Januárban, de még február elején sem gondoltuk volna, hogy az utolsó előtti Ascoli magabiztos legyőzése hazai pályán, ekkora örömet fog majd jelenteni a második hónap utolsó napján! Nyilván, alapesetben tennénk egy pipát a 4-1-es sikerünk mellé és nem tulajdonítanánk különösebben nagy jelentőséget annak, hogy begyűjtöttük a kötelező három pontot az egyik abszolút kiesőjelölttel szemben, csakhogy, az előző hetek történései és eredményei olyan keményen megviseltek bennünket, hogy már azt sem nagyon hittük el, hogy bárki ellen képesek vagyunk gólt, gólokat lőni és olykor még szórakoztatóan is futballozni! Kedden azonban láthattuk: igen, tud ez a csapat szép dolgokat csinálni, ha nagyon akar! Na persze, az első félidő után (0-1) még más véleményen voltunk a hét közben is, ám ami a szünet után következett, az hatalmas boldogsággal töltött el bennünket és egyértelműen visszahozta az utóbbi időszakban alaposan meggyötört kedvünket a Palermo-meccsekhez! Hogy miért is? Leginkább azért, mert az Ascoli elnáspángolásával újra él a remény az egyenes ágon való feljutásra is!  

Lehet ennél még mélyebbre süllyedni? Alighanem, ez a kérdés járt minden rózsaszín-fekete szurkoló fejében kedden este negyed tíz tájékán, amikor lefújták a Palermo-Ascoli bajnoki meccs első félidejét! Döbbenten ült mindenki, aki pedig nem, az éles füttyel jelezte, ez már tűrhetetlen, amit a csapat az utóbbi meccseken csinál! Igen, már a hétvégi Vercelli-ben elért 0-0 is jócskán kiverte a biztosítékot, mert mégiscsak a tabella 20. helyezettjével játszottunk egy kilátástalan ikszet, négy nappal később pedig ott tartottunk, hogy az utolsó előtti helyen álló Ascoli előnnyel ment szünetre a Barbera-ban! Szégyen! Ki gondolta volna ezt a januári újrakezdés előtt, hogy a téli szünetet még két pontos előnnyel élen töltő szicíliai gárda, két hónap alatt az atomjaira hullik szét és nemcsak nyerni nem tud majd, hanem még gólokat sem lesz képes szerezni – az alsóházi régióhoz tartozó együttesek ellen sem?

Mert bizony a 2018-as évben össz-vissz háromszor találtunk be az ellenfeleink kapujába, februárban meg egyetlen egyszer, azt is 11-esből a Foggia ellen, és hát, az Ascoli elleni meccs félidejében is olybá festett, hogy immár a másodosztály abszolút kiesőjelöltjei ellen is csodaszámba menne, ha gólt lőnénk! Mert ugyan, összességében az első negyvenöt percben is jobban játszottak a mieink az Ascoli-tól, de a hétvégi találkozóval ellentétben, hiába lőttünk ezúttal minden lehetséges szögből kapura, Lanni-kapus valamennyi próbálkozásunkat védte, ezáltal pedig, továbbra is átok ült a csapaton! Olyannyira, hogy a 42. percben (ha nem lett volna így is elég hideg a stadionban) jött az újabb hidegzuhany is: Clemenza keresztbelőtt labdájába Bianchi úgy kotort bele Pomini kapuja előtt, hogy az pont áthaladt a gólvonalon, vagyis, az amúgy szemmel-láthatóan nem túl nagy játékerőt képviselő picenói gárdának nagyjából egyetlen lehetőségecske is elég volt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a tabella 3. helyezettjének otthonában!

Hogy mit gondoltunk, mit éreztünk ekkor? Azt, talán jobb, ha nem írjuk le, mert úgyis kitalálható, abban viszont erősen kételkedtünk, hogy az utóbbi hetekben csak összevissza dumáló, Bianchi gólja láttán meg idegesen ordibáló és a kirúgás szélén álló Tedino képes lesz felrázni a csapatát annyira, hogy fordítson! Sőt, amikor megláttuk, hogy a listavezető Empoli, és a mögöttünk szélsebesen érkező Cittadella is előnyben volt a szünetben, ami után a virtuális tabellán már csak a 4. helyen álltunk, őszintén megvallva, kezdett minden kedvünk elillanni a folytatástól, ugyanis az volt az érzésünk, hogy még mindig nem értek véget a megpróbáltatásaink és egy újabb pocsék estét élünk!

De ahogy megkezdődött a második félidő, máris jobban éreztük magunkat, hiszen olyat láttunk, amire már azt hittük, hogy soha nem kerül sor, és amire amúgy több mint 400 perce (nekünk még ennél is többnek tűnt…) vártunk: akcióból gólt lőttünk, végre! Történt ugyanis, hogy nagyjából 50 másodperc elteltével Rispoli közelről a kapuba lőtt egy elé kerülő labdát, ezzel pedig, mintha egy szempillantás alatt tova is szállt volna az a sok rossz, ami az utóbbi hetekben sújtott bennünket! Mert még két perc sem pörgött le az egyenlítő gólunk után, de azonnal jött a következő találat is, méghozzá egy nem is akármilyen! Coronado, aki egyébként az egész meccsen jól futballozott és végre élvezte a játékot a régi, trequartista szerepkörében (mekkora hülyeség volt a középpályán erőltetni…), egy szép szóló után zseniálisan csavarta a lasztit a bal sarokba – Lanni-portás mozdulni sem tudott!

Egyhamar nagyot fordult a világ, pedig semmilyen csere (sem a hadrendben, sem a személyeket illetően) nem történt a második felvonás előtt, ezért azon filóztunk, hogy ez a hirtelen fordítás most Tedino érdeme volt, mert mondott valami okosat, vagy esetleg a fiúk kötöttek dacszövetséget az öltözőben az első játékrészt követően, hogy sutba vágják a múltat és mostantól megmutatják, mit is tudnak! Akár egyik, akár másik történt, nem számít, a lényeg az volt, hogy újra láttuk a Palermo igazi, a szezon első felében megismert arcát!

A játékosokon újra érződött, hogy van kedvük, van merszük futballozni, arról már nem is beszélve, hogy mindenki egyre felszabadultabbnak tűnt! Na ja, ekkor már nyilván az ellenfél kiléte is megfelelő volt ehhez a játékhoz, ugyanis az Ascoli tényleg nem az az alakulat, amelyik azonnal reagálni tudott volna a három perc alatt benyelt két gólra! És ha egy üzlet beindul, akkor nincs megállás: az 55. percben egy szögletet követően ismét Rispoli elé került a labda, a rutinos csapatkapitány-helyettes pedig ezt is beverte, csakhogy minden kételyt eloszlasson afelől, hogy véletlenül fordított a csapat!

Tíz perc alatt tehát, annyiszor voltunk eredményesek, mint 2018-ban eddig összesen, 3-1 után pedig már volt idő annak is örülni, hogy a Frosinone 2-0-ra égett Cremona-ban! És milyen az élet: miután a „Ciociari” 7 perc alatt kiegyenlített a Stadio Giovanni Zini-ben, már tudtunk ezen is szomorkodni, holott, ettől azért sokkal fontosabb volt, hogy Coronado-ék hosszú idő után nyerésre álltak, s már-már örömfocit mutattak be a Barbera-ban! Amikor pedig, egy védelmi hiba után még Pomini és Bellusci is összemosolygott, arra asszociáltunk, hogy most már valóban minden rendben van a csapatnál! Legalábbis, ebben reménykedünk!

De nemcsak mi voltunk nyugodtak a látottak és a kétgólos előny tudatában, hanem már Tedino is (hol voltak már a kiabálós percei), aki az utolsó negyedórában még azt is megengedhette, hogy a bal oldalon összességében kiválóan teljesítő Przemyszlaw Szyminski helyén esélyt adjon a fiatal, saját nevelésű és eleddig kevés percet kapó Andrea Accardi-nak. Az édesapja nyomdokaiba lépő, 4-es mezben beálló 22 éves játékos pedig, alighanem örült a lehetőségnek, ugyanis próbált abszolút nem megilletődötten focizni! Na, persze egy lendületbe jött csapatba könnyebb is volt betoppanni! 

Magyarul, tényleg nagyon happy volt (bár Norbit azért szívesen láttuk volna a pályán, de végül Moreo jött) már minden az utolsó negyedórához érkezvén, de azt nem sejtettük, hogy két szép momentum még mindig hátra volt a keservesen induló, ámde annál örömtelibben véget érő estén! Az egyik ilyen esemény a 83. percben történt a Barbera-ban, ahol Nestorovski valami egészen káprázatos szabadrúgásgólt ragasztott a bal felsőbe, végérvényesen lezárva ezzel a találkozó sorsát és remélhetőleg a magunk mögött hagyott gyötrelmes időszakot is, a másik figyelemreméltó pillanat meg a Stadio Carlo Castellani-ban esett a 94. percben, amikor az Avellino kiegyenlített Empoli-ban!

Ha a két jeles esemény között nem lett volna Rajkovic sérülése (reméljük, nincs komolyabb baja!), akkor nyilván még nagyobb lett volna az üdvrivalgás Palermóban a másik pályáról jövő hír hallatán, ami persze így sem volt kicsi! És nem véletlenül volt ez a nagy öröm, ugyanis a kedden történtek következtében, megint úgy érezhetjük, hogy ismételten nyitottá vált az egyenes ágon való feljutás kérdése: tudniillik, a második Frosinone-tól újfent csak három, az első Empoli-tól meg négy pont választ el minket az Ascoli kiütése után! Oké, nyilván még ez is sok, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a gólkülönbségünk rosszabb (emiatt, egy forduló alatt nem nagyon tudunk előzni) az imént említett két gárdától, de a hátrányunk azért már mégsem 5-6, vagy 9 pont – ahogy az kedden negyed tíz tájékán állt!

Ergo, a szünet után Rispoli és Coronado által hátára vett palermói legények, komoly mélységből másztak vissza és emelkedtek fel újra a régi szintjükre kedden este, aminek köszönhetően, pozitívabb előjelekkel és jóval bizakodottabban várhatjuk a hétvégi, Parma elleni idegenbeli derbit is! Mondjuk, igazándiból ott dől majd el, hogy az Ascoli legyőzésével, ami nem mellesleg azért minden körülmények között kötelező volt, végleg, vagy csak ideiglenesen köszöntünk el a sok rossztól!