Az Inter ellen alighanem minden középmezőnyhöz tartozó csapat elfogadna egy 1-1-es döntetlent, így talán nekünk sincs okunk szomorkodni a végeredmény miatt. Mondjuk az már más kérdés, hogy a Palermóban látott milánói alakulat ezúttal nem mutatott csúcsformát, ezáltal pedig abszolút nem tűnt verhetetlennek sem! Egy bravúrgyőzelemhez viszont, jó egyéni teljesítményekre lett volna szükség hazai részről, ez azonban – tisztelet a kivételnek – megint csak hiányzott. Persze az egy pont összességében értékes, hiszen mégiscsak egy olyan csapat ellen szereztük, amely akár még a bajnoki címért is harcban lehet, ám a játékunkon ezzel együtt is sürgősen javítani kellene! Már csak azért is, mert szerdán újabb nehéz feladat vár a mieinkre Nápolyban, ahol szintén jó lenne nem „leégni”!

Amikor nyáron nyilvánosságra hozták a Serie A 2015-2016-os idényének a sorsolását, már láttuk: október végén rendkívül sűrű és kemény programunk lesz majd, hiszen öt nap leforgása alatt az Interrel és a Napoli-val is meg kell mérkőznünk, ami egyáltalán nem ígérkezett könnyű küldetésnek. Nyilván, sokan már két döntetlennek is örültünk volna a két nagynevű ellenféllel szemben, a bajnokság első nyolc fordulóját látva pedig, talán még inkább aláírtuk volna előre is az egy-egy pontot. Mert ehhez a bizonyos „dupla randevú” első felvonásához, úgy érkeztünk el, hogy az Inter-ről kiderült, idén komolyan számolni kell velük, miközben a mieinknek azért akadtak problémái – főként az utóbbi hetekben. Noha kedvenceink legutóbb nyertek Bologna-ban, előtte négyszer is kikaptak, így aztán a nyáron alaposan megerősített és jól is rajtoló kék-feketékkel szemben talán túlzott elvárásnak tűnhetett a három pont megszerzése. Persze, afelől kétségünk sincs, hogy Giuseppe Iachini azért mégiscsak a győzelem reményében küldte harcba a fiait, bár ezt, nem éppen az összeállításból állapítottuk meg. Abban ugyanis, ezúttal sem érzékeltünk semmilyen váratlan meglepetést, vagyis mesterünk a Dall’Ara-ban nyerőnek bizonyuló tizenegynek szavazott újfent bizalmat, amiben azért jelen pillanatban nehéz volt kivetnivalót találni.  Ez azt is jelentette, hogy a múlt héten jó teljesítménnyel előrukkoló Andelkovic és Maresca is bennragadtak a kezdőben, miként Hiljemark és Gilardino is újra ott lehetett a pályán a kezdő sípszó pillanatában.

Bár a találkozó eleje a tapogatózásról szólt, el kell mondanunk, hogy nem kezdtük rosszul a meccset. Érezhető volt a srácokon az elszántság, és az is, hogy hazai pályán megpróbáltunk dominálni. Az első negyedórában többet is volt nálunk a labda, így aztán hiába állt fel félelmetesnek tűnő támadósorral az Inter, sokszor nem jutottak el a kapunkig. Ha meg mégis átjátszották a szélsőinket, akkor a Gonzalez vezette védelem mindig jól lépett közbe, megakadályozva ezzel Icardi-ékat a nagyobb helyzetek kialakításában. A legnagyobb Inter-lehetőségnek egy távoli, ám jócskán fölé szálló Jovetic-lövést említhettünk, no meg egy lecsúszott Nagatomo beadást.

(Andelkovic olykor akrobatikus mozdulatokat is bevetett hátul, hogy az Inter támadók ne kerüljenek gólhelyzetbe)

Összességében kiegyenlített játékot hozott az első félidő, amelynek legnagyobb lehetőségét a mieink hagyták ki! A 27. percben egy mintaszerű akció végén Vazquez elé került a labda, aki célba is vette a kaput, ám Handanovic bravúrral menteni tudott. Kár ezért a ziccerért, hiszen jó lett volna vezetést szerezni az addig haloványan teljesítő kék-feketék ellen! De maradt a 0-0, és az első félóra után magára találtak Mancini legényei is. Ekkor már inkább az történt a pályán, amit az Inter akart, bár komoly helyzetig továbbra sem jutottak el a kék-feketék. A Struna-Gonzalez-Andelkovic hármas jól állta a sarat, de a középpályás védekezésünkre sem lehetett panaszunk. A leggyengébb pontunk (ismételten) a baloldal volt, hiszen ott Lazaar nem bírt a sokat felfutó Nagatomo-val és a helyét jól változtató Jovetic-csel sem. Ellenben Perisic-et és Icardi-t sikerült kivenni a játékból, mint ahogy Guarin sem tudott fickándozni Maresca mellett. Mondjuk a 41. perc tájékán így is majdnem megvillant a kolumbiai, akihez szerencsével került oda a labda, de a lövését Andelkovic-nak és Gonzalez-nek közös erővel sikerült blokkolni, így pedig nem volt szükség Sorrentino közbeavatkozására. Negyvenöt perc után tehát, 0-0 állt az eredményjelzőn, amivel nagyjából elégedettek lehettünk. Azért csak nagyjából, mert amíg a hátsók meglepően jól megoldották a feladatukat, addig a támadásokért felelős játékosoktól hiányzott a vagányság, ugyanis véleményünk szerint, bátrabb és határozottabb futballal több fejtörést is okozhattunk volna a szemmel-láthatóan zavarba hozható vendég védelemnek – különösen Murillo-nak!

(Az első félidőben a küzdelem dominált)

A második játékrészt már aktívabban kezdte az Inter, miközben kedvenceink egyre többet hibáztak. Az 50. minutumban majdnem végzetes bakit hozott össze Luca Rigoni és Enzo Maresca, hiszen előbbi a saját kapujától 20 méterre veszítette el a labdát, utóbbi pedig már csak szabálytalanság árán tudta megfékezni a vendégek akcióját, így remek szögből jutott szabadrúgáshoz a milánói gárda. És ha már itt tartunk! Rigoni, sajnos ezen a napon csak árnyéka volt önmagának, sokszor percekre eltűnt a pályán, amikor pedig labdához ért, rendre rossz megoldást választott. Így történt ennél az ominózus esetnél is, amit végül megúsztunk, ugyanis a Jovetic által elvégzett szabadrúgást, Sorrentino hatalmas bravúrral kiszedte a jobb alsóból, s szögletre mentett.

(Sorrentino (70) sokat tett a csapatért az Inter ellen is)

Az 56. percben Mancini meglepő cserét húzott meg: a középpálya közepén szereplő Kondogbia-t hozta le, a helyére pedig a támadóbb szellemű Biabiany-t állította. Bevalljuk, először megmosolyogtuk ezt a cserét, ám alig telt el négy perc, és máris arcunkra fagyott a mosoly! Biabiany ugyanis, csúnyán megverte a baloldalunkat (név szerint Hiljemark-ot), majd miután pontosan gurította középre a Jovetic-től kapott labdát, az érkező Perisic-nek már csak az üres kapuba kellett továbbítania. A gólt látva, Iachini akkorát ordított, hogy talán még Mondello-ban is hallották, ami nem csoda, hiszen ez a találat istenigazából nem volt benne a meccsben. Hiljemark (és Lazaar is) azonban csúnyán lemaradt Bibiany-ról, így az általunk már sokat kritizált baloldal, ismét csak nehéz helyzetbe hozta a csapatot. Persze azt is el kell ismerni, hogy Mancini remekül érzett rá a mieink gyenge pontjára, és félő volt, Biabany beállításából még több bajunk is származik majd a hátralévő félórában.

Iachini érezte, neki is változtatnia kell, és a gól előtt hibázó Hiljemarkot azonnal le is vette a pályáról, a helyére pedig Quaison-t cserélte be. Noha az Inter lélektani előnyben volt, szerencsére nem tudott élni vele! Hat perccel a vendéggól után ugyanis, pont az a Perisic hozott össze hátul egy teljesen ártalmatlan szituációból szögletet, aki a milánói gólt is szerezte. Ezért pedig nagy árat fizetett a kék-fekete csapat, hiszen a sarokrúgást követően kiegyenlítettünk – szintén a semmiből. Quiason szöglete és Vazquez középrebikázott lövése után a labda bepattant a hálóba a szemfüles Gilardino lábáról, így pedig máris 1-1-re változott az eredmény. Gila egyébként, szombaton is a jók közé tartozott, harcolt, küzdött, egyszóval rászolgált a gólra. Csendben szeretnénk megjegyezni, hogy egyre jobban tetszik nekünk a rutinos támadó mentalitása!

Újabb négy perc elteltével meg volt a lehetőségünk a vezetés megszerzésére is, ám Rispoli eltotojázta a ziccert. Talán, ha nem Andrea került volna ilyen helyzetbe, megfordítottuk volna a meccset, ezen azonban már kár sopánkodni. Mindenesetre 1-1 után ismét a mieink voltak a kezdeményezőbbek, bő tíz perccel a vége előtt pedig, még jobb helyzetbe kerültünk. Vazquez ugyanis, másodjára már (a 37. perc körül is megpróbálta emberelőnybe hozni a csapatot, ám annak ő itta meg a levét…) kiharcolta Murillo-nak a második sárga lapot is, így a kolumbiai védő idő előtt mehetett zuhanyozni. Apropó, Vazquez! Mudo-nak, leszámítva ezt a szituációt, meg a gól előtt középre lőtt passzát, sajnos nem sok jó megmozdulása volt ezen az estén, hiszen sokszor rendkívül körülményesen, a labdára rátekeredve futballozott, ami nem volt kifizetődő az Inter ellen.

(Vazquez megoldásai nem igazán jöttek be Miranda (fehérben) és társai ellen)

Noha Murillo szabálytalanságát és kiállítását követően élt a remény, hogy begyötörhetjük a győztes gólt, kis híján ráfizettünk az emberfórra! Történt ugyanis, hogy már a jó szögből megítélt szabadrúgást is úgy végeztük el Quaison révén, hogy majdnem gólt kaptunk (!) belőle, mint ahogy az utolsó percek sem rólunk szóltak. Olyannyira nem, hogy a 91. percben a ziccerben kiugró Biabiany mindent eldönthetett volna, ám szerencsére Sorrentino hatalmas bravúrral megmentette a csapatot, és az egyik pontot is. Mondanunk sem kell, mekkora hidegzuhany lett volna, ha így, emberelőnyben és a hosszabbításban veszítjük el ezt az amúgy kiegyenlített meccset! De végül maradt a pontosztozkodás, ami összességében talán igazságosnak nevezhető.

(A meccs védése: Sorre a 91. percben kivédte Biabiany ziccerét)

Persze, némi hiányérzetünk van, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, hogy meglátásunk szerint, a szombati Inter igenis elkapható lett volna, ám ahhoz, jóval jobb egyéni teljesítményekre, illetve sokkal bátrabb játékra lett volna szükség! Ennek függvényében, no meg a hajrában látottak alapján, természetesen nem lehetünk csalódottak az 1-1 miatt, és nem is vagyunk azok! Értékes pontot szereztünk, és ha korábban úgy voltunk vele, hogy az öt nap alatt lejátszandó két bitang kemény meccsen kiegyeznénk két ponttal is, akkor elkönyvelhetjük, hogy az egyiket már meg is szereztük. Folytatás szerdán, Nápolyban!

NAPOLI-PALERMO

A jelenlegi felállás alapján, a szezon egyik legkeményebb meccsének ígérkezik a nápolyi fellépésünk, amelyre tehát, hétközben, vagyis szerdán este (kezdés: 20 óra 45 perctől) kerül sor. A San Paolo-ban sosem számít sétagaloppnak a vendégszereplés, és nem csak nekünk, de a Juventusnak vagy a Romának sem. Annak idején Mazzarri kezdte el építeni a jelenlegi Napolit, és De Laurentiis elnök egyik durva hibájának tartom a Mazzarri-Benitez cserét. Más kérdés, hogy ez nem csak az elnökön múlt, hogy Mazzarri menni akart az Interhez, de számítani lehetett rá, hogy a „spanyol pincérrel” nem folytatja a Napoli az emelkedését. Érdekes, hogy a nyáron, amikor Benitez elköszönt, és átköltözött Madridba, sokan temetni kezdték a nápolyiakat, hiszen Sarri nem számít olyan nívós névnek edzői berkekben. De hogy ekkorát fog robbantani az új edző, arra kevesen számítottak. Bár az elején még nem lendült bele egyből a csapat, hiszen több döntetlen is becsúszott, azóta viszont erődemonstrációt tartanak (Napoli-Brugge 5:0, Napoli-Lazio 5:0, Milan-Napoli 0:4, Midtjylland-Napoli 1:4). Ha csak Sarri nem egy „lufiedző”, a Napoli ott lesz a végén az elszámolásánál. A nyáron nem költöttek sokat új igazolásokra, de akit igazoltak, az be is vált. Lásd a brazil Allan példáját, aki az Udinese mezében 104 meccsen egyszer talált kapuba, a Napoli játékosaként viszont megtáltosodott, és ontja magából a gólokat. Summa summarum, ha pontot/pontokat akarunk szerezni a San Paolo-ban, valahogy meg kell majd fékeznünk a nápolyi együttest, amely legutóbb a Chievo vendégeként is győzni tudott. Reméljük, Iachini és játékosai már tudják, miként lehet megállítani Higuain-ékat!