Le volt itt minden előre zsírozva! Noha a múlt héten arról szóltak a hírek, hogy Giuseppe Iachini állása majd a Chievo elleni meccs végeredményétől függ, utólag már tudjuk, hogy ez nem így volt! Mert hiába sikerült Gilardino fejesgóljával megnyerni a nagyon fontos vasárnapi összecsapást, két nappal a találkozó után, mégis edzőváltásra került sor szeretett klubunk háza táján! Magyarán, Beppe sorsa valószínűleg régebben eldőlt, így aztán számára a Chievo legyőzése már csak arra volt jó, hogy szépen búcsúzzon el a palermói kispadtól és a Barbera közönségétől, valamint egy középmezőnyhöz tartozó együttest hagyjon utódára, Davide Ballardini-re! A váltással új időszámítás kezdődik, ám mielőtt ezzel foglalkoznánk, inkább tekintsünk vissza arra, hogy miért jutottunk el idáig!

Még félóra sem telt el a Chievo elleni ütközetből, amikor Giuseppe Iachini kérdőn széttárta a karjait! Nem véletlenül. Hiába forgatta fel ugyanis, több poszton is a csapatát a rendkívül fontos bajnoki mérkőzésre a baseball sapkáját ezúttal sem nélkülöző tréner, a pályára küldött játékosok egyszerűen képtelenek voltak jó megoldásokat választani! Pedig ezúttal lett volna miért, vagy inkább kiért küzdeni, hiszen mindenki tudta, hogy elvileg e mérkőzéstől függött a vezetőedző sorsa. A játékunk azonban, ennek ellenére is kilátástalan volt, vagyis olyan, mint az előző fordulóban! A Chievo sokkal aktívabb volt, miközben a mieink csak szenvedtek. A vendégek sorra dolgozták ki a helyzeteiket, ám szerencsére mindet el is puskázták. Mondjuk ebben nagy szerepe volt Stefano Sorrentino kapusnak is, aki ezúttal is egymaga tartotta a lelket a csapatban. Az ex-chievós hálóőr talán Paloschi lövésénél mutatta be a legnagyobb védést, mindazonáltal a többi veronai akciónál is résen kellett lennie. Vazquez-ék produkciójáról sok jót nem lehetett elmondani az első félidőben! A védelmünk, amelyben Struna helyén vasárnap újra szerepet kapott Vitiello is, nem igazán bírt a sárga mezes csatárokkal, akik közül különösen Paloschi őrzése jelentette a legfőbb kihívást, a középpályánk, ahová visszakerült Maresca és Chochev is, Hiljemark-kal kiegészülve, rendkívül szürkén tette a dolgát, a két szélsőről meg már inkább nem is szeretnék szót ejteni! Azaz mégis: a jobb oldalra betett Quaison kevésbé okozott csalódást, hiszen derekasan küzdött, ám a bal szélen futballozó Achraaf Lazaar megint csak hozta „szokásos” formáját! A marokkói válogatott szélsőnek egyetlen jó megmozdulását sem tudtuk feljegyezni, ennek tükrében pedig nem csoda, hogy Iachini-nek is elege lett belőle a 35. percben, amikor Daprelát küldte be az ismételten botrányosan teljesítő 7-es helyére! Szó se róla, teljesen egyetértettünk ezzel a cserével, sőt már azt sem nagyon értettük, hogy az elmúlt hetekben szinte állandóan rosszul játszó Lazaar, miért kezdett ezen a fontos összecsapáson…

(Lazaar-nak (7) vasárnap sem ment a játék…)

Na, persze a változtatástól sokkal jobb nem lett a játékunk, vagyis az addig látott görcsös erőlködés tovább folytatódott. Még szerencse, hogy a játékrész vége felé volt két jó lövési kísérletünk, amelyek ugyan elkerülték a kaput, ám arra azért jók voltak, hogy ne egy nagy nulla szerepeljen majd a nevünk mellett a félidei statisztikában, a lövési kísérletek címszó alatt. Azt így is elég volt megemészteni, hogy a teljesítményünk a nullával volt egyenlő az első felvonásban, amely mellett a Barbera közönsége sem ment el szó nélkül: a félidő lefújásakor ismét hatalmas füttykoncerttel jutalmazta a csapatot – joggal! Nem lettünk volna meglepve, ha Iachini a szünetben inkább már a búcsúbeszédét tervezgette volna, hiszen látva a produkciónkat, nagyon távoli célnak tűnt az ultimátum teljesítése, azaz a győzelem megszerzése!

(‘Jaki’ rengeteget veszekedett a csapatával az első 45 percben)

Aztán a térfélcserét követően kellemes meglepetésben volt részünk! Olybá festett, hogy egy másik Palermo jött ki a folytatásra, mégpedig egy olyan csapat, amely már rögtön a 46. percben veszélyeztetett. Bár Gilardino lövését könnyedén védeni tudta Bizzarri, valamelyest visszajött a kedvünk a meccshez. És mivel a folytatásban is sikerült átvenni a kezdeményezést, már Iachini sem széttárt karokkal, no meg fejvakargatva álldogált a pálya szélén, hanem egyre lelkesebben bíztatta az övéit. No, igen, Beppe szünetben elmondott mondókája minden bizonnyal hatott a játékosokra, ugyanis végre láttuk az akarást, és az elszántságot is a fiúkon! Egyszóval, nyerni akartunk, na!

Vazquez ugyan még nem a régi formáját idézte, de így is nagyszerűen játszott, ezt látva pedig valóban föléledt a remény a győzelemre! Persze, fejetlenül továbbra sem lehetett támadni, hiszen a vendégek ellenakcióiban mindig benne volt veszély. Valter Birsa remekül szervezte a veronai csapat játékát, ám hiába adott jó passzokat előre, a védelmünk, különösképpen Andelkovic, mindig jól avatkozott közbe! Egy ízben azonban, már Gonzalez-ék is tehetetlenek voltak, ám Paloschi ajtó-ablak ziccerben – óriási szerencsénkre – a kapu mellé gurított.

Jó volt látni, hogy azonnal tudtunk válaszolni a Chievo gólhelyzetére, ugyanis alig öt perccel később egy remek Vazquez-Chochev kényszerítő végén a bolgár durrantott az oldalhálóba. Iachini arcán most valóban látható volt a feszültség, ugyanis tudta, mindenképpen meg kellene nyerni ezt a meccset, és nemcsak azért, hogy megmentse az állását, hanem azért is, mert bizony a többi meccs ekkortájt úgy állt, hogy komolyan fenyegetett minket a kieső helyre való zuhanás! A nyomás tehát, óriási volt a játékosokon, akik mégis elbírták a terhet. A 71. percben a nehéz szituáció ellenére is sikerült megszerezni a vezetést, mégpedig egy baloldali szögletet követően: Vazquez remekül csavart középre, a szabadon maradó Andelkovic pedig nagyon okosan nem kapura, hanem középre fejelte a lasztit, pont Gilardino-hoz, akinek már csak pár lépésről kellett a hálóba csúsztatnia. Alberto nagyon megérdemelte ezt a gólt, amelyben egyébként elévülhetetlen érdemei voltak az egész meccsen remekül teljesítő Sinisa-nak is! 

A gólörömből látszott, hogy hatalmas feszültség szakadt ki a játékosokból, akik egyből Giuseppe Iachini-hez rohantak ünnepelni! Megható jelenet volt, ahogy mindenki a trénert ölelgette a vezető találat után, és talán ez volt az a pillanat, amelyből világosan kiderült, hogy a játékosok egyelőre nagyon nem szeretnének edzőváltást!

Noha a vezetés meg volt, a hosszabbítással együtt még majdnem húsz perc volt hátra, ami nagyon soknak tűnt akkor! A vendégek edzője, Maran azonnal reagált is a gólra: behozta a rutinos „öreg rókát”, Sergio Pellissier-t, így aztán abszolút nem lehettünk nyugodtak! Sőt, a veronaiak őskövülete majdnem az első labdaérintéséből gólt is fejelt, ám Sorre bravúrral mentett. Nagyon lassan teltek a percek, és gyanítjuk, Iachini-vel az élen, mindnyájan szerettünk volna már egy jó negyedórával öregebbek lenni! A Chievo a hajrában nagyon beszorított minket (pedig ekkor már Goldaniga személyében újabb védőt is hoztunk a pályára), és tudtuk, hogy nagyon keményen meg kell dolgoznunk az előny megtartásáért! Amikor pedig a tartalék játékvezető felmutatta a 4 perces hosszabbítást, örökkévalóságnak éreztük a találkozót, és valahol sejtettük: lesz még egy sansza az egyenlítésre a vendégeknek! Így is volt, a 94. percben a csereként pályára lépő Simone Pepe maradt üresen, ám éles szögből leadott bitang erős lövését kitenyerelte Sorrentino, megmentve ezzel a három pontot és Iachini-t is! Legalábbis ekkor még úgy tűnt! A lefújás után a csapat egy emberként, a levegőbe dobálva ünnepelte Beppe-t, miközben a stadionban helyet foglaló nézők is felállva tapsolták meg a Mistert és játékosait! Mondjuk nem alaptalanul, hiszen a kínkeservesen megszerzett három ponttal valamelyest eltávolodtunk a veszélyes zónától, és egészen a tabella 12. helyéig ugrottunk előre!

(A meccs végén együtt ünnepelt a csapat az edzővel)

De hiába hittük azt, hogy a Chievo két vállra fektetésével sikerült egy kis nyugalmat teremteni a klub háza táján, két nappal a meccs után robbant a bomba: Iachini-t így is menesztették a vezetők! Azon túl, hogy a játék minősége valóban hagyott kívánnivalót maga után vasárnap is, mégis döbbenten fogadtuk a hírt, valamint Davide Ballardini kinevezését is! Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy megállapítsuk, Zamparini minden bizonnyal már a múlt hétfői, Empoli elleni vereség után eldöntötte Beppe sorsát, és a Chievo elleni találkozóra szabott ultimátum, nem is létezett! Így aztán Giuseppe Iachini egy nagyon emlékezetes és érzelemdús mérkőzésen köszönt el a palermói szurkolóktól, no meg a kispadtól is, amelyet egyébként összesen 773 napon át foglalt el – ez utóbbi adat rekordnak számít a Zamparini-éra alatt! A Palermóban elért eredményeire (2014-ben B-ligás bajnoki cím, tavaly 11. hely a Serie A-ban) nem lehetett komolyabb panasz, mint ahogy a mutatói sem néznek ki rosszul az Ascoli Piceno-ban született mesternek, ugyanis az ő irányításával 88 tétmérkőzésből 40-et megnyert, 26-szor döntetlent játszott, és „csak” 22-szer kapott ki kedvenc csapatunk, ami feltétlenül megsüvegelendő!

Ráadásul, az sem mindennapi dolog, hogy a baseball sapkás edző úgy búcsúzhatott el a rózsaszín-fekete klubtól a Chievo elleni mérkőzés lefújását követően, ahogy anno a Juve Stabia ellen bemutatkozott: vagyis győzelemmel! Mondjuk ezek után, Giuseppe Iachini joggal tárhatja szét újfent a karjait, s teheti fel a kérdést: „vajon miért kellett leváltani…?”

(„Teljesítettem az ultimátumot, nem???”)