Ennyi hiányzott: ezúttal nem jött gól a hajrában

Előzetesen alighanem kiegyeztünk volna egy döntetlennel a szezon előtt minden szakértő által a bajnokság legnagyobb favoritjának tartott Hellas Verona otthonában, utólag azonban, van némi hiányérzetünk amiatt, hogy csak 1-1-re végeztünk a Bentegodi-ban pénteken! Mégpedig azért, mert sokkal jobban futballoztunk, és többet is tettünk a győzelemért, mint a hazaiak, de ezúttal nem koronázta siker az erőfeszítéseinket. Persze, szomorkodnunk nem kell, ugyanis még egyszer hangsúlyozzuk, Veronából messze nem tragédia egy ponttal távozni, ha pedig figyelembe vesszük még azt is, hogy a szünetben hátrányban voltunk, és innen kellett egyenlítenünk, akkor végképp tilos, hogy bármilyen fajta csalódottság üljön ki az arcunkra! Már csak azért sem, mert az iksz ellenére megmaradt az első helyünk és a kétpontos előnyünk is a tabellán, így pedig, egy fordulóval megint közelebb kerültünk a hőn áhított célunk eléréséhez! Pénteken pedig, a tavaly még szintén A-ligás Benevento ellen, máris lehet egy következő fontos lépést tenni előre!  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Intervista con un palermitano vero chi ha tifato sempre e solo per Rosaneri

Noi abbiamo avuto la voglia da qualche anni che dovremmo approfittare le nostre possibilite su twitter e dovremmo aprire verso i tifosi e gruppi esterni perché abbiamo i seguiti piú. Un bel giorno é accaduto che ha iniziato a seguirci un signore chiama SALVO PALAZZOTTO. Quando abbiamo visto la sua pagina di twitter e le sue foto condiviso con Stefano Sorrentino, e’ stato subito chiaro per noi che lui é un grande tifoso del Palermo Calcio e un palermitano vero. Fra poco tempo é iniziato un rapporto buono tra lui e noi. Salvo ha messo il „like” i nostri post ogni volta, poi qualche mesi fa ci ha scritto un messaggio. In quel momento abbiamo deciso che faremo una intervista con lui. Perché chi potrebbe sapere di piú dal Palermo Calcio come una persona che tifa per Palermo Calcio da decenni! Siamo orgogliosi perché il nostro progetto é diventato la realtá nel fine settimana: SALVO ci ha risposto le nostre domande con felicitá e velocitamente che ringraziamo. Chi vuole sapere che tipo di persona ha Stefano Sorrentino nella vita; che cosa é il suo opinione di Miccoli, Norbert Balogh, Nino La Gumina o Zamparini; perché i tifosi palermitani non vanno al Barbera; deve leggere questa intervista fatta con SALVO PALAZZOTTO chi ha sangue rosanero! Vale la pena leggerlo!   Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Interjú egy igazi palermóival, aki mindig és csak a Rosaneri-nek szurkolt

Évek óta beszédtéma volt már blogunk gondolatban létező szerkesztőségében, hogy ki kellene aknáznunk a twitter által felkínált lehetőségeinket, s el kellene kezdenünk nyitni külföldi szurkolók vagy csoportok felé, hiszen nem titok, hogy egyre több országból és egyre nagyobb számban jelölnek már be ott is bennünket. Így esett meg az is, hogy egy szép napon elkezdte követni a Palermania Blog twitter-oldalát egy SALVO PALAZZOTTO nevű úr, akiről hamar kiderült az adatlapja, no meg a Stefano Sorrentino-val megosztott közös képei alapján, hogy óriási szurkolója a rózsaszín-feketéknek, sőt, mi több, igazi palermói lokálpatrióta is! A gyors visszaigazoláson túl aztán, kialakult köztünk egyfajta kapcsolat, Salvo nem egyszer lájkolt bennünket, majd pár hónappal ezelőtt, teljesen magától még ránk is írt. Valamikor ekkor fogalmazódott bennünk, hogy akarunk vele készíteni egy interjút, mert hát, ki tudna többet a Palermo Calcio-ról, mint egy olyan ott élő személy, aki már 8 éves kora óta folyamatosan ennek a klubnak szurkol, minden évben bérletet vált a hazai meccsekre, és gyakorlatilag mindent tud az általunk is kedvencnek tartott szicíliai együttesről! Büszkén jelentjük, a tervünkből valóság lett a hétvégén, ugyanis SALVO PALAZZOTTO örömmel fogadta a kérésünket, s képzeljétek el, annyira jó arc volt velünk, hogy néhány órán belül meg is válaszolta mind a harminc kérdésünket, amelyeket egyébként nagy műgonddal és úgy állítottunk össze, hogy sok érdekességgel szolgáljon! Nos, akit tehát érdekel, egy ÍZIG-VÉRIG PALERMÓI ÚRIEMBERNEK ÉS SZURKOLÓNAK a véleménye a klubbal kapcsolatos minden lényeges témában, mint például, hogy milyen figura az életben Stefano Sorrentino; mit gondol Miccoli-ról, Balogh Norbi-ról, Nino La Gumina-ról vagy éppen Zamparini-ről; miért járnak mostanság kevesen a meccsekre a Barbera-ba, annak feltétlenül azt javasoljuk, hogy kattintson a folytatás gombra és olvassa végig a teljes interjút! Higgyétek el, nagyon megéri!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

„Olyan eufória volt, hogy még az unokahúgom és az unokaöcsém is ugrált, ordított az örömtől!”

Számítottunk rá, hogy impozáns hétvégénk lehet, és az is lett! Roberto Stellone legényei, bár ismét hajrában, de megnyerték a Cosenza elleni hazai bajnoki meccset, aminek hála, tíz lejátszott mérkőzés után a tabella élére is álltak, két ponttal megelőzve a második Pescara-t. Ez a két dolog, mármint a győzelem és a listavezető pozíció megkaparintása, már önmagában elég lenne a boldogságunkhoz, és ahhoz is, hogy hatalmas kedvvel lássunk neki egy színes összefoglalót írni, csakhogy, ezúttal – nem kis örömünkre – találtunk erre a feladatra egy sokkal illetékesebb személyt is, aki legalább ezerszer hitelesebb, élethűbb, és izgalmasabb krónikát tud prezentálni a szombati, 2-1-es győzelmünkről itt a blogunkon! Ő pedig, nem más, mint Di Matteo Márk, akivel – a Serie B magyar oldal közbenjárásának köszönhetően – még a meccsnap estéjén találtunk egymásra, és aki élőben, a Barbera lelátójáról tekintette meg Nestorovski-ék szezonbeli hatodik sikerét! Miután Márk teljesen magától vállalta, hogy még aznap este ír egy élménybeszámolót élete első palermói meccséről, ezért most abban a szerencsés és kényelmes helyzetben vagyunk, hogy egy frankó helyszíni tudósítással lephetjük meg az olvasóinkat! Az alábbiakban tehát, legújabb barátunk írását, és palermói kalandját osztjuk meg, amelyért ezúton is köszönettel, no meg egy jó nagy pacsival is tartozunk Neki!  Egy kattintás ide a folytatáshoz….