Gólok a karácsonyfa alá

karácsonyi kép

A kívülállók talán el sem hiszik, hogy mennyire nehéz dolgunk volt, amikor eldöntöttük, miről is szóljon az idei karácsonyi poszt. Nem kevés vívódás után, végül úgy határoztunk, hogy a szeretet ünnepére ezúttal is valami széppel, szívet melengető poszttal készülünk mi is, amivel szeretnénk egy kicsivel szebbé tenni a rózsaszín-fekete szurkolók karácsonyát! Az alábbiakban, az általunk legszebbnek vélt 15 palermói gólt idézzük fel a 2015-ös naptári évből, ezzel kívánva minden kedves olvasónknak, és követőnknek Áldott, Békés, s legfőképpen Boldog Karácsonyi Ünnepeket, valamint Sikerekben Gazdag Új Évet!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Végre valami jó

kezdőkép

Négy palermói gól kilencven percen belül? Hihetetlen, de igaz! Azt ugyan nem tudjuk, hogy mi történt a csapattal egy hét leforgása alatt, de az Atalanta elleni mérkőzéshez képest egy teljesen másik rózsaszín-fekete csapatot láttunk az általunk is kiesési rangadónak titulált, Frosinone elleni összecsapáson, ebből fakadóan pedig, ezúttal olyan magabiztos és fölényes győzelmet arattunk, hogy még a szánk is tátva maradt! A nagyszerű 4-1-es sikernek köszönhetően két dolog is biztossá vált: az egyik, hogy a meccs előtt keményen kritizált Davide Ballardini megtarthatta az állását és (egyelőre?) nem került lapátra, a másik pedig, hogy a karácsonyi szünetben – függetlenül a 2015-ös év utolsó bajnoki meccsének az eredményétől – NEM kieső helyen telel majd a csapat! Csupa pozitívum!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gólból, pontból és hozzáállásból is nulla

kezdőkép1

Egyik pofon a másik után! Még fel sem ocsúdtunk a hétközi, kínos kupabúcsúból, vasárnap máris kaptunk egy újabb komoly verést Bergamo-ban. Az Atalanta tükörsima, 3-0-ás győzelmet aratott az ezúttal is rendkívül haloványan futballozó mieinkkel szemben, és a különbség még ettől is nagyobb lehetett volna! Az idei sokadik borzalmas teljesítményünkre már nincsenek magyarázatok sem, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy mi értelme volt az egy hónappal ezelőtti edzőváltásnak, hiszen Ballardini kinevezése nem hozott pozitív változást, sőt, azóta talán még rosszabb lett minden, mint ami azelőtt volt. Ennek következményeként immár ott tartunk, hogy a szombati, Frosinone elleni hazai bajnoki, vérbeli kiesési rangadó lesz, amelyen elvileg nem lenne szabad hibáznunk, különben lassacskán elkezdhetünk barátkozni a B-liga gondolatával…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nemcsak Dybala-nak szólt a fütty

juve 03 kezdőkpSajnáljuk, hogy nem lehettünk ott a vasárnapi meccset követő sajtótájékoztatón, hiszen az első kérdésünk biztosan az lett volna Ballardini felé, hogy „a Juve elleni produkcióval hogyan lehet majd elszámolni?”  Mert hiába a múlt heti fogadkozások, hogy így meg úgy elkaphatjuk a Juventust, mégis egy hitehagyottan, gyámoltalanul és ötlettelenül futballozó Palermót láttunk, amelynek gyakorlatilag fikarcnyi esélye sem volt a bajnokkal szemben. Persze nincs ebben semmi meglepő, a két csapat utóbbi összecsapásain mindig ez a módi: vagyis a Zebrák különösebb megerőltetés nélkül, úgy győzik le az akaratgyengén teljesítő mieinket, ahogy csak kedvük tartja. A hétvégén három csapást mértek ránk, ami után úgy véljük, itt az ideje annak, hogy rekviemet mondjunk a régi szép időkért, amikor még a topcsapatok számára is oroszlánbarlang volt a Barbera! Hol vannak már azok az idők…? Na, de talán majd a szerdai kupameccsen, az Alessandria ellen több örömünk lesz!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….