Ezt sem kell kudarcként megélni

A szezon előtt, valamint az azóta eltelt fordulók alapján a szakértők többsége, plusz Bruno Tedino is a Frosinone-t tartotta a Palermo legnagyobb kihívójának a másodosztályban, ám amikor majd jövő májusban vagy júniusban visszatekintünk a B-liga 2017-18-as idényének legjobb meccseire, a két bajnokesélyesnek tartott csapat első egymás elleni ütközetét biztosan nem soroljuk majd oda! Az ugyanis, elég látványtalanra sikeredett, mert nemhogy gól, de még nagyon esemény sem volt az új Benito Stirpe-stadionban – hacsak a 83. percben érvénytelenített Rispoli-gólt meg nem említjük! Na, arról még lehetne beszélni, hogy végül miért annullálták a játékvezetők, másról viszont nem nagyon! Hogy azért mégse tudjuk le ennyivel a frosinone-i kirándulásunkat, az alábbiakban megpróbáltunk néhány dolgot összeszedni erről az újabb idegenbeli 0-0-ról!  

A MÉRKŐZÉS POZITÍVUMAI:

A védelmünk teljesítménye mindenképpen kiemelendő, mert gyakorlatilag a teljes mérkőzés alatt féken tartották az osztály egyik, ha nem a legjobb nevekből álló támadóalakulatát, akik így nem is tudtak gólt szerezni ellenünk, sőt mi több, nagyon helyzetbe sem kerültek. És azért is nagy dolog, amit a hátvédsorunk tett, mert Giuseppe Bellusci már a 37. percben kidőlt a védelmi vonalból, ám hiába kellett Tedino-nak kényszerűségből változtatni hátul, a csereként beálló Przemyslaw Szyminski-vel ugyanolyan jól működött a hátsó alakzatunk, mint addig! Summa summarum, a Cionek, Struna, Szyminski (Bellusci) sornak ezúttal tényleg jár egy nagy vállveregetés, ugyanis a szombati játékukkal egyrészt nagyban megkönnyítették Alberto Pomini munkáját, másrészt pedig egy idegenbeli rangadót kapott gól nélkül lehozni több mint megsüvegelendő! Ezen felül, ezt a 0-0-ás végeredményt is inkább pozitívan kell megélnünk, mint kudarcként, mert a bivalyerősnek és közvetlen riválisnak aposztrofált Frosinone új otthonában pontot szerezni egyértelműen jó, arról már nem is beszélve, hogy ezzel a döntetlennel a 9. játéknap után is megmaradt a veretlenségünk, amit már régen nem mondhat el magáról rajtunk kívül egyetlen másik B-ligás csapat sem!

A MÉRKŐZÉS NEGATÍVUMAI:

Mi mást írhatnánk ide elsősorban, mint a támadójátékunk silányságát? Újfent bebizonyosodott, hogy az előre játékban továbbra sem működik valami, ugyanis Frosinone-ban is nagyon kevés helyzetet sikerült kidolgozni, ami nem feltétlenül azért volt, mert annyira stabil védelemmel állt fel a hazai gárda! Kellettek volna a váratlan megoldások elől, ám ezúttal sem volt senki, aki besegített volna a még mindig nem 100%-os állapotban játszó Coronado-nak, így aztán a brazil játékmester hiába keresett játszótársakat, most sem talált! Utólag már tudjuk, Carlos Embalo csapatba állításával nem lettünk veszélyesebbek, ugyanis a portugál felmenőkkel rendelkező futballista nem sokat tett azért, hogy gólt szerezzünk, ami vélhetően abból fakadt, hogy egyáltalán nem találta a helyét a csapatban.

Mindazonáltal, így is meg volt az a két ziccerünk, amellyel meg lehetett volna nyerni egy ilyen rangadót, ám Nestorovski vélhetően Palermóban felejtette a góllövő csukáját ezen a szombaton, mert egyik lehetőségéből sem tudott a kapuba találni!

Noha ezek nem előre kidolgozott helyzetek voltak, hiszen az egyik egy gyors bedobás, a másik pedig egy szöglet után adódott, a macedón támadónak – különösen a második szituációnál – jobban kellett volna koncentrálni az ellenfél kapuja előtt! Persze, ezzel nem bántani akarjuk a csapatkapitányunkat, mert ő legalább ezúttal is közel járt a gólhoz, a többiekről ellenben ezt most sem tudjuk elmondani! Pedig úgy nehéz lesz bajnokságot nyerni, hogy minden meccsen egy vagy két emberen múlik a támadójátékunk és a góllövés!

A MECCS EMBERE:

Miután kevés jó teljesítmény volt a csapatban, nehéz volt legjobbat is választani! A döntésünk viszont nem meglepő módon az egyik védőnkre esett, méghozzá Thiago Cionek-re! A lengyel védő, akárcsak Struna vagy Szyminski, remekül játszott szombaton, és szó szerint leradírozta a pályáról azt a Dionisi-t, akinek egyébként nagy szerepe szokott lenni a frosinone-i támadójátékban. Nálunk tehát, Cionek lett a meccs embere, de rajta kívül még a két másik védő Struna és Szyminski, vagy esetleg Rispoli jöhetett volna szóba! Andrea-nak különösen akkor lett volna jó esélye erre a címre, ha megadják a gólját…

A MECCS JELENETE:

Olyan kevés esemény történt a Stadio Benito Stirpe-ben, hogy ezúttal egy vicces momentumot szeretnénk kiemelni ebben a rovatban! Mégpedig azt, amikor a mieink még reklamálták Rispoli meg nem adott gólját, a Frosinone pedig kontratámadást indított, melyet az egyedüliként hátul maradó Michel Morganella állított meg, oly módon, hogy ijedtében gyorsan az oldalvonalon túlra fejelte a labdát! És amikor a többiek megkérdezték, hogy miért nem előre juttatta a játékszert, a svájci felmutatott a Napra, mintha tényleg az égitest lett volna ezért a mozdulatért a hibás…

TEDINO HÚZÁSAI:

A háromvédős felállás jól sült el, mert mint ahogy már fentebb is írtuk, a hazai csatároknak kis túlzással semmi esélyük nem volt a gólszerzésre, úgyhogy, Tedino ezúttal is remekül szervezte meg és rakta össze kedvenc csapatunk védekezését. Ugyanakkor a középpályánk és a támadósorunk sem volt szombaton kellően hatékony. Bár örültünk a Murawski-Dawidowicz kettős kezdőben való játszatásának, utóbbi sajnos messze a tudása alatt futballozott Frosinone-ban, amelyet Tedino is észrevett, de Jajalo beküldésével jottányival sem lett jobb a középpályánk! A támadósorban Embalo szerepeltetése sült el balul, mert az amúgy villámléptű futballista ebben a formációban semmit sem tudott megmutatni a kvalitásaiból, amely abból is látszódott, hogy menyire nem segített a Coronado-Nestorovski párosnak. Ezek ismeretében jogos is volt Embalo cseréje, ám a múlt héten gólt szerző Nino La Gumina-ból most nem lett nyerő csere.

Összességében viszont, azt lehet mondani, hogy Tedino megint jól meccselt, mert ha azt nézzük, hogy az egyik fő riválisunk a saját közönsége előtt helyzetekig sem jutott, akkor azt írhatjuk, hogy a hadrend és a taktika végül is bevált, miként a meccs közben végrehajtott személyi változtatások is indokoltak voltak! Kár, hogy az első félidőben Bellusci-t kényszerűségből már le kellett hoznia Tedino-nak, mert így, egy újabb frissítéssel már nem tudott belenyúlni a meccsbe a hajrában! Mondjuk, kíváncsiak lettünk volna arra, hogy kit küldött volna be a mester, ha van még egy cserelehetősége!