Nem történt meglepetés Firenzében: ismét egy egygólos meccsen alulmaradtunk, és a Genoa-Inter X-nek köszönhetően véget ért a Serie A számunkra. Persze nem kizárólag ennek az egy meccsnek köszönhetően, de egy időre biztosan búcsúzunk az első osztálytól. Hogy mi lesz a továbbiakban, az elég képlékeny. Egy dolog biztos: mi folytatjuk a Serie B-ben is, a blog működni fog továbbra is. Ha a kiesés kellett ahhoz, hogy megszabaduljunk a minket sújtó emberektől, akkor megérte a kiesés. Hajtás után kifejtjük azt is, hogy miért.

(írta: Rosanero)

Nehéz úgy bármit is elérni, hogy egyetlen egy bravúrt sem hozol egész évben. Velünk pedig ez történt. Az egész bajnokság alatt nem hogy bravúrokat nem értünk el, hanem még a várhatót sem sikerült hozni. Nem térnék most ki, hogy melyik meccsek voltak ezek, nem is érdemes különösen számolgatni, hogy itt mi lett volna,meg ott mi lett volna: egyszerűen képtelenek voltunk átlépni a saját korlátainkat. Sőt, nem hogy átlépni, hanem sokszor még megközelíteni sem volt egyszerű. Ennek pedig nem lehetett más a vége, mint a Serie B. Persze, volt pár olyan eredmény, aminek örülhettünk, és előzetesen talán nem számoltunk vele: de nem tudnánk mondani egy olyan eredményt sem, amire aztán igazán büszkék lehetünk. (A Catania hazai legyőzésén kívül.) Firenzében sem történt semmi meglepetés. Ahogy a beharangozóban is írtuk: általában az ellenfél nem csinál semmi különöset, de mégis megver minket. Most is valami hasonló történt. A Fiorentinának volt azért 2-3 igen szép támadása, ebből egy beadásra pontosan érkezett Toni, és ennyi. Kapuralövésekben simán partiban voltunk velük, kár, hogy az összes labdát előttük 20 méterről, ami pedig nem a negyedik sor hatodik székén landolt, az sem jelentett komoly veszélyt Viviano kapujára.

Azonban ami miatt mégis fájt látni a vasárnapi meccset: a játékosok többségén nem láttam azt, hogy komolyan elhinnék, hogy lenne esély a megmenekülésre. Oké, hogy igen kevés volt erre már meccs előtt is, de ez a hozzáállás a meccshez az egyik legbosszantóbb dolog. A Fiorentinának sem volt kisebb a tét, mint nekünk, ők a BL-ért hajtottak. Ehhez képest mi úgy hoztuk le a meccset, hogy javarészt őriztük az X-et, amivel egyébként semmire sem megyünk. Támadásban megint nulla ötlet volt, vagy ellőttük a legreménytelenebb szögekből is, vagy pedig megpróbáltuk kiugratni valamelyik csatárunkat laposan, vagy ívelten: de egyrészt a Fiorentinánál öt védő mindig akadt, másrészt pedig a próbálkozásaink java része igen pontatlan volt. Nagyon sajnáljuk, de eljött az az idő, amikor már nem tudunk tovább számolgatni: a Palermo kiesett a Serie A-ból.

A kép csalóka: nem a Fiorentina meccs után volt ez…

Kilenc év után távozunk a legjobbak közül. Nyáron ki fogjuk elemezni azért ezt a szezont, mert akadtak hibák bőven. Zamparini szurkolókhoz írt levelében (amelyet a Facebook oldalunk ezen bejegyzésében közöltünk) legfőképpen a szerencséről ír. Ebben igaza van, minimális szerencsénk sem volt egész idény alatt. Azonban mint az élet más területén egy dolgot sem, így a fociban sem adnak semmit ingyen. Lehet takarózni a szerencsével, csak éppen nem érdemes. Egy egész szezont nem lehet a szerencsére fogni. Nyilván sokszor pattanhatott volna kifelé is az a labda, ami éppen befele pattant az ellenfélnek, de ez egész egyszerűen nem így megy. Védekezési hibákból juthatott el az ellenfél odáig, hogy helyzetbe került: innentől kezdve pedig vagy szerencsénk van, vagy nem. Tény, idén nem volt. De játékunk alapján nagyon kevés meccsen volt az, ahol többet érdemeltünk volna, mint ahány pontot végül szereztünk.

Azt is nehezen tudjuk feldolgozni, hogy a télen megváltóként kezelt játékosok közül gyakorlatilag senkit sem tudtunk beépíteni. Egyedül talán Aronica az, aki jelentősebb szerephez jutott a tavasz alatt, és nagyon nem is tudunk haragudni rá, nem neki kellett volna megmentenie ezt a csapatot. Azonban sem Nelson, sem Faurlín, sem Boselli, sem Fabbrini, sem senki a télen érkezettek közül egyszerűen nem tudott érdemlegeset hozzátenni a játékhoz. Fabbrininek voltak felvillanásai, ő ügyes srác – de pár hét után gyorsan a padon találta magát, ahonnan nem is volt visszaút. Nem mondom, hogy velük biztosan meglett volna a bent maradás, de az, hogy ennyire bántóan kevés lehetőséget kaptak, az igen érdekes. Sperduti például egyetlen egyszer sem állt be egész tavasszal, miközben Nicolas Viola 82 percet kapott egész bajnokságban, úgy, hogy ebből 33-at most, a Fiorentina ellen kapott meg. Nyilván ezek csak kiragadott példák, de az említett Fabbrini is az utóbbi hét meccsen mindössze négy percet kapott, a Fiorentina ellen már a keretből is kimaradt. Döbbenet. A télen szintén nagy megváltóként kezelt Sorrentino hiába védte végig kvázi a tavaszt, volt két-három olyan hibája, amin pontok mentek el. Természetesen ő is ember, hibázhat, persze – de ne feledjük, ennek az embernek gyakorlatilag hónapokon át könyörögtünk, hogy ugyan jöjjön már el, majd mikor nagy nehezen ráhajlott az üzletre, lehoz egy ilyen tavaszt. Nem sokban különbözött az őszi kapusteljesítmény között…

Hogy ez miért volt, arra két verziónk van. Többször megénekeltük ugye, hogy Lo Monacót maga Zamparini zavarta el – majd nem sokkal később a hozzá közel áll Gasperininek is távoznia kellett. A Lo Monaco helyére érkezett Giorgio Perinettipedig tavasszal annyit tud felmutatni, hogy folyamatosan kritizálta elődje munkáját,tehát olyan emberekbe rúgott bele, akik jelen pillanatban is a Palermo játékosai. Az egyébként sem túl magas önbizalommal rendelkező focistáknak biztos jót tett ez, de nagyvonalúan most elintézzük annyival, hogy profik, ezt nekik kezelniük kell. Szóval miután Perinetti kvázi elküldte a fél keretet a fenébe, jött Sannino. Összességében nem végzett rossz munkát, ám ő volt az, aki nem tette be a téli embereket: jóformán kettéosztva ezzel a keretet. Nem lepődnénk meg, ha ez Zamparini utasítása lett volna. Amilyen viszonyban elváltak Lo Monaco és Zamparini útjai, valószínűleg a pár hete érkezett játékosok sem voltak túl jó színben a Presidente szemeiben, ez pedig szinte kizárt, hogy ne hatott volna ki valamilyen módon Sanninóra is. Persze ezt innen mi csak találgatjuk, de mivel egyértelmű választ nem kaptunk erre a kérdésre, és soha nem is fogunk, így ez egy elég reális magyarázatnak tűnik. Mást nem nagyon tudok mondani arra, hogy miért kellett a tavaszt is jóformán ugyanazokkal a játékosokkal végigjátszani, akiken látszott már az ősszel is, hogy ez a szint bizony magas.

Már tavaly is látszott, hogy ha a nyáron itt nem lesznek komoly változások, akkor bajban lehetünk. Zamparini természetesen vastagon benne van, hogy most itt vagyunk: ez itt a való élet, nem lehet hetente filozófiát változtatni, nem lehet havonta edzőt cserélni, és legfőképpen nem lehet ezt éveken át csinálni. Vagyis lehet, de annak ez a vége. Nagyon sajnáljuk Miccolit, mert ő egy sokkal jobb csapatot érdemelne, és amennyiben marad velünk, akkor biztosan bevonul a klub ikonjai közé. A nyár valószínűleg előbb a távozókról fog szólni, majd utána lehet lassan kialakítani a jövő évi keretet. Zamparini nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy szeretnénk egyből visszajutni. Talán nehezebb lesz, mint bent maradni az A-ban, a B egy keményebb menet, ráadásul az első kettő jut csak fel egyenes ágon, a harmadik-hatodik helyezettek pedig play-off-ot játszanak egymással a feljutásért. Mi folytatjuk munkánkat, lehet, hogy nekünk is nehezebb lesz, mint a Serie A-ban, de lehetőségeinkhez képest igyekszünk megtenni mindent. Ezekben a szomorú napokban nehéz kitartani, de hiszünk benne, hogy lesz még jobb, méghozzá nem is olyan sokára. Kövessetek minket a B-ben is, mi itt leszünk a véleményünkkel továbbra is! Maradunk tisztelettel, Forza Palermo!