Ha emlékezetesnek nem is, eredményesnek annál inkább nevezhetjük a vasárnapi bolognai kirándulásunkat. Tudniillik, Giuseppe Iachini legényei igencsak nagy munka árán, 1-0-ra győzni tudtak a Stadio Renato Dall’Ara-ban, ami azt jelentette, hogy kedvenceink véget vetettek egy negatív – egy döntetlenből és zsinórban négy vereségből álló – nyeretlenségi szériának. Bár a játékunk Bologna-ban sem volt túl meggyőző, ez most a legkevésbé sem érdekelt bennünket, hiszen a megszerzett három pont nagy jelentőséggel bírt: a sereghajtó otthonában aratott győzelemmel stabilizáltuk a helyünket a középmezőnyben, s egyelőre nem kell hátrafelé tekintgetnünk a tabellán. Ennek tükrében, nyugodtabban készülhetünk a szombati, Inter elleni hazai meccsre is.

Vajon csípős lesz-e a bolognai? Alighanem ez foglalkoztatta Giuseppe Iachini-t vasárnap délben, ám még mielőtt azt hinnénk, hogy mesterünk az ebédjén töprengett, szeretnénk jelezni, szó sem volt ilyesmiről. Kedvenc rózsaszín-fekete csapatunknak, a Serie A 8. fordulójában, gyakorlatilag ebédidőben, fél egykor volt jelenése Bologna-ban, a méltán népszerű tésztaétel szülővárosában, ahol azonban nem lakoma, hanem bajnoki meccs várt a mieinkre. Így aztán a többségünket az érdekelte, hogy milyen hazai csapattal találkozunk, és a lefújást követően vajon milyen szájízzel távozunk Bologna-ból? Az mindenképpen reménykedésre adott okot a mérkőzés előtt, hogy eddig csak a Frosinone játékosainak és szurkolóinak a gyomrát feküdte meg a bolognai, ám ettől függetlenül könnyen emészthető „falatokra” nem számíthattunk. Már csak azért sem, mert egyrészt a mieink komoly gödörbe kerültek az előző fordulókban, másrészt pedig a Delio Rossi irányította piros-kékek játékoskeretét több jól csengő név alkotja, akik egész biztosan többre hivatottak az utolsó helytől.

Iachini, két poszton változtatott a kezdőcsapaton, bekerült Andelkovic és Maresca is. Előbbi eddig még egy percet sem játszott, de utóbbi sem töltött túl sok időt a pályán az elmúlt hét fordulóban. Noha előzetesen arról szóltak a hírek, hogy Gonzalez maradhat ki a csapatból, Beppe mégis másként döntött. A Genoa ellen győztes góllal debütáló marokkói, El Kaoutari találta magát a kispadon, míg Gonzalez és Struna bennragadtak a kezdőben. Sinisa Andelkovic tehát a baloldali védő pozíciójában kapta meg az esélyt a bizonyításra, de az első megmozdulásai nem töltöttek el bizakodással minket, hiszen a szlovén kétszer is úgy rúgta taccsra a labdát, mintha még életében nem futballozott volna a Serie A-ban. Mondjuk a csapat többi tagja sem remekelt a meccs elején! A középpályán, a Jajalo posztján szerephez jutó Maresca sem találta még a helyét, mint ahogy Rigoni és Hiljemark sem tudta felvenni a kezdeti tempót, a csatársorba állított Gilardino pedig nagyon egyedül volt elöl. Persze az is igaz, hogy a Bologna szó szerint nekünk esett, ez pedig szemmel láthatóan nem esett jól kedvenceinknek. A labdát nem nagyon tudtuk birtokolni, a játék pedig szinte csak a palermói térfélen zajlott. Az első hazai helyzetre sem kellett sokat várni: Mounier lövése még csak ijesztésnek volt jó, Destro lehetősége azonban már jelezte, hogy a védelmünknek megint komoly gondjai lehetnek. Az első negyedóra legnagyobb helyzetét Mounier hagyta ki, aki egy gyönyörű összjáték után került ziccerbe, ám Sorrentino szerencsére jól vetődött ki, és elhárította a veszélyt. Sajnos, szembetűnő volt, hogy a két szélen könnyen zavarba hoztak minket, vagyis Rispoli és Lazaar nem igazán tudták megoldani a feladatukat. Aztán a 23. percben végre előre merészkedtünk, s ha már arra jártunk, megmutattuk, miként kell egy akciót góllal befejezni. Rispoli jobb oldali beadása átszállt a túloldalra, ahol Lazaar és Hiljemark remek összjátékkal játszott ki két hazai védőt is, majd miután a svéd középpályás középre passzolt, Vazquez gyakorlatilag a labdaátvétel után már csak a kapussal állt szemben, és mivel Franco ezerszer jobb futballista annál, hogy egy ilyen ziccert kihasználatlanul hagyjon, megszereztük a vezetést. Méghozzá a semmiből. El Mudo-nak egyébiránt ez volt az első bajnoki találata az idei szezonban – nem kétséges, hogy mindannyian nagyon vártunk már erre a pillanatra!

(Vazquez és Hiljemark összehozták a vezető gólt, előbbi pedig még egy különleges gólörömmel is készült)

Az egészen biztos, hogy Delio Rossi és csapata számára derült égből a villámcsapásként jött ez a vendég találat, és ez látszott is a bolognaiakon. 0-1 után már közel sem tudtak olyan veszélyesek lenni a palermói kapura, mint korábban, miközben a mieinket szemmel láthatóan megnyugtatta az előny, amely pár perc múlva akár már kétgólos is lehetett volna. Gilardino fejesénél ugyanis, csak a felsőléc mentette meg Mirante kapust és társait. Nem tagadjuk, ekkor már jó volt nézni a csapatunkat, mert elkezdtünk végre focizni. Ráadásul a védekezésünk is összeállt, a meccs elején bizonytalankodó Andelkovic többször is utolsó emberként mentett óriásit, de ezúttal Pipo is magabiztosan állt a lábán, s rendre jó helyezkedéssel akadályozta meg a hazai csapat akcióit.

(Munkában Andelkovic (4) és Pipo (12) is)

A középpályán Maresca is szép lassan belelendült, Hiljemark pedig megint csak bizonyította: a nyári igazolásaink közül érte biztosan megérte azt a valamivel több, mint 2 milliónyi eurót kifizetni! A 35. percben egy remek kontrát is vezettünk, ám hiába csinált még egy jó cselt is a felfutó Rispoli, a lövését védte a bolognai cerberus. No, igen, a 42. percben már ő is tehetetlen lett volna, ám Gilardino közeli fejese vagy egy védőről, vagy a kapufáról pattant ki az alapvonalon túlra. Két alkalommal is közel jártunk tehát a második gól megszerzéséhez, ám mivel kimaradtak a lehetőségeink, nem várhattuk teljes nyugalommal a meccs második felvonását.

(Gilardino-nak két jó fejese is volt az első félidőben, ám sajnos egyikből sem lett gól)

Szünet után ismét magához ragadta a kezdeményezést a Bologna, aminek majdnem meg is lett az eredménye! A 49. percben az addig keveset mutató Rizzo egy remek csellel hozta magát helyzetbe, majd a jobb sarokba tartó lövését ujjheggyel piszkálta ki Sorre! Csapatkapitányunk megint megmutatta, lehet rá számítani minden szituációban, és bizony óriási köszönet járt neki ezért a bravúrért! (Gondoljunk csak bele, mekkora zavart okozhatott volna, ha rögtön 1-1-ről kellett volna folytatni az összecsapást…)

Az 58. percben Andrea Rispoli-nak is járt a dicséret, aki hatalmas sprint árán utolérte és mentett is a kapura törő Mounier elöl. És ha már sokadjára említjük Rispoli-t ebben a posztban, szeretnénk megjegyezni vele kapcsolatban, hogy a szezonban most először teljesített úgy, ahogy azt elvárnánk tőle! 3-asunk sokat futott és dolgozott a 90 perc során, ráadásul a gólban és a védekezésben is fontos szerepe volt, így joggal merjük állítani, hogy csapatunk egyik legjobbja volt vasárnap kora délután!

(Rispoli (3) nem hagyta magát elnyomni – kiemelkedett a mezőnyből!)

A második félidőre azonban, sajnos visszaesett a játékunk, és hiába cserélte be Chochevet is Iachini, nem igazán lett stabilabb a középpálya. Mondjuk, azt csendben tesszük hozzá, hogy mi nem a jól játszó Hiljemarkot hoztuk volna le, de a szakmai munkába nem tisztünk beleszólni, ezért elfogadjuk Jaki döntését! Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább az érződött, hogy a mieink mindenáron az 1-0 megtartására törekedtek, és gyakorlatilag mindent ennek vetettek alá. Támadásban már nem törekedtünk sok mindenre, pedig a szintén jól futballozó Vazquez-ben és Gilardino-ban benne lehetett volna egy újabb gól. De a helyzetek inkább Sorrentino kapuja előtt adódtak a második játékrészben! Destro például a 65. percben teljesen üresen fejelhetett, ám szerencsére célt tévesztett, pedig ez is óriási lehetőség volt az egyenlítéshez. A Bologna nyomott (vagy inkább erőlködött – nézőpont kérdése), miközben a mieink egyre inkább fáradtak. Bár szeretnénk hozzátenni, hogy Andelkovic és Gonzalez is jól futballozott, a 76. percben majdnem végzetes hibát hoztak össze. Vagyis inkább a Costa ricai, aki nem tudta lekezelni a szlovén egyszerű passzát hátul, ezzel pedig a csereként beálló Mancosu-t hozta helyzetbe, de hál’ Istennek Sorrrentino megint csak észnél volt, s ezúttal is jól vetődött ki a kapujából.  Sőt, Sorre, a másik cserejátékos, Donsah rövid sarokra tartó lövésénél is résen volt, így aztán, ha Rispoli-ra azt mondtuk, hogy csapatunk egyik legjobbja volt vasárnap, ezt a jelzőt nyugodtan ráakaszthattuk a rutinos kapusunkra is! A szezonban immár nem először!

A 81. percben nagyon időszerű volt a Lazaar-Daprelá csere, hiszen a marokkói ezen a napon sem tudott sokat hozzátenni a csapat játékához, és Bologna-ban is rengeteg hibával futballozott. Sajnos, Achraaf eddigi produkciói enyhén szólva sem voltak meggyőzőek, és számunkra most már nagy kérdés, meddig kapja még meg kezdőként a bizalmat…?

Noha az utolsó tíz percben mindent egy lapra tett fel Delio Rossi alakulata, gólt a mieink szerezhettek volna – méghozzá egy újabb Rispoli meglódulásból. A jobb oldalon felfutó Andrea-tól úgy pattant a labda Vazquez elé, hogy gyakorlatilag ziccerben találta ’El Mudo-t’, aki azonban önzetlenül Gilardino elé tálalt, ám hiába hozta kihagyhatatlan helyzetbe a korábbi világbajnok csatárt, Gila-nak sikerült eltalálnia a gólvonalon ácsorgó Gastaldello-t, amivel nem dőlt még el a három pont sorsa… Kár érte, hiszen ekkor még a hosszabbítással együtt volt hátra úgy 5-6 perc, ami melegnek ígérkezett. Szerencsére nem lett az, mert a hazai próbálkozásokat Andelkovic-ék rendre „eltakarították”, és miután Sorrentino és Struna is pofátlanul húzta az időt a ráadásban, sikerült kihúzni 1-0-val a meccset, és öt nyeretlenül megvívott bajnoki után, újra győzelmet ünnepelhettünk. Bár a játékunk még mindig sok kívánnivalót hagyott maga után, azért voltak pozitívumok is. Az egyik, hogy a srácok ezúttal remek mentalitással és maximális koncentrációval dolgozták végig a 90 percet, a másik pedig, hogy Maresca és Andelkovic csapatba állítása nem volt rossz húzás – bár messzemenő következtetéseket nem szeretnénk egy meccsből levonni.

(Maresca (balra) és Andelkovic éltek a lehetőséggel, és bizonyítottak is)

Mindenesetre, szezonbeli harmadik 1-0-ás sikerünk után úgy ölelgette mindenki Iachini-t a Dall’Ara-ban, mintha bajnoki címet nyert volna, pedig nem történt más, csupán legyőztük a sereghajtót. Mondjuk az is igaz, hogy ezzel tettünk egy fontos lépést felfelé, és talán elkezdtünk kimászni a gödörből is. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy jóllakott érzés töltött el bennünket a mérkőzés lefújását követően. Mert még ha bizonyos időszakokban enyhén csípősnek is érződött a vasárnapi bolognai, összességében mégiscsak ízlett.

(Bologna-ban, hosszú idő után végre győzelmet ünnepelhettünk!)

PALERMO-INTER

Bolognai után milánói? Igen, szombaton (kezdés: 20 óra 45 perckor) azt az Intert fogadjuk, amelyet öt forduló után már a legesélyesebb trónkövetelőnek tekintették nagyon sokan. Nem hiába, hiszen az első öt meccsen 15 pontot szerzett a csapat, más kérdés, hogy ezek kivétel nélkül egygólos győzelmek voltak. Nem igazolt rosszul a nyáron az Inter, én személy szerint leginkább Jovetic leszerződtetésére mondom azt, hogy „ez aztán nem semmi!”, és ezzel a kerettel a milánói kék-feketék ott is lehetnek a scudettóért zajló harcban, csak kár, hogy Mancini az edzőjük. Mancini nem rossz edző, de szerintem ő adja a különbséget mondjuk egy Sousához képest. Nem is csoda, hogy a nagyjából hasonló játékerőt képviselő Fiorentina a 6. fordulóban leiskolázta a milánóiakat, akik azóta sem képesek felocsúdni abból a sokkból. Bár a Samp és a Juve elleni remi nem számít rossz eredménynek, a remek kezdést követően alighanem többen reménykedtek az Inter-hívek. Nekünk, hazai pályán nem lehet más célunk a milánóiak ellen, mint a pontszerzés, de egy bravúr győzelem sem lehet elképzelhetetlen. Zavarba lehet hozni őket, és remélhetőleg Iachini mester ki is talál valami ütős taktikát! Ha már Bologna-ban jót főzött ki…