az egyetemi városba, ahol a Giuseppe Iachini által felkészített tanítványok, egy kilencven perces gyakorlati vizsga során adnak majd számot a tudásukról – mégpedig labdarúgás nevű tárgyból.

Noha a bolognai futball klub eredményei messze nem annyira nevezetesek, mint mondjuk az egyetemé, nem kérdés, hogy nehéz feladat vár ránk – főként, hogy idegenben kellene domborítani. Vasárnapi vendéglátónk hét forduló után egy győzelemmel és hat vereséggel csak a tabella utolsó pozíciójában szerénykedik jelenleg, ám ettől még nem becsülhetjük le aktuális ellenfelünket. Már csak azért sem, mert mint tudjuk, az utolsó négy meccsen a mieink is pocsék formát mutattak, ám hiába a gyászos szereplés, „felkészítő tanárunkat”, Giuseppe Iachini-t mégis megerősítette elnökünk a posztján. Hogy trénerünknek az EB-selejtezők miatt lévő szünetben sikerült-e megfejteni az előző négy fordulóban bekövetkezett bukás okait, nem tudjuk, mindenesetre reménykedünk benne. Bár mesterünk nem éppen a bátor húzásairól híres, ezúttal több fórum szerint is lehetnek változások a vasárnapi kezdő csapatban.

Palermo - Genoa

(Iachini megpróbálja átszervezni a csapatát Bologna-ban?)

Stefano Sorrentino helye egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, az általunk is oly sokat kritizált védelem azonban (végre) változhat. Az egyik tekintélyes palermói média információi szerint Aljaz Struna és Abdelhamid El Kaoutari most csak a padon ücsörögnek majd, helyettük pedig bekerülhet Roberto Vitiello és Sinisa Andelkovic a csapatba. A két játékos tavaly alapember volt, idén azonban alig, vagy egyáltalán nem is játszottak még, így magunk is kíváncsian várjuk, hogy valóban esélyt kapnak-e az eddig kevesebbet foglalkoztatott védők, és ha igen, akkor élnek-e vele.

andel edzés

(Andelkovic eddig csak az edzéseken bizonyíthatott, vasárnap viszont megkaphatja tétmeccsen is az esélyt)

Ugyanakkor érdekesnek tűnhet, hogy a szezon eddigi hét bajnokiján szintén formán kívül futballozó Giancarlo Gonzalez állítólag marad a kezdőben. Egyébként a Costa ricai középső védő az elmúlt héten nyilatkozott is a helyi médiának a helyzetéről, az alábbiakban ebből fordítottunk néhány fontosabb mondatot magyarra:

„A futball szép, amikor nyersz, mert olyankor az emberek boldogak, de vannak olyan kényes pillanatok is, amelyek erősebben hatnak. Sérülten kezdtem el a munkát nyáron, és eddig sok balszerencse ért, de minél előbb szeretnék újra 100%-osan visszatérni a pályára. Veszítettünk sorozatban négy meccset is, de ez már a múlt, ezzel nem érdemes foglalkozni. Egységes csapatot alkotunk, és vannak olyan kvalitásaink, amelyekkel azonnal tudunk változtatni a kialakult helyzeten. Az öltözőnket érett futballisták alkotják, akik átéltek már hasonló szituációkat pályafutásuk során, így mindenki tudja, hogy a legfontosabb ilyenkor mindig az, hogy nyugodtnak és egységesnek kell maradni! Nem keresek alibiket, volt néhány tévedésem az elmúlt mérkőzéseken. De azt is tudni kell, hogy csak az hibázik, aki próbál is tenni valamit a pályán, és ha voltak is komoly hibáim, azért nem a Costa ricai válogatottat vagy a Palermo-t kell okolni, hanem csakis engem! A futball egyébként is olyan, hogy a pozitív és negatív momentumok hosszú távon kiegyenlítik egymást. Noha én egy önkritikus személyiség vagyok, már előretekintek. És hogy milyen Palermót látunk Bologna-ban? Remélem olyat, amelyik megszerzi a három pontot, hiszen ezért dolgoztunk az elmúlt napokban! Nyerni akarunk”mondta tehát Gonzalez, aki minden bizonnyal Vitiello és Andelkovic társaságában vasárnap is kezdőként kaphat szerepet.

Palermo-14-15-Joma-second-kit-white-white-white-Giancarlo-Gonzalez

(Pipo önkritikus, de szeretne javítani)

A hírek szerint, Giuseppe Iachini a középpályán is változtatást tervez, ami azért szintén nem lenne meglepő. Mato Jajalo eddig keveset mutatott, és úgy tűnik, hogy Bologna-ban nem is lesz alkalma a bizonyításra, hiszen Jaki, előtérbe helyezheti a rutinos Enzo Maresca szerepeltetését. A kialakult szituációban egyre többen voltunk azon a véleményen, hogy egy minden hájjal megkent, igazi vezéregyéniségnek számító középpályást kellene középen játszatni, s most olybá fest, hogy Bologna-ban eljöhet Maresca ideje is. Enzo mellett Rigoni és Hiljemark játszhat még a kezdőben, amennyiben tényleg az előre beharangozott 3-5-2-ben lépünk pályára.

Enzo+Maresca+Citta+di+Palermo+v+Alpe+Adria+nvHZo9JssOsl

(Maresca is újra kezdő lehet)

A támadósorban minden bizonnyal Franco Vazquez és Alberto Gilardino rohamoz majd, utóbbiról amúgy is azt mondta Zamparini, hogy a Bologna ellen már csúcsformában lesz. Már csak ezért is várjuk kíváncsian Gila újabb palermói meccsét, no meg azért, mert a Roma ellen valóban jól futballozott a korábbi világbajnok, s bízunk a hasonló folytatásban. Egyébként Gilardino-nak biztosan nincsenek rossz emlékei a Stadio Dall’Ara-ról, hiszen annak idején, lőtt gólt firenzeiként a bolognai hálóba, s nyert idegenben Derby dell’Appennino-t is. Sőt, mi több: mielőtt Alberto Kínába szerződött, egy évet eltöltött a Bologna-nál is, ahol nem zárt rossz mutatókkal. Tizenháromszor volt eredményes, és betalált az utolsó Bologna-Palermo bajnoki meccsen is, amely 3-0-ás hazai sikerrel végződött. Akkor tehát minket szomorított, ezúttal azonban, remélhetőleg vendégként is beveszi majd a kaput, amivel fontos pontokhoz juttatja a rózsaszín-fekete gárdát!

Soccer: Serie A, Palermo vs Roma

(Vasárnap is szívesen néznénk Gilardino gólörömét)

Ejtsünk pár szót vasárnapi riválisunkról is! A Bologna egy évnyi másodosztályú szereplést követően került vissza az első vonalba. Kétségkívül hasonló a helyzet, mint annak idején a mi esetünkben; kiesés, egy év Serie B után vissza az A-ba, az első év követelménye a biztos bennmaradás, aztán majd meglátjuk. (Kedvenc) ex-edzőnk, Delio Rossi fiai egyelőre elég gyengén teljesítenek, hiszen a sereghajtók között találjuk őket a tabellán.

Bologna - Pescara

(Delio Rossi az ősszel nem sokszor örülhetett győzelemnek bolognai edzőként)

Remeg is a pad Rossi mester alatt, pedig a csapat kerete nem arra hivatott, hogy a kiesés ellen küzdjenek. Az Interből ismerős Taider, a Sunderlandtől hazatért ex-juventino Giaccherini, régi kedves ismerősünk, Franco Brienza vagy a támadó trió, Aquafresca, Destro és a Trapanitól igazolt gólvágó, Matteo Mancosu nem olyan játékosok, akikkel ne lehetne elérhetetlen cél a bennmaradás. Mindenesetre reméljük, hogy a bolognaiak nem ellenünk kezdik meg a szárnyalásukat, és ha a Sassuolónak vagy az Udinesének sikerült győzelemmel távoznia a Renato Dall’ Ara stadionból, akkor azért ez számunkra sem lehet egy teljesíthetetlen küldetés!

A három pont megszerzéséhez azonban, valószínűleg az eddig látottaktól jóval jobb teljesítményt kell majd nyújtanunk vasárnap! Mondjuk, Bologna-ban illene már a valós tudásunkból is megvillantani valamit, hiszen arrafelé ez is fontos…