Zakó a jubileumra

kezdokep-toro-1-4-jo

A klub történetének 1000. A-ligás meccse olyan pocsékra sikeredett, hogy legszívesebben egy szót sem ejtenénk róla! A Torino gyakorlatilag 50 perc alatt ütötte ki a Barbera-ban ezúttal is gyengén muzsikáló mieinket, ami már-már megalázó látvány volt számunkra! A hétfő esti, 4-1-es zakó egyfelől azt is jelentette, hogy a mostani idényben továbbra sincs még pontunk hazai pályán, másfelől pedig azt, hogy nem tudtunk elmozdulni a 18. helyről. A helyzetünk tehát, igencsak aggasztónak tűnik jelen pillanatban, s nem valószínű, hogy a következő forduló után jobb lesz: vasárnap ugyanis, az AS Roma otthonában kellene helytállnunk, ami szintén emberes feladatnak ígérkezik…

barbera-600x400

Volt abban valami szimbolikus, amikor a Palermo-Torino bajnoki 86. percében néhány reflektor felmondta a szolgálatot, s félig elsötétedett a Barbera! Olyan volt, mintha már a fényforrások sem bírták volna továbbnézni azt a szenvedést, amit a rózsaszín-feketék a pályán műveltek! Kész szerencse, hogy a meccset ezzel együtt is sikerült befejezni, mert ha valami, akkor az, biztosan nem hiányzott volna, hogy félbeszakadjon a meccs, s a hátralévő pár játékpercet későbbi időpontban pótolják a felek! Ebből a meccsből ugyanis, bőven elég volt annyi, amennyit hétfőn láttunk!

131877-3

Pedig előzetesen ünnepre készülődtünk, hiszen a találkozót megelőző két hétben, mást sem lehetett hallani, csak azt, hogy a rózsaszín-fekete klub ezredik A-ligás mérkőzése következik, amelyet méltóképpen kellene emlékezetessé tenni. Na, ez az, amit abszolút nem sikerült megvalósítani!

il-colpo-di-testa-vincente-di-chochev

Noha a meccs jól indult, mert Chochev gyors fejesgóljával már az 5. percben megszereztük a vezetést, ezt követően, rémálomszerűen alakult minden! A Toro Adem Ljajic vezérletével és parádés góljaival nagyon hamar fordított, miközben a mieink teljesen szétestek. Olyannyira, hogy közvetlenül a szünet előtt még Marco Benassi is betalált egy labdavesztést követően, amivel tulajdonképpen kilátástalan helyzetbe kerültünk. Ha volt is olyan, aki még hitt benne, hogy a 2. félidőben van innen visszaút, annak vélhetően gyorsan elvette a kedvét Daniele Baselli 50. percben esett gólja, ezzel ugyanis már 4-1-re vezettek a vendégek, s ekkor még nagyon sok idő volt vissza! Félő volt, hogy a hátralévő bő 40 percben „beszedünk” még néhány találatot, ám szerencsénkre, a Bikák megelégedtek a háromgólos előnyükkel, s alaposan visszavettek a tempóból. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a hajrában még kozmetikázhattunk volna az eredményen, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, ezen a napon már semmi sem sikerült! Sinisa Mihajlovic alakulata teljesen megérdemelten győzött, az 1-4-es végeredmény pedig hűen megmutatja a két csapat között lévő minőségbeli különbséget! Mert amíg, a Torino-nál teljesen tudatos építkezés folyik, s olyan játékosokat tudtak igazolni a nyári mercato ideje alatt, mint például Iago Falque, Adem Ljajic, Joe Hart vagy az általunk is körbeudvarolt Mirko Valdifiori, addig nálunk az a Bruno Henrique volt a „legnagyobb fogás”, aki ezúttal sem mutatott semmi extrát.

US Citta di Palermo v FC Torino - Serie A

Persze, aligha a jelenlegi játékosok hibája az, hogy a klub ezredik meccse ilyen gyalázatosan sült el, hiszen Diamantiék hétfőn is mindent megtettek, amit tudtak, de az már nem az ő hibájuk, hogy ez ennyire volt elég! A srácok, akiket a hétfői meccs lefújása után is megtapsoltak a szurkolók, most is becsülettel hajtottak, vagyis a gyenge szereplés felelőseit, dőreség lenne köztük keresni!

zamparini-6-8

De vajon felteszi-e a kezét és vállalja-e a felelősséget az a személy, aki miatt ilyen megaláztatásokat kell átélni, mint hétfőn, és akit a Toro elleni meccsen is hangosan szidalmaztak a stadionban helyet foglalók? A választ valószínűleg mindnyájan tudjuk: nem! Pedig, az illetékes(ek)nek lassan illő lenne elgondolkodni azon, hogy miért nem tudunk pontot sem szerezni a pár éve még oroszlánbarlangként számon tartott Barbera-stadionban, és miért tartunk ott, ahol…? Továbbá, azon is érdemes lenne morfondírozni, hogy az átigazolási időszak lezárulta után miért hagyta faképnél a klubot Davide Ballardini, s miért nyilatkozta azt Sinisa Andelkovic a szezon megkezdése előtt, hogy a célkitűzés a minél kevesebb szenvedés lehet…

Magyarán, a klub háza tájékán majdnem mindenki tisztában volt azzal, hogy borzasztó nehéz szezon lesz az idei, mert a jelenlegi keret aligha üti meg a Serie A szintjét, és ezt bizony, az eddig eltelt 8 fordulóban meg is tapasztalhattuk. Azok viszont, akik tehettek volna azért, hogy erősebb csapatunk legyen és ne a kiesés ellen kelljen küzdeni, egy-két látszatcselekvést leszámítva, nem csináltak semmit sem, aminek most valóban a szenvedés a következménye!

US Citta di Palermo v FC Torino - Serie A

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy egy Lega Pro-s tapasztalatokkal rendelkező fiatal edzőtől kell elvárnunk azt, hogy eredményeket produkáljon ezzel az állománnyal, ami valljuk be, ugyancsak merész elképzelésnek tűnik. Mégpedig azért, mert egyelőre Roberto De Zerbi-nek is inkább csak kétségbeesett próbálkozásai vannak, köztük olyanok is, amelyeket sokszor még értelmezni is nehéz! Hogy alátámasszuk eme állításunkat, nem is kell messzire visszanéznünk, hiszen elég, ha csak a Torino elleni cseréire gondolunk! Előbb, a 13. percben megsérülő Bentivegna helyett beállította Hiljemarkot, akit aztán a szünetben – ki tudja miért – le is cserélt, míg a hajrában, 1-4-es állásnál, amikor már minden mindegy volt, Vitiello-Cionek változtatást hajtott végre! De ezeken kívül, több megkérdőjelezhető döntése is akadt az elmúlt hetekben a fiatal szakembernek, aki úgy fest, még mindig azt keresi, hogy kikkel, és miként lehetne sikeres csapatot építeni a Serie A-ban, miközben az idő folyamatosan fogy!

vegere

És ahogy a Torino elleni meccs hajrájában a stadion, úgy a palermói foci jövőképe is egyre inkább kezd elsötétedni! Mert az ezredik A-ligás meccsünk után, jelen pillanatban csak annyi biztos, hogy 30 összecsapásunk még lesz a legmagasabb osztályban…

AS Roma-Palermo

card-roma-palermo

Vasárnap este (kezdés: 20 óra 45 perckor) az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára a Stadio Olimpico-ban, ahol a hétközben Európa-Liga meccset játszó AS Roma vendégei leszünk. A Farkasok pont az utóbbi hetekben jöttek lendületbe, amit az eredményeik is mutatnak: az Intert és a Napoli-t is legyőzték Luciano Spalletti legényei, akik ennek köszönhetően már a tabella 2. helyén állnak. Ki ne emlékezne rá, hogy februárban 5-0-ra kaptunk ki a fővárosban, így ha ezúttal sikerülne tisztesen helytállni, s elkerülni egy ekkora zakót, talán már elégedettek lehetnénk! Na, persze előre sehol sem szabad lemondani egy esetleges bravúrról, mindazonáltal a csodával lenne egyenértékű, ha vasárnap pontot szereznénk!