Kár lenne túlragozni a San Paolo-ban látottakat, ezért nem is tesszük! Inkább csak leírjuk az igazságot: a Napoli jelen pillanatban sokkal jobb csapat a Palermótól, amit szerdán este, a pályán is bizonyított! Mivelhogy a két együttes teljesen más célokért küzd idén, ezért a 2-0-ás hazai győzelem abszolút megfelelt a papírformának, sőt, a játék képe alapján még hízelgő is ránk nézve! Ettől függetlenül természetesen sajnáljuk, hogy nem sikerült még csak megszorítani sem az immár zsinórban hetedik győzelmét arató nápolyiakat, de lassacskán tudomásul vesszük, hogy a mostani Palermo egyelőre nem képes komoly meglepetéseket okozni a „nagyok” ellen! Remélhetőleg, a hétfő esti, Empoli elleni hazai bajnokin azért már lesz minek örülnünk!

Emberemlékezet óta nem nyertünk Nápolyban bajnoki meccset, ez pedig már előrevetítette, hogy mi vár majd ránk a hétközi fordulóban. Az utolsó tíz, San Paolo-ban lejátszott egymás elleni találkozóból ugyanis, egyszer sem örülhettünk győzelemnek, döntetlent is mindössze négyszer értünk el, így ha valaki azt gondolta, hogy ez a negatív sorozatunk majd pont szerda este fog megszakadni, az bizony valószínűleg nincs tisztában a Serie A idei erőviszonyaival! Mert amíg a Napoli briliáns formában futballozik az utóbbi hetekben, és az egyik esélyese is a 2016-os Scudetto-nak, addig a mieink az eddig eltelt fordulókban keményen megküzdöttek mind a tizenegy pontjukért, ráadásul senki ellen sem mutattak túl meggyőző formát! Ebből kiindulva, maga lett volna a csoda, ha legyőzzük idegenben az utolsó hat tétmeccsén 15 gólig jutó Napoli-t, ám erre még csak halvány esély sem mutatkozott! Jaj, de még az egy pont megszerzése is borzasztóan merész célkitűzésnek tűnt ezen az estén…

Tudniillik, Maurizio Sarri legényei végignyomták a szerdai kilencven percet, és egy pillanatig sem hagyták, hogy reménykedjünk valami számunkra pozitív végeredményben! Leszámítva egy 2. percben eleresztett veszélytelen Rigoni-lövést, meg egy kapu fölé szálló Gila-fejest, gyakorlatilag momentumunk sem akadt a San Paolóban, a nápolyi helyzetek viszont jöttek futószalagon. A találkozó nagy részében vagy Sorrentino, vagy pedig a szerencse mentett meg minket attól, hogy ne legyen csúfos vége ennek a meccsnek, mert valljuk be, ez is benne volt a kalapban! Sokat elmond a mérkőzés képéről, hogy 74%-ban birtokolta a labdát a Napoli, miközben kedvenceink alig tudtak kibontakozni. Már az összecsapás első félórájában is ilyen képet mutatott a statisztika, ám a hatalmas nyomás ellenére ezt az időszakot még átvészeltük bekapott gól nélkül. Mondjuk ez kész csoda volt, ugyanis Higuain, Hamsik, Insigne vagy Callejon is könnyen előnyhöz juttathatta volna a kékeket, de valahogy mindig kimaradt a helyzet. Giuseppe Iachini csóválta is a fejét rendesen, ám hiába próbált többször is valamiféle utasítással segíteni a pályán lévőknek, egyszerűen képtelenség volt változtatni.

(„Miért nem megyünk feljebb?” – kérdezhette Iachini)

Hamsikék már a saját 16-osunknál letámadták a védőinket, így a támadásépítésünk leginkább abból állt, hogy Gonzalezék gyorsan előrevágták a labdát, aztán hátha lesz belőle valami. Nem lett. Gilardino, szerény számításaink szerint, jó, ha háromszor hozzá tudott érni a játékszerhez az első félidőben, Vazquez-től meg olyan könnyen vették el azt, hogy nézni is rossz volt. Na, persze a Rigoni, Maresca, Hiljemark belső középpályás sor sem igen tudta, hogy hol van, hiszen a hazaiak nagyon könnyen jöttek át rajtuk, mint ahogy a bal szélen játszó Lazaar sem tudott – nem meglepő módon – jó produkcióval előrukkolni. Még szerencse, hogy a védelmünk, önmagához képest, most sem teljesített rosszul, mert Gonzalez és Andelkovic is sokszor tudott jól közbelépni az utolsó passzoknál, ugyanakkor Struna-nak, és a szintén jobb oldalon játszó Rispoli-nak sok fejtörést okozott Insigne őrzése. A fiatal olasz támadó előtt is több lehetőség adódott a gólszerzésre, ezek közül a legnagyobb a 37. percben maradt ki! Ekkor, már csak a kapufa mentett meg minket a góltól, így okkal tettük fel magunkban a kérdést: vajon meddig bírjuk még ezt a nyomást? A választ sajnos hamar megkaptuk – túlságosan is hamar! Két perccel Insigne megvillanása után, Higuain távoli lövése már beakadt a kapu jobb sarkába, ezzel pedig előnyhöz jutott a házigazda. Mivelhogy teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést a Napoli, ezért kár azon sopánkodni, hogy nem egy kidolgozott helyzetből, hanem végül átlövésből törtek meg minket, ugyanakkor, ha Maresca szorosabban odalép az argentin elé, talán kihúzhattuk volna 0-0-val a szünetig! Ezek azonban csak feltevések, amelyekkel tényleg nem érdemes már utólag foglalkozni! Az első játékrészből még körülbelül 5 perc hátra volt, de nemcsak a játék képe, hanem az 1-0-s állás sem változott már a pihenőig.

Dicséretes volt, hogy a térfélcserét követően igyekeztünk bátrabb harcmodort választani, és megpróbáltunk támadni is. A 47. percben például rögtön eljutottunk egy szögletig is, és egy olyan meccsen, amelyen ennyire alárendelt szerepet játszik egy csapat, különös jelentőséggel bírnak a pontrúgások. De nekünk, sajna ebből sem sikerült betalálnunk szerdán, pedig Gilardino viszonylag tisztán fejelhetett, ám célt tévesztett. Bár a második játékrész bíztatóan indult, összességében azonban, nem vált be a támadóbb szellemű játékstílus. Mégpedig azért nem, mert a bátrabb felfogás azzal járt, hogy teljesen feladtuk a középpályát, ezáltal az teljesen megszűnt létezni, s gyakorlatilag átjáróház lett az egészből. Naná, hogy a rutinos Maresca-nak már sok volt ez az oda-vissza rohangálás, amit mesterünk is észrevett: az 52. percben gyorsan le is cserélte az ezúttal öregurasan is mozgó, tapasztalt irányítót, és a helyére a fiatal Gaston Brugman-t állította – a szezonban először. Brugman pedig, minket is meglepve, jól szállt be a meccsbe! A Pescara-tól kölcsönvett uruguayi játékos egyáltalán nem tűnt megilletődöttnek élete első A-ligás fellépésén, hiszen az esetek többségében jól avatkozott játékba, ráadásul az ő pályára lépésével újra volt valamiféle középpályánk.

(Gaston Brugman (16) jó csere volt)

De ez még önmagában kevés volt ahhoz, hogy feltartóztassuk a nápolyi rohamokat! A 61. percben például Higuain is eltalálta a kapufát, a kipattanóból pedig Callejon szerezhetett volna gólt, ám Sorrentino védeni tudott – a meccs folyamán sokadszor. Hát, látva ezt a meccset, és az előző heteket, tényleg elgondolkodtató az, hogy mi lenne velünk Sorre nélkül, hiszen kapusunk rengeteget tesz azért, hogy ne kapjunk hétről-hétre három vagy négy gólt!

Amikor a 65. percben Insigne-t Mertens-re cserélte a Napoli, tudtuk, hogy sokkal rosszabb nem lesz a hazai csapat támadójátéka! Sőt, állítjuk, hogy még jobb lett – a vesztünkre! A belga támadó ugyanis, teljesen más dimenzióban futballozott, mint Struna és Rispoli, akiket úgy hagyott faképnél, ahogyan csak akart. Ráadásul ekkor, már Allan is pályára lépett, így pedig Iachini-nek is reagálnia kellett valamit. A döntése az volt, hogy lekapta az ezúttal is gyengén futballozó Rigoni-t, és beküldte a lendületes Quaison-t. Mindhiába. A gyorsaság inkább Mertens-en látszódott, aki a 73. percben megforgatta Rispoli-t, majd a rövid sarkot vette célba, lövése azonban a jobb kapufát találta el. Ez volt a harmadik kapufája a hazaiaknak a meccsen, így, ha csak ezek bemennek, akár 4-0-ra is vezethetett volna már a Sarri-alakulat, ehelyett azonban továbbra is csak 1-0 állt az eredményjelzőn, és még bízhattunk benne, hogy a semmiből, hátha sikerül majd valahogy begyötörnünk egy gólt. De nem volt esélyünk ilyesmi bravúrra! Csapatunk „agytrösztje”, vagyis Vazquez, megint nagyon gyengén játszott, folyton elveszítette a lasztit már a középpálya közepénél, így pedig nehéz volt támadásokat építeni. Franco játéka egyébként most már aggodalomra ad okot, hiszen amíg Mudo ezt az arcát mutatja, addig sok mindenben nem reménykedhetünk! (Talán az sem a véletlen műve, hogy még csak egy gólnál jár az idei szezonban Vazquez…)

(Vazquez küzd, hajt, de a megoldásai nem jönnek be mostanában)

Valahol éreztük, hogy nem fogjuk megúszni 1-0-val ezt a partit, és nem is sikerült! A 80. percben Mertens lezárta a meccset, ugyanis a villámgyors futballista ismét „megetette” Struna-t, majd ezúttal a hosszú sarkot választotta – sikerrel! Ezzel pedig kialakult a végeredmény is, mert hiába volt még hátra bő tíz perc a találkozóból, az már csak formalitás volt.

A Napoli teljesen megérdemelten tartotta otthon mindhárom pontot, és érvényesítette a papírformát. Persze, most jöhetnénk azzal, hogy „lehordjuk” a srácokat, plusz előadjuk a nagy szöveget, hogy így vagy úgy kellett volna játszanunk, de fölösleges! El kell ismernünk, hogy egy minden tekintetben jobb csapattól szenvedtünk vállalható vereséget, ami összességében azért nem tragédia. Nápolyba amúgy sem győzni járunk.

PALERMO-EMPOLI

A Serie A 11. fordulójában hétfőn este (kezdés: 21 óra) lépünk pályára – jön az Empoli. Ha valamit akarunk az idei szezonban, akkor az olyan meccseket, mint például az Empoli elleni hazai, könyörtelenül be kell húznunk! A toszkánoknál is elsősorban a bennmaradás a kitűzött cél, szorgosan gyűjtögetik is a pontokat (csütörtökön a Samp otthonában játszottak 1-1-et), és bár nagy bravúrokat eddig nem produkáltak, azért egy Napoli elleni otthoni döntetlen vagy egy Udinében elért győzelemre már csettint az ember. Nem világverő a csapatuk, de például Saponara megvétele a Milantól nagyon jó húzásnak bizonyult! Riccardo teljesen megvadult a kék-fehéreknél, és immár ő a csapat egyik húzóembere. A védelemben játszik Lorenzo Tonelli, akit ugye a nyáron elég rendesen körbeudvaroltunk. Reméljük, nem éppen a Barberában akarja megmutatni, hogy mekkorát veszítettünk vele, hogy maradt az Empolinál. A támadósorban pedig több ismerősünk is akad, hiszen Mchedlidze és Maccarone is erősítette a csapatunkat. A célunk egyértelműen csak a győzelem lehet, minden más eredmény, csalódásra adna okot!