Fél percen múlt, hogy újra az első helyen álljon a Palermo. A Lanciano otthonában rendezett rangadón az utolsó pillanatokban veszítettünk el (újabb) nagyon fontos két pontot, ez pedig azt jelentette, hogy nem sikerült kihasználni az Empoli hétvégi botlását, a tabellán tehát maradt minden a régiben. Legyünk azonban őszinték: a szombati produkciónkkal nem nagyon érdemeltünk győzelmet, és az sem lett volna reális, ha ilyen játékkal vesszük át ismét a vezetést a bajnokságban. Lanciano-ban nem rossz eredmény az 1-1, és nem is ezzel van a bajunk, hanem a csapnivaló teljesítményünkkel! Kiábrándítóan futballoztunk, minden további részlet pedig hajtás után következik.

 Hogy Giuseppe Iachini szereti a változatosságot, azt eddig is tudtuk. Szeptemberben kinevezett vezetőedzőnk, szinte minden hétvégén variál valamit a kezdőcsapaton, függetlenül attól, hogy nyert vagy veszített előző héten a csapata. Iachini-mester szombaton, a Lanciano elleni idegenbeli rangadón sem hazudtolta meg önmagát, és ismét változtatott a múlt héten Novara-t legyőző kezdő tizenegyen. Úgy néz ki, hogy trénerünk nem ismeri „a győztes csapaton ne változtass” mondást, mert mindig húz valami újat. Ezúttal Alen Stevanovic volt az egyik játékos, aki kimaradt a kezdőből, ami azért volt váratlan húzás, mert Stevanovic a jók közé tartozott a Novara elleni mérkőzésen, ráadásul a hajrában három pontot érő gólpasszt adott Belotti-nak. Helyére Michel Morganella került vissza, akiről mindnyájan tudjuk, nem éppen a megbízható védők közé tartozik – és akkor még finoman fogalmaztunk! Azonban nemcsak Morganella volt az egyetlen, aki a Lanciano ellen visszaverekedte magát a kezdőbe, hanem Abel Hernandez is. Az uruguay-i támadó Kyle Lafferty-t szorította ki, azt azonban már nem állítanánk, hogy ez egy racionális döntés volt Iachini-től. Az egyetlen elfogadható változtatást Barreto visszatétele jelentette, aki sérülés miatt hiányzott az elmúlt hetekben, most azonban ő is hadra fogható volt. Így vágtunk tehát neki az előttünk álló rangadónak, amelyen óriási volt a tét, mindkét csapat számára. A Virtus Lanciano a forduló előtt 29 ponttal a harmadik, a mieink pedig 30 ponttal a második helyet foglalták el a tabellán, így azzal nyilván mindkét gárda tisztában volt, hogy nagyot nyerhet az, aki ezen a szombaton győzni tud. Ennek jelentőségével a mérkőzés elején úgy festett inkább a hazaiak vannak tisztában, mert jóval aktívabban kezdtek. Helyzetet mondjuk nem nagyon tudtak kialakítani, de egyértelműen mezőnyfölényben játszottak a vidéki hangulatot idéző létesítményükben. Sajnos, csapatunk nem nagyon találta a ritmust, és rengeteg hibával játszva, legfőképpen a biztonságra törekedett. Ez utóbbival nem is lett volna baj, ám azzal már nem nagyon tudtunk megbarátkozni, hogy teljesen veszélytelenek voltunk a hazaiak kapujára, és nagyon még a 16-osuk környékére sem tudtunk eljutni! Pedig, ha valakiktől, akkor a Belotti-Hernandez duótól vártunk volna valami váratlant, de ez nem történt meg, az egyébiránt nem túl beton-biztos hazai hátsó alakzat ellen! De nemcsak a csatárainkat illeti kritika, hanem a középpályásainkat is! Barreto ezúttal nem úgy játszott, mint novemberben, úgy fest, még mindig nem teljesen egészséges, és csak keresi a helyét. Bolzoni harcosságával és mentalitásával ezúttal sem volt gond, az viszont már nem elfogadható, hogy a passzai rendre pontatlanok voltak, Bacinovic pedig mélyen valós tudása alatt teljesített, most már nem először! A jobb szélen helyet kapó Morganella semmit nem segített a támadásokban, de olykor még a védekezéssel is komoly gondjai akadtak, Daprelá balszélen való robotolása pedig teljesen felesleges volt. Nem ejtettünk még szót a hátsó sorunkról: nos, az első 45 percben úgy, ahogy megoldották a feladatot, és nem hagyták helyzetbe kerülni a hazai támadókat, de ettől függetlenül érezhető volt, hogy nem igazán vagyunk stabilak. Ja, igen: és ki ne felejtsük a sorból Samir Ujkani kapust! Az albán fiú nevéhez fűződik az első félidő legnagyobb helyzete, ezzel pedig mindent el is mondtunk a magabiztosságáról. Kapusunk a 23. perc körül úgy rúgta bele a labdát az előtte álló támadóba, hogy az akár befelé is pattanhatott volna, így tehát őrületes szerencse mentett meg minket és Ujkani-t az 1-0-s hátránytól. Ezen kívül volt még egy-két távoli lövés, meg néhány beívelés, amit végül is biztosan hatástalanított Ujkani, és ezzel nagyjából össze is foglaltuk az első 45 percet, ami mindenre emlékeztetett minket, csak rangadóra nem!

Fordulást követően pedig olyan esemény történt, amire nem nagyon számítottunk az első félidő játékképe alapján: GÓLT LŐTTÜNK! Pontosabban fejeltünk! Rögtön az 50. percben szögletet harcoltunk ki, amelyet a szünetben pályára lépő Valerio Verre (nem meglepő módon Bacinovic-ot váltotta) tökéletesen ívelt középre, Andrea Belotti pedig senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba fejelt! 0-1, és jöhetett a szokásos Belotti-gólöröm!

Ez volt az első kaput eltaláló lövésünk a meccsen, amelyből máris gólt szereztünk. Nem várt, de kellemes meglepetés volt ez a kezdés a fiúktól. És ezután mi mást is várhattunk volna, minthogy nyugodtan, okosan játszva végre elkezdünk majd jól futballozni. Ehelyett azonban, érthetetlen döntéseket láttunk, egyrészt a játékosainktól, másrészt a vezetőedzőnktől! Előbbiek felelőssége a mutatott játék volt, ugyanis a fiúk hibát-hibára halmoztak, néha pedig már azt is megkérdőjeleztük, hogy ez egy olyan olasz bajnoki, amelyen két feljutásra esélyes csapat játszik. Pedig elvileg ez egy derbi volt, amelyen a harmadik fogadta a másodikat! Visszatérve még az érthetetlen döntésekre: Iachini a második játékrész közepén ismét olyan cserét hajtott végre, amellyel nehéz volt azonosulni. Barreto helyére Ngoyi került, aki hiába játszott majdnem félórát, mégsem alkotott maradandót (már nem először…) – talán még a labdával is csak elvétve találkozott, pedig a feladata a középpálya megszilárdítása lett volna! A Hernandez-Lafferty csere indokolt volt, ám most tennénk fel kérdésnek, hogy mire volt jó a mérkőzés előtti visszacsere? Mert Abel szombaton sem mutatott semmit, Lafferty-ről pedig tudjuk, hogy nem ismer elveszett labdát, és a harcossága nagyon sokat tud érni egy kiélezett találkozón. Iachini ezzel a változtatásával ellőtt egy cserelehetőséget, és megkockáztatjuk, ha Lafferty kezd és Abel padozik, akkor aligha ez lett volna a csere! Mondjuk Troianiello gyorsaságával biztosan többre mentünk volna a hajrában…

Apropó, a hajrá! Nos, a Lanciano beszorított minket, és próbálta nyomás alá helyezni a védelmünket, ám Munoz-ék szerencsére jól állták a sarat. Marco Baroni (Lanciano vezetőedzője) egyenlítési szándékát viszont a cseréi is mutatták, ugyanis Manuel Turchi és Gianvito Plasmati személyében a kapura is veszélyes játékosokat küldött be. Persze ettől még nem lett jobb a meccs, és őszintén szólva, nem is nagyon volt benne a mérkőzésben a gól! Mindkét csapat komolyan szenvedett, és a rangadó már-már komikus jelenetek sorozatává változott. Erre csak egy példa: a 79. percben Daprelá úgy végezte el a hazai 16-ossal egy-magasságban járó bedobást, hogy a labda érintés nélkül pattogott ki az alapvonalnál, társ pedig még a közelben sem tartózkodott! És ez nem a fair play miatt volt…

Már mindenki a lefújást várta, sőt a három perces beígért hosszabbítás is lejárt, amikor szabadrúgáshoz jutott a Virtus Lanciano. A lövés ugyan elakadt a sorfalban, ám a hazaiak még gyorsan visszaívelték a labdát a 16-oson belülre, és mint tudjuk: jól tették! Mármint az ő szempontjukból! A csereember, Manuel Turchi egy elcsúszó (vagy eleső) Palermo-védő mellett levette majd a hálóba küldte a lasztit, ezzel pedig egalizált és pontot mentett a Lanciano-nak. Mi pedig elszalasztottunk egy nagy esélyt, mert az Empoli szintén 1-1-es döntetlent játszott Crotone-ban, így ha kihúztuk volna 0-1-gyel a meccset, akkor ismét átvettük volna a vezetést a tabellán és nem mellesleg 4 ponttal meglógtunk volna a Lanciano-val szemben is! De túl sok a „ha” és a „volna”, úgyhogy inkább ezt hagyjuk is, és lássunk reálisan: egyetlen kaput eltaláló fejesünk volt, amiből a gólunk született, így pedig nagyon nehéz rangadót, de még mérkőzést is nyerni! A döntetlen igazságos, az viszont már más kérdés, hogy Lanciano-ban egy óriási egyéni hiba miatt úszott el a két pont, és az ezzel együttjáró első hely is! És hogy ki hibázott?

Megmondjuk: Michel Morganella. És az, aki egy ilyen rangadón tette vissza a svájcit a kezdőcsapatba. Mert Giuseppe Iachini-nek szombaton ez a húzása sem jött be! Lehet, hogy vezetőedzőnknek nem ártana megismerkednie, „a győztes csapaton ne változtass” hangzású mondással!

(Morganella (fehérben) szombaton is csak üldözte ellenfeleit…)

A mérkőzés összefoglalója: