Egy győzelemmel növelhető és talán még csökkenthető is a távolság

carpi palermo

Giuseppe Iachini legénysége először lép pályára listavezetőként idegenben. Szombaton (kezdés 15 óra) a Serie B 19. fordulójában a Carpi-hoz látogat kedvenc szicíliai csapatunk, ahol illő lenne érvényesíteni a papírformát és bezsebelni az újabb három pontot. A Modena tartományban található kis város csapata jelenleg csak a 15. helyet foglalja az olasz másodosztály tabelláján, így számukra mindenféleképpen bravúrral érne fel egy esetleges pontszerzés az éllovas ellen. A rózsaszín-feketéknek viszont egyértelműen csalódás lenne, ha nem sikerülne győzni, mert az, valószínűleg ismét az első helyünkbe kerülne – ezt pedig egyetlen Palermo-szurkoló sem szeretné újra átélni!

Körülbelül 971 kilométer, azaz valamivel több, mint 13 órás út. Ekkora távolság van autóval Carpi és Palermo városa között (még légvonalban is 770 km a távolság), így aztán nem csoda, hogy csapatunk már péntek délelőtt elindult az Emilia Romagna vidékre, oda, ahol Carpi is található. Mit mondjunk, ekkora utat éppen elég megtenni egy csapatnak, és bizony erre szokták azt mondani, hogy sokat kivesz az utazás a fiúkból. Hiába azonban a hatalmas távolság, erre egész biztosan nem hivatkozhat majd egyetlen játékosunk sem szombat délután, amikor is Carpi-ban, újabb fontos bajnoki pontokért megy majd a csata.  A távolság nemcsak földrajzi értelemben, hanem a tabellán is megtalálható a két város csapata között. Míg a hazaiak a kiesés elkerülése ellen küzdenek, és csak a 15. helyen állnak, addig a mieink 18 forduló eltelte után egy pont előnnyel ugyan, de vezetik a Serie B tabelláját! Mondani sem kell, hogy a két klubnak teljesen más céljai vannak, mert amíg a fehér-pirosak (ez a Carpi csapatának a színe) a szezon végén valószínűleg kiegyeznének a biztos bennmaradással is, addig  a rózsaszín-feketék egyértelműen az A ligába vágynak. Ezek után nem is lehet más célunk, csak az, hogy győzzünk Carpi-ban, ez azonban tudjuk, ezúttal sem ígérkezik könnyű mutatványnak, mint ahogy eddig, szinte mindenhol meg kellett izzadnunk a pontokért. Valószínűleg így lesz ez Carpi-ban is, még pedig azért, mert csapatunk nem éppen nyugodt körülmények között készülhetett a héten. Mint ismeretes, az elmúlt napokban ismét napvilágot láttak az olasz fogadási csalás legújabb fejezetei, és sajnos úgy néz ki, hogy ebben már a Palermo is érintett lehetett valamilyen formában. A cremonai ügyészség által elrendelt nyomozásban több (jelenleg is) Serie A-s és Serie B-s labdarúgót vizsgáltak meg, és kutatták át a házát, négy embert pedig le is tartóztattak. Az egyik letartóztatott személy Bazzani volt, aki állítólag több mérkőzés manipulálásában is főszerepet vállalt, és a hírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy jelenlegi védőnkkel, Terzi-vel is kapcsolatban állt. Ez persze csak az egyik része a történetnek, a másik még ettől is sokkal súlyosabb! Az ügyészség a gyanús kategóriába sorolta a 2013. április 14-ei Bologna (1-1), és a 2013. április 28-ai Inter (Ilicic góljával 1-0-ra győztünk) elleni meccsünket is, ez pedig akár még negatív következményekkel is járhat, ami reméljük, nem következik majd be. Ráadásul még a volt edzőnk, Gennaro Gattuso neve is felmerült a fogadási csalásokkal kapcsolatban, – nem a palermói időszaka miatt – ezt azonban szerintünk senki sem tudja elhinni Rino-ról! Ugyanígy érez elnökünk Maurizio Zamparini is, aki megvédte Gattuso-t a vádaktól, a mérkőzések manipulálásával kapcsolatban azonban ő is gyanús dolgokat vél felfedezni:                                                                                                   „A Serie B utolsó tíz fordulója őrületes, túl sok érdek játszik szerepet. Nincsenek bizonyítékaim, de biztos vagyok benne, hogy számos meccset manipulálnak. De Rinót ismerem, a pénztárcámat is rá merném bízni, annyira becsületes” – nyilatkozta Zamparini.

Gattuso-Zamparini-Palermo

(Zamparini (jobbról) kiállt Gattuso ártatlansága mellett!)

Ezek tehát a legújabb fejlemények az olasz calcioscommesse-vel kapcsolatban, amelynek valószínűleg hamarosan folytatása következik, mi nekünk pedig abban kell reménykedünk, hogy a Palermo-t semmilyen szinten nem találják majd bűnösnek az illetékesek!

Ennek tudatában kellett tehát készülnünk a Carpi elleni hétvégi meccsre, ami egyáltalán nem nevezhető ideálisnak. Giuseppe Iachini természetesen igyekezett kizárni minden külső körülményt, és próbált csak az előttünk álló feladatra koncentrálni (nem lehetett könnyű!). Persze a calcioscommesse-vel kapcsolatos kérdéseket ő sem kerülhette el, sőt Terzi-vel kapcsolatban is nyilatkoznia kellett, akit vezetőedzőnk egyértelműen a védelmébe vett, és elmondta róla, hogy Claudio egy profi futballista és egy nagyszerű személy, akinek lehet, hogy a múltban volt néhány hibája, amiért már megfizetett, de most teljesen biztos benne, hogy már tiszta, és éppen ezért a csapattal is tarthatott Carpi-ba. Terzi tehát ott lesz a vádak ellenére a szombati keretben, de hogy milyen teljesítményt fog nyújtani (már ha játszik), arra majd csak a 90 perc alatt kapunk választ. Persze mi inkább azt szeretnénk, ha nem tudnánk meg, mert szerintünk a Cittadella ellen megbízható teljesítményt nyújtó, Munoz-Milanovic-Andelkovic hátsó hármason nem kellene változtatni. És annak is örülnénk, ha a jobb szélen továbbra is Pisano játszana, nem pedig Morganella. Terzi-vel ellentétben továbbra sem utazott el a csapattal, Stefano Sorrentino, Alen Stevanovic és Paulo Dybala, akikre sérülés miatt továbbra sem számíthat a szakmai stáb. Rajtuk kívül még Struna bajlódik sérüléssel, ő azonban nem fog annyira hiányozni, mint az előbb említett három játékos. Jó hír, hogy letöltötte eltiltását Valerio Verre, aki így visszatér a keretbe, és az elmúlt hetek tapasztalata alapján nem lenne meglepő, ha kezdőként futna ki Carpi-ban a pályára. Mondjuk Ngoyi nem nyújtott rossz teljesítményt a múlt héten, ám mivel tudjuk, hogy Iachini szeret variálni, ezért nem lepődnénk meg Verre csapatba állításán. Mint ahogy újra ott lehet a kezdőben Abel Hernandez is, aki a Cittadella ellen csereként pályára lépve nagyszerű gólt lőtt a hajrában, és ezzel valamelyest feledtette az előző fordulókban nyújtott gyenge teljesítményét. A góljaira továbbra is nagy szükségünk lenne, mint ahogy Andrea Belotti gólérzékenységében is bízunk. Ráadásul legújabb kedvencünk pénteken ünnepelte 20. születésnapját, így valószínűleg még motiváltabb lesz arra, hogy góllal ünnepelje meg e jeles alkalmat. Mi pedig mi mást is kívánhatnánk Neki a szülinapjára, minthogy sokszor ünnepelhessen még rózsaszín-fekete mezben! Lehetőleg már szombaton is!

belotti hero

Röviden ejtsünk egy pár mondatot a Carpi-ról is! Szombati ellenfelünk eddig 6-szor győzött, 3-szor ikszelt és 8-szor kikapott, az így megszerzett 21 pont pedig a 15. helyre elegendő eddig. Legutóbbi két meccsüket nem veszítették el, a Varese ellen 1-0-ra győztek, Bariban pedig 2-2-t játszottak, ami azt mutatja, hogy a félév vége felé ők is keményen harcolnak minden pontért, így aztán senki sem higgye azt, hogy könnyű mérkőzés vár ránk! Ettől függetlenül olyan kiemelkedő komoly eredményt, amire felkapnánk a fejünket, az idei bajnokságban még nem értek el, ráadásul az élcsapatok közül az Empoli, az Avellino, a Cesena és a Crotone is simán legyőzte őket, ez pedig nem jelenthet mást, mint azt, hogy a zaklatott hetünk ellenére, Nekünk sem illene lépést téveszteni az otthonukban!

Elvégre nemcsak a térképen, hanem a tabellán is hatalmas a távolság Carpi és Palermo között. A kérdés pedig már csak az, hogy ez a disztancia lesz-e még nagyobb szombat estére. Ha igen, akkor talán még a több száz kilométeres hazafelé út sem tűnik majd olyan hosszúnak!

1920x1080.jpg

Keret:

PORTIERI: Braccalenti, Fulignati, Ujkani.

DIFENSORI: Andelkovic, Daprelà, Milanovic, Morganella, Munoz, Pisano, Terzi.

CENTROCAMPISTI: Bacinovic, Barreto, Bolzoni, Di Gennaro, Lores, Ngoyi, Sanseverino, Troianiello, Verre.

ATTACCANTI: Belotti, Hernandez, Lafferty, Malele.