Rangadó volt a javából. És micsoda forgatókönyvvel! Giuseppe Iachini fiai hátrányból fordítva, végül emberhátrányban szerezték meg az újabb, nagyon fontos három pontot. Ráadásul mindezt Siena-ban, ott ahol az idei szezonban még egyetlen csapat sem tudott győzni. Bravúros győzelem volt, még akkor is, ha a játékunk most sem volt olyan, mint amilyennek szeretnénk. Hajtás után visszanézünk a hétfő esti Siena-Palermo rangadó történéseire, amelyet 3-2 arányban nyertünk meg.
Hangulatos kis hely ez az Artemio Franchi Stadion. Olyan igazi Toszkán. A Siena otthonául szolgáló létesítmény nemcsak a kinézete és az elhelyezkedése, hanem az atmoszférája miatt is különleges, amelyet nem is igazán szeretnek az ideérkező csapatok. Szó se róla, a közelmúltban sok csapat – köztük több A-ligás klub is – izzadt már meg eme szent helyen a három pont megszerzéséért. Egyébként utoljára a Milan tudott győzni Siena-ban a tavalyi szezon zárófordulójában, azóta viszont 5 hazai másodosztályú bajnoki meccsükből egy döntetlen mellett négyszer is nyerni tudtak a toszkánok. Augusztusban pedig a Coppa Italia első körében a Pisa-t is simán elintézték a Franchi-ban.
Hétfőn a mieinkre várt a nemes feladat, hogy véget vessenek a toszkán zebrák hazai szárnyalásának, amire reális esély is mutatkozott, már csak az elmúlt három meccsen szerzett hét pontunk, és Giuseppe Iachiniszemélye miatt is. Jelenlegi trénerünk ugyanis (mint ahogy Monyox beharangozójában is olvashattátok) az elmúlt szezonban még pont a sienaiak edzője volt, most viszont ellenfélként térhetett vissza az Artemio Franchi-ba. A felálláson, a múlt héthez képest nem sokat változtatott a baseball-sapkájáról könnyen felismerhető Mister, ugyanis a Pescara ellen is látott 3 védős rendszerrel kezdtük a hétfő esti derbit. A középpályára visszakerült Valerio Verre, elöl pedig újra bevethető volt Abel Hernandez. Arra, hogy vajon taktikailag mit talált ki volt csapata ellen Iachini, nehéz válaszolni, ugyanis már rögtön a 10. percben hátrányba kerültünk. A múlt héten ugye mi kezdtünk gyors góllal, most viszont mi kaptunk. Alessandro Rosina remek ütemben ugratta ki a bal szélen előretörő Grillo-t, aki 100%-os helyzetben nem is hibázott, és az elfekvő Sorrentino fölött (vagy talán mellett) a kapuba passzolta a labdát. Egyhamar ünnepi hangulat lett úrrá a stadionban, amit a gólnál felcsendülő Gusttavo Lima dal is jelzett.Hát mit mondjunk? Nem ilyen kezdésre számítottunk! A gólban alaposan benne volt megint a védelmünk. Sajnos ezer-egyedjére, vagy tízezer-egyedjére kell leírnunk itt, hogy továbbra is Morganella az egyik leggyengébb (ha nem a leggyengébb) láncszeme a hátsó sorunknak. Megint róla kaptuk a gólt. Ne értse félre senki sem, nem szeretnék én senkit sem kiragadni a csapatunkból, de hát, ahogy megint faképnél hagyták szegény Michel-t… Hát arról jobb nem is beszélni! Hatalmas szerencsénk (sienai szempontból persze ez óriási balszerencse), hogy a hazaiak gólszerzője a 23. perc tájékán egy ütközés után megsérült, és nem tudta tovább folytatni a játékot. Feltételezzük, hogy Morganella szívéről is nagy kő esett le a csere pillanatában, igaz a pályára lépő Milos megfogása, szintén komoly feladat elé állította védőnket. A Morganella-show erre az estére azonban ennyivel még nem ért véget – erről azonban később!
A gól után a Siena átadta a területet és a kezdeményezés jogát, mi viszont gyakran csak ötlettelenül passzolgattunk. Igazából semmilyen veszélyt nem jelentettünk a hazai kapura. Beretta fiai ellenben könnyen megduplázhatták volna előnyüket, ám Paolucci (Munoz-tól készítette le a labdát lövésre…) alsó sarokra tartó löketénél résen volt Sorrentino. Nem nagyon látszott, hogy mit szeretnénk játszani, inkább csak erőlködtünk. Az első félidő utolsó tíz percében aztán nem várt ajándékokat kaptunk és hatalmas fordulatot vett a meccs. Először a 36. percet érdemes megemlíteni, ekkor ugyanis Terzi belépőjét követően Giannetti került földre a 16-oson belül, és bizony nem vennénk rá mérget, hogy az exsienai védőnk a labdát találta el!
Alig egy perccel később jött az újabb ajándék: Morero váratlan gólpasszal (röviden gurította haza a labdát) lepte meg Abel Hernandez-t, aki köszönte szépen és kiegyenlített. Abel Hernandez egyébként utoljára a Padova otthonában lőtt akciógólt. Újabb négy perc múlva pedig ismét megajándékoztak minket, de ezúttal nem a hazaiak, hanem a bíró sporttárs! Dybala remek alakítására könnyű szívvel fújt büntetőt Maurizio Ciampi-játékvezető, Abel Hernandez pedig biztosan értékesítette is a megítélt tizit. 1-2.
Nagyot fordult a világ! És ez nemcsak az eredményben, hanem a hangulatban is megmutatkozott: a fekete-fehér csíkosban játszó hazaiak teljesen megzavarodtak és a félidő hátralévő részében leginkább csak a reklamálással foglalkoztak, a szurkolóik pedig a lelátón tüntettek.Paprikássá változott a hangulat a stadionban. Szerencsére a mieink profi módon tették a dolgukat és mit sem törődtek a sienai atmoszférával. Sőt a szünet előtt akár minden el is dőlhetett volna, ugyanis Morganella könnyedén megszerezhette volna a harmadik gólt is, ám lövését Lamanna-kapus hatalmas bravúrral a kapufára tolta. Így ért véget az első játékrész. Mármint a pályán. Mert az izgalmak folytatódtak, méghozzá az oldalvonal mellett. A lefújást követően Mario Beretta ugrott össze Abel Hernandezzel, ami odavezetett, hogy a hazaiak edzője a második félidőt már egy kellemes kis üvegfal mögül nézhette.
Bíztunk benne, hogy ezzel a Siena elintézte magát erre az estére, ám a második félidő elején sajnos pont az ellenkezője történt meg.Gyakorlatilag 10 perc alatt leromboltunk mindent, és visszahoztuk a hazaiakat a meccsbe. Az 50. percben Giannetti egy olyan góllal egalizált(Munoz-ról fordult le játszi könnyedséggel…), amelyet még serdülőben is kiröhögnek, öt perccel később pedig jött Morganella újabb alakítása, aki egy teljesen fölösleges szabálytalankodással begyűjtötte a második sárga lapját, ezzel pedig mehetett is zuhanyozni. A kiállítás pillanatában mindössze egy dolognak tudtam örülni: a következő fordulóban egész biztosan nem játszik majd a 17-esünk… Sovány vigasz volt, ráadásul hátra volt még több mint félóra. Szegény embert pedig még az ág is húzza: újabb három perc múlva a két gólt szerző Abel Hernandez is cserét kért (feltehetően megsérült, mert igen húzta a jobb lábát), a gondjaink pedig csak egyre inkább nőttek. Ennyi balszerencsés momentum után(persze ezek nagy részét magunknak okoztuk!) szerintem jó néhányan aláírtuk volna az ikszet! A játékosaink viszont megmutatták, hogy igenis van tartás ebben az együttesben! A létszám hiány ellenére nem adtuk fel a támadás vezetések lehetőségét, ráadásul sokszor még szép összjátékkal is hoztuk át a labdát az ellenfél térfelére. Kiemelendő volt Verre teljesítménye, aki sok labdaszerzéssel és pontos passzokkal vétette észre magát, mellette pedig ezúttal Bolzoni is érdemel egy hatalmas dicséretet. Nagyon sokat robotolt, ráadásul a jobb szélen többször is átvette Morganella feladatkörét, és jól is oldotta meg a szituációk nagy részét. Ebben a helyzetben persze természetes volt, hogy be fogunk szorulni a kapunk elé, ám szerencsére igazán nagy ziccert csak egyszer tudott kialakítani a Siena – Rosina fejesét pedig hatalmas bravúrral védeni tudta a hetek óta kimagasló formában védő Sorrentino. A sienai akciók kidolgozásában egyébként egyértelműen Rosina járt az élen (úgy ahogyan azt vártuk is), ám hiába próbálkozott ballal és jobbal is, egyszer sem tudott túljárni kapusunk eszén. Telt-múlt az idő, mi pedig egyre többször tűntünk fel Lamanna kapuja előtt, amit szerintem mindenféleképpen pozitívnak kell értékelnünk. (Kis túlzással állíthatjuk, hogy egyáltalán nem éreztük meg Morganella kiválását.) Erőfeszítéseinket pedig siker koronázta: a 88. percben Verre tanári módon ívelt középre egy szabadrúgást, amelyet a szünetben beálló Belotti remek mozdulattal fejelt a sienai kapuba.
Elképesztő volt az öröm! Belotti még a mezét is levette (a sárga lapért aligha bánkódtunk) és egyből a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók felé rohant, akik nagyon megérdemelték ezt a gólt és vele együtt a győzelmet is! Belotti, aki egyébként Dybala-t váltotta a szünetben,gyakorlatilag teljesen észrevétlen volt a gólig, ám az igazán nagy csatároknak pontosan elég egy ilyen villanás ahhoz, hogy eldöntsenek egy meccset. Reméljük Belotti ilyen embere lesz a csapatnak, ugyanis Bresciában pontot, most pedig győzelmet ért a megmozdulása. A hátralévő időben pedig már csak egy-két szögletet kellett túlélni, amit sikeresen teljesített is a csapat, így pedig a lefújást követően boldogan kezdhettünk ünnepelni az Artemio Franchi zöld gyepén.
Siena-ban pedig döbbent csend lett. Elhalkultak a szurkolók, és Gusttavo Lima dala sem csendült már fel újra. Csak a vendég-szimpatizánsok hallatták a hangjukat. Érthető, hiszen egyre jobb és optimistább hangulatban vagyunk, a Siena-ban aratott tegnap esti győzelem pedig egyértelműen választ adott arra a kérdésünkre, hogy igenis ESÉLYESKÉNT kell számolni a Palermo-val!
És még ezek után mondja valaki, hogy az Artemio Franchi Stadion nem hangulatos hely!