Noha rengeteg mérkőzés van még hátra az idei bajnokságból, a szerdai hétközi fordulóban, minden bizonnyal a szezon egyik legjobb, legemlékezetesebb meccsét játszottuk Nápolyban. A 3-3-mal véget érő találkozó leginkább egy flúgos futamra emlékeztetett bennünket, amelyen azonban két dolog is kiderült kedvenc csapatunkról: az egyik, hogy hihetetlen erő lakozik a rózsaszín-fekete társaságban, hiszen nem sok csapat állt volna fel Nápolyban 0-2-ről, a másik pedig, hogy Giuseppe Iachini-nek megérte kockáztatni, és kipróbálni a háromcsatáros játékot, aminek eredményesség szempontjából meg is lett a gyümölcse. Következik a hétközi meccs összegzése!

(Andrea Belotti (99) először volt kezdő a Serie A-ban)

Az előző három bajnokin mindig korán vezetést szereztünk, és abban reménykedtünk, hogy nem lesz ez másképp Nápolyban sem. És ha valamikor, akkor most különösen fontos lett volna a jó rajt, hiszen a nápolyi csapat eddig várakozáson alul szerepelt a bajnokságban, és úgy gondoltuk, hogy egy korai góllal, talán még nagyobb nyomás alá tudnánk majd helyezni a győzelmi kényszerben pályára lépő házigazdát. Nem tartjuk kizártnak, hogy nemcsak mi, hanem nagyra becsült edzőnk is így gondolkodott, aki most először a szezonban, úgy döntött, hogy három csatárral kezdi a derbit, vagyis az eddig jól megszokott Vazquez-Dybala páros mellé, a kezdőbe jelölte Belottit is, Bolzoni pedig kimaradt a középpályáról. És nemcsak ez volt az egyetlen változás! Iachini, talán közkívánatra, de meghúzta azt a döntést, amelyet sok Palermo-szurkoló követelt: kitette Feddalt a kezdőből, és Sol Bamba-nak szavazott bizalmat, amiben azért szintén jókora kockázat volt, hiszen az elefántcsontparti védő, tétmeccsen még egyszer sem viselte a rózsaszín mezt. És ez sajnos meg is látszott!

Mert mielőtt komolyabban elkezdtük volna szemügyre venni és elemezni a nyáron nagy reményekkel igazolt Bamba-t, addigra már más problémánk akadt: felocsúdni a sokkból! Az általunk megálmodott korai gól ugyanis, már a 2. percben megszületett, csak nem éppen úgy, ahogyan azt mi szerettük volna. A Napoli az első komoly akciójából szögletet, abból meg gólt ért el, így tehát a meccs előtt megfogalmazott elképzelésünk, miszerint jó lenne meglepni, és még nagyobb nyomás alá helyezni a hazaiakat, hamar szertefoszlott… Rafa Benitez tanítványai, Koulibaly fejesével kerültek előnybe, aki bizony az éppen most debütáló 22-es számú palermói védőtől „szakadt el”, és bólintott Sorrentino kapujába. Hidegzuhany. Vagy finoman kifejezve akár írhatnánk azt is, hogy a mieink szempontjából a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint indult a mérkőzés, amely innentől kezdve pokolian nehéz folytatást vetített előre a félelmetes atmoszférájú San Paolo-ban.

És hogy a 11. perc után még rosszabb, már-már kilátástalan legyen a helyzetünk, arról csapatkapitányunk, Edgar Barreto gondoskodott, aki a saját térfelén könnyelműen megajándékozta a nápolyiakat egy passzal, Hamsikék pedig köszönték szépen a lehetőséget, éltek is vele: a megszerzett labdából Zapata révén kettőre növelték a két csapat között lévő gólkülönbséget – a gödör szélére taszítva ezzel a mieinket! Jegyezzük meg, ekkortájt a védőink azt sem tudták, hogy hol vannak, ami ennél a gólnál is tökéletesen látszott, hiszen mindössze csak Andelkovic próbálta blokkolni Zapata remekbe szabott lövését (lenti képen), Bamba és Terzi meg inkább csak közeli nézője volt a semleges nézők által egész biztosan fantasztikusnak vélt találatnak.

Alig telt el tehát tíz perc, az állás pedig már 2-0 volt a Napoli javára, mi meg szép csendben feltettük magunknak a kérdést, hogy vajon mi lesz ebből? Nos, mint tudjuk, egy felejthetetlen meccs lett belőle! Mert ami ezután következett, az valószínűleg sokáig örök emlék marad majd számunkra! Giuseppe Iachini fiai ugyanis, lehet, hogy sokak számára meglepő-módon, nem zuhantak össze a két gyors bekapott góltól, és látszólag ugyanazzal a nyugodtsággal gyakorlatilag pár perc alatt ki is egyenlítették a tetemesnek tűnő hátrányt, ami valljuk be, hatalmas fegyvertény volt a mieinktől, a nápolyiakra nézve meg komoly kritika. És hogyan lett 2-0-ból egyhamar 2-2? Úgy, hogy a 18. percben Barreto valamelyest korrigálta az előző hibáját, és pompásan ívelte középre a jobb oldali szögletet, a középen helyezkedő Belotti meg nem teketóriázott és a védők között a hálóba fejelt, bizonyítva ezzel, hogy nemcsak a B-ben, hanem az A-ligában is rendkívüli veszélyt jelent a pontrúgásoknál a feje. Andrea Belottinak egyébiránt ez volt az első Serie A-s gólja, amivel egy negatív sorozatnak is véget vetett: kedvenc szicíliai csapatunk ugyanis, az ezt megelőző négy nápolyi fellépésén, egyszer sem talált a kapuba –egészen eddig a pillanatig. Il Gallo-nak szerencsére a legjobbkor sikerült megzörgetnie a hazai hálót, a jól ismert gólöröme ugyanakkor kissé visszafogott volt.

Belotti góljával tehát, viszonylag hamar visszajöttek a reményeink. Olyannyira, hogy a 24. percben már egált, vagyis 2-2-t mutatott az eredményjelző. Dybala mintaszerűen ugratta ki a jobb szélen bátran vállalkozó Morganellát, aki ezúttal remekül centerezett, a második hullámban (lám ilyen is van, ha 3 csatárral állunk fel!) érkező Franco Vazquez pedig, a lábak sűrűjében valahogy Rafael kapujába juttatta a lasztit.Csodálatos találat, és fantasztikus érzés volt!

Bevallom, sok Palermo meccset láttam már, de ilyenre nem nagyon emlékszem, hogy 6 perc alatt valaha is visszajöttünk volna kétgólos hátrányból! Nápolyban, ahová köztudottan nem győzni jártunk az elmúlt években, különösen nagy bravúrnak számított ez a cselekedet! És ha minket hidegzuhanyként ért az első tíz-tizenegy perc történése, akkor az egyenlítés láttán, valószínűleg ugyanezt érezhették a Napoli hívei is. A 25. percben minden kezdődhetett elölről, vagyis a felek újra döntetlen állásról folytathatták a partit. Jó hír volt, hogy ekkor már sokkal szervezettebb csapat benyomását keltettük, ami nyilván a gyors egyenlítésnek is volt köszönhető, ám azt is tegyük hozzá, hogy a védelmünk továbbra is rendkívül lyukasnak tűnt. Bamba sok esetben csak integetett, mint egy közlekedési rendőr, és a mellette játszó Andelkovic-nak és Terzi-nek is igencsak meggyűlt a baja, a Higuian helyett pályára lépő Zapata-val. Így vagy úgy, de azért nagyjából megoldották a srácok a védekezést, amiben nagy szerepe volt a középpályáról rendre visszazáró, és nagyon hasznosan teljesítő Luca Rigoni-nak is. Edgar Barreto ellenben továbbra sem jeleskedett sok jó megoldással, a passzai rendre pontatlanok voltak. A jobb szélen játszó Morganella jól kezdte a meccset, ugyebár adott egy szép gólpasszt is, ám utána megkapta a „szokásos” sárgáját, ami miatt visszább kellett fognia magát, Daprelá meg elég nagy hibaszázalékkal futballozott. A támadósorunk viszont remekül működött: a Vazquez-Dybala-Belotti hármason látszott, hogy jól megértik egymást, aminek már az első félidőben szemmel látható eredményei voltak, hiszen az idei szezonban ez volt az első olyan meccs, amelyen egynél több gólt szereztünk. Az első félidő egyperces hosszabbításában akár még a vezetést is megszerezhettük volna e trió révén, ám Dybala középre adásáról Belotti és Vazquez is lemaradt, a labda meg sajnos a nápolyiakhoz került. És hogy miért írjuk azt, hogy sajnos? Hát, csak azért, mert így nekik is volt még egy kis idejük arra, hogy vezessenek egy támadást, és nagy bánatunkra, ezt jóval hatékonyabban is tették, mint a mieink. Gargano ugyanis, remekül tette be a labdát a Bamba mögé kerülő Callejón-nak, aki ki is lőtte a kapu jobb sarkát. Sorrentino nem véletlenül verte idegében a földet, mert megint a semmiből kaptunk gólt, amihez úgy néz ki, lassan már hozzá kell szoknunk. A gól lélektanilag megint nagyon rosszkor jött (bár kapni mindig rossz), pont a szünet előtt, ami azt is jelentette, hogy a félidőben így nem 2-2, hanem 3-2 volt az állás, méghozzá a hazai pályán játszó Napolinak.

(Ezzel a Callejón-lövéssel lett 3-2…)

Bár negyvenöt perc futball után az eredmény nem úgy állt, ahogyan szerettük volna, mégis bizakodva vártuk a második játékrészt. Pontosan azért, mert az első félidőben látott támadójátékunkra, nyugodtan lehetett építeni. Hogy mi hangzott el a szünetben az egyik, illetve a másik oldalon, nem tudjuk, az viszont szembetűnő volt, hogy jóval lassabb tempóban indult a találkozó második felvonása. Nyilván, mindkét csapat próbálta megerősíteni a védekezését, ám ez, nem igazán sikerült egyik félnek sem. Az 59. percben ismét a mi hátsó alakzatunk kapitulált, mert Zapata megint csak könnyen került ziccerbe, ám Sorrentino egy óriási bravúrral, szerencsére meccsben tartotta a csapatot. És milyen jól tette! Két perc múlva ugyanis, jött az újabb palermói csodatalálat, amelyet ismét az elöl játszó triumvirátus hozott össze. Dybala, Vazquezzel kényszerítőzött a baloldalon, majd miután visszakapta El Mudo sarkazását követően a labdát, középre adott, az érkező Belotti pedig közelről a kapuba lőtt, újra egyenlővé változtatva az eredményt. Nem kell hozzá különösebb tudás, hogy megállapítsuk, eddig ez volt a legszebb palermói gól az idei szezonban, és csak remélni tudjuk, hogy látunk még hasonlókat!

Belotti második találata (fenti képen) után 3-3 lett, és hátravolt még bő fél óra a meccsből, így tehát újra felcsillant a remény – akár a győzelemre is. Igen ám, de Iachini húzott egy némileg meglepő cserét rögtön az egyenlítést követően, és a nagy kedvvel játszó Paulo Dybala-t Joao Silva-ra cserélte. Hogy Misterünk, miért bontotta meg az ellenállhatatlanul játszó támadóhármast, nem tudni, az viszont tény, a változtatása nem jött be, ugyanis az átigazolási időszak utolsó utáni pillanataiban szerződtetett portugál Silva, nem alkotott maradandót, mert mindössze csak egy gyors sárga lap összeszedése jut eszünkbe a szerdai teljesítményéről. Ekkor, már a túloldalon sem jeleskedtek a támadók, ám Benitez lehetőségeit jól mutatta, hogy olyan játékosokkal tudott frissíteni ezen a poszton, mint Gonzalo Higuain, vagy Lorenzo Insigne. A két játékos beállítása azért rejtett magában veszélyeket, különösen a védelmünk addigi produkcióját látva, ám szerencsére, komolyabb lehetőségig sem az argentin, sem pedig az olasz válogatott támadó nem jutott. Giuseppe Iachini az utolsó tíz percben már nyilvánvalóan kiegyezett volna a döntetlennel, hiszen az ezúttal is csalódást okozó Barreto helyére a védekező középpályás, Bolzoni-t küldte, amivel egyértelmű volt a cél: stabilizálni a középpályát. A 82. percben aztán újabb újoncot avattunk, mert pályára lépett a brazil Emerson is, aki Daprelá-t váltotta. A meccs vége, csakúgy, mint az eddigi három bajnokin, ismét izgalmasra sikeredett, amitől szívesen eltekintettünk volna. A játékvezető – számomra érthetetlen módon – négy percet hosszabbított, amiből végül hét lett… A parázs hangulatú végjátékot Iachini sem bírta, akit a 94. percben ismét elküldtek a kispadtól, négy nap alatt immár másodjára! Hozzátesszük, a baseball-sapkás tréner ezúttal jogosan emelt szót a bírói ténykedés ellen, hiszen egy teljesen egyértelmű kirúgás helyett, szögletet ítélt Daniele Doveri… A végén tehát nemcsak a nápolyi nyomással kellett megbirkóznunk, hanem a külső körülményekkel is, ám miután ezt is túlvészeltük, a 97. percben végre megszólalt a hármas sípszó, ami azt jelentette, hogy a Napoli-Palermo összecsapás, három-hárommal ért véget.

(Az egy ponttal, inkább a fehér mezben játszó mieink lehettek elégedettebbek)

Hiába kezdtünk tehát csapnivalóan a San Paolo-ban, a folytatás mégis nagyszerűre sikeredett, amiben óriási szerepe volt a Vazquez által mozgatott támadósornak. Mondjuk három lőtt góllal illett volna nyerni Nápolyban, ám a védelmünk sajnos, továbbra sincs a helyzet magaslatán. Mindazonáltal a megszerzett egy pont így is értékes, főleg annak tükrében, hogy a házigazdák tíz perc után már 2-0-ra, a szünetben pedig 3-2-re vezettek, ugyanakkor az is igaz, hogy az első győzelem megszületése, továbbra is várat magára. A negyedik bajnoki meccsünkön ez már a harmadik döntetlenünk volt, ám az előző kettőhöz képest, mégis óriási volt a különbség: ezúttal ugyanis, végre láttunk valamit a csapattól támadásban! Apró szépséghiba, hogy védekezésben továbbra sem…

 Palermo-Lazio

Hétfőn újabb lehetőségünk lesz arra, hogy megszerezzük az első bajnoki győzelmünket az idei szezonban, hiszen a Serie A 5. fordulójában a Lazio(kezdés: 21 óra) látogat majd a Barbera-ba. A római kékek hozzánk hasonlóan nem kezdték jól a bajnokságot, ugyanis négy mérkőzés után nekik is csak három pontjuk van. Igaz, velünk ellentétben, ők már megérezhették idén a siker ízét, mert a második fordulóban 3-1-re megverték a Cesena-t, ám ezt követően Genovában, csütörtökön meg odahaza az Udinese ellen „égtek meg” – mindkétszer 1-0-ra. A lélektani előny tehát, inkább a mieink mellett van, hiszen a Napoli vendégeként valószínűleg mindenki kiegyezne egy döntetlennel, ám ez még nem jelenti azt, hogy hétfőn könnyen bezsebeljük majd a három pontot. Pioli csapatában ugyanis, olyan kiváló labdarúgók szerepelnek, mint a világbajnok Miroslav Klose,akivel valószínűleg megint csak lesz baja a védelmünknek, de rajta kívül említhetnénk mégaz olasz válogatottban is gyakran szóhoz jutó Marchetti-kapust, a holland válogatott De Vrij-t, vagy a középpályán futballozó Ledesma-t, Parolo-t, Candreva-t és Lulic-ot is. Ettől függetlenül úgy véljük, amennyiben megtudjuk ismételni a szerdán látott támadójátékunkat, és hátul is stabilabbak leszünk, akkor komoly esély mutatkozhat arra, hogy hazai pályán „elkapjuk” a rajtnál ugyancsak „beragadt” Lazio-t, és végre megszerezzük az idei első győzelmünket. Mi tagadás, nagyon ránk férne már!