Egy hölgy rózsaszín-feketében: ő Noemi La Colla

Felsorolni is nehéz lenne, hogy a Palermania Blog életében mennyi minden történt már az elmúlt több mint nyolc évben, de ami most következik, az mégiscsak kuriózum lesz! Méghozzá azért, mert a focis blogoknál ritkaságnak számít, ha egy hölggyel készítenek interjút, nálunk viszont most ennek lehettek a szemtanúi az alábbi posztban. Az elhatározásunk mögött az állt, hogy az oldalunknak – az elemzéseink szerint – kevés a hölgy olvasója és követője, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már nemrég nőnapot ünnepeltünk, akkor egy poszt erejéig megpróbáljuk közelebb hozni a magyar csajokhoz is a kedvenc csapatunkat, ugyanis nincs abban semmi különös, ha egy hölgy is rajong a rózsaszín-fekete színekért! Erre hoztunk is egy kitűnő példát, méghozzá Noemi La Colla személyében, akiről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy imádja, és az élete legnagyobb szerelmének is tekinti a Palermo Calcio-t. A szicíliai leányzóval az instagramon ismerkedtünk meg, és amint megláttuk a megosztott képeit, már tudtuk: ő lehet az a hölgy, akivel tehetünk egy próbát az oldalunk női táborának a szélesítésére is! Örömmel jelentjük, hogy Noemi segített nekünk ebben a célkitűzésünkben, és nem utasította el a megkeresésünket interjú-ügyben, így pedig újfent megszületett egy különleges és érdekes poszt, amelyben ezúttal bemutatunk Nektek egy olyan elkötelezett, igazi Palermo-szurkolót a gyengébbik nem képviselői közül is, aki remélhetőleg, követendő példaként szolgál majd sok női honfitársunk szemében is! Fogadjátok nagy-nagy szeretettel Noemi La Colla-t és az ő válaszait Palermóból – a Palermania Blogon! Egy kattintás ide a folytatáshoz….