A klub eddigi 114 éves fennállása során számos olyan játékos játszott a rózsaszínfekete színekben, akik kiemelkedtek a többiek közül. Akár játéktudásban, akár eredményességben, akár a klub iránti hűségben, szeretetben. Nehéz kiválasztani, hogy ezernyi és ezernyi labdarúgó közül ki számít „legendának“ és ki nem. Volt, aki egyértelműnek számított, hogy bemutatásra kerül, viszont hezitálásunk gyorsan megoldódott, miután egy palermói szurkolói oldal összegyűjtötte azokat a játékosokat, akiknek „ott kell lennie“ ezen a listán. Róluk olvashattok az alábbiakban kronológiai sorrendben…

(írta: monyox)

Čestmír Vycpálek csehszlovák labdarúgó és edző, aki 1921-ben született Prágában. Apja, aki a Slavia Praha szurkolója volt, focistának szánta, és már gyerekkorában kivitte magával meccsekre. Ez a vágya be is teljesedett. A második világháborúban a nácik elhurcolták, és 8 hónapot volt a dachaui koncentrációs táborban. 1946-ban megvette a Slavia Prahatól a Juventus csapata a kiemelkedően játszó jobbszélsőt. Kiválótechnikával megáldott labdarúgó volt, igazi vezéregyéniség. Torinóból 1 idény után tovabbköltözött Palermóba, ahol 5 szezont húzott le. 143 meccsen 23 gólt szerzett. A vezérletével a csapat visszakerült a második vonalból az elsőosztályba. Vycpálek volt a Palermo első légiósa, akinek összejött egy meccsen a mesterhármas; 1949 októberében rúgott három gólt a Romanak. 1952-ben elbúcsúzott Palermótól és a Parmahoz szerződött. Itt 6 szezont játszott a Serie B-ben illetve C-ben, és 1958-ban a Parma színeiben vonult vissza. Csehszlovákia szovjet megszállása miatt családját áttelepítette Palermóba, és visszavonulása után itt is kezdett edzősködni. 2 szezon a Palermo kispadján, aztán szépen végigjárta Szicíliát; Siracusa, Bagheria, Mazara, majd a Juventushoz került régi barátjának, Giampiero Bonipertinek köszönhetően. Itt érte el edzői karrierjének csúcspontját, egymás után kétszer is megnyerte a scudettot a zebrákkal. 3 szezon utan az Öreg Hölgy kispadjáról ment nyugdíjba. Ezután visszatért Palermóba, ahol 2002-ben bekövetkezett haláláig élt. Egy érdekesség Vycpálekkel kapcsolatban, hogy ő Zdenek Zeman nagybátyja.

Helge Bronée a dániai Nybolleban született 1922ben. A kitűnő testfelépítésű csatár rövid francia légióskodás után került Palermóba 1950ben. 70 meccsen 22 gólt szerzett, majd 2 szezon után átigazolt Rómába, újabb 2 idény után pedig a Juventus következett. Igazi „költözőmadárnak“ bizonyult a zebráknál már csak 1 évet maradt, mint ahogy a torinói idény után Novarában is. Az itt szerzett 10 gólja sem mentette meg a kieséstől a csapatot. 1956-ban visszaköltözött Dániába, itt viszont nem fogadták szívesen, hiszen mint egykori profi, nem játszhatott az amatőr dán ligában. A volt profi labdarúgók aztán alapítottak egy nem hivatalos bajnokságon, amelynek keretein belül népszerű, látványos bemutatómeccseket játszottak. 1958-ban aztán megenyhültek a Dán Labdarúgó Szövetseg vezetői, és ettől az évtől már profi focisták is pályára léphettek a dán bajnokságban. Bronée nem tartozott a visszafogott játékosok közé, a pályán kívül falta az életet, buliból buliba járt, és sokan csak úgy emlegették, hogy „a dán playboy“. 1999-ben, 77 éves korában hunyt el.

Santiago „Ghito“ Vernazza a jelenlegi Serie A-s „argentín légió“ előfutára volt. Buenos Airesben született, 1928-ban. 29 éves koráig a Platense-ben majd a River Plate-ben játszott, majd “kiszúrták” a Palermo élesszemű játékosmegfigyelői, és le is szerződtették. Ghito univerzális játékos volt, “hivatalos” posztját nézve csatár, de több poszton is bevethető volt. Ugyanolyan hatékonysággal tudott játszani támadó középpályásként, jobbszélsőként vagy akár előretolt ékként is. 1957 júniusában került Palermóba, ahol 4 szezont játszott, kettőt az első- kettőt pedig a máodosztályban. Első meccsén a Stadio La Favoritában kifütyülte a közönség, de később bizonyította tehetségét. Mi sem támaszthatná ezt alá jobban, minthogy 2000-ben megválasztották a XX. század legjobb palermói játékosának. Több történet is fennmaradt Vernazza tehetségéről. Az egyik ilyen az 1958/59-es szezon Como elleni meccse. Az ellenfél 1:0-ra vezetett a 84. percben, viszont az utolsó 6 percben Vernazza egy mesterhármassal megfordította a mérkőzést. Az Alessandria ellen pedig 40 méterről ragasztott egy gólt szabadrúgásból az ellenfél kapujába. Sőt 1 mérkőzés erejéig még játékos-edzője is volt a csapatnak. Történt ugyanis, hogy az akkori klubvezető, Toto Vilardo, 1960 május 15én az Inter elleni meccs előtt nem sokkal rúgta ki a fent méltatott Čestmír Vycpálek edzőt (úgy látszik, ez a rítus nem egyedül Zamparini találmánya…), így Vernazza lett a megbízott tréner 1 meccs erejéig. Az 1960-as mercaton a Milan kifizetett érte 100 milliólírát, de 1 szezon után továbbállt a Vicenza csapatához. Innen vonult vissza 35 éves korában. Ezután visszaköltözött Argentínába, és focisulit alapított Baires városában. 2009áprilisában visszatért Palermóban, ahol köszöntötték a Torino meccs előtt, mint a klub kiemelkedő alakját.

Şükrü Gülesin, a török polihisztor egy személyben volt labdarúgó, sportigazgató ésújságíró. Egy Ibrahimovic-szerű csatárt kell elképzelnünk, 191 cmes magassággal, 100 kg súllyal és kivételes technikával megáldva. Karrierje hazájában, Törökországban, a Besiktas csapatánál kezdődött, ahol többek között Giuseppe Meazza is edzette. 1950-ben került Olaszországba a Laziohoz, a rómaiak pedig egyből tovább is passzolták a Palermonak, ahol jó szezont futott, 28 meccs/13 gól. Rendkívül jó volt a kapcsolata a klub akkori elnökével, Raimondo Lanza di Trabiaval. Ezt a jó kapcsolatot viszont beárnyékolta egy verekedés, melynek során Gülesint egy bár kijáratánál leütötték. Eszméletlenül találtak rá a rendőrök, a kórházban pedig jópár öltéssel varrták össze a sebeit. Az elnök elsimította a dolgokat, de ez után már sosem volt olyan jó a viszonyuk, mint a szezon során. A pályán nyújtott parádés teljesítményének köszönhetően, következő idényre vissza is vették a római sasok, hogy aztán náluk is bizonyítson. 29 mérkőzésen 16 gól. Gülesinnek megtetszhetett ez a kétlakiélet, mert 1 szezon után visszakerül a Palermohoz. Itt is fejezte be olaszországi légióskodását 1953-ben, és hazaszerződött a Galatasaray csapatához, melynek színeiben még 4 idényen keresztül rugdosta a gólokat. Rendkívüli lövőtechnikájának köszönhetően meglepően sok gólt szerzett szögletből. Pályafutása alatt összesen 32-t.

Silvino Bercellino bátyja, és apja példáját követve szintén labdarúgó álmokat dédelgetett. Míg bátyja védőként szerzett elévülhetetlen érdemeket, Silvio édesapjához hasonlóan csatárként játszott a pályán, igazi szemfüles támadó volt. Sokszor észre sem lehetett venni, hogy a pályán van, hogy aztán az utolsó pillanatokban néhány villanásával eldöntse a mérkőzést. Becenevét, a Torero Camomillot egy olasz dalból, a Zecchino d´oro-bol kapta. Torero Camomillo a nóta szerint egy torreádor volt. A “Torreádor” az 1963/64-es idényben lépett először pályára a Serie A-ban, mégpedig a Juventus csapatában. A Milan ellen játszottak rangadót, és Bercellino találatának köszönhetően győztek a zebrák. Palermóban először a ´66/67-es idényben játszott, 35 meccsen 13 gólt szerzett. Rövid mantovai kitérő után még 1967-ben visszatért a rózsaszínfeketékhez, és 5 szezont húzott le Szicília fővárosában. Bár góltermése nem volt kiemelkedő (98 meccsen 26 gól), a gárda meghatározó játékosának számított. Miután visszavonult, edzőként is kipróbálta magát, de még 1 szezont sem irányíthatott végig a Biellese kispadján, nem sokkal a ´83/84es szezon vége előtt menesztették, ezzel véget is ért edzői pályafutása.

Sandro Vanello gazdag családba született a friuli Tarcentoban. Az Inter utánpótláscsapataiban pallérozódott. A “nagyok” között viszont a Verona csapatában mutatkozhatott be, ahol kölcsönben játszott. Nem is ment neki rosszul, úgyhogy az Inter vissza is vette, de mivel a nerazzurriknál csak epizódszerephez jutott, 1970-ben Palermóba került, a rosaneri éppen ekkor esett ki az elsőosztályból, úgyhogy Vanello a B-ben mutathatta meg tudását. Első évben egyből sikerült is kivívni a feljutást, viszont 1év Serie A után újabb kiesés következett, így Sandro 5 palermói szezonja közül 1 elsőosztályú és 4 másodosztályú idényt tud felmutatni. Középpályásként játszott, igazi fifikás, a pályán látó, a focit ésszel játszó játekos. Az akkori elnök, Renzo Barbera fiának, Ferruccio Barberának a legjobb barátja lett palermói évei alatt. Corrado Viciani edzővel viszont nem igazán volt jó a kapcsolata. A 10-es mezben játszott, és ő viselte a kapitányi szalagot is. 1975-ben leszerződtette a Bologna, és innen vonult vissza 1978-ban. Futballkarrierjének befejezése után építészként dolgozott, de vezető szerepe volt egy időben az Olasz Kosárlabda Szövetségnél is.