Amikor azt gondolnánk egy otthoni Palermo-Juventus 0:3 után, hogy ennél már nem lesz lejjebb, akkor jön egy hétközi kupameccs a harmadosztályú (Lega Pro) Alessandria ellen, és… Gyötrelmes játékkal kiesünk.

Rispoli már az első percekben összehoz egy tizenegyest az ellenfélnek, és innen már csak futhatunk az eredmény után. Az első balhorog után aztán jön a többi, a 22. percben Vazquez kiállítása ütés miatt, aztán még fel sem ocsudtunk, a következő percben Marconi tett róla, hogy ne tudjunk felállni a padlóról. Akármennyire is 2osztály különbség van a két csapat között, kettős gólhátrányban, emberhátrányban, ráadásul mindenféle ötlet és kreativitás nélkül focizni… És bár úgy tűnt, hogy Trajkovski góljával sikerül visszajönnünk a játékba, az Alessandria kíméletlenül kihasználta a helyzeteit, és a második félidő 36. percében Nicco megpecsételte a sorsunkat. Küzdöttek a fiúk az egyenlítésért, de ez nem volt elég. Ugyan Gilardinónak köszönhetően még faragtunk a különbségen (szerintem lesgóllal), de ez már nem változtatott semmin. Az Alessandria teljesen megérdemelten jutott tovább, a csodás közhelyekkel szeretném szemléltetni a szituációt, azt mondanám, hogy saját magunkat vertük meg.

De vessünk csak vissza egy pillantást, hogy hogyan is kerültünk a gödör mélyére!

Szerintem az ebben a szezonban történt minden rossznak a gyökere a nyári mercato. Foglalkoztunk ezzel már elég sokat, kielemeztük, lényeg a lényeg, hogy elsősorban Dybala eladásából volt bevételünk, viszont vagy a garasoskodó elnökünknek vagy a töketlenkedő vezetőknek (vagy mindkettőnek) köszönhetően erősíteni, na azt nem sikerült. Lehet persze dobálózni az „olcsó húsnak híg a leve” meg a hasonló közhelyekkel, de egyrészt minek, másrészt meg a keretünk még így sem olyan rossz. Viszont valami eltűnt. Az az egészséges csapatszellem, az az összefogás, ami annyira jellemző volt a társaságra a Serie B-ben, és még tavaly is, az valahogy elillant. Még így is lehetne eredményesen játszani, de nálunk maradt az ötlettelen, elképzelés nélküli erőlködés. Hogy ez minek köszönhető? Jó lenne tudni. Senki nem gondolta még abban a pillanatban, hogy Dybala ennyire fog hiányozni. Márpedig a fiút nem sikerült pótolnunk, nincs, aki gólt lőjön, és nélküle már Vazquez sem tűnik a réginek. Úgy vélem, hogy ezen a nehéz szituáción Zamparini döntései egyre csak rontottak. Sajnos az elnöknek van egy nagyon rossz szokása; ha gödörben a csapat, mintegy tűzoltásként edzőt vált. Mióta Iachini átvette a csapatot, most került először komolyabb slamasztikába a társulat, és Zamparini ahelyett, hogy türelmesen kivárt volna, leváltotta Iachinit. Mit ért el ezzel? Felbolydulást a csapaton belül, hiszen Beppét nagyon szeretik/szerették a játékosai. Szóval ahelyett, hogy problémákat oldott volna meg Zamparini, még fokozta is a feszültséget. Attól függetlenül, hogy Ballardini vagy Iachini jobb edző-e, a régi/új mister valószínűleg nem fog tudni többet kihozni ebből a csapatból, mint Jaki mester, ráadásul az öltözőn belüli feszültség miatt eleve keményebb helyzetből indult. És hogy ne legyen elég egy otthoni Juventus elleni zakó, meg egy harmadosztályú csapat elleni kupaégés, Zamparini tesz róla, hogy még mélyebb legyen a gödör; teljesen érthetően felment nála a pumpa a kupameccset követően, de ahelyett, hogy megpróbálná oldani a feszültséget, példát akar statuálni, és kiszór(at)ja a csapatból Daprelát, Rigonit és Marescát. Azt a három embert, akik kicsit sem voltak lazább hozzáállásúak, mint a többiek. Azt a Rigonit, aki másodvirágzását éli Palermóban, aki tavaly annyi gólt szerzett, mint egy csatár. Azt a Marescát, aki a csapat vezére lehetne, akinek a rutinja nagyon sokat segíthetne a csapaton ilyen zűrös időkben. És azt a Daprelát, akire valóban nincs szükség Palermóban.

Kicsit olyan ez, mintha saját elnökünk mindent megtenne, hogy még nehezebb helyzetbe kerüljön a csapat. Sajnos Zamparini nem igazán rendelkezik pedagógiai szempontból értékes tulajdonságokkal, emellett nem hallgat senkire, de nincs is olyan ember, aki el merné igazítani. Végeredményben tetszik vagy nem tetszik, muszáj belenyugodnunk, hogy a Palermo háza táján igazi diktatúra van már jó pár éve (körülbelül mióta megvette az elnök a csapatot), és ez valószínűleg így is fog maradni addig, míg ő a színen van.

Ezek után, gondolom nem feltétlenül szükséges elemeznem, hogy milyen előjelekkel várjuk a hétvégi Atalanta elleni bajnokit. A bergamóiak a 9. helyen vannak, és elég csak annyit megemlítenem, hogy az elmúlt fordulóban a Romát verték idegenben 0:2-re. Mit lehetne ehhez hozzátenni? Először is a fejekben kell rendet tenni, és azt elérni, hogy ne saját magunk ellen játsszunk. Akkor talán még valami számunkra pozitív kimenetele is lehet a meccsnek. Viszont amíg nem tudunk feszültség nélkül pályára lépni, maradni fogunk a gödör alján, aminek ki tudja, mi lesz a vége…