Mindössze két forduló van hátra a Serie A-ból: nekünk pedig már-már behozhatatlan a hátrányunk, mint a nyuszikának a viccben. Ettől az „aprócska” ténytől eltekintve sem lenne könnyű meccsünk Firenzében, de tippre szerda óta tetszhalott állapotban van fél Palermo. Egy újabb óriási pofon a szurkolóknak, a csapatnak, mindenkinek – a sokadik után újra oda kell tartanunk az arcunkat vasárnap délben. Hogy mit lehet ilyenkor tenni, arra csak sejtéseim vannak, de attól tartok, hogy itt már nincsenek bevált receptek. Mindössze azokon múlik minden, akik kifutnak majd a pályára. Lehet, hogy az utolsó Serie A-s meccsünkre készülünk hajtás után…

(írta: Rosanero)

Semmit sem szeretnénk jobban, mint hogy jövőre is legyen Derby di Sicilia, legyenek hangulatos hazai meccseink, félve jöjjenek újra a Barberába, és tényleg legyen egy csapatunk, ami mellett ki lehet tartani egész szezonban. Lássunk valami jövőképet, hogy mi a terv a csapattal, ennek megfelelően erősítsünk, legyen egy kis türelmünk a vezetésben, és ne vesszenek össze a vezetők a lehető legkisebb problémán. Hogy legyen újra miért streamet keresni, leülni a TV elé, hogy legyen újra miért izgatottan megnyitni a hírportálokat – most sajnos mindezeket kiölték belőlünk. Hogy tudatosan, vagy nem, azt nem tudom megmondani, de nekünk hiányzik, az biztos. Ebben pedig vastagon benne van Zamparini. Ha a kiesés kell ahhoz, hogy kicsit komolyabban űzzük a dolgokat, és főleg ahhoz, hogy megváltozzon csak egy kicsit a Presidente, akkor legyen. Fájó kimondani. De ezzel a politikával, ami az utóbbi két szezonban zajlik, elkerülhetetlen a kiesés.

Lehet persze okokat keresni, ujjal mutogatni (majd a szezont követően meg is fogjuk tenni, mert például szerdáig egész szezonban mindössze egy tizenegyest kaptunk, a legkevesebbet), de egy kieső csapatnak nem szabad másban keresni a hibát, csakis saját magában. A Chievo évek óta klasszisokkal kevesebb pénzből gazdálkodik – mégis csont nélkül lesznek ott jövőre is a Serie A-ban. Ez persze egy igen leegyszerűsített példa, de azzal mondjuk nem igazán lehet mit kezdeni, hogyha a télen megváltóként várt kapus sorra hozza az olyan hibákat, amiken meccsek mennek el. Mentálisan iszonyat gyengék vagyunk, ennek pedig felelőse van. Hogy ki, arra csak tippjeink lehetnek,de ez a legbosszantóbb. Míg évekkel ez előtt mentálisan az egyik legerősebb csapat voltunk, addig idénre az első komolyabb tét alatt összeroppanunk. Aztán jönnek a hibák. Meg az elvesztegetett pontok. Meg a bukások. Így pedig a kiesés.

A legnagyobb probléma az, hogy meccseink jelentős részén semmi extrát nem tesz hozzá az ellenfél, mégis az esetek nagy többségében vesztesen hagyjuk el a pályát. Akárcsak Torinóban a Juve ellen,vagy éppen szerdán az Udinese ellen. Azon túl, hogy Muriel tényleg egy tehetség, nem pedig valakinek a rokona a vezetőségből, ennek nem szabad következmények nélkül lenni. Sanninóval kapcsolatban nehéz dolgunk van, mert a csapat játékosai sorra nyilatkozzák, hogy nagyon szeretik a mestert. Korábban is írtuk, eddig az eredmények felmentették, de a kezdőcsapat tagjaival kapcsolatban elég erős kérdéseink merültek fel, konkrétan a szereplésüket illetően. Most nincs, ami Sannino mellett tartsa az embereket – ha kiesés lesz a vége, teljesen mindegy,hogy a szezon közepén, vagy csak egy körrel a vége előtt tesszük meg ezt.

Ha az előbb a legnagyobb problémát írtam, akkor talán ez a legrosszabb, ami történhet velünk: egészen az utolsó körig húzzák előttünk a madzagot, elhitetik velünk, hogy sikerülhet – hogy aztán zuhanjunk. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy kapjunk ki minden áron Firenzében, csak ennél idegőrlőbb dolog nincs, mint hogy minden hetet úgy kezdesz, hogy van még esélyed, gyerünk, ne add fel – hogy aztán hétvégén újra csalódj. Nem könnyű, de kezdjük megszokni, és nem számítunk másra a Fiorentina ellen sem. Legfeljebb végre egyszer pozitívan is csalódunk.