A válogatott meccsek miatt lévő kéthetes bajnoki szünet remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk. Nos, azt bizonyára minden Palermo-szimpatizáns tudja, hogy szeretett klubunk e hónap első napján ünnepelte alapításának 114. évfordulóját, és éppen ebből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy megemlékezésképpen, felelevenítünk egy olyan párosítást a szép és hosszú történelmünkből, amelyről lehet, hogy ma már csak kevesen beszélnek, tudnak. Pedig úgy véljük, érdemes egy pár mondatban szót ejteni erről a bizonyos ellenfélről, s az ellenük vívott csatáinkról is, elvégre az egyik testvércsapatunkról fog szólni! És hogy kikről is van szó?  Ígérjük, a tovább gombra kattintva minden kiderül majd!

Nem kifogásképpen, de szeretnénk előre jelezni, hogy az alábbi poszt nagyon kevés használható írásos emlékből született, így előfordulhatnak benne apróbb hiányosságok vagy pontatlanságok. A történetünk igencsak régen, 1924-ben kezdődik, és sajnos, ezekből az időkből nem sok minden maradt fenn. Azt biztosan tudjuk, hogy a palermói klub ekkor már 24 éve létezik (igaz, különböző neveken),ám Szicília keleti részén ez év áprilisában (pontosan elsején) hivatalosan is létrejön egy másik futballklub, amely két korábbi csapat, az Esperia és az Insuperabile  egyesüléséből születik. Ez a csapat pedig nem lesz más, mint a Siracusa Calcio, akikkel a későbbiek során szinte testvéri kapcsolatba kerültünk.

Siracusa földrajzilag Catania mellett található, ám jó szomszédi viszonyról – ahogy azt már a futballban megszoktuk – itt sem beszélhetünk. A siracusai szurkolók már a kezdetektől fogva kijelentették, hogy számukra a Catania a legfőbb, és egyben a leggyűlöltebb rivális, eme véleményüknek pedig már akkor többször hangot is adtak. A rivalizálás kezdete már 1929-ben megkezdődött a két város csapata között, mert ekkor a Coppa Arpinati(Leandro Arpinati szervezte, és ez a kupa, a Coppa Italia egyik regionális fajtája)döntőjében egy parázs hangulatú összecsapáson, a Siracusa legyőzte a Catania-t, ami kellő alapot adott egymás fújására. Az 1931-1932-es bajnokságban pedig végképp kitör az unszimpátia a catanese és a siracusani szimpatizánsok között, hiszen ebben az évben már egy bajnoki osztályban szerepelt a két klub, és a sors furcsa fintoraként pont az utolsó fordulóban találkoztak egymással, ezért a meccsnek komoly tétje is volt. A mindent eldöntő utolsó játéknapon a Siracusa hazai pályán végül 2-0-ra legyőzte a Catania-t, szertefoszlatva ezzel az Elefántok azon álmát, miszerint a harmadik helyen zárják majd a harmadosztályú bajnokságot. Helyettük így a Siracusa állhatott fel a dobogóra, a nagy rivális meg jókorát bukott, és a vereség következményeként csak a csalódást keltő 6. helyen ért célba. A rivalizálás tehát már a 30-as években tetten érhető volt Siracusa és Catania között, ez pedig kapcsolódási pontot teremtett a Palermóval, hiszen mint tudjuk, mi sem cseresznyéztünk sohasem egy tálból a piros-kékekkel. A hasonló attitűdökkel rendelkezők pedig nemcsak az életben, a futballban is vonzzák egymást, így már a kezdetektől fogva erős szimpátia alakult ki a siracusaiak és a palermóiak között. A nyolcvanas évek közepén aztán, még szorosabb lesz a kapcsolatunk az „Oroszlánokkal” (ez az állat szerepel a Siracusa címerében), amiben óriási szerepe volt a siracusai Gioventú Sudista szurkolói csoportnak, akik egy heves Catania elleni derbi után, végképp barátságot kötöttek a palermóiakkal. Innentől kezdve a két tábor folyamatosan beszél, és jó viszonyt ápol egymással, amihez hozzátartozik az is, hogy a két fél tisztelettel, és barátként tekint a másikra – még ma is. Hogy mindezt tettekkel is igazolják az érintettek, azt jól mutatta: a közelmúltban rendezett Palermo-Catania derbiken a rózsaszín-fekete hívek rendre érezhették a siracusai szurkolócsoportok támogatását, mint ahogy a „kölcsönös segítségnyújtás” visszafele, egy Siracusa-Catania rangadóra is mindig igaz volt.

(Siracusa és Palermo – Catania ellen)

Noha a két szurkolótábor összességében azért mindig külön utakon járt, a közös ellenség – vagyis a Catania – mégis összehozta őket, és a 80-as évek közepétől mindmáig, több helyen is csak testvérként emlegetik a Siracusa-t és a Palermót. A tisztelet és a barátság annak ellenére is megmaradt a két klub között, hogy a Siracusa Calcio, sajnos már jó ideje nem szerepel magasabb osztályban – az „Oroszlánok” jelenleg is a hatodvonalnak számító Eccelenza B nevű osztályban kaptak besorolást, ahol „csak” az 5. helyen állnak, pedig a céljuk a Serie D-be való feljutás lenne…  

(A siracusai tábor egy nagy transzparenssel és rózsaszín-fekete zászlókkal még a legutóbbi bajnoki címünkhöz is gratulált)

A Palermo-Siracusa meccsek

Bár a Palermót és a Siracusa-t testvércsapatoknak tekinthetjük, az egymás elleni meccsek mégis pikánsra sikerültek. A baráti kapcsolat ellenére nyugodtan kijelenthető, hogy igazi szicíliai derbi hangulata volt ezeknek a találkozóknak is, amelyen 90 perc erejéig, a szurkolók is félretették a barátságot. Az első egymás közti meccset – ha hinni lehet a forrásoknak – 1930. január 19.-én rendezték a harmadosztálynak számító Prima Divisione D csoportjában, és ezt a mieink 4-1 arányban meg is nyerték az akkor még Tommaso Gargallo néven futó siracusaiak ellen. A június elsejei visszavágót csakugyan megnyertük, az 1-0-as idegenbeli sikerrel pedig  végképp bebiztosítottuk a bajnoki címet a harmadosztályban.

(A Tommaso Gargallo csapatképe – 1928-ból)

Ezt követően hosszú ideig nem találkoztunk siracusai barátainkkal, 1939. november 12.-én azonban a Coppa Italia-ban összefutottunk velük. A harmadik ligás Siracusa, Spanghero 61. percben lőtt góljával, talán némi meglepetésre legyőzte a B osztályban játszó Palermót, s ezzel a történelmi sikerrel (először győztek le bennünket) idő előtt kiütöttek minket a kupából. A Serie C 1941-42-es bajnokságában a két szicíliai csapat a bajnoki címért hajtott, amelyből végül az akkori kedvenceink jöttek ki győztesen: a jogelődnek számító Palermo-Juventina nevű „összevont” csapat mindössze 3 ponttal előzte meg az Oroszlánokat. A két egymás elleni meccs egyébként nagyon szoros csatákat hozott, hiszen hazai pályán 1-0-ra győztünk, idegenben pedig 1-1-t játszottunk. Csak érdekességképpen említjük meg, hogy ekkor szintén ebben az osztályban szerepelt a Catania is, akik a 6. helyen zártak úgy, hogy a két nagy ellenlábasnak azért „oda-odapörköltek”. Az 1944-45-ös Szicíliai bajnokság (bizony volt ilyen)alapszakaszában nem, a rájátszásban viszont találkozott egymással a Palermo és a Siracusa, bár ebben a kékeknek nem sok öröme volt. A mieink májusban 2-1-re diadalmaskodtak idegenben, majd a június 17.-ei visszavágón szó szerint kivégeztük a Siracusa-t, mert a mesterhármasig jutó Bazan vezérletével 6-0-ra győztünk – nem csoda, hogy meg is nyertük a Szicíliai Ligát. Az 1946-47-as bajnokságban már a „testvérünkkel” együtt a B ligában szerepeltünk, s az egymás elleni meccsek megint csak nekünk sikerültek jobban: vendégként gólnélküli döntetlent, vendéglátóként pedig kétgólos (2-0) győzelmet arattunk, s a tabellán is magunk mögé utasítottuk a testvérünket. A következő idényben aztán kétszer is kapituláltunk a Siracusa-val szemben (mindkétszer 1-0-ra), ám a bajnoki címünket és ezzel együtt az A-ligába való feljutásunkat, sem ők, sem pedig a többiek nem tudták megakadályozni. Ettől függetlenül a májusban rendezett palermói derbin, igencsak fájó vereséget szenvedtünk, és ezt követően nagyon kellett kaparnunk azért, hogy végül megnyerjük a bajnokságot a Pisa előtt. Ez szerencsére összejött, a Siracusa azonban kétszer is „megfricskázott” minket ebben az évben, s mint később kiderült, jó negyven évig a májusi volt a két csapat utolsó bajnoki összecsapása.

Legközelebb ugyanis, csak az 1987-88-as bajnoki idényben találkozott egymással a Siracusa és a Palermo, igaz ekkor négyszer is. A két harmadosztályú(igen, idáig süllyedtünk a sikeres korszakok után…) bajnoki meccsen kívül ugyanis, még afélprofiknak kiírt Coppa Italia Serie C-ben is egy csoportban voltunk az Oroszlánokkal, ahol szintén oda-visszavágós meccseket rendeztek. Ez utóbbi sorozatban két nagyon izgalmas mérkőzést sikerült játszanunk szicíliai barátainkkal: hazai környezetben 3-1-re a mieink győztek, a visszavágón azonban 11-esekkel 5-4-re veszítettünk, ám ez nem befolyásolta azt, hogy mi jussunk tovább a csoportból, sőt egészen a döntőig mentünk, ahol aztán a Monza megállított minket. A bajnokikon 4 pontot gyűjtöttünk a Siracusa ellen, mert novemberben, idegenben győztünk 1-0-ra, a ’88 tavaszán rendezett hazai visszavágón viszont csak egy 1-1-es döntetlenre futotta az erőnkből. A 1987-es novemberi siker azonban újabb fontos pontot jelentett a két csapat történelmében, hiszen ekkor győztünk utoljára bajnoki meccsen a Siracusa katlanjában. 1990-ben ismét csak egy pontot hoztunk haza a „Testvérünktől”, 1991. február 3.-án pedig 3-2-re ki is kaptunk a Stadio Nicole De Simone-ban, amely egyébként a mai napig változatlanul néz ki.

Ezen a bizonyos 3-2-es meccsen egyébként, mint ahogy a videón is látható, teljesen teltház és frenetikus hangulat volt (5000 siracusai és valamivel több mint 1000 palermói szurkoló), a hazai siker pedig két okból is történelmi tett volt: az egyik, hogy a kékek 1948 után újra legyőztek minket bajnoki meccsen a saját arénájukban, a másik pedig, hogy a mai napig ez az utolsó győzelme a Siracusa-nak ellenünk. Mert ezt követően még az 1992-93-as bajnokságban játszottunk kétszer a „Testvérünkkel”, ám ezeken már inkább csak a mieinknek volt oka örülni, hiszen a hazai 1-0-s sikert (a gólt Buoncammino lőtte) követően, Siracusa-ban 1-1-t játszottunk. A bajnokság végén egyébként a Palermo feljebb lépett, a Siracusa meg kiesett, és mint később kiderült, ez, az 1993. március 28.-án játszott 1-1-es döntetlen jelenti mindmáig az utolsó egymás ellen vívott bajnoki meccsünket, hiszen azóta a rosanerik folyamatosan magasabb osztályokban szerepelnek, mint az azzurrik, akik sajnos, a 2011-2012-es szezon után (ekkor egyébként még a harmadosztályban szerepeltek, és a pályán elért eredmények alapján meg is nyerték (!) a bajnokságot, ám pontlevonás miatt, végül csak a 3. helyen végeztek, a rájátszásban pedig „elvéreztek” ) csődöt jelentettek, és egészen a hatodosztályig süllyedtek vissza.

Játékosok, akik mindkét klubnál futballoztak:

A történelem során volt néhány olyan játékos, akik mind a Siracusa-ban, mind pedig a Palermóban megfordultak.

Bruno Micheleoni 1947-ben a Milan alkalmazottja volt, 1948-ban viszont a Siracusa-hoz igazolt, ahol három remek szezont húzott le. 107 meccsen 53 gólt lőtt, a teljesítményére pedig az akkori klubvezetőink is felfigyeltek, akik 1951-ben szerződtették is. Micheleoni egy évet töltött Szicília fővárosában (31 meccs/8 gól), majd ezt követően a Catania-hoz igazolt. Bruno Micheleoni sajnos, már nincs az élők között – 2000-ben elhunyt.

A kapus, Aprile Luca Sebastiano esete már más, mint Micheleoni-é volt. Aprile ugyanis, Siracusa-ban született 1970-ben, sőt ott is kezdett el védeni. 1998-ban igazolt a Palermo csapatához, akiket 4 éven keresztül szolgált. Igaz, ez idő alatt nem sok szerep jutott neki, hiszen összesen 20-szor viselhette a rózsaszín-fekete kapusmezt. 2003-ban vissza is tért szülővárosába, és újabb két esztendőig védte a Siracusa kapuját.

Gaetano Auteri (fenti képen) Siracusa-ban lett ismert játékos, 1979 és 1981 között, majd egy Verona, Genoa, Monza kitérő után szerződött Palermóba. Nálunk 1988 és 1990 között 52 meccsen 12 gólt lőtt, majd pár évvel később visszavonult. Auteri azóta edzősködik, 2007-től 2009-ig pedig a Siracusa kispadjával is megismerkedhetett. Az idei évtől már a Matera edzőjeként tevékenykedik.

Az 1988-ban született Gianluca Palmiteri (fenti képen) szintén megfordult mind a két klubban. Palmiteri a Palermo utánpótlásbázisán nevelkedett, 2005-ben pedig, egy meccs erejéig még a Serie A-ban is bemutatkozott. Később alacsonyabb osztályú csapatokhoz került, így játszott a Siracusa-nál is.

Végezetül megemlítjük még Giovanni Ignoffo nevét is, aki 2000-ig nevelkedett a Palermo korosztályos csapatainál, 2010-től 2012-ig pedig a siracusai szurkolókat boldogította a játékával.

Ismerőst, az „Oroszlánok” mostani keretében is találhatunk: az ex-cataniás Giuseppe Mascara még csak nemrég, 2014 augusztusában csatlakozott a Siracusa-hoz, ám a beilleszkedése –  mondanunk sem kell  –  a múltjából kifolyólag nem volt zökkenőmentes. Mostanra azonban már megbékéltek Mascara-val a helyi ultrák, a csatár pedig harmincvalahány évesen is szeretne még bizonyítani, illetve hozzájárulni ahhoz, hogy a Siracusa visszatérjen a legjobbak közé, s végre elinduljon felfelé, mert más célja nem lehet ennek a patinás klubnak, mint az, hogy nemsokára ismét az olasz futball élcsapatai között legyen számon tartva!

Az viszont jó kérdés, hogy bajnoki meccsen, vajon mikor találkozhatunk legközelebb a Testvérünkkel? Mert jelen pillanatban nemhogy egy Palermo-Siracusa összecsapásra, de még egy Catania elleni közös szurkolásra sem látunk reális esélyt…