Déjá vu érzésünk volt szombaton Varese-ben.  A Serie B 32. játéknapján ugyanis, csakúgy, mint egy héttel korábban Pescara-ban, 2-1-re nyertünk idegenben, a győztes gólunkat pedig, az ezúttal is csereként pályára lépő Andrea Belotti (Il Gallo, a Kakas) fejelte, aki hét nap leforgása alatt másodszor is eredményes volt egy szöglet után. A mostani siker azonban annyiban más volt a múlt hetitől, hogy ezúttal hátrányból kellett fordítanunk, de mivel ez sikerült, így a tízpontos előnyünk is megmaradt. Ez azonban továbbra sem szabad, hogy elaltasson minket, mert a bajnokságból tíz mérkőzés még mindig hátra van, és a szezon vége felé közeledve nyugodtan kijelenthető: a neheze még csak most jön! Éppen ezért mi is csak a jelenlegi helyzetünket kívánjuk értékelni, a bajnoki címről és a vele együtt járó A-ligás tagságról pedig, továbbra sem szeretnénk szót ejteni!

Azok után, hogy a Varese kedden, hazai környezetben 1-0-ra legyőzte legfőbb riválisunkat az Empoli-t, a mieink is tarthattak a szombati Stadio Franco Ossola-ban rendezett összecsapástól. Ráadásul, arra is tisztán emlékeztünk, hogy az ősszel, a Renzo Barbera-ban (0-0) sem tudtuk megverni a 31 fordulót követően 16. helyen álló piros-fehér együttest, így aztán nem véletlenül volt bennünk némi félelem. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy csapatunk egyik meghatározó játékosára, Edgar Barreto-ra nem számíthattunk ezen a napon, az viszont jó hír volt, hogy a Siena elleni meccset eltiltás miatt kihagyó Paulo Dybala visszatérhetett a keretbe. És ha már visszatért, akkor rögtön a kezdőben is találta magát. Giuseppe Iachini ugyanis bevetette a 3-4-1-2-es felállást, amelyet már Pescara-ban is szeretett volna kipróbálni. Akkor mégsem döntött a Vazquez, Dybala, Lafferty támadóhármas szerepeltetése mellett, most viszont igen. Nem ez volt azonban az egyetlen változtatás a hétközi meccshez képest. Mesterünk úgy néz ki, hogy a Siena elleni mérkőzésen nem volt elégedett a szélsőjátékkal, mert Stevanovic helyett a Varese-hez ezer szállal kötődő Pisano, az utóbbi hetekben sokat játszó Lazaar helyett pedig, a svájci Daprelá (a lenti képen) kezdett.

Hogy a változtatások, vagy más miatt indítottuk aktívan a mérkőzést, nem tudjuk, de tény: esélyeshez méltóan futballoztunk az első percekben, és bíztunk benne, hogy hamarosan előnybe is kerülünk. Az élet viszont ezúttal is átírta a számításainkat. A Varese ugyanis, csakúgy, mint a Siena, a semmiből szerzett vezetést, az addig sem könnyű helyzetünk pedig még inkább nehézzé vált. A gól, amelyet egyébként Leonardo Pavoletti szerzett (vele igencsak meggyűlt Andelkovic-ék baja), szép volt, bár kellett hozzá a védőink hibája is. Túlságosan persze senkit sem szeretnénk „lehordani” ezért a találatért, mert a hiba mindig benne van a játékban, de azt azért hozzátesszük, hogy jobb helyezkedéssel könnyen elkerülhető lett volna az eredménybeli és a lélektani hátrány is. Nem így történt, utólag pedig már kár rágódni rajta. Mert a Varese nem is vezetett sokáig. A mieink az első félóra végén egyenlítettek, méghozzá egy gyönyörű akció végén. Ezért pedig leginkább a két szélsőnket kell kiemelnünk, valamint Iachini-t, aki nem véletlenül szavazott bizalmat Pisano-nak és Daprelá-nak. A két játékosnak elévülhetetlen érdemei voltak az egyenlítő gól megszületésében (Pisano jobb oldali beadását már a hosszú oldalon érkező Daprelá is belőhette volna, ezt azonban még védte a kapus), amely végül Franco Vazquez nevéhez fűződik.

(Íme az egyenlítő gól pillanata)

Az argentin tehát ismét beköszönt, a tavasz folyamán immár harmadjára. Az egyenlítés érezhetően megtette a hatását, mert ekkor már újra mezőnyfölényben voltunk, és több helyzetet is kidolgoztunk. Apró szépséghiba, hogy ezek mind kimaradtak, miközben a hazaiak sem tudtak újabb gólt lőni. Elég jó iramú mérkőzés volt, szinte felváltva adódtak lehetőségek a kapuk előtt. Komoly helyzet végül egyik lehetőségből sem alakult már ki a félidő hajrájában, így a szünetben két nagy egyes állt a csapatok nevei mellett, ami ellentétben állt a teljesítményekkel. Tetszik, nem tetszik, a Varese olykor jobban futballozott nálunk, és a vagányságuk már-már szimpatikussá is tette őket. Negyvenöt perc után pedig már tudtuk, hogy miért is kapott ki itt az Empoli három nappal ezelőtt, abban viszont joggal bíztunk, hogy mi, más kategóriát képviselünk.

A második játékrész első érdemlést említő jelenete egy csere volt. A szombati napon néha kedvetlenül, a kapura pedig teljesen veszélytelenül játszó Dybala-t Belotti váltotta, ami ismét kiváló húzásnak bizonyult. Il Gallo ugyanis már a pályára lépését követően többet tett, mint 9-esünk, a 64. percben pedig megint megmutatta, hogy milyen „jó feje” is van. Vazquez szögletét ugyanis, a hosszú saroknál állva közvetlen közelről bólintotta a kapuba, ezzel pedig ismét előnybe juttatta a mieinket.

Természetesen a gól a Belotti-é, ám ne felejtsük el megemlíteni két másik játékosunk érdemeit sem. Egyrészt Franco Vazquez olyan mértani pontossággal varázsolta „A Kakas” fejére a lasztit, hogy azt gyakorlatilag onnan már csak be kellett fejelni, másrészt pedig Eros Pisano is sokat tett azért, hogy megszerezzük a vezetést. A szöglet előtt ugyanis, a Varese-ben nevelkedő, ám jelenleg Palermo-ban vigéckedő védő vitte fel a labdát a jobb oldalon, amelynek végén ez a bizonyos sarokrúgás következett. Ha jégkorongról beszélnénk, akkor bizony Pisano-nak szombaton két gólpasszt is beírhattunk volna a neve mellé, hiszen mindkét gól előtt tőle indult az akció, de mivel ez foci, itt csak a közvetlen gólpasszt adó játékos iratkozhat fel a kanadai táblázatra. Mindazonáltal Eros óriásit futballozott ezen a szombaton, és mi örülnénk neki a legjobban, ha a későbbiekben is megismételné ezt a teljesítményt.

(Pisano (3) a képpel ellentétben nem rogyott térdre volt csapata ellen)

Nemcsak Pisano játszott azonban jól, hanem a másik oldalon futballozó Daprelá és a középen irányító Maresca is. Utóbbi például, rögtön a vezető találat megszületése után olyan labdát adott Belotti-nak, amelyet palermói pályafutása alatt még soha – nagy kár, hogy a zsugájából mégsem született meg a harmadik találatunk. Kiderült ugyanis, hogy Belotti feje erősebb, mint a lába, mert ezt a Maresca-passzt gyakorlatilag csak be kellett volna rúgni, nem pedig „feladni” a kapusnak. A ziccer kimaradt, és 1-3 helyett, majdnem 2-2 lett. A 70. perc tájékán a Varese egyik játékosa a jobb oldalról ívelt középre egy szabadrúgást, amelyből Munoz kis híján összehozta az egyenlítést, de a hibáját Rea nem tudta kihasználni, mert Sorrentino egy elképesztő védéssel hárította a közeli fejest, megmentve ezzel a csapatot, no meg Munoz-t is. Pár perccel később aztán Stefano (a lenti képen) újra főszereplő volt, mert Pavoletti közeli lövésénél is hatalmasat védett.

Két földöntúli bravúrral őriztük meg tehát az előnyünket, de nyugodtak nem lehettünk. Más lett volna a helyzet, ha sikerül végigvinni egy kontrát, ám Belotti néha túlságosan is körülményesnek bizonyult, így a gyors ellenakciók helyett, többször még lövéssel sem sikerült befejezni a lehetőségeket. Hogy Iachini már nem akart több gólt rúgni azt mutatta a cseréje is, hiszen Lafferty-t Ngoyi váltotta a hajrában, ez pedig egyértelműen a hátsó stabilitás megteremtésére szolgált. A 85. percben Belotti kiharcolt egy kiállítást (nem biztos, hogy jogos volt Rea piros lapja), amivel reméltük, eldőlt a találkozó. Bár létszámfölényben voltunk, a kontráinkat továbbra sem tudtuk befejezni, így pedig azért maradt még izgalom. A Varese ugyanis mindent megtett az egyenlítésért, a négy perces hosszabbítás pedig akár elegendő is lehetett volna a számukra. Már a hármas sípszót vártuk, amikor meghűlt a vér az ereinkben: a hazaiak egy jobb oldali beívelést követően Sorrentino kapujába fejelték a labdát, ám szerencsére lesről! (Őszinte leszek: én nem is hallottam a sípszót, ezért már a fejemet fogtam…) Hogy valóban les volt-e, nem tudjuk (nem volt perdöntő bizonyítékul szolgáló kép), de nem is a mi tisztünk eldönteni. Örültünk, hogy az asszisztens jelzett, és örültünk, hogy a játékvezető nem sokkal később lefújta a találkozót, amelynek legvégén még (korábbi játékosunknak) Manuele Blasi-nak is kiosztott egy pirosat – jogosan. Nem a legszebben ért tehát véget a mérkőzés, de ez, minket már egy cseppet sem zavart. A Varese megverésével ugyanis, egyrészt feledtettük a hétközi pontvesztést, másrészt pedig tettünk egy újabb lépést a céljaink elérése érdekében.

(Megérte Varese-be is elkísérni a csapatot)

Összességében egy rendkívül masszív csapat otthonában, egy nagyon izgalmas és jó mérkőzésen szereztünk értékes három pontot, amivel talán még azt is bebizonyítottuk, hogy tényleg más kategóriát képviselünk, mint a kedden ugyanitt vereséget szenvedő Empoli. Apropó, Empoli! A toszkánok szombaton nagy nehézségek árán legyőzték a Juve Stabia-t (2-1), ám ezzel szerencsére nem tudtak közelebb férkőzni hozzánk. Maradt a tízpontos távolság, aki pedig csak a tabellát nézte meg a 32. forduló után, azt is mondhatta: az éllovasokkal az égvilágon semmi sem történt március 29.-én. De aki látta és végigizgulta a Varese elleni meccsünket, egész biztosan más véleményen van!

 (Már most szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy ezen a héten, nem szombaton, hanem pénteken pályára lépünk! Következik az Avellino elleni hazai derbi, méghozzá 20 óra 30 perces kezdéssel. Ne felejtsétek tehát: péntek este, Palermo-Avellino rangadó a Serie B-ben!)