A 2015-16-os bajnoki esztendőben nem kevés keserű pillanatot kellett átélnünk, de volt valami, amire nagyon büszkék lehettünk: mégpedig a Primavera-csapatunk elmúlt évi teljesítményére. Fiataljaink, a felnőttekkel ellentétben, varázslatos szezonon vannak túl, hiszen a Viareggio Kupában és a bajnoki alapszakaszban is a csodálatosnak számító 2. helyen zártak, ami egyértelműen bizakodóvá tehet minden palermói focirajongót a jövővel kapcsolatban. Giovanni Bosi tanítványai tehát, bebizonyították, hogy igenis érdemes rájuk figyelni az elkövetkezendő időszakban, éppen ezért mi is úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje annak, hogy kicsit részletesebben is foglalkozzunk első számú utánpótlás csapatunk legutóbbi idényével és játékosaival, akik közül, reményeink szerint, hamarosan többükkel is találkozhatunk majd a felnőtt keretben.

Fájdalmas és mélységesen szégyenletes volt az, ami 2015. október 3.-án történt a Primavera-csapattal. Fiataljaink, hazai pályán, 6-1-re kaptak ki az Empoli-tól, ami után, gyaníthatóan kevesen hittek egy eredményes és emlékezetes szezonban. Már csak azért is, mert az ominózus vereséget megelőzően három, sovány döntetlennel nyitott az együttes, amelyből kettő gól nélküli volt, így aztán négy fordulót követően, nyeretlenül, a 11. helyen álltunk a 14 csapatos bajnokságban, vagyis, nagyon távolinak tűnt a legjobb nyolcba kerülés. Ráadásul az ötödik játéknapon is betliztek ifjú titánjaink, hiszen hiába szerzett viszonylag korán vezetést Frosinone-ban a felnőtteknél is számításba vett Matheus Cassini, a vége mégis 2-1 lett oda. Ha valaki ekkor arra fogadott, hogy a palermói utánpótláscsapat ezek után mégis a második helyen zárja majd az alapszakasz küzdelmeit, az alighanem tekintélyes summát vághatott zsebre a tavasz végén. Történt ugyanis, hogy Giovanni Bosi összerántotta az októberben még igen mélyen lévő együttest, és komoly munkával, szép lassan csapatot varázsolt a borzalmas rajtot produkáló, amúgy előzetesen tehetségesnek tartott brigádból.

Elsőként, a Latina ellen domborodott ki, hogy ezek a fiatalok bizony jóval többet tudnak, mint amit eddig mutattak: a 4-1-es végeredmény a szezon első győzelmét jelentette, mi több, fordulópontot is. Ennek a meccsnek az első félideje ugyanis, meghozta a várva várt áttörést. A srácok, Marco Toscano és Francesco Bonfiglio vezérletével olyan első félórát produkáltak akkor, ami mindjárt három gólt is eredményezett, ez pedig, minden bizonnyal hatalmas köveket gördített le mindenki szívéről. Innentől kezdve ugyanis, már nem volt többet gond az eredményes játékkal, mindezen túl pedig, az önbizalma is megjött a játékosoknak. Noha a következő meccset a rossz crotone-i időjárás miatt csak két hét múlva játszotta Bosi legénysége, szerencsére a csapat nem zökkent ki a ritmusból. A tabellát 7 forduló után zseniális (6-1-0-s) mérleggel vezető Roma ellen, nagyszerű meccsen harcoltak ki 1-1-es döntetlent a palermói foci reménységei, akiken ekkor már érződött, hogy a kezdeti nehézségek után, végre jó irányba haladnak.  De mi változott? – tettük fel többen is a kérdést. Válaszolni azért nehéz erre, mert igazából nem sok minden. Bosi a 3-5-2-es szerkezeten semmit, a posztokon pedig csak egy-két cserét eszközölt, magyarul, a csapat gerincét továbbra is ugyanazok alkották, mint az első pár, balul elsült fordulóban. Leonardo Marson a kapuban, Eugenio Dalia és Simone Giuliano a védelemben, Marco Toscano, Paolo Grillo és Rosario Costantino a középpályán, Francesco Bonfiglio pedig elől játszott szinte mindig meghatározó szerepet, vagyis, nagyon úgy festett, hogy a csapatnak tényleg csak az első győzelem megszerzésére volt szüksége ahhoz, hogy elinduljon felfelé, és a rózsaszín-fekete színekhez méltó módon futballozzon. Oké, az eredményesebb szereplésben nyilván közrejátszott Shaqir Tafa és Rosario Damiano Maddaloni védelembe vezérlése is, akikkel azért sokkal stabilabb lett a hátsó alakzat. Nem csoda, hiszen mint később kiderült, két nagyon tehetséges játékosról van szó, előbbi ugyanis, egy magas, kiváló felépítésű, klasszikus középhátvéd, utóbbi pedig, nemcsak a védőmunkája, hanem a remek bal lába miatt is egyre inkább dicsérhető volt.

(Tafa jól debütált a csapatban)

A csapat tehát, nagyjából november elejére állt össze teljesen – innentől kezdve, jöttek is nagyszerűbbnél-nagyszerűbb győzelmek. Az év hátralévő hét meccséből, hatot is megnyertek a srácok (az egyetlen vereséget a Virtus Lanciano elleni hazai fiaskó jelentette), mindezt úgy, hogy ötször is idegenből hozták haza a 3 pontot. A nagyszerű eredményeknek köszönhetően, sikerült megágyazni egy jó tavaszi folytatáshoz is, ugyanis december végére az 5. helyre kúszta fel magát az együttes, ráadásul, már a gólkülönbség is pozitív irányba billent. Ez utóbbiban nagy szerepe volt annak is, hogy az év vége felé már több olyan meccs is volt (szám szerint 4), amelyen egyetlen gólt sem engedélyezett a védelmünk az ellenfeleknek, miközben a támadóink, október eleje óta mindig betaláltak legalább egyszer.  Érdekesség, hogy a bajnokság első felében, nem Antonino La Gumina járt élen a gólgyártásban, neki ugyanis, csak két találata volt 13 mérkőzés után. De mivel a palermói vezetőség januárban úgy döntött, hogy Matheus Cassini-t kölcsönadja az Inter Zapresic-nek, várható volt, hogy a tavasszal nagyobb szerep jut majd La Gumina-nak is. Nino azonban nem rettent meg a tehertől. A fiatal csatár bámulatos formában kezdte a 2016-os évet, és mindjárt az év első meccsén duplázni tudott, ami nem mellesleg újabb fontos 3 pontot ért a csapatnak.

Egy héttel később a Pescara-t, újabb hét nap elteltével pedig a Lazio-t is legyőzte Bosi legénysége hazai pályán, ami után már csak a rosszabb gólkülönbsége miatt nem állt a dobogón a palermói Primavera csapat. Pont az az Empoli előzte meg a rózsaszín-fekete titánokat, akikkel a következő fordulóban találkoztak, és akiktől az ősszel csúnyán, 6-1-re kaptak ki hazai környezetben. Minden bizonnyal, mindenkit fűtött a revans vágya, de a meccs ezúttal sem indult jól. A 14. percben már vezetett az Empoli, ám a szünet előtt Bonfiglio-nak sikerült egyenlítenie. A második játékrészben aztán, a villámgyors Bonfiglio a győztes gólt is megszerezte a mieinknek, a rangadó megnyerésével pedig, helyet cserélt a két csapat a tabellán. Egyébiránt, az Empoli-ban aratott siker, sorozatban már a hetedik győzelme volt a csapatnak, a tabellán pedig, már csak egyetlen pont választotta el Grillo-ékat a második helytől.

Az újabb előzésre ismét csak egy hetet kellett várni, ugyanis rangadót rangadó követett. A 18. fordulóban a 2. helyen álló Frosinone látogatott Palermóba, de szerencsére, ők sem tudták megfékezni a bombaformában lévő fiataljainkat. La Gumina 29. percben lőtt gólja eldöntötte a meccset, amivel felugrottunk a második helyre is. Két ilyen kemény bajnoki után, papíron könnyebb ellenfél várt a srácokra Latina-ban, ahol nem is volt gond az újabb 3 pont bezsebelésével: a duplázó La Gumina vezetésével, ezúttal is 4-1-re páholtuk el a kék-feketéket, akárcsak az ősszel. Az álomtavasz tehát folytatódott, a Roma elleni derbiig pedig, már „csak” a Crotone-t kellett valahogy kipipálni. Nos, ez is sikerült, de egyáltalán nem könnyen! Sőt, nagyon is megizzadtak a fiúk a zsinórbeli tizedik győzelemért, mert Bonfiglio kiállítása miatt, majdnem egy órán át emberhátrányban kellett futballozni. A csapat erejét azonban tökéletesen megmutatta, hogy így is sikerült itthon tartani mindhárom bajnoki pontot, ugyanis Giuliano 62. percben lőtt gólja elég volt az üdvösséghez. Ennek következtében, a listavezető Roma-hoz, hárompontos hátrányban érkeztünk, és ugyan bíztunk benne, hogy ez a különbség is eltűnik a 21. forduló után a két csapat között, végül nem így lett. A nagy győzelmi sorozatunk a fővárosban ért véget, mert egy korai, 21. percben esett gól miatt 1-0-ra kikaptunk, ezzel pedig, nagyjából az is eldőlt, hogy az alapszakaszt a Farkasok utánpótláscsapata fogja megnyerni.

Ugyanakkor, a mieink második, rájátszást érő helye is biztosnak tűnt, ehhez azonban, a kötelezőket még hozni kellett a szezon hátralévő részében. Elsőként, a sereghajtó Avellino ellen kellett érvényesíteni a papírformát, ami sikerült is: a vége 5-0 lett, mégpedig úgy, hogy La Gumina ezen a meccsen is kitett magáért – mesterhármast ért el. Mondhatni, ez a találkozó már jó felkészülést szolgáltatott a világ egyik legismertebb utánpótlás tornájára, a Viareggio Kupára is, amelyet március 14. és 30. között rendeztek idén.

Viareggio Kupa

Bosi csapata az Atalanta-val, a holland Feyenoord-dal és a gaboni Mounana-val került egy csoportba, azaz, első blikkre nem tűnt lehetetlennek a továbbjutás kiharcolása. Ennek megfelelően is rajtolt a tavasszal valóságos örömfutballt bemutató rózsaszín-fekete alakulat: a Mounana 4-0-ás kiütése megadta az alaphangot a folytatáshoz. Csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy La Gumina a bajnoki formáját idézve kezdte ezt a sorozatot is, hiszen két gólt is vállalt a négyből. Miután a másik összecsapáson az Atalanta 5-0-ra intézte el a rotterdamiakat, érezhető volt, hogy a bergamói csapattal kell megvívnunk a csoportelsőségért. Nos, a második játéknapon már találkoztak is a fiúk az Atalanta-val, de sok öröm nem jutott a mieinknek. 2-0-ra kikaptunk, ám mivel a Mounana is legyőzte a Feyenoord-ot, továbbra is jó esélyünk volt a továbblépni a csoportból. A biztos továbbjutáshoz, ugyanolyan eredményt kellett elérnünk a Feyenoord ellen, mint a Mounana-nak az Atalanta-val szemben, és szerencsére, ezzel nem is volt gond, mert amíg a gaboniak 2-1-re kikaptak, addig a mi fiataljaink 1-1-t játszottak (természetesen La Gumina volt a gólszerzőnk), vagyis, megkaparintottuk a csoport második helyét, és bejutottunk a legjobb 16 közé. Ott aztán, a Genoa ellen kellett kivívni a nyolcba jutást. A találkozó remekül indult palermói szempontból, ugyanis már a 6. percben 11-eshez jutottunk. Ezt, La Gumina a tőle megszokott módon higgadtan értékesítette, korán vezetéshez juttatva a rózsaszín-feketéket. Egy félidő után 1-0-ra vezettünk, majd a szünet után gyors gólváltás történt: a genovaiak egyenlítettek, két perccel később viszont, Giuliano válaszolt. Noha az 57. percben emberhátrányba kerültünk, az eredmény már nem változott, így a srácok ezt az akadályt is vették, és készülhettek az Entella elleni negyeddöntőre. Tudvalévő volt, hogy ismét egy nagyon nehéz mérkőzés elé néznek Bosi fiai, ugyanis az aktuális ellenfél szintén remek teljesítménnyel jutott el idáig. De tovább szerencsére már nem mentek az entellaiak, mégpedig azért, mert La Gumina a 80. percben lőtt góljával őket is hazaküldte a tornáról. Ennek a Nino-gólnak köszönhetően, a négy közé jutott a tehetségekkel teletűzdelt utánpótláscsapatunk, ami már önmagában is óriási bravúrnak számított, hiszen a palermói Primavera-nak még sosem sikerült idáig eljutni.

A srácok azonban, nem elégedtek meg ennyivel, és az Inter elleni elődöntőben, rátettek még egy lapáttal az addigi pazar produkcióra. Aki látta a meccset, aligha hitt a szemének: a mieink már 17 perc után 3-0-ra vezettek, mégpedig fantasztikus futballal. A 3. percben, egy szöglet utáni kavarodás végén az előrehúzódó Maddaloni kotorta be a labdát a milánóiak kapujába, majd ezt követően jött két pontrúgás, amelyeket La Gumina kegyetlenül kihasznált. A torna gólkirály-jelöltje előbb 11-esből, majd szabadrúgásból is bevette a kék-feketék hálóját, amivel gyakorlatilag a döntőbe rúgta a rózsaszín-feketéket.

Csakhogy az Inter mínusz háromnál sem adta olcsón a bőrét: az első félidő végén szépítettek, a második elején pedig újabb gólt lőttek az esélyesebbnek tartott ellenfél játékosai, vagyis a háromgólos előny, mindössze egyre csökkent szűk félórával a vége előtt. A védelmünk viszont, többször már nem ingott meg a meccsen, másként fogalmazva, az eredmény hál’ Istennek már nem változott.

Az Inter 3-2-es legyőzése után pedig, jöhetett a nagy finálé a Juventus ellen, amelyet Olaszországban a Rai Televízió egyes csatornája is élőben közvetített, ezzel is emelve az esemény amúgy sem kis rangját! A találkozó már csak azért is érdekesnek ígérkezett, mert a Juventus csapatát, egy volt palermói legenda, Fabio Grosso irányította, aki élete első trófeájának a megszerzésére készült edzőként.

Giovanni Bosi úgy döntött, hogy a Marson – Punzi, Maddaloni, Tafa – Dalia, Giuliano, Ferchichi, Santoro, Costantino – La Gumina, Lo Faso tizenegynek szavaz bizalmat, vagyis a korábbi felállásokhoz képest, egy jóval védekezőbb szellemű együttest láthattunk, hiszen a középpályán ott volt Dalia, Costantino és Giuliano is, akik inkább a szűrésben szoktak jeleskedni. De hiába akart stabilabb együttest a mester, sajnos, hamar hátrányba kerültünk: Kastanos egy szép lövéssel, már a 14. percben előnyhöz juttatta a Juventust. A 28. percben aztán a semmiből jött az egyenlítés, mert Costantino bátor lövését kiejtette a torinói cerberus, a kipattanót pedig, ki más, mint La Gumina pofozta a hálóba. 1-1 után aztán, Giuliano összehozott hátul egy teljesen felesleges 11-est, amit Vadala gólra is váltott, de a Zebrák ezúttal sem örülhettek sokáig! Tudniillik, a túloldalon is büntetőt ítélt (jogosan) a spori, Nino pedig ezúttal sem hibázott. Egy félidő után tehát, 2-2 volt, azaz, igencsak látványosan alakult a döntő. Hogy a második félidőben nem tudtuk megnyerni a meccset, azt leginkább csak saját magunknak köszönhettük! A csereként beszálló Bonfiglio kettő, La Gumina és Lo Faso pedig egy-egy nagy helyzetet puskázott el, magyarul, a győztes gólhoz inkább a mieink jártak közelebb. Ehelyett azonban, öt perccel a vége előtt jött a feketeleves! Az A-ligából is jól ismert játékvezető, Paolo Valeri, igencsak véleményes büntetőt ítélt meg a Juve számára, amelyet Di Massimo értékesített is, ezzel pedig, harmadszor is hátrányba kerültünk a meccsen. És hogy a végén még inkább bosszúsak legyünk, arról is Valeri-sporttárs gondoskodott! Történt ugyanis, hogy az utolsó percben kétszer is (egyszer biztos) Juve-játékos kezét érintette a labda a torinóiak 16-osán belül, ám hiába reklamált minden palermói gőzerővel 11-est, ezen az oldalon néma maradt a síp – a Zebrák 3-2-re nyertek, s elhódították a Viareggio Kupát. Az ezüstérem megszerzésével így sem lehetett egyetlen rózsaszín-fekete szurkoló sem csalódott, ugyanakkor jó lett volna, ha nem úgy dől el a döntő, ahogy végül eldőlt…

(Járt a taps a fiúknak)

Bosi tanítványai tehát, egy ezüsttel a nyakukban vágtak neki a bajnokság utolsó szakaszának. Az alapszakaszból négy bajnoki volt még hátra, és mivel a csapat előnye hét pont volt a 3. Lazio-val szemben, gyakorlatilag két győzelem elegendőnek tűnt a rájátszást jelentő 2. pozíció bebiztosításához. Nos, a srácok nem is hagytak semmit sem a véletlenre, ugyanis a 23. fordulóban Virtus Lanciano otthonában győztek 2-1-re, egy héttel később pedig, hazai pályán is ilyen arányban diadalmaskodtak a Bari fölött. A megszerzett hat ponttal behozhatatlan előnyre tett szert a gárda, azaz, két körrel a vége előtt, a 2. helyen kvalifikálta magát a legjobb 8-ba. Ebből kifolyólag, a Ternana és az Ascoli elleni meccseken már el lehetett kezdeni a készülődést a negyeddöntőre, komoly tétje ugyanis, már nem volt ezeknek az összecsapásoknak. Giovanni Bosi is ennek megfelelően taktikázott, hiszen az utolsó két bajnokin, már azok kaptak szerepet, akik addig kevesebbet játszottak. Így került be a csapatba Palmisano, Pane, Flauto vagy Maniscalchi is, ám hiába a tartalékosabb összeállítás, az Ascoli ellen így is magabiztosan, 3-1-re nyert a csapat, miközben Ternana-ban a vereség is belefért. Az alapszakaszt tehát, a kiválónak mondható 2. helyen zárták a fiúk, és mindössze 2 ponttal maradtak le a későbbi bajnok Roma-tól.

A legjobb nyolc között újfent az az Inter várt a mieinkre, akiket a Viareggio Kupa elődöntőjében, egyszer már sikerült 3-2-re legyőzni, méghozzá egy nagyon emlékezetes meccsen. Másodjára azonban, sajnos elmaradt a bravúr. Pedig Giovanni Bosi a legerősebb összeállításban küldte pályára a csapatát, amelyből természetesen nem hiányozhatott a tavasz felfedezettje, Nino La Gumina, és a felnőtteknél is sokat játszó Giuseppe Pezzella sem, ám a továbbjutáshoz az ő játékuk sem volt elegendő. A találkozó, amely még azt a bizonyos márciusi elődöntőt is felülmúlta, ezúttal is rendkívül izgalmasra sikeredett. A mieink, háromszor is parádés góllal szereztek vezetést a 120 percen át tartó összecsapáson, ám a milánóiaknak mindig gyors válaszuk volt. Így a rendes játékidő után 2-2, a hosszabbítást követően 3-3 lett a végeredmény, vagyis a négy közé jutásról a 11-esek döntöttek. Ez pedig, nem nekünk kedvezett. A párbaj egyetlen hibázója pont az a Simone Lo Faso volt, aki csereként beállva, két briliáns gólt is lőtt a mérkőzésen, a büntetőt viszont a lécre lőtte. Mivel az Inter-játékosok közül senki sem rontott, a kék-feketék léphettek tovább, a mieinket pedig, ismét csak pár 11-es választotta el a még nagyobb sikertől, csakúgy, mint a Viareggio döntőjében.

Persze, ezzel együtt is nagyon büszkék lehetünk a srácok legutóbbi idényére, amely végül épp olyan fájdalmasan ért véget, mint ahogyan elkezdődött, mindazonáltal a különbség mégis óriási volt a bajnokság elejéhez képest! Mert május végére már senkinek sem kellett szégyenkeznie a fiatalok teljesítménye miatt!

A csapat kulcsemberei:

Leonardo Marson: A mindössze 18 esztendős kapust tavaly nyáron igazoltuk le a Milan-tól, s úgy tűnik, jó vásárt csináltunk vele. Marson alapembere volt a Primavera-csapatnak, ráadásul mindig megbízható teljesítményt nyújtott a kapuban. Aki látta az Inter elleni bajnoki negyeddöntőt, valószínűleg sosem fogja elfeledni, hogy mekkora bravúrokat mutatott be Marson a 90. perc után – kár, hogy a büntetőpárbajban már nem tudott 11-est fogni! Mindent egybevetve, nagyon nagy tehetségnek tartjuk az éppen csak felnőtté váló Leonardo-t, aki nem mellesleg, többször ült már a felnőtt csapat kispadján is, mint 3. számú portás. Lehet, hogy hamarosan még többször is láthatjuk…

Andrea Punzi: Érdekes történet az övé. A bajnokság elején egyáltalán nem volt alapember, de még a rossz szezonkezdet után sem került be azonnal a kezdőbe. Végül novemberben, Bari-ban jött el az ő ideje (a Virtus Lanciano-tól elszenvedett vereség után), ahol egy igen markáns produkcióval rukkolt elő, innentől kezdve pedig, kirobbanthatatlan tagja lett a gárdának. Olyannyira, hogy a tavasszal már ő viselte a csapatkapitányi karszalagot is, azaz, igencsak fontos láncszeme, és vezére volt az együttesnek. A 97-es születésű bekk a jobbhátvéd posztján érzi leginkább otthon magát, egy sokat robotoló, sokat is vállaló, nagyon magabiztos futballistáról van szó, aki egy nap, szintén nagy értéke lehet a palermói labdarúgásnak.

Shaqir Tafa: A szezon elején ő sem volt alapember, aztán az Empoli elleni kínos zakó után bekerült a kezdőbe, és bizonyította, nem zsákbamacskát vett a klub, amikor 2014 nyarán leigazolta őt a Liventino-ból. Az albán U19-es válogatottnál is számításba vett Tafa, egy 192 centiméter magas, 18 esztendős klasszikus középhátvéd, aki rendkívül nagy stabilitást adott a bajnokság elején folyamatosan betliző védelemnek. Az elmúlt évi teljesítményét látva, nem bánnánk, ha egy nap Tafa nevével is találkozhatnánk a felnőttek között is!

Roberto Pirrello: 2015 nyarán Giuseppe Iachini már elvitte magával a felnőtt csapat ausztriai edzőtáborába, ami már jelezte, sokra hivatott futballistáról van szó. Pirrello, valamennyi fontos meccsen ott volt a kezdőben, s az esetek többségében, nem is okozott csalódást. A védelem több pontján, és védekező középpályásként bevethető labdarúgó, 2016 őszétől ismét szintet lép, hiszen klubunk, pár nappal ezelőtt kölcsönadta őt a másodosztályú Livorno-nak, ahol elkezdheti gyűjteni a tapasztalatait a felnőttek között is. Reméljük, nemsokára kész futballistaként tér majd vissza nevelőegyesületéhez!

Rosario Damiano Maddaloni: Tafa-hoz hasonlóan, ő is az Empoli-tól elszenvedett csúfos vereség után került be a csapatba, ahonnan aztán, igen nehéz volt őt kiszorítani. Legtöbbször bal oldali védőként nyújtott kimagaslót, de láthattuk őt a középhátvéd posztján is, ahol szintén bíztatóan mozgott. Az egyik legemlékezetesebb meccse, minden bizonnyal az Inter elleni Viareggio elődöntő volt, amikor a 3. percben az ő góljával szereztük meg a vezetést. A 18. szülinapját júliusban ünneplő Maddaloni, ugyancsak nagy jövő előtt áll, kérdés, hogy képes lesz-e még a tavalyi teljesítményét is felülmúlni? Ha igen, akkor nem kell rá sokat várnia, hogy számításba vegyék az első csapatnál is!

Simone Giuliano: Védő létére több fontos gólt is lőtt az elmúlt idényben, amivel többször is a figyelem középpontjába került. Ilyen eset volt, amikor emberhátrányban, győztes gólt szerzett a Crotone ellen, ám volt még ettől is emlékezetesebb meccse: a Viareggio Kupa nyolcaddöntőjében, szintén az ő találata kellett ahhoz, hogy túljussunk a Genoa-n. Mindezek ismeretében, a még mindig csak 19 éves Giuliano valóban sokrétű játékos, aki a pálya minden részén megállta a helyét. A védőként, és védekező középpályásként bevethető futballista már bemutatkozott az olasz U17-es, és az olasz U20-as válogatottban is, és ha ilyen ütemben fejlődik tovább, egy nap rá is érdemes lesz komolyabban odafigyelni!

Giuseppe Pezzella: Az igazi Palermo-szurkolóknak aligha kell bemutatni Pezzella-t, aki a tökéletes példa arra, hogy bátran hozzá lehet nyúlni a fiatalokhoz. Tudniillik, a balszélsőt többször is kezdőként láthattuk a tavasszal a felnőtteknél is, és összességében egyszer sem nyújtott gyengébb teljesítményt, mint mondjuk a posztján szereplő Lazaar. Ebből kifolyólag, Pezzella inkább az ősszel segítette a Primavera-csapatot, de akkor sem feltűnés nélkül! A fiatal játékos két gólt is lőtt ekkortájt, ráadásul ebből az egyiket a Roma elleni 1-1-es rangadón szerezte. Hogy mi lesz Giuseppe sorsa jövőre, egyelőre még nem dőlt, mindazonáltal bízunk benne, hogy hosszútávon számolni fognak vele a klubnál!

Rosario Costantino: Az új Bolzoni? Aki látott Primavera-meccset az előző idényben, és aki látta Costantino játékát, annak bizony eszébe juthatott róla „Ciccio”. A hosszúhajáról könnyen felismerhető Costantino, csakúgy, mint Bolzoni, a középpálya közepén vethető be, a tavalyi teljesítményével pedig, a csapat egyik legjobbja volt! Rendkívül hasznos futballista, aki sok labdát szerez, végigdolgozza a 90 percet, mindezen túl pedig, még a távoli lövései is igen veszélyesek.

Housem Ferchichi: A tunéziai származású, de olasz állampolgár futballista, szintén nélkülözhetetlen láncszem volt a középpályáról. Ferchichi nemcsak a védekezéshez, a támadások befejezéséhez is remekül ért, amit a szezon során többször is bizonyított. A Ternana elleni meccset például az ő gólja döntötte el az ősszel, de betalált az Inter elleni bajnoki negyeddöntő-mérkőzésen is. A már 20 éves játékos – Pirrello-hoz hasonlóan – az ősztől Livorno-ban folytatja pályafutását, másképp fogalmazva, a hasznos középpályás immár a felnőtt mezőnyben is bizonyíthatja kvalitásait. Reméljük, sikerül neki!

Marco Toscano: Egy újabb olyan futballista, aki rettentő fontos szerepet töltött be az előző idényben. Ezt, az is mutatja, hogy sokszor ő viselte a csapatkapitányi karszalagot is, a teljesítménye pedig, ennek megfelelő volt a mögöttünk hagyott szezonban.  A rendkívül sokoldalú középpályás egyik legjobb meccse a Crotone elleni, idegenbeli találkozó volt, amelyen két góllal is segítette a csapatát a 4-3-as győzelemhez, mindazonáltal, mégsem ezért jegyeztük meg a nevét! A 19 éves Toscano, decemberben a Frosinone és a Sampdoria elleni meccseken is tagja volt a felnőtt keretnek, vagyis, a fiatal futballista tényleg jó úton jár afelé, hogy hamarosan bemutatkozhasson a „nagy Palermóban” is!

Paolo Grillo: A legtöbbször hetesben játszó játékos, egy technikás, ügyes jobbszélső, aki nem egyszer villantotta meg a csatárerényeit sem a legutóbbi idényben. Grillo négy gólt is lőtt a bajnokságban, mindezen túl pedig, bármikor be lehetett őt dobni a csapatba, akár kezdőként, akár csereként. Nyilván, neki is van még hová fejlődnie, ám amit az előző idényben mutatott, az mindenképpen bizakodásra adhat okot.

Simone Lo Faso: Ha az áprilisi és a májusi meccseket nem néznénk, akkor most aligha beszélnénk Simone Lo Faso-ról. Mégpedig azért, mert a fiatal támadó csak az idény végén vétette észre magát a teljesítményével. Lo Faso, az utolsó négy bajnoki meccsen háromszor is eredményes volt, de mégsem ezért emelnénk ki a 10-es mezt sokszor viselő játékost. Sokkal inkább az Inter elleni, bajnoki negyeddöntőben mutatott produkciója miatt, az ugyanis, méltó volt egy igazi 10-eshez. Az 1998-as születésű támadó, két olyan gólt lőtt a csapat egyik legfontosabb meccsén, amelyek a világ bármelyik gólszépségversenyébe is befértek volna. Apró szépséghiba, hogy Simone egyedüliként rontott a továbbjutásról döntő büntetőpárbajban, ám ezzel együtt is óriási tehetségnek tűnik a srác, aki reméljük, sok szép pillanatot okoz majd még a Palermo-szurkolóknak! A képességei, mindenesetre meg vannak hozzá!

Francesco Bonfiglio: Nem igazán szeretnék senkit sem megkülönböztetni a másiktól, de ha meg kellene neveznem a kedvenc játékosomat a Primavera-csapatból, akkor Bonfiglio-t mondanám. Nem egy klasszikus befejező csatár, mégis az egyik legveszélyesebb palermói támadó volt a legutóbbi szezonban. Bonfiglio, inkább a széleken érzi jól magát, ami nem csoda, hiszen ott tudja a legjobban kamatoztatni mindazt, amit igazán tud. Rendkívül gyors, kreatív, kiválóan cselez egy az egyben, ráadásul még a kapura is nagyon veszélyes, amit a 2015/16-os idényben lőtt 8 gólja is jelez. Nem egyszer szerzett a szélről befelé indulva gólt, és amikor nála van a laszti, mindig várható valami szép megoldás tőle. A még csak 19 esztendős játékos, csakúgy, mint jó pár társa, szép jövő előtt áll, azt pedig őszintén reméljük, hogy a klub nem fogja elkótyavetyélni a hatalmas tehetséget!

Antonino La Gumina: Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni egy olyan csatárról, aki 9 találattal lett gólkirály a Viareggio Kupán, miközben a bajnokságban is 11-ig jutott. Nino La Gumina valósággal megtáltosodott a tavaszra, mert amíg az ősszel csak 3-szor volt eredményes, addig az év második felében 17-szer is megzörgette az ellenfelek kapuit. Az immár tetoválással is rendelkező támadó, gyakorlatilag bármilyen helyzetből képes gólt szerezni: a Juve ellen 3-2-re elveszített döntőben, a semmiből is képes volt betalálni, amikor egy kipattanó labdára ő ért oda a leghamarabb, mindemellett pedig, további erényei is vannak. Azon túl, hogy Nino-nak a fejjátéka is jónak mondható, még kiváló pontrúgó is, amit az Internek lőtt szabadrúgásgólja, vagy a mindig magabiztosan végrehajtott 11-esei is bizonyítottak. Persze, La Gumina-ról már korábban is tudtuk, hogy nagy tehetség, hiszen tavaly nyár óta tagja az első csapatnak is, amelyben a tavasz vége felé már be is mutatkozott. Nem kérdés, hogy a vagány csatárnak, egy ilyen szezon után, a felnőtt mezőnyben kell folytatnia az ősztől, amire jelen állás szerint, nagy esélye is mutatkozik: a Como és a Cesena érdeklődése komolynak tűnik iránta, mindazonáltal, mi annak örülnénk a legjobban, ha rózsaszínben mutathatná meg briliáns képességeit! Mert igazán boldogok akkor lennénk, ha Palermóban válna klasszis a srácból!

Giovanni Bosi: Egy ennyire jól sikerült bajnoki idény után, nem illik elfeledkezni a csapat edzőjéről sem. Bosi, aki néhány meccs erejéig már irányította a felnőtteket is a legutóbbi idényben, nagyszerű munkát végzett a legnagyobb figyelemmel kísért utánpótlás-gárdánál. Noha a „nagyok” irányítása még nagy feladatnak tűnt a számára, a fiataloknál megcsillantotta edzői tudását. Nemcsak, hogy jól variálta a játékosait hétről-hétre, hanem valóban olyan futballistákat nevelt ki, akik megérettek arra, hogy jövőre akár még magasabb szinten is bizonyíthassanak. Hogy Bosi munkáját a klubvezetőség is elismerte, annak ékes bizonyítéka, hogy nemrég 2017 nyaráig szerződést hosszabbítottak a fiatal mesterrel.

A keret további tagjai voltak: Giorgio Di Cara, Alessandro Di Franco, Samuele Guddo (kapusok), Eugenio Dalia, Francesco Flauto, Ciro Formisano, Emanuele Gattabria, Ferdinado Maniscalchi, Loris Marinali, Luca Palmisano, Giorgio Pane, Antonino Tramonte, Alessio Galici, Salvatore Maggio, Vincenzo Plescia (mezőnyjátékosok).