Eredetileg egy meccsösszefoglaló írására készültem, de ez nem az lesz. Lehetne elemezgetni, hogy a Lazio ellen, hazai pályán hogyan játszott a csapat, de semmi értelme századszor is leírni ugyanazokat a dolgokat. Egy ideig bosszankodik az ember, aztán jön a kínunkban röhögés, amikor már nem csak Olaszország, hanem Európa nevet rajtunk, amikor már inkább egy tragikomédiába illenek a klubnál történtek…

Nekem most lett elegem. Kezdődött az eltöketlenkedett nyári mercatóval, aztán folytatódott Iachini kirúgásával, Rigoni elkótyavetyélésével, Maresca száműzésével, az egész edzőkeringővel, ami már nem is nevetséges, sokkal inkább szomorú. Talán egy pillanatra csillant fel a remény, amikor Schelotto szerződtetése felmerült, de ebből a témából is csak egy megszokott fejezet lett a palermói foci történelemkönyvében. Azóta pedig csak csúszunk lefele, elhibázott döntések sorozata, a játékosok már úgy járnak edzésre, hogy azt sem tudják, hogy milyen edző fogja tartani. Ballardinit a csapat buktatta meg Sorrentinóval az élen, az utolsó meccsén már nem is kommunikált a csapattal, mindenki fellélegzett, amikor távozott, erre most Zamparini visszahívja.

Mit lehet még remélni, hogy egy megbuktatott/megbukott edző milyen csodát képes tenni 6 meccs alatt? Hol van itt a logika? Felesleges ez a kérdés, mert Palermóban jó ideje kár keresni a történések mögötti logikát és ésszerűséget.

Ki kell, hogy mondjam; ez a csapat jelenleg nem érdemli meg a bentmaradást. Ez van.

Sokat gondolkoztam ezen, hogy vajon hol van az a pont, ahol azt kell mondanunk, hogy elég volt Zampariniből. Abból az emberből, aki felemelte a palermói focit, aki újra az élvonalba vezette a klubot, akinek a támogatásával Európa előtt is megmutathatta magát a csapát. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez az ember bármit megcsinálhat, hiszen ha ő nem lenne, lehet, hogy valahol a B-C környékén evickélne a csapat. Ha ő nem lenne, akkor nagy az esélye, hogy a csapat nem kerül az elsőosztályba 2004-ben, és én nem leszek Palermo-szurkoló. Nem fér a fejembe, hogy egyes klubtulajok – említhetném Zamparini mellett akár Berlusconit is – pénzt és energiát nem sajnálva felemelnek egy csapatot, majd az addig elért eredmények szobrát a földig rombolják. Úgy gondolom, van az a határ, amin túl már nem lehet az egykori sikerekre hivatkozni, és azokkal mentegetni az elnököt. Nem csak a feljutás vagy az UEFA-indulás köszönhető neki, hanem többek között a jelenlegi helyzet is, és nem akarok túlzásokba esni, de az egész cirkusz, ami annyira jellemző az U.S. Citta di Palermóra, bizonyosfokú tiszteletlenség a szurkolókkal szemben.

Volt egy idő, amikor – még nem úgy tűnt, hogy – Zamparininek nem a klubvezetés pénzügyi része volt a legfontosabb, hanem a sikerek. És ezért hajlandó volt beruházni, és ütőképes csapatokat épített fel. Sajnos ez már a múlté, az utóbbi években csak a spórolás megy, hogy minél több pénzt ki tudjon vonni a társaságból. Más kérdés, hogy pénzügyi oldalról – állítólag – egészséges a helyzet a klubnál. Ez viszont nem igazán nyugtatja meg a szurkolókat, akik nem bajnokesélyes csapatot várnak, hanem egy keretet olyan játékosokkal, akik helyt tudnak állni a Serie A küzdelmeiben.

Sajnos az egyértelmű, hogy amíg Zamparini az elnök, addig a dolgok nem fognak pozitív irányba változni, és ha ismét versenyképes csapatot szeretnénk – de ami még fontosabb – nyugodt háttérrel és megfontolt irányítással, akkor ahhoz első lépésben Zamparininek át kell adnia a kormányt másnak. A váltásra állítólag már évek óta készül, de nagyon reméljük, hogy nem egy B-s csapatot hagy maga után, mert az hattyúdalnak elég gyászos volna…