Amíg a múlt héten, Avellinóban létszám-hátrányban is tudtunk gólokat lőni, addig szombaton, a Venezia elleni hazai meccsen még egy majdnem negyedórás emberfór sem volt elég ahhoz, hogy legalább egyszer bejutassuk a kapuba a labdát! Mi következik ebből? Egyrészt az, hogy a csapat képtelen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, másrészt pedig az, hogy a hétvégén ismét a Barbera-ban veszítettünk fontos pontokat! A velenceiekkel szemben elért 0-0-val pontszámban ugyan beértük a forduló előtt még listavezető Bari-t, de a jövő vasárnapi rangadót, melyet a San Nicola-ban rendeznek majd, így sem a mieink várhatják kedvezőbb helyzetből! És nemcsak ezért kellet volna szombaton otthon tartanunk a három pontot, hanem azért is, mert akkor egy picivel elléphettünk volna a rendkívül sűrű mezőnytől, és egy esetleges Bari elleni vereséggel is maximum csak a harmadik helyre csúszhattunk volna vissza, így viszont – szélsőséges esetben – még az is benne van, hogy a 18. forduló után már csak a 8. helyen fogunk állni! De utólag már sopánkodni kár az újabb elszalasztott lehetőségért, ezért inkább foglaljuk össze, hogyan is játszottunk döntetlent a Venezia-val! 

Tekintettel arra, hogy az eddigi négy hazai győzelmünk (Spezia, Perugia, Pro Vercelli, Entella) mindegyikéhez kellett legalább egy, de olykor két Nestorovski-gól is, igencsak rosszat jelentett az nekünk, hogy a macedón csatár közvetlenül a szombati meccs kezdése előtt megsérült, és nem tudta vállalni a játékot! Bruno Tedino úgy rögtönzött, hogy Ilija honfitársát, az utóbbi hetekben csak önmagát kereső Aleksandar Trajkovski-t állította a kezdőbe, miközben a 3-5-1-1-es felálláson a kialakult helyzet ellenére sem kívánt változtatni! Pedig nemcsak a házi gólkirály kiesése okozott fejtörést a mesternek, ugyanis az egyre jobb formában játszó Ivaylo Chochev és Giuseppe Bellusci csakugyan kidőlt a sorból a múlt héten, mindezen felül pedig, még a legutóbbi bajnoki meccsen piros lapot kapó Thiago Cionek hiányával is szembe kellett nézni!

Ennyi embert nem volt könnyű pótolni, főleg úgy, hogy alapból sokan voltak már így is a sérültlistán, ahonnan egyébként Pawel Dawidowicz nevét már kihúzhattuk a szombati meccsre. Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy a fiatal lengyel rögtön a kezdőben is találta magát, méghozzá honfitársa, az eltiltott Cionek helyén, mellette pedig Struna és Szyminski volt a két másik védő a Venezia ellen. Bár ilyen összeállításban még ritkán játszott a védelmünk, szerencsére nem volt semmi gond ezzel a hármassal – persze az is igaz, hogy Moreo-ék nem is nagyon tesztelték a tudásukat!

A támadójátékunkkal viszont már annál inkább akadtak problémák! Már a meccs elején is érezhető volt, hogy Filippo Inzaghi rendkívül jól megszervezte a másodosztályú bajnokság amúgy is legstabilabb, legkevesebb gólt kapó védelmét, ennélfogva pedig, nem is találtunk rajta rést! Nagyjából egyetlen ötletünk volt arra, hogy megzörgessük Audero kapuját, mégpedig a távoli lövések. Ezek közül, Trajko egyik kísérletét lehetett kiemelni az első félidő közepéről, ekkor ugyanis bravúrra volt szüksége Audero-nak, összességében azonban nem sok veszélyt jelentettünk a kapura.

Nyugodtan leírhatjuk, hogy a gól nem volt benne a játékunkban, így aztán azt reméltük, hogy Tedino változtat majd valamit a szünetben! Nem így tett, amikor pedig az 54. percben elvégeztük mindenfajta eredmény nélkül a kilencedik sarokrúgást is a meccsen, tulajdonképpen már sejtettük, hogy ha vasárnap estig játszunk, akkor sem lövünk gólt ennek a Venezia-nak! Mégpedig azért nem, mert ha nagy ritkán helyzetbe is kerültünk, mint egy ízben Coronado, azt sem becsültük meg, és azt is elpuskáztuk!

A velenceieket persze ez nem zavarta, hiszen ők szemmel láthatóan a 0-0-ért jöttek, ami nemcsak abból látszódott, hogy halvány jelét nem adták annak, hogy gólt akarnak szerezni, hanem abból is, hogy az időt sem szégyellték húzni – olykor pofátlan módon is! Még szép, hogy a vendégek eme magatartása még inkább frusztrálttá és görcsössé tette a mieinket, akik közül Radoslaw Murawski és Mato Jajalo idegei is felmondták a szolgálatot! Előbb a lengyel, aztán a bosnyák középpályás szedett össze egy-egy sárgát, ami egyben azt is jelentette, hogy a két játékosra kényszerpihenő vár a jövő heti, Bari elleni déli derbin! Figyelembe véve, hogy már így is alig van bevethető labdarúgó a keretben, bizony, mindkettejük hiánya komoly érvágásnak számít!

Az utolsó nagy esélyt a gólszerzésre az jelentette szombaton, amikor a 79. percben megfogyatkozott a Venezia – a vendégek csapatkapitánya, Domizzi teljesen feleslegesen „kidumálta” magát a folytatásról! Innentől kezdve még inkább világossá vált az, amit már addig is éreztünk, hogy a velenceiek az egy pontért jöttek, így az emberhátrányos időszakra már olyan népsűrűség volt a vendégkapu előtt, hogy azt majdhogynem lehetetlen vállalkozás volt áttörni! Már csak azért is, mert az általunk is jól ismert Andelkovic-csal a soraiban felálló Venezia-védelem nem éppen a hibáiról híres…

Mindazonáltal, a játék olyannyira a vendég térfélen zajlott az utolsó percekben, hogy már csak Posavec nem járt ott, ám hiába záporoztak jobbról, balról, középről és szinte minden szögből a pontrúgások, beívelések, lövések, egyik sem talált célba! Pedig ekkor már Bruno Tedino is jócskán kockáztatott, hiszen még azonos létszámnál pályára küldte a támadó La Gumina-t a középpályás Gnahoré helyett, majd pedig a piros lapot követően levette Aleesami-t is, és újabb csatárt (Embalo) dobott harcba. Az utolsó percben majdnem siker is koronázta a mester döntéseit, de Embalo kapáslövését óriási reflexszel kiszedte Audero, ezzel pedig ellőttük az utolsó puskaporunkat is! A hármas sípszó alighanem megváltás volt a szinte egész meccsen csak védekezéssel törődő velenceieknek, akik annak köszönhetően, hogy nem kaptak ki szombaton, továbbra sem szakadtak le az élbolyról, így mindent egybevetve, alighanem elégedetten is távoztak! Nem volt ilyen derűs a mieink hangulata, ugyanis már a lefújás pillanatában is tudtuk, hogy komoly sanszot hagytunk kihasználatlanul! Tudniillik, a hétvégén – egy híján – minden eredmény úgy alakult, ami nekünk kedvezett, ám miután „csak” 0-0-ra végeztünk a Venezia-val, sem a tabella első helye, sem pedig a pontelőny kicsikarása nem jött össze a többiekkel szemben!  

Bántani persze nem akarjuk a tényleg igencsak tartalékosan felálló csapatot a szombati iksz miatt, mert az vitathatatlan, hogy a srácok mentek előre becsülettel, és tényleg kiköpték a tüdejüket is a meccs végére, de a kapu előtti fineszes megoldások ezúttal (is) nagyon hiányoztak, akárcsak Nestorovski személye és gólérzékenysége! Persze, az már jó kérdés, hogy miért nem képesek mások is gólt lőni és győzelemre vezetni az együttest a Barbera-ban, ott, ahol eddig tényleg nincsenek elkápráztatva a szurkolók! Visszasírtuk már ezerszer azokat az időket, amikor még rettegve érkeztek Palermóba a nagynevű riválisok is, és ugyan arra számítottunk, hogy legalább majd a B-ben felcsillan valami azokból a szép korszakokból, a szezon első feléhez közelítve már kijelenthetjük, hogy egyelőre szó sincs arról, hogy az ellenfeleink számára földöntúli bravúrral érne fel itt a pontszerzés! Vagyis, továbbra is hiányzik a Barbera régi varázsa! Hogy mindezt alátámasszuk, arra hoztunk egy igencsak árulkodó statisztikát is: az utolsó négy hazai bajnokiból egyet nyertünk meg, kettőt elveszítettünk, miközben a négyből három meccsen még gólt sem lőttünk! Ekképpen, a Cremona-ban és Avellinóban aratott bravúrgyőzelmünk sem ért sokat!