A Serie B 38. fordulójában hazai pályán, ünnepélyes hangulat mellett, 1-1-es döntetlent játszottunk a Virtus Lanciano ellen. A végeredményből kifolyólag most annak kellene következnie, hogy csalódottak vagyunk, ám mivel a múlt héten Novara-ban matematikailag is bebiztosítottuk a bajnoki címünket, ezért ezúttal nem bánkódunk a szombati remi miatt. Egyébiránt könnyen megnyerhettük volna a Lanciano elleni meccset is, hiszen az első félidőben számos gólszerzési lehetőségünk adódott, ám ezekből Barreto révén csak egyet használtunk ki, ez pedig a második játékrész elején meg is bosszulta magát. Az egy félidőnyi jó futball szombaton kevésnek bizonyult az újabb három ponthoz és végül pontosztozkodás lett a vége. Az iksszel megszakadt a győzelmi sorozatunk, amely zsinórban hat megnyert meccsből állt, de a 2013. december 21.-e óta tartó veretlenségünk szerencsére még mindig továbbél, és már csak négy meccs van hátra az idei bajnokságból. Következik a hétvégi bajnoki összegzése.

Amikor tavaly decemberben, a Virtus Lanciano-Palermo bajnoki meccsen, a csereként beálló Manuel Turchi a 93. percben gólt szerzett és ezzel beállította az 1-1-es végeredményt, majd szétvetett minket az ideg. Nem csoda, hiszen akkor óriási csalódásként éltük meg a döntetlent, és úgy véltük, rendkívül fontos két pontot hagytunk elúszni az utolsó pillanatokban. Ma már tudjuk, a mieink szempontjából az égvilágon semmilyen jelentősége nem volt annak a bekapott gólnak, mert májusra így is olyan pontelőnyt halmoztunk fel, ami már öt fordulóval a vége előtt bajnoki címet eredményezett számunkra. Így aztán a 2014. május 10.-én rendezett Lanciano elleni hazai meccsünk már leginkább a fiesztázásról szólt, az eredmény pedig másodlagosnak tűnt. Persze, mint mindig, ezúttal is szerettünk volna győzni, de azt azért előre tudtuk: az elmúlt héten a bajnoki cím megünneplése sok energiát vehetett el, ezért érdeklődéssel vártuk, hogy milyen állapotban lesznek a srácok a Virtus ellen. Plusz arra is kíváncsiak voltunk, hogy Iachini-nek mennyire sikerül felpörgetnie és továbbmotiválnia a csapatot, egy úgymond már tétnélküli meccsen. Nos, a választ hamar megkaptuk. Kedvenceink olyan elánnal kezdték a meccset, hogy a Lanciano futballistái kis túlzással azt sem tudták, hogy hol vannak.

Jó, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a vendégek valószínűleg nem sűrűn játszanak ennyi ember előtt – a Renzo Barbera lelátói ugyanis, hosszú idő után végre újra megteltek. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Novara-ban elkezdett ünneplés hazai pályán is folytatódjon, ám hiába a jó kezdés, és a rengeteg rózsaszínbe öltözött szurkoló, a még nagyobb eufóriát előidéző gól, sehogy sem akart összejönni. Erről leginkább Abel Hernandez tehetett, aki előtt már az első negyedórában is több lehetőség adódott, de gólt egyikből sem tudott szerezni. Az Abel-show ezt követően is folytatódott, az uruguayi futószalagon puskázta el a nagyobbnál-nagyobb helyzeteket. Az mindenesetre eléggé szembetűnő volt, hogy minden egyes akcióból vele szeretnénk gólt rúgatni, ezért aztán hiába volt fent a pályán Dybala vagy Vazquez, ezúttal nem rájuk volt szabva a befejezés. Hogy ez felsőbb utasításra történt-e, nem tudjuk, azzal viszont mindannyian tisztában vagyunk: ha a nyáron Hernandez tényleg menni akar, és a vezetőink is szeretnének egy nagyobb összeget kapni érte, akkor most kell valahogy eladhatóvá tenni a játékost, ehhez pedig a legcélravezetőbb módszer, ha rúgatunk néhány gólt Abellel, ami egyrészt jól fest majd az ajánlólevelében, másrészt pedig újabb klubok érdeklődését keltheti fel. No, igen, ez mind szép és jó, de egy dologra senki sem számított: mégpedig arra, hogy Hernandez képtelen lesz a kapuba találni szombaton… Pedig próbálkozott közelről, távolról, jobbal, ballal (a 31. percben egy akción belül kétszer fogott ki rajta a vendégkapus, aki a földön fekve is kivédte a lövését…) és még fejjel is, de a háló egyszer sem zörrent meg.

Mindazonáltal Hernandez (fenti képen) végre hasznosan és motiváltan játszott (régen láttuk ilyennek), ám tudjuk, egy csatárt mégiscsak a góljai minősítenek, e tekintetben pedig nullán állt az uruguayi. A társak közül talán Barreto unta a legjobban a sok helyzet elpazarolását, mert Abel mellett, ő volt az, aki még többször is próbálkozott gólt lőni. És neki elég is volt egy nagy helyzet, amiből máris betalált. A 41. percben egy szenzációs akció végén Edgar (lenti képen) a léc alá bombázott, ezzel pedig végre megtört a gólcsend. 1-0.

Tegyük hozzá, hogy a gólban Dybala és Hernandez (utóbbi jegyezte a gólpasszt) is oroszlánrészt vállalt, a befejezés viszont csapatkapitányunkat dicséri, aki talán a szezon egyik legszebb palermói gólját rúgta szombaton. Úgy voltunk vele, hogy a Virtus Lanciano valószínűleg eddig bírta a nyomást, és azt vártuk, hogy az addig látott macska-egér harc folytatódni fog a pályán. Mert mondjuk el, hogy a lanciano-i játékosok az első félidőben arra rúgdosták a labdákat amerre álltak, a hazai tizenhatos környékén pedig még csak elvétve sem jártak. Egészen addig, amíg nem kerültek hátrányba: a bekapott gólt követően – általános meglepetésre – változtatott (vagy változott) a Virtus, és ennek már az első játékrész egyperces ráadásában meg lehetett volna a gyümölcse, ha Sorrentino nem véd óriásit. Negyvenöt perc futball után tehát, 1-0 állt az eredményjelzőn, a csapat pedig a kiváló első félidei produkciójával, megteremtette a még jobb hangulatot a szünethez, amelyben egyébként továbbfolytatódott az ünneplés.

A palermói születésű humorista, forgatókönyvíró Salvatore Ficarra vehetett át, egy nevével ellátott 20-as számú mezt (fenti képen), ezt követően pedig megmutatta, hogyan kell, pardon, hogyan nem kell tizenegyest rúgni… E jelenetet követően valószínűsítjük, hogy minden palermói jobban járt azzal, hogy Ficarra inkább a forgatókönyvírást választotta. Azt nem tudjuk, hogy ő miként tervezte volna meg az öltözőben a második félidőt, de gyanítjuk, nem úgy, ahogyan végül a valóságban alakult. Mert, ahogy megkezdődött a második játékrész, rögtön gólt lőhetett volna a Lanciano, ám ekkor Diego Falcinelli szerencsére még hibázott. A figyelmeztető jel tehát meg volt, az egyenlítést viszont így sem úsztuk meg. Alig két perccel az előző helyzetet követően Falcinelli (egyébként egy nagyon szimpatikus, tehetséges játékost ismertünk meg benne) már betalált, aki egy gyönyörű fejessel tüntette el a két csapat között lévő egygólos különbséget. Ismerjük el, ez a találat is szép volt, de csendben azért szeretnénk megjegyezni valamit: ehhez a gólhoz kellett az egyik védőnk figyelmetlensége is, ez a védő pedig nem volt más, mint Claudio Terzi. Már megint. Továbbra sem értjük, hogy miért erőltetjük ennyire a játékát, mert ez, nem az első olyan hibája volt, amiből gólt kaptunk. Mindegy, nem szeretnénk semmit sem felróni Iachini-mesternek, de úgy látjuk, Terzi (lenti képen) leginkább csak a múltja miatt van még mindig a kezdőben.

Hogy a gyorsan bekapott a gól, vagy esetleg más miatt lett fásultabb a csapat a második félidőre, nem tudjuk, de tény: innentől kezdve már nem játszottunk jól, az első félidei játékunkra pedig nyomaiban sem emlékeztetett a második. Abel Hernandeznek már nem volt annyi ziccere, és a többiek is szép csendben (Vazquez például percekre eltűnt) el voltak a pályán. Persze, ez valahol érthető is volt, hiszen nem nekünk lett volna fontos a három pont megszerzése, de úgy tűnt, a Virtus Lanciano is kiegyezne az 1-1-gyel. A nagyobb lehetőségek továbbra is előttünk adódtak, ám az igazi átütőerő ekkor már hiányzott a csapatból. Iachini még próbált frissíteni, és beküldte a mindig megbízható cserének számító Kyle Lafferty-t, aki ezúttal szintén nem tudta megváltani a világot, és mindössze csak egy jó lövésig jutott. Mondjuk, lehet, hogy az eddig kevesebb szerephez jutó játékosoknak kellett volna már megadni az esélyt, de hiába ült ott a padon Davide Di Gennaro, Andrea Belotti vagy Fabio Daprelá is, a mesterünk már csak egyet változtatott (azt is a meccs hajrájában) és Stevanovic-ot állította be, akinek talán már csak arra volt ideje, hogy bemelegedjen.

A két csapat összecsapása tehát, ezúttal is 1-1-gyel ért véget, akárcsak decemberben. A különbség csupán annyi a két döntetlen között, hogy most a mieink sem bosszankodtak a pontvesztés miatt – a lefújást követően legalábbis csak boldog arcokat véltünk felfedezni a pályán, s a lelátón egyaránt. De hát egy bajnokcsapatnak miért is kellene szomorkodnia…?

Irány Cittadella!

Kedden hétközi fordulót rendeznek a Serie B-ben, a mieink a Cittadella (kezdés 20 óra 30 perc) vendégei lesznek. Amondóak vagyunk, hogy nagyon nehéz kilencven perc előtt állunk, hiszen az aktuális vendéglátónk ádáz harcot folytat a bennmaradásért, ezért minden egyes pontra óriási szükségük lenne. A hatalmas hajrát már hetekkel ezelőtt megnyitották, ugyanis az utolsó hat meccsükön veretlenek maradtak (utoljára március 29-én, Avellino-ban kaptak 1-0-ra), úgy, hogy ötször győztek és csak egyszer ikszeltek! Szombaton egy újabb óriási bravúrt értek el Trapani-ban, ahol 0-1-s hátrányból fordítottak és nyertek 2-1-re, ezzel pedig el is mozdultak a már komoly veszélyt jelentő 18. helyről. A remek formájuknak köszönhetően jelenleg, az automatikus bennmaradást érő 17. pozíciót foglalják el, de az előnyünk mindössze csak két pont az őket üldöző Varese-vel szemben. Így aztán valószínűsítjük, hogy a Cittadella játékosai nem lesznek tekintettel arra, hogy a B liga bajnokcsapatával találkoznak, és mindent megtesznek majd a pontszerzés érdekében. Remélhetőleg, ezért alaposan meg kell majd izzadniuk, mert a mieink számára is van egy nagy tétje a keddi kirándulásnak: méghozzá a 2014-es veretlenségünk megőrzése. Mert azzal, hogy szombaton a Lanciano sem tudott minket legyőzni, már 19 meccsesre nőtt a veretlenségi szériánk, és ezt, jó lenne egy újabb meccsel megtoldani a Stadio Pier Cesare Tombolato-ban is. Mindent egybevéve, izgalmas kis meccsnek ígérkezik a Cittadella-Palermo bajnoki, amelyet véleményünk szerint, érdemes lesz majd megnézni!

(Decemberben, a Renzo Barbera-ban 3-1-re győztük le a Cittadella-t – Munoz (6) két gólt is fejelt akkor)