Cső Ninuccio, kösz mindent!

Ebben az ‘elüzletiesedett’ futballvilágban manapság ritkán alakul már ki bármilyen kötődés egy-egy játékos iránt, éppen ezért az sem szokványos, hogy külön posztot írunk olyankor, amikor valaki távozik a kedvenc klubunktól, ám az Empoli-hoz aláírt Nino La Gumina-val ezúttal mégis kivételt teszünk! Na persze nem véletlenül: a fiatal csatár megdolgozott ezért, mert Palermo szülöttjeként bebizonyította azt, a mai futballéletben szintén nem túl gyakori jelenséget, hogy igenis létezik még olyan, hogy valaki próféta legyen a saját hazájában! Nino önmagát adva, egyszerűen nagyszerű szezont produkált a mögöttünk hagyott idényben, a teljesítményével, a hozzáállásával és a vagányságával pedig nagyon gyorsan kiérdemelte a Rosaneri-szurkolók szemében a legnagyobb kedvenc titulust is! Persze, ebből fakadóan most hihetetlenül nehéz megemészteni, hogy a megnövekedett értéke miatt, a még mindig csak 22 éves La Gumina-t is eladta a rózsaszín-fekete klub vezérkara, arra nem is gondolván, hogy mekkora szomorúságot okoztak ezzel a csapatért szorítóknak! De ez van, az idő múlásával biztosan enyhül majd a fájdalmunk is, most azonban már csak egyetlen dolgot tehetünk: ezzel a poszttal méltóképpen elbúcsúzunk Nino-tól, így köszönve meg Neki mindazt, amit Palermóért és értünk is tett!  Egy kattintás ide a folytatáshoz….