Ezequiel Munoz 40. másodpercben fejelt góljával 1-0-ra legyőztük vasárnap este a Pescara-t, a Serie B kilencedik fordulójában. Ezzel az egy mondattal pedig – már ami minket illet – gyakorlatilag minden pozitívumot el is mondtunk a tegnap esti találkozóról. Kilátástalan és ötlettelen volt a játékunk, szó szerint szenvedés volt élőben végignézni ezt a 90 percet. Hajtás után megpróbáljuk összefoglalni a Palermo-Pescara mérkőzés történéseit.

Mikor megtudtam, hogy Giuseppe Mascara kezdőként ott lesz a Pescara csapatában, megmondom őszintén rossz érzés fogott el. Azok után meg pláne, amikor a mérkőzést közvetítő olasz televízió is bejátszotta a 2009-es Palermo-Catania derbi egyik legemlékezetesebb (számunkra egyben legfájdalmasabb) pillanatát, vagyis a fentebb említett játékos félpályáról lőtt gólját.

Nyilván Mascara ezúttal egy kisebb góllal is beérte volna – az idei bajnokságban még egy gólt sem lőtt, ezért félő volt, hogy ellenünk találja meg a góllövő cipőjét – ám mire először találkozott a labdával, máris kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy csapata hátrányban van.Álomszerűen kezdtük ugyanis a mérkőzést. Rögtön a középkezdés után szögletet harcoltunk ki, Dybala sarokrúgására pedig mintaszerűen érkezett középen Ezequiel Munoz, aki senkitől sem zavartatva a léc alá bólintotta a lasztit.

Máris 1-0 és mindössze csak 40 másodpercre volt szükségünk ehhez a gólhoz! Fantasztikus! Vajon ki várt ilyen kezdést? Gyanítom, hogy senki sem. Még arra sem volt időnk, hogy az összeállításon, vagy a felálláson töprengjünk, és máris előnyben nézhettük kedvenc csapatunkat. Nem tagadom, jó érzés volt így kezdeni a meccset a képernyő előtt, és máskor is szívesen elfogadnék hasonló forgatókönyvet. Egyből átfutott az agyamon – szerintem sok másik Palermo-szimpatizánsnak is – hogy végre egy nyugodt meccs, amelyen akár gólkülönbséget is javíthatunk. Hát nem így történt. Nagyon nem. Pedig az első negyedóra még úgy telt, ahogyan azt (gondolom) Iachini-mester is tervezte, mert úgy-ahogy sikerült továbbra is nyomás alatt tartani a pescaraiakat. Jól pörgött csapat, voltak lehetőségeink – gondolok itt az újabb szögletekre, Dybala lapos lövésére vagy a Barreto-val való szép kényszerítőre – ám nem tudtunk élni a lélektani előnnyel, és nem sikerült egy újabb ütést bevinni. Ettől függetlenül talán úgy kezdtünk, ahogyan azt hazai pályán illik. De ami utána következett…

Nos, arról már nehéz lesz jó dolgokat írni! Először a 23. percben éreztük, hogy itt még baj lehet, ekkor ugyanis Rizzo távoli lövése a jobb kapufáról jött ki, és még szerencse, hogy a kipattanóra Milanovic eszmélt a leggyorsabban, aki valószínűleg góltól mentette meg a csapatot. Ez volt az első figyelmeztetés. Aztán szépen jött sorban a többi. A 27. percben Cutolo úgy verte meg Terzi-t egy az egyben, hogy azt nézni is rossz volt, és innentől kezdve mindössze már csak a vendégek 11-esén múlt, hogy hová lövi a labdát – szerencsénkre a kapu fölé. Ha őszinték akarunk lenni, akkorazt kell, hogy mondjuk, Iachini 3 védős húzása finoman szólva sem jött be, ugyanis ezúttal is elég lyukas volt a hátsó alakzat – még akkor is, haMorganella és Daprelá is sokszor visszazárt a széleken. Félóra elteltével valahogy az volt az ember érzése, hogy elfáradtunk és nincs bennünk több erő – és ezt azért nem nagyon lehetett megérteni. Nem hinném, hogy az első negyedóra, vagy az utána következő pescarai meddő mezőnyfölény ennyit kivett a csapatból, vagy ha igen, akkor komoly erőnléti gondjaink is vannak. A labdát nem nagyon tudtuk megtartani (hazai pályán!), előre játékról pedig már nem is beszélhettünk. Sokszor a saját térfelünkön adtuk el a játékszert, és igazából csak a vendégeken, no meg szegény Sorrentino-n múlt, hogy mi lesz az akció sorsa. Kész csoda, hogy ezek után mégis 1-0-val vonulhattunk szünetre.

Nagyon bíztunk benne, hogy az öltözőben majd Iachini rendet rak a fejekben, és hogy a második félidőre egy másik Palermo fut ki a pályára. Arra már csak a legmerészebb álmainkban gondoltunk, hogy úgy kezdjük a második játékrészt, mint az elsőt – de hát ugye mindannyian tudjuk, hogy egy évben csak egyszer van karácsony. Gólt nem mi, hanem ismét a Pescara szerezhetett volna, rögtön a 49. percben, ám Politano lövése az oldalhálóban kötött ki. A védelmünk asszisztálását mindenesetre érdemes lenne elemezni ennél az esetnél is. Az 55. percben meghűlt a vér az ereinkben: Capuano fejese a jobb alsó sarokban kötött ki, ám szerencsére a játékvezető annulálta a találatot. A többszöri visszanézés után, azt kell mondanunk, hogy jó szívű volt hozzánk a spori, ugyanis nem biztos, hogy történt szabálytalanság. Mindenesetre jár egy köszönet az eleső védőnknek is az alakításért (azt hiszem Stevanovic vagy Terzi volt), mert nemcsak góltól, hanem valószínűleg pontvesztéstől mentette meg a csapatot. Merthogy a mieink ezután sem voltak képesek váltani, az tény. A térfelet sem nagyon tudtuk átlépni a második félidő elején. A 60. percben kiírt statisztikai adat is árulkodó volt: a Pescara kétszer annyi ideig birtokolta a labdát (szám szerint 31 és 16 perc), mint mi. Palermóban! És ha már statisztikánál tartunk, akkor érdemes megemlíteni még egy adatot, ami szintén jól jellemezte a játékunkat: egy óra futball után tizenhárom eladott labdánk volt, míg a Pescaranak öt, ami a Bolzoni-Barreto kettős tegnapi produkcióját is minősíti. Nem csoda, hogy a stadionba kilátogató szurkolók sem bírták sokáig idegekkel és éles füttyszóval ki is fejezték a nemtetszésüket.

Persze Iachini is érezte, hogy valami baj van, ezért változtatott is:Stevanovic-ot Ngoyi váltotta, amiből gyanítható volt, hogy számunkra csak az eredmény megtartása a lényeg. Nem sokkal később Lafferty-t is levette a pályáról (már csak a pontrúgásai és a harcossága miatt sem hoztam volna le!) és Malele-t küldte a helyére. Változást viszont ezek a cserék sem hoztak. Nemhogy a gól, még egy helyzet kialakítása sem volt benne a játékunkban, és gyakorlatilag csak azt néztük, hogy mennyi idő van még hátra ebből a szenvedésből. Mert ez az volt! Még jó, hogy a Pescara is elfáradt a mérkőzés vége felé, így pedig az utolsó percekben már egy kicsivel többet, és nyugodtabban tudtuk tartani a labdát. Szerencsére a hajrá sem hozott már semmiféle izgalmat – leszámítva Bolzoni léc alá tartó löketét a 92. percben – így aztán az első percben talált góllal sikerült kibekkelnünk a találkozót. A hármas sípszó pedig valódi megváltást jelentett. Szerintem nemcsak a szurkolóknak, hanem a játékosoknak is.

Mindenesetre Giuseppe Iachinivel eddig még veretlenek vagyunk, a kinevezése óta eltelt három mérkőzésen hét pontot gyűjtöttünk (pont annyit, mint Gattusoval hat meccs alatt), ez pedig azt jelenti, hogy a tabellán már csak 3 pont választ el minket a második (még feljutó) Empolitól.

A Pescara elleni mérkőzést viszont nagyon gyorsan felejtsük el, mert a 3 ponton kívül másnak nem tudtunk örülni. Maximum még annak, hogy az ex-cataniás Giuseppe Mascara ezúttal szerencsére nem talált be a Renzo Barbera-ban. Sem a félpályáról, sem pedig sehonnan.

Aki nem látta a mérkőzést, az alábbi videón megtekintheti az összefoglalót: