Nehéz szavakkal leírni mindazt, ami a szombati meccs hajrájában történt, hiszen rövid időn belül előbb a pokolra kerültünk, majd végül egy szupercserének köszönhetően mégis a mennybe mentünk. A 85. perc tájékán ugyebár olybá festett, hogy sikerült hazai pályán, emberelőnyben „elpalermózni” egy már megnyert meccset, ám a ráadásban jött az utolsó utáni pillanatokban pályára küldött Belotti, aki egy remek akció végén csak eldöntötte számunkra a Sassuolo elleni – 98 percen át tartó – csatát. A 2-1-es sikert azonban nemcsak Belotti-nak, hanem Sorrentino-nak is megköszönhetjük, aki a 95. minutumban egy óriási bravúrral mentette meg a hosszabbításban kibrusztolt 3 pontot! A győzelemmel megszilárdítottuk helyünket a középmezőnyben, és folytattuk a veretlenségi szériánkat is, a 2014-es évből pedig már csak az Atalanta elleni idegenbeli meccs van hátra.

Mint a mesében. Úgy indult számunkra az év utolsó hazai meccse. No, itt most nem arra gondoltunk, hogy az eltiltását letöltő Barreto megsérült közvetlenül a mérkőzés előtt, és emiatt nem is tudta vállalni a Sassuolo elleni bajnokit, hanem arra, hogy kedvenc csapatunk már a 3. percben előnybe került szombaton. Történt ugyanis, hogy Dybala rögtön az első valamire való akcióból szögletet harcolt ki, amelyet aztán mértani pontossággal varázsolt Luca Rigoni fejére, aki ki is használta a lehetőséget, és bebólintotta a labdát  a tehetetlenül álló Consigli kapujába. Egy helyzet, egy gól, máris egy-null – erre szokták mondani, hogy ilyen kezdés, leginkább csak a mesében létezik.

A folytatásban azonban, mint minden mesében, a főhőseinknek is akadtak nehézségeik. Mondjuk 1-0 után sokáig nem igazán történt semmi sem a pályán, amit nem is bántunk. A Sassuolo próbált változtatni, és elkezdett ímmel-ámmal támadgatni, de a játékukat leginkább görcsös erőlködés jellemezte. Az ezúttal kékben játszó zöld-feketék közül, most is Zaza volt a legaktívabb, hiszen csak előtte adódtak kisebb lehetőségek, ám szerencsére egyikből sem volt képes még csak kaput sem találni. Tegyük hozzá, hogy az első negyvenöt percben tökéletesen működött az Andelkovic-Gonzalez-Munoz védőhármas, mert Sorrentino-nak mindössze egyszer, Taider lövésénél volt dolga. És amíg a Sassuolo sok hibával és idegesen futballozott, addig mieink okosan járatták a labdát, és biztosan őrizték a korán megszerzett előnyt. Noha a középpályáról tényleg hiányzott Barreto, a pótlását ezúttal is jól megoldották a többiek. A csapatkapitányunk helyén játszóIvaylo Chochev-re most sem lehetett panaszunk, mert jó produkcióval rukkolt elő az első félidőben. A fiatal bolgárról amúgy is elmondható, hogy hétről-hétre egyre bátrabban futballozik, és van rá remény, hogy egy nap valóban nagy értéke lesz a klubnak.Maresca már most nagyon nagy kincs, amit a Sassuolo ellen is igazolt. Jól mozgatta a csapatot, a labdákat szinte mindig jól játszotta meg, mondhatni, majdhogynem hibátlanul teljesített. Mint ahogy a gólszerzőnkről sem illik megfeledkezni: Rigoni megint igazolta azt, amit személy szerint én mindig mondtam, vagyis neki, egyértelműen helye van a mostani Palermóban. Luca-ról az elmúlt hetekben kiderült, hogy nemcsak az ellenfél akcióinak megállításában és a labdák összeszedésében hasznos, hanem a kapu előtt is képes feltalálni magát. A 3. percben fejelt gólja egyébként már a 3. bajnoki találata volt a szezonban – na tessék, erről a mágikus számról újfent a mesék juthatnak eszünkbe.

Sok panaszunk a két szélsőre, Morganella-ra és Lazaar-ra sem lehetett szombaton, mert ők is megbízhatóan tették a dolgukat. Ami viszont tény, hogy a gyors gól sajnos nem volt jó hatással a csapat támadójátékára, hiszen 1-0 után fokozatosan álltunk vissza, és a félidő utolsó perceiben már abszolút nem is vezettünk támadást, ami felettébb luxus egy Dybala-val és egy Vazquez-zel fémjelzett csatárduótól. Hogy mit gondolt erről a szünetben jókedvűen melegítő Belotti és Joao Silva, nem tudjuk, de az arckifejezésüket látva erős a gyanúnk, hogy mindketten nagyon szerettek volna beállni, s lendíteni a csapat játékán…

Iachini (fenti képen) viszont úgy döntött, a szünetben nincs ok a változtatásra, hiszen csapata vezetett és magabiztosan is játszott, ezért továbbra is a kezdőként pályára küldött tizenegyben bízott. A srácok pedig igyekeztek is meghálálni a bizalmat, mert az első félidő vége felé tapasztalt Csipkerózsika álomból (csakhogy ismét valami mesére utaljunk) már a második játékrész elején sikerült felébredni. Rigoni például szerette volna visszaadni Dybala-nak a meccs elején kapott gólpasszt, ám az elmúlt öt bajnoki meccsen rendre gólt szerző csatárnak, ezúttal semmi sem jött össze a kapu előtt. Mint ahogy Maresca-nak sem jött össze a gól, pedig a 64. percben Morganella jobb oldali beadását követően, ajtó-ablak helyzetben 5 méterről illett volna a kapuba találni – ehelyett azonban a jobb kapufa mellé fejelt. Óriási lehetőség volt a 2-0-hoz, de kimaradt, így aztán továbbra sem lankadhatott hátul a figyelem, mert azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy a mai futballban egy gól, nem gól. Nyilván tudták ezt Di Francesco fiai is, akik az egyenlítés reményében egyre inkább kinyíltak hátul és próbálták felvállalni a bátor támadójátékot, ez azonban lehetőséget teremtett gyors támadóinknak a kontrákhoz. Ebből pedig hamar (ember)előnyt is kovácsoltunk! A 67. percben olyannyira kitámadott a Sassuolo, hogy Maresca, Dybala remek indítását követően, egy az egyben vezethette a labdát a rosszul kimozduló Consigli-re, aki végül csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni rutinos középpályásunkat. A vendégek szerencséje az volt, hogy az eset még a 16-oson kívül történt, így büntető nem, de piros lap járt Consigli megmozdulásáért, amivel egyébiránt minden bizonnyal gólt akadályozott meg a kapus.

A Sassuolo tehát már nemcsak gól-, hanem emberhátrányban is volt az utolsó bő húsz percre, amivel úgy véltük, el is dőlt a mérkőzés. Bevalljuk őszintén, abban reménykedtünk, hogy ki tudjuk majd használni ezt a hatalmas fórt, és az egyik kontrából végleg lezárjuk majd a meccs három pontjának a sorsát, ehelyett azonban teljesen más történt a pályán! Kezdjük azzal, hogy Iachini a kiállítás után oly módon nyúlt bele a csapatba, ami teljességgel érthetetlen volt. A 72. percben ugyanis, lehozta az amúgy abszolút hasznosan játszó Chochev-et, és a szezonban először beküldte Della Rocca-t, amivel nem nagyon értettük mesterünk szándékát, tudniillik Francesco is védekező középpályás, és az a véleményünk, hogyha már nem csatár jött be, akkor nyugodtan maradhatott volna a bolgár is a pályán.

(Ivaylo Chochev (rózsaszínben) nem mozgott rosszul szombaton)

Persze, ekkortájt nem ez a csere (Della Rocca amúgy ugyanazt hozta, mint Chochev, vagyis meglepően jól végezte a dolgát) zavart minket a legjobban, hanem az, hogy a fránya második gól sehogyan sem akart megszületni. A néha percekre eltűnő Vazquez, negyedórával a lefújás előtt túl könnyelműen oldott meg egy újabb 100%-os ziccert, és végül csak az oldalhálóba lőtt, a 80. percben pedig Dybala és Gonzalez is naggyá tette a kényszerből becserélt Pomini-kapust. A 83. percben aztán Iachini újra cserélt, de megint nem a támadószekcióban frissített: ezúttal a szintén jól futballozó Rigoni-t (???) kapta le a pályáról, és beállította Bolzoni-t, aminek megint nem volt sok értelme. Ezzel a cserével mindenesetre a szándék egyértelműen látszott: hazai pályán, emberelőnyben, az időt is húzva, 1-0-lal lehozni a meccset…  Nem is olyan régen, egyszer már megégettük magunkat hasonló szituációban ezzel a felfogással – gondoljunk csak a nyitófordulóban lejátszott Samp elleni hazai meccsünkre – de úgy néz ki, nem tanultunk belőle! Mert mint ahogy akkor, úgy most sem tudtuk kapott gól nélkül kihúzni a meccset! A 85. percben ugyanis, jött a „szokásos védelmi baki” hátul: Andelkovic egy ártalmatlan szituációban rosszul nyúlt bele a labdába, és gólpasszt adott a szintén csereként beálló Pavoletti-nek, aki élt is az ajándékkal és eltüntette a két csapat között lévő egygólos különbséget.

Gyanítjuk, Sinisa bohózatba illő jelenetét látva, minden rózsaszín-fekete érzelmű drukkert dühroham kapott el, hiszen a játék képe alapján abszolút nem volt benne a meccsben a Sassuolo gólja. Mit is szokott erre Monyox kollégám mondani? Elpalermóztuk! Hát, igen, ekkor leginkább ez a szó juthatott az eszünkbe, no meg az, hogy Giuseppe Iachini óvatos húzásai megint rosszul sültek el! De trénerünk az egyenlítést sem a legjobban reagálta le, mert a bekapott gólt követően még várt (újabb) 5 percet a cserével, és csak a 90.-ben küldte harcba Andrea Belotti-t. Az már a Mister, és az egész csapat szerencséje is, hogy Il Gallo-nak elég volt pár perc is ahhoz, hogy főhőssé, azaz szupercserévé váljon. A négyperces hosszabbítás második percében lesről, a harmadik percében meg már szabályos körülmények között talált a kapuba, igazolva ezzel a rég nem látott klasszisát.

Persze ennél a gólnál ki kell emelni Vazquez-t is, aki remekül látta meg, és tette oda a labdát a védőjétől elszakadó csatárnak, ugyanakkor a ziccert be is kellett lőni. Mondanunk sem kell, földöntúli boldogság lett úrrá a stadionban, ami nem is csoda: kedvenceinktől nagyon régen láttunk olyat, hogy gólra-góllal válaszoltak az utolsó utáni percekben.

A találkozónak azonban még mindig nem volt vége! Alig egy perccel később, a vendégek minden-mindegy alapon még előreívelték a labdát, ami Zaza-hoz került, az olasz válogatott támadó pedig egy remek átvétel után célba is vette a kaput, Sorrentino azonban hatalmas bravúrral, lábbal hárítani tudott. Ha nincs Stefano, akkor az állás, és valószínűleg a végeredmény is döntetlen lett volna, de szerencsére kapusunk ezúttal is a helyén volt, mint oly sokszor már az idei szezonban.

Az ellenakcióból bevihettük volna a kegyelemdöfést, ám Dybala inkább biztosan megtartotta a labdát, ami már egy cseppet sem tetszett Paolo Cannavaro-nak: a Sassuolo középhátvédje nemes egyszerűséggel szándékosan kirúgta a lábat La Joya alól, amiért meg is kapta a piros lapot. Mindez már a 97. percben történt, a szabadrúgás elvégzését követően pedig, végre megszólalt a hármas sípszó, ami azt jelentette, hogy kedvenc csapatunk, ha nehezen is, de egy 93. percben lőtt Belotti-góllal megnyerte az utolsó hazai bajnokiját a 2014-es naptári évben, és folytatta a november óta tartó remek szériáját, egyúttal pedig véget vetett a Sassuolo kilenc meccsből álló veretlenségi sorozatának is.

Így aztán a szombati kilencvenegynéhány percnek nemcsak az eleje, hanem a vége is remekül alakult! Pont, mint a mesékben!

Atalanta-Palermo

Az idei évből már csak egyetlen feladat maradt, amire majd december 21.-én, vasárnap (kezdés: 15 óra) kerül sor. Ekkor Bergamóba, az Atalanta-hoz látogatunk, akik jelenleg a 15. pozíciót foglalják el a tabellán. Az ellenfélnél több ismerősünk is akad, ami külön pikantériát is ad majd a meccsnek. Vegyük például a kék-feketék kispadján ülő vezetőedzőt, Stefano Colantuono-t, akit aligha kell bemutatni a Palermo-szurkolóknak, hiszen a szakember korábban saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyen elnökünkkel, Maurizio Zamparini-vel együtt dolgozni. Noha Colantuono-t kétszer is menesztettük, azért akadnak szép emlékeink(például Palermo-Juventus 3-2) is vele kapcsolatban. De nemcsak ő lesz az egyetlen ismerős arc az Atalanta-ban, hanem Giuliano Migliaccio és Giuseppe Biava is, akiknek a neve igencsak jól cseng Szicíliában. A két játékos rengeteget tett anno a Palermóért, így aztán érdekes lesz őket más csapat mezében, a mieink ellen látni. Mint ahogy maga a mérkőzés is érdekesnek tűnik. Az Atalanta az utolsó hét bajnoki meccséből csak kettőt (szombaton a Lazio-tól kaptak ki 3-0-ra, azelőtt két fordulóval pedig a Roma győzte le őket) veszített el, igaz ezekből összesen csak egyet is nyert (Cesena 3-2) meg. A bergamóiak legnagyobb gondja eddig a gólszerzéssel van, hiszen az eddigi 15 forduló alatt összesen 8-szor tudták bevenni az ellenfelek kapuját, ami messze a legkevesebb az A-ligás csapatok között. (Ez a szám azért érdekes, mert a támadósorban olyan játékosaik vannak, mint German Denis, vagy Rolando Bianchi, de említhetnénk akár Moralez-t, és a fiatal Boakye-t is.) Ezzel együtt egyáltalán nem szabad alábecsülni az Atalanta-t, mert egy döntetlenre mindig jók, amit bizonyít a Napoli ellen elért 1-1, vagy a Torinóban és Sassuolo-ban kiharcolt 0-0 is, ráadásul most egy olyan csapattal találkoznak, amelyik nem a védelméről híres, és amelyik eddig, két meccs kivételével, legalább egyszer mindig kapitulált hátul. Mindazonáltal, úgy véljük, hogy így is lehet esélyünk a győzelemre a Stadio Atleti Azzurri d’Italia-ban, már csak azért is, mert Dybalaék az elmúlt hét bajnokiból egyet sem veszítettek el, és az ezeken megszerzett 15 ponttal, no meg a korábban begyűjtött hat egységgel, immár stabilan a középmezőny tagjai. Reméljük, a két csapat lévő 7 pontos különbség nem csökken majd vasárnap, mert az, már egész biztosan azt jelentené, hogy a november óta tartó veretlenségünk a bergamói évzáró után is tovább élne! Bár valószínűleg nem lennénk csalódottak egy idegenbeli döntetlennel, az igazi öröm mégiscsak az lenne, ha vasárnap újra győzni tudnánk idegenben – a szezonban másodjára. Mert akkor, egyrészt jó szájízzel mehetnénk el karácsonyt ünnepelni, másrészt meg elmondhatnánk, hogy nagyszerű év volt számunkra a 2014-es! Mondjuk ez utóbbi kijelentést, már így is tényként kezelhetjük!