Néhány milliméterrel közelebb kerültünk a hőn áhított célunkhoz, de igazán jelentős lépést nem sikerült tennünk Velencében az A-liga felé vezető úton! Holott volt rá esélyünk – különösen a második félidőben és leginkább Coronado ezer százalékos ziccerénél – hogy előnnyel várjuk az elődöntő visszavágóját, csak hát, ezúttal sem éltünk a lehetőséggel, ily módon pedig be kellett érnünk az 1-1-es végeredménnyel, ami azt jelenti, hogy voltaképpen a nulláról folytatódik majd a párharc vasárnap kora este! Azért félreértés ne essék, csalódottak kicsit sem vagyunk a Stadio Penzo-ban elért döntetlen miatt, ugyanis előzetesen alighanem mindnyájan aláírtuk volna ezt az amúgy még mindig a mi továbbjutásunkat jelentő eredményt az odavágó előtt, mindazonáltal, most sokkal nyugodtabban készülhetnénk a hazai meccsre, ha a Venezia már hátrányban érkezne a Barbera-ba! Így viszont, hála Coronado újabb hibájának, még izgulhatunk rendesen! 

Pokoli atmoszféra volt a Stadio Penzo-ban. A velencei ultrák a sáljukat a fejük fölé tartva és énekelve fogadták a pályára vonuló csapatokat, a lelátón ülők vastapssal köszöntötték a főszereplőket, míg a vendégszektorban helyet foglaló mintegy hat-hétszáz Palermo-drukker görögtűzzel fokozta az amúgy nem mindennapi hangulatot.

Ebből már sejteni lehetett, hogy az előttünk álló kilencven perc során bizony nem babra megy majd a játék, hanem valami egészen komoly célért, ez pedig nem volt más, mint a rájátszás döntője. Ehhez mérten, a körítés tehát első osztályú volt, a két csapat közül viszont csak az egyiknek lesz reálisan esélye arra, játsszon majd még az élvonalért. Hogy melyiknek, az nem derült ki szerdán, amikor a play-off elődöntőjének első felvonásán 1-1-es döntetlen született a Venezia és a Palermo között. Félve, és abszolút nem elbizakodva írjuk, hogy ezzel az eredménnyel talán nüansznyival a mieink kerültek közelebb a döntőhöz, hiszen a szabályok értelmében iksz esetén a rózsaszín-feketék jutnának tovább a jobb alapszakaszbeli helyezésük miatt, de az első meccsen látottak alapján mégiscsak az a megállapítás tűnik helyesebbnek, hogy bizony még semmi sem dőlt el.

Merthogy Velencében két egymásból nagyon jól felkészült gárda feszült egymásnak, s már a meccs elején is érződött, hogy mindkét csapat tökéletesen tisztában van a másik erősségeivel: mind a fekete mezes hazaiak, mind pedig a rózsaszín-mezes vendégek tudták, hogy mivel lehet kioltani az ellenfél játékát. Imigyen teljesen kiegyenlített csatát is hozott a párharc első mérkőzése, amelyen negyvenöt perc után nemcsak gólt, de nagyon veszélyes lehetőségeket sem jegyezhettünk fel. Az első játékrész egyetlen olyan eseménye, amikor valóban bravúrra volt szüksége valamelyik kapusnak, a 18. percben történt, ekkor ugyanis Trajkovski remek szabadrúgását Audero a léc alól tolta fölé szögletre.

Persze, egy-két kisebb védése a palermói portásnak, Pomini-nek is akadt, de ezek fele annyira sem jártak közel a gólhoz, mint a macedón előbb említett próbálkozása a túloldalon. Nyilván, ha a velenceiek legfrissebb sztárja, vagyis a távoli lövések nagy mestere, Leo Stulac vette volna célba a kapunkat, akkor Pomini-nek is nagyobb valószínűséggel lett volna szüksége bravúrra, ám a szlovén irányítóból érezhetően jól kioktatta a legényeit Stellone-edző. Tudniillik, Stulac-nak szinte levegőt venni sem volt ideje, hiszen mindig ott lihegett valaki a nyakán, ennek köszönhetően pedig, ezúttal megúsztuk az élvonalbeli klubok által is csábított mindössze 23 éves középpályás bombáit, nem úgy, mint például azon az egy hónappal ezelőtti meccsen, amikor 3-0-ra kaptunk ki a Penzo-ban. Na igen, ez egy teljesen másik meccs volt, méghozzá azért, mert amíg Tedino-val akkor már egy totálisan szétesett Palermo lépett pályára, addig Stellone-vel újra megtalálta a valódi erejét a szicíliai gárda, amely az edzőváltás óta egyre jobban formálódik, s nem is kapott ki egyszer sem.

És ez nem azért van így, mert Stellone-nek vagy a csapatnak szerencséje lenne az utóbbi időben, hiszen ilyenről továbbra sincs szó, hanem talán azért lettek eredményesebbek az új edzővel Rispoliék, mert taktikailag sokkal komplexebb lett a gárda. Szerdán, Velencében is meggyőződhettünk erről a sokrétűségről, ugyanis a visszafogottabb, vagy inkább túlságosan is fegyelmezett első félidei játék után, a másodikban váltottak a srácok (ez sem volt jellemző ránk a Tedino-érában…), és megmutatták azt is, hogy tudnak támadni is. Még két perc sem telt el a térfélcserét követően, amikor Audero-nak ismét bravúrra volt szüksége az amúgy szintén nagyon hasznosan játszó Murawski lövése után, nem sokkal később pedig egy másik középpályásunk is konkrét cselekedettel igazolta, hogy nem csak a saját feladataihoz ért. Mato Jajalo, aki addig Stulac semlegesítésében vállalt főszerepet a középpályán, az 53. percben a hazai kapu előtt is ésszel oldott meg egy szituációt, a forintos középre gurításából pedig a szezon palermói felfedezettje, Nino La Gumina egy remek lövéssel azonnal eredményes is volt. Ki más persze…? Tény, La Gumina teljesítményére már elfogytak a jelzők, ezért ebben a posztban már nem is próbálkozunk meg azzal, hogy megtaláljuk rá a legmegfelelőbb kifejezést, de ha valaki szeretné ezt megtenni, annak valahol a klasszis szó körül kell keresgetni az értelmező szótárakban!

De tényleg nem illik megfeledkezni a gólpasszt jegyző Jajalo-ról sem, aki ugyancsak oroszlánrészt vállalt ennek a gólnak a megszületésében, amivel idén már nem először bizonyította: tényleg vezérévé vált a rózsaszín-fekete csapatnak, még ha ezt mi sokáig nem is akartuk elhinni! Jelen pillanatban pedig, már tényleg ott tartunk, hogy Jajalo az egyik kulcsembere a mai Palermónak, és a play-off további meccsein is meghatározó lehet a rutinja és tudása!

Miként a szerencsén is sok múlhat még a folytatásban! Márpedig, fortuna egyelőre továbbra sem a mieink kezét fogja, ugyanis alig négy perccel a vezető találatunk után rögtön egyenlített a Venezia Marsura lövésével, amely alapesetben aligha landolt volna a hálóban, ha nem pattan meg és változtat irányt a labda Rajkovic lábán! Sajnos, a szerb védő peches volt ennél a jelenetnél, akárcsak az egész palermói csapat, de összességében talán rászolgált a gólra a hazai gárda is, amelynek erejét jelzi, hogy nem tört össze a hátrány tudatában sem. Sőt, a 64. percben a másik nagy fegyverükből, vagyis a pontrúgásból is majdnem beköszöntek, miután Stulac középre ívelése után Domizzi üresen maradt, ám a rutinos védő kísérletét Bellusci végül menteni tudta a gólvonal elől. És itt meg is állhatunk egy gondolat erejéig a belső védőpárosunknál! Mert ahhoz képest, hogy Rajkovic és Bellusci nem sokszor játszott együtt középhátvédet a szezonban, az elődöntő első meccsén mindketten nagyon összehangoltan és parádésan oldották meg a feladatukat, ami mindenképpen biztató a visszavágóra nézve! Persze, mint az a fentebbiekből kiderül, sajnos a két rutinos hátvéd stabil és magabiztos teljesítménye sem volt elég ahhoz, hogy megússzuk kapott gól nélkül a meccset…

A győzelem azonban még az egy szem velencei találat ellenére is könnyen összejöhetett volna, ha a 85. percben Coronado nem rontja el a mérkőzés, és még az is lehet, hogy a párharc legnagyobb ziccerét! A csereként beálló brazil szemfüles módon lecsapott a Modolo által hosszan megtolt labdára, majd pedig egy az egyben vezethette azt a hazai kapusra, aki a végletekig kivárva nem dőlt el egyik irányba sem, majd pedig hatalmas bravúrral megmentette a góltól és minden bizonnyal a vereségtől is az addigra már teljesen elfáradt Venezia csapatát! A sors furcsa fintora, hogy megint Coronado lábában maradt a győzelmünk, csakúgy, mint a Cesena elleni 0-0-ás meccsen, amikor büntetőt rontott (ha azt belövi, már most az élvonalban lennénk… ), vagyis, egyre inkább olybá fest, hogy az amúgy tényleg kivételes képességekkel megáldott Igor nem bírja a nyomást! Na, hátha majd a visszavágón rácáfol erre a tézisre! Ezzel együtt, még mindig nagyon fájlaljuk (képzelhetitek, mit érez Coronado…), hogy ebből az ordító helyzetből nem sikerült mattolni a hazaiakat, mert ekkor már tényleg fizikai fölényben voltunk, így egy második góllal biztosan megnyertük volna az elődöntő első meccsét, amivel óriási lépést tehettünk volna a döntő felé! Kétgólos különbséggel ugyanis, nem valószínű, hogy kikapunk odahaza…

Magyarul, elszalasztottunk egy komoly skalppal egyenértékű győzelmet, és az ezzel járó lehetőséget a nyugodtabb folytatás megteremtésére, de az idegenbeli 1-1 után egy picivel még mindig közelebb állunk a továbbjutáshoz, mint a Venezia, amely továbbra is csak és kizárólag győzelemmel léphetne át rajtunk! Viszont ennek megszerzésére kettő helyett már csak egy meccsük maradt, amit ráadásul idegenben kellene sikerrel megvívniuk! Noha Filippo Inzaghi együttese valóban tele van minőségi játékosokkal, akik bármikor képesek bárhol bravúrokra, az első mérkőzés után mégis azt mondjuk, hogy Stellone-nek maradt több opciója a variálásra és több felfedetlen kártyája a visszavágóra, valamint még az is kiderült az odavágón, hogy erőnlétileg is jóval erősebbek vagyunk a velenceiektől. Vagy ezeket csak mi akarjuk belelátni a dolgokba? A fene sem tudja! De akár így van, akár nem, a párharc döntetlenről folytatódik vasárnap 18:30-tól, azaz a csata végkimenetele még mindig teljesen nyílt!

Biztosra csak azt vehetjük, hogy a Barbera-ban is pokoli hangulat és hatalmas küzdelem várható. Mondjuk az első meccs eredményén túl immár a hazai pálya és a közönség ereje is a Palermo mellett szól majd!