Eddig azt hittük, hogy csak William Shakespeare tud Veronában játszódó drámát írni, de hétfőn kiderült, Eros Pisano is képes rá.  Jobbhátvédünk a Hellas elleni bajnoki utolsó negyedórájában egy elképesztő bakit követett el és összeszerencsétlenkedte a veronai csapat második gólját, amivel el is döntötte az addig ikszre álló partit – a hazaiak ezzel a röhejes öngóllal győzték le kedvenceinket 2-1-re. Pedig olyan szépen indult az este: a 18. percben már vezettünk, és sokáig semmilyen jel nem utalt arra, hogy ennek vereség lesz a vége. Ám előbb jött Rocchi-játékvezető, aztán meg Pisano, akik csak összehozták Mandorlini-legénységének a 3 pontot. Ami meg velünk történt, az dráma…

Nem lettünk volna Giuseppe Iachini helyében az összeállítás kijelölésekor, hiszen nem elég, hogy nem kapott megfelelő erősítéseket a nyáron, hanem még jó néhány komoly hiányzója is akadt a hétfő esti, Hellas Verona elleni idegenbeli bajnoki előtt. A védelemből, a már alapembernek számító Ezequeil Munoz kiesése érzékenyen érintett minket, mellette pedig a nagy reményekkel szerződtetett Giancarlo Gonzalez sem volt bevethető sérülés miatt, és ha mindez nem lett volna még elég, akkor ott van a rutinos középpályás Enzo Maresca esete is, aki nem sokkal a mérkőzés előtt került kórházba, ahol vakbélgyulladás miatt azonnal meg is műtötték. Három fontos, vagy legalábbis meghatározónak szánt ember esett tehát ki a csapatból, akik közül ketten is védők, ezért a baseball-sapkájáról híres Beppe-nek, valószínűleg a hátsó sor összerakása okozhatta a legkomolyabb fejtörést. Mesterünk végül a marokkói Zouhair Feddal-nak szavazott bizalmat a védelem baloldalán, ami némi átszervezéssel is járt, hiszen az eddig ott jól játszóSinisa Andelkovic-nak át kellett mennie jobbra, Claudio Terzi viszont maradhatott a helyén, vagyis középen. Érdekesség, hogy a Trabzonsportól érkező Souleymane Bambanem kapott lehetőséget az új védelmi felállásban, aminek állítólag az volt az oka, hogy az elefántcsontparti, nem volt túl jó állapotban a Kamerun ellen rosszul sikerült Afrika-Kupa Selejtező után.  A középpálya két szélén az első fordulóhoz képest nem történt változás, így a jobb oldalon Pisano, a balon pedig Daprelá kezdett. Mint ahogy a támadósorunk is ugyanaz maradt, mint ami a Samp ellen volt, vagyis Franco Vazquez és Paulo Dybala élvezhette a bizalmat, a két új szerzemény, Joao Silva és Simon Makienok meg leültek a kispadra Belotti-val együtt.

A kezdés több mint bíztató volt. Birtokoltuk a labdát, az újonc csapatokra jellemző megilletődöttség pedig abszolút nem volt érezhető. Az első, kaput eltaláló lövés is a mieink nevéhez fűződött – kár, hogy Dybala löketét követően nem volt érkező a Rafael-ről kipattanó labdára. A 13. percben ismét a hazai kapu előtt történt valami, amit a Firenzéből származó Gianluca Rocchi nem vett, vagy nem akart észrevenni! Daprelá-t, az ismétlések megnézése után is egyértelműen lerántották, a síp azonban érthetetlen módon néma maradt… Szerencsére, a srácok nem foglalkoztak ezzel, és tették tovább a dolgukat, aminek a 18. percben meg is lett az eredménye: Pisano jobboldali beadását követően, Franco Vazquez közelről a kapuba pofozta a labdát (lenti képen), amivel előnyhöz juttatta a rózsaszín-feketéket – tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.

A sárga-kékek egyből kapcsoltak, és egy percen belül egyenlíthettek is volna, ám Juanito Gomez szerencsére nem tudta kihasználni Feddal hibáját. Sajnos, az már ekkor is látszott, hogy a védelmünk, eléggé sebezhető. Andelkovic nem igazán érezte jól magát Toni-val, Terzi nem egyszer hiányzott középről, Feddal teljesítményéről meg jobb nem is beszélni. A marokkói hátvédnek az első félórában(külön figyeltük) egyetlen jó megoldása sem volt, a csapatba állítása tehát finoman fogalmazva sem volt jó húzás. Ennek ellenére a Hellas nem talált rajtunk fogást, görcsös erőlködés jellemezte a játékukat, Iachini tanítványai meg az előny birtokában okosan futballoztak, és néha még szép kontrákat is vezettek, amelyekből illett volna veszélyt teremteni. Egy ízben kettő-kettes szituáció alakult ki a veronaiak kapuja előtt, ám Dybala ahelyett, hogy visszapasszolta volna, és ezzel ziccerbe hozta volna Vazquez-t, inkább lőtt, méghozzá jócskán a kapu fölé. A hétfői mérkőzésen egyébiránt nem ez volt az egyetlen olyan jelenet, amikor 9-esünk passz helyett egyéni megoldást választott. Az első félóra végén egy pontrúgás után került helyzetbe az előrehúzódó Moras, akinek a fejesét szép mozdulattal védte Sorrentino. Amikor pedig már azt hittük, hogy 0-1-gyel vonulhatunk majd szünetre, jött a hidegzuhany, ami egy sípszó formájában hűtötte le az addigi jó kedvünket. Mondjuk, a találkozó első 40 percében sem éreztük azt, hogy kiegyenlített lenne a bíráskodás, mert a meg nem adott 11-esünk mellett, a mieink szinte minden megmozdulásukért sárgát kaptak, ám ami a 41. percben következett, az mégiscsak döbbenetes volt számunkra.

Történt ugyanis, hogy Tachidisz szöglete után, Luca Toni Sinisa Andelkovic-csal együtt a földre került, Rocchi pedig a 11-es pontra mutatott. Hogy miért, azt még most sem tudjuk… Meglátásunk szerint ugyanis, a hazai támadó ugyanúgy fogta s tolta el magától Andelkovic-ot, mint fordítva, így aztán a helyes ítélet nem biztos, hogy a büntető lett volna! Ezt a döntést azonban már nem lehetett megváltoztatni, ezért abban reménykedtünk, hogy a sors majd igazságot szolgáltat, és korábbi gólkirályunk a nagyszerű színészi alakítása után elrontja a tizit, de sajnos nem tette! A balra mozduló Sorrentino mellett, jobbal, a kapu jobb oldalába helyezett, 1-1-re módosítva ezzel az eredmény állását.

Mindazonáltal, hogy borzasztóan elítéljük és unszimpatikusnak tartjuk Toni-t azért, amit tett, meg kell jegyeznünk: pontosan egy ilyen, minden hájjal megkent támadót hiányolunk mi a jelenlegi keretünkből, aki, ha kell színészkedik, aki, ha kell reklamál, és aki képes higgadt maradni és gól(oka)t szerezni az ehhez hasonló nehéz szituációkban! Mert ez, néha sokkal többet ér az őszinte futballtól.

A szünet előtt még volt egy sanszunk arra, hogy újra vezetéshez jussunk, ám Barreto (fenti képen), ígéretes szögből a kapu fölé csavart egy szabadrúgást. Az első félidő után tehát 1-1 volt, és kíváncsian vártuk a második játékrészt.

Iachini a szünetben nem cserélt, amire nagyjából számítottunk is, hiszen jelenleg, nem sok olyan futballistát tudnánk mondani a kispadról, akit bátran be lehetne vetni éles szituációban – tisztelet persze a kivételeknek. A második félidő amúgy hasonlóan indult, mint az első: a mieink bátrabban és kezdeményezőbben futballoztak, mint a hazaiak, ám helyzetbe így is csak nagy ritkán kerültünk. Az 56. percben könnyen visszavehettük volna a vezetést, ám Barreto gyengécske lövését hárította Rafael, a kipattanóra meg ezúttal sem érkezett senki sem, ami azért szintén elgondolkodtató. Jegyezzük meg, Vazquez kiugratása élményszámba ment, mindössze csak a befejezéssel akadt probléma.

(Vazquez-nek hétfőn sem volt oka szégyenkezni, mert nagyszerűen játszott!)

A 60. percben Toni, az újabb alakításával ismét megpályázhatta volna a Jászai Mari-díjat, ami már több mint felháborító volt egy olasz első osztályú futballmeccsen. Ezúttal egyébként Bolzoni mellett esett óriásit a 16-oson belül, ám szerencsére Rocchi ezt már nem ette meg, és továbbot intett, a sárga lap ugyanakkor nagyon kijárt volna az ex-palermóinak.Nem sokkal később megint a veronaiak aggódhattak, Vazquez ugyanis (újabb) zseniális passzal hozta helyzetbe Dybala-t, aki éles szögből, sajnos az oldalhálóba bombázott. Olykor az volt az érzésünk, hogy az argentin csatárduó, igencsak magára hagyatottan küzdött elöl az ellenfél védőinek gyűrűjében, hiszen sem a középpályáról, sem pedig a két szélről nem kaptak megfelelő támogatást az akciók befejezéséhez. Pisano a gól előtti beadását követően nem nagyon ment előre, Daprelá meg hiába „császkált” folyamatosan fent, nem nagyon adott használható labdát. Dybala elpuskázott helyzete után tehát maradt az 1-1, Iachini pedig húzott egy merészet: a 70. percben Bolzoni helyére Belotti-t küldte, amivel jelezte, nem elégszünk meg az egy ponttal! Talán ez az a bátorság, amit a Sampdoria ellen hiányoltunk a mesterünktől, és amire a későbbiekben nagy szükségünk lesz. Veronában ugyanakkor nem úgy sült el a dolog, ahogy szerettük volna, hiszen gólt, a hazai csapat szerzett – Pisano hathatós közreműködésével.

(Íme a döntő pillanat: Pisano összehozta a Hellas győztes gólját…)

Egy ártalmatlan felívelésre Sorrentino rosszul mozdult ki, a labda pedig Pisano és Gomez közös – semleges nézők számára egész biztosan megmosolyogtató – jelenete után a kapunkba került. Na, ez volt aztán az igazi dráma számunkra! Gyorsan tegyük hozzá, hogy Rocchi talán fújhatott volna kifelé szabadrúgást, mert a hazai támadó nem biztos, hogy szabályosan támadta 3-asunkat, ám ettől még nem lett volna szabad ilyen, röhejes gólt kapnunk, pontosabban összehoznunk. Bő tíz perccel a vége előtt ezzel a bohózatba illő találattal kerültünk hátrányba, ami azért volt különösen fájó, mert a Hellas egyáltalán nem futballozott le bennünket, a játékában meg abszolút nem volt benne a gól, ehelyett tessék, kaptak egy újabb ajándékot – ezúttal Pisano-tól. Hogy ilyet még Iachini sem látott, azt jelezte, hogy edzőnk képtelen volt lereagálni ezt a szituációt, és csak 8 perccel később tudott belenyúlni a csapatba, amikor már gyakorlatilag vége volt a meccsnek. Ekkor még behozta Ngoyi-t (pont a negatív hős szerepében tetszelgő Pisano helyett, amit illett volna hamarabb meglépni, mert Pisano nem játszott jól, és ezt, nemcsak az öngólja miatt mondjuk!), és Makienok-ot is, a két változtatás azonban már nem osztott, nem szorzott. Az egyetlen komoly egyenlítési lehetőségünk Dybala lövése volt, amit Rafael védett, így aztán a lefújás pillanatában szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy hiába vezettünk, és a meccs nagyobb részében hiába játszottunk jobban a sokra taksált Hellas-tól, mégis pont nélkül kell hazatérnünk a Bentegodi-ból.

A Sampdoria elleni drámai pontvesztést tehát egy újabb dráma követte, ám ezúttal sajnos még csak pontot sem szereztünk, pedig a játék képe alapján az egyikre mindenképpen rászolgáltunk volna! Két forduló után lehetne négy egységünk is, ehelyett azonban csak egy van, és amíg nem tudjuk leküzdeni önmagunkat, és amíg ilyen buta hibákat követünk el, addig csak a szimpatikus vesztes szerepét tölthetjük be, amiből köszönjük, de nem kérnénk! A következő fordulókban még nehezebb feladatok várnak ránk, tudniillik találkozunk az Interrel, a Napolival és a Lazio-val is, akik ellen, két ilyen peches meccs után, egyáltalán nem lesz majd könnyű javítani! Mit mondjunk…? Továbbra sem lennénk Giuseppe Iachini helyében!

A hétfői mérkőzés góljai: