Tapadunk, ez nem kérdés. Hogy hogyan, az már más téma. Muszáj, mert máshogy nem sikerülhet a feljutás, csak ha tartjuk a lépést az éllovasokkal. Mondhatjuk azt is, hogy ez a Palermo fordulója volt, mert az Empoli otthon xelt a Bresciával, sőt, nem sokon múlt, hogy pont nélkül maradjanak a toszkánok, mert Tavano a ráadásban mentett pontot a hazaiaknak. A Virtus Lanciano, másik vetélytársunk pedig kikapott Trapaniban, úgyhogy köszönetet mondhatunk a szicíliai tesóknak. Jelen állás szerint 1 ponttal lemaradva az Empoli mögött másodikak vagyunk.
A tegnapi meccs pozitív oldalához tartozik, hogy hajtottunk, látszott a csapaton az akarás. És ez jó. A másik szívmelengető dolog, hogy új csillag van születőben! És rózsaszín mezben játszik! Természetesen Andrea “Il gallo” Belottiról van szó! Mondanám azt, hogy ő a Palermo új Tonija vagy új Miccolija, de nem lenne igaz, mert Belotti… Az Belotti. Én már a jövő válogatott játékosát látom benne. Mindenesetre jó lenne szerződést kötnünk vele hosszútávra, és reménykedjünk, hogy nem lesz olyan hálátlan, mint jópáran a csapat történelme során.
Azért nézzük a negatívumokat is, mert nem sokon múlt, hogy az elmúlt hetek 2 otthoni meccséből összesen 1 ponttal jöjjünk ki.
Terzi – Nem értem Terzi szerepeltetését. Úgy gondolom, hogy Milanovic megállta a helyét, és talán a Munoz-Milanovic-Andelkovic belső hármas a legbiztosabb, amit a jelenlegi keretből a védelem vonalában harcba tudunk állítani. Emlékeztek Gonzalezre? Pár hónapig a mi jáékosunk volt, de megszabadultunk tőle, és nem véletlenül. Kimondhatjuk nyugodtan, Gonzalez egy közepes játékos. Terzi meg úgy asszisztálta végig a góllal végződő támadást mellette, hogy szerintem hozzá sem ért az ellenfél játékosához.
Bacinovic – Szintén kérdőjel. Semmit sem tesz hozzá a csapat játékához. Csak foglalja a helyet. Szívesen látnám a kispadon.
Hernandez – Lehet, hogy megköveztek, de én azt mondom, hogy túl kellene adni rajta, míg annyira le nem csökken az értéke, hogy 2 zsák krumpliért kell eladnunk. Tipikusan az a focista, aki eltékozolja a tehetségét. Szerintem az mára már világossá vált, hogy Lafferty és Belotti is hatékonyabb, eredményesebb nála. Bár jelen pillanatban 8 góllal első helyen áll a Palermo idei góllövőlistáján, azért ne felejtsük el, hogy ezek felét büntetőből szerezte. Iachini állítólag adott neki specialis edzéstervet arra az időre, amíg a válogatottal kirándult Jordániában, amiből aztán Abel papírrepülőt hajtogatott.
Iachini – Lehet, hogy igazságtalan, hogy Jaki bácsit is feldobom, de nem igazán értem a húzásait. Egyszer a fenti emberek szerepeltetése miatt. Persze, értem én, hogy próbálkozni kell, hogy megtalálja a megfelelő embereket a megfelelő helyekre, de következetesnek kellene lenni, és nem több esélyt adni annál, mint amennyi indokolt. A másik a támadótaktikánk. Támadó középpályásunk nincs (tudom, ez az én mantrám), ellenben van 2 felfutó szélsőnk. Viszont ez a felfutok, beadom, aztán csak lesz valami, hát erre nem igazán lehet építeni a feljutást illetően. Jó látni, hogy akart a csapat, hajtott, és mindenkinek a győzelem lebegett a szeme előtt, de ezt azért nem esztelenül kellene csinálni.
Azért lezárásként még hozzátenném, hogy Belotti játéka mellett mindenképpen a pozitívumok közé tartozik Lafferty, Bolzoni és Stevanovic teljesítménye is. Egy jó támadóközéppályással meg egy magazbiztos védelemmel összejöhet a feljutás!
A következő fordulóban rangadó a Lanciano ellen, idegenben! Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagy fegyvertény lenne a pont/ok szerzése.