Úgy döntöttünk, hogy idén rendhagyó témáról fog szólni a karácsonyi poszt. Mivel a karácsony a szeretet ünnepe, ezért megemlékezünk azokról a meccsekről a múltból, melyeken a rózsaszín-fekete csapat tönkreverte az ellenfeleket. Komolyra fordítva a szót, ezek abszolút nem „tönkreverések”, egyszerűen csak összeszedtünk 10 mérkőzést, ami Palermo-győzelemmel zárult, és amelyeket mi szívesen idézünk fel. Ezzel szeretnénk Boldog Karácsonyt, Sikerekben Gazdag 2015-öt, a csapatnak pedig egy olyan tavaszt kívánni, ami überelni fogja az őszi teljesítményt!
MONYOX KLASSZIKUSAI:
1. KLASSZIKUS:
Fiorentina összeállítása: Frey – Potenza (Santana), Dainelli, Gamberini, Gobbi (Pasqual) – Donadel, Liverani (Semioli), Montolivo – Jorgensen, Pazzini, Mutu
Életem első Palermo-meccse a Barberában. 2007 decemberében utaztam ki egy hosszúhétvégére a palermói barátokhoz, amit természetesen úgy időzítettem, hogy egy hazai meccsre mindenképpen el tudjak menni. Akkoriban már 3-4 éve követtem figyelemmel a Palermo meccseit, és hát valami hihetetlen érzés volt belépni a Barbera szentélyébe. 2 palermói haverral mentünk ki a meccsre, a helyünk a Curva Nord-ban volt, és bár Szicíliához képest meglepően hideg volt, a stadion és a meccs hangulata teljesen magával ragadott. Guidolinnak ez volt az első meccse a Palermo régi/új edzőjeként. Magáról a meccsről annyit, hogy Amauri zseniális „no look” gólpassza után Miccoli az előttünk levő kapuba lőtte az első gólt, és erre valami hihetetlen őrjöngés tört ki a nézőtéren. Az i-re aztán Simplicio tette fel a pontot, ahogy becselezte magát a tizenhatoson belülre, és eldöntötte a meccset, kezdődött is a győzelmi ünneplés.
2. KLASSZIKUS:
Roma: Doni – Panucci, Loria, Cicinho, Riise – Taddei (Menez), De Rossi (Brighi), Pizarro, Aquilani – Julio Baptista, Okaka (Montella)
A sorsom a fenti hosszúhétvége után úgy alakult, hogy félév múlva Palermóba költöztem. Természetes volt, hogy a 2008/09-es szezon első otthoni meccsén ott kell lennem. A Roma látogatott Szicíliába, ez volt Davide Ballardini bemutatkozása a hazai kispadon. Miccoli első gólja valami elképesztő volt, és hát maga az a tény, hogy egy élcsapatot sikerült két vállra fektetni, megadta az egész idény alaphangulatát. Az viszont már itt feltűnt, hogy a szurkolók nem igazán csípik Cavanit, aki ekkor még 10-ből 9 helyzetet elpuskázott. Ezért aztán nem is volt különösebb szomorkodás, amikor elvitte a Napoli a Matadort.
http://youtu.be/kOb6QZuKPjA
3. KLASSZIKUS:
Juventus: Buffon – Grygera, Mellberg (Salihamidzic), Knezevic, De Ceglie – Marchisio, Sissoko, Poulsen (Camoranesi) – Giovinco (Nedved), Amauri, Del Piero
Igen, az a helyzet, hogy egy időben a Palermo volt a mumus a Juve számára, és ebben az időben a rózsaszínfeketék rendszeresen győzni jártak Torinóba. Az első gólt mi szereztük, Cavani közeli lövése kipattant Buffonról, és a labdát Miccoli pofozta be közelről. 0:1! Csodálatos kezdés, de messze van még a vége! Del Piero egy mesteri szabadrúgásgóllal egyenlített is. Aztán a második félidőben jött a CSODA, Simplicio okosan ugratta ki Mchedlidzét, és a grúz begurította Buffon mellett a győztes gólt! Ez volt a grúz srác egyetlen gólja a Palermo mezében, de mondhatni, a legjobbkor rúgta! És tudom, Sissoko kiállítása miatt a Palermo a meccs nagyrészét emberelőnyben játszotta, de teljesen megérdemelten hoztuk el Torinóból a 3 pontot!
4. KLASSZIKUS:
Milan: Abbiati – Zambrotta, Bonera, Maldini, Jankulovski – Flamini (Emerson), Pirlo, Ambrosini (Shevchenko), Seedorf – Ronaldinho, Pato (Inzaghi)
Na, ez a Milan még nem a mostani Milan volt. Ez a Milan még Európa élmezőnyéhez tartozott, Ronaldinhoval, Maldinivel, Seedorffal. Az első félidőben Amelia elkaszálta Patót, jogos tizenegyes, de ahogy a palermói kapus kivédte Ronaldinho büntetőjét, már elszabadult a pokol a teltházas Barberában. Aztán jöttek a gólok! Miccoli hosszúba ellőtt góljánál már teljes volt a megőrülés, ami később csak fokozódott. Egyedül mentem ki a meccsre, de teljesen ismeretlen palermóiakkal ölelgettük egymást a gólok után. Cavani csodás fejesét Simpilicio toldotta meg még eggyel, és már 3 gólos volt a hazai vezetés! Muszáj hozzátenni, hogy ezen az estén Amelia kivédte a milanosok szemét, mindent megfogott, csak büntetőből sikerült betalálni neki, ez azonban nem rontotta el a 35ezer ember kedvét. A másnapi Giornale di Sicilia a következő főcímmel jelent meg: Palermone-Milanino (gy.k. Hatalmas Palermo-Milanocska)
5. KLASSZIKUS:
Inter: Cesar – Zanetti, Samuel, Lucio – Cambiasso (Ricardo Alvarez), Stankovic, Nagatomo (Joel Obi), Johnathan – Milito, Forlan, Zarate (Sneijder)
Ejj ez de jó kis meccs volt! 2011/12-es idény első hazai mérkőzése, és egyből az Inter látogat a Barberá-ba olyan játékosokkal, mint Milito, Forlan vagy Sneijder. Az első félidő 0:1-es Inter-vezetéssel zárult, Milito piszkált bele Stankovic lövésébe. Aztán a második félidőben először Miccoli villant, megmutatva, hogy a hazaiakat sem kell még leírni. Aztán az Internél ismét az előny Milito büntetőjével. Emlékszem, az volt az érzésem, hogy ettől az ütéstől majd megrogy a csapat, de… DE!! A Capitano először gólt rúgat Abel Hernandezzel, majd egy tökéletesen kivitelezett szabadrúgásgóllal előnyhöz is juttatja a rózsaszín-feketéket! Mindezt a 86. percben!! Szétidegeskedtem magam, hogy a hátralevő időt kihúzzuk, amikor olyan történt, amire senki sem számított. Az Abel helyére becserélt Pinilla jött, és Miccoli gólja után 2 perccel olyan gólt zúdított Julio Cesar kapujába, hogy az maga volt a csoda! A ráadásban még Forlan kozmetikázott valamit az eredményen, de kit érdekelt az már! Hatalmas meccs volt, nagy küzdelemmel, csodás gólokkal, és ami a legfontosabb, Palermo sikerrel!
6. KLASSZIKUS:
Lazio: Marchetti – Zauri, Andre Dias, Fonzalez – Ledesma, Hernanes (Scaloni), Candreva, Matuzalem, Lulic – Klose (Kozak), Alfaro (Mauri)
Jól emlékszem erre a meccsre, senki sem gondolta volna a Palermo szurkolói közül a mérkőzés előtt, hogy ennyire sima menet lesz a Lazio ellen, de ezen a meccsen nagyon kijött a lépés. Pedig ha belegondolok, hogy Bortolo „Kisnyugdíjas” Muttival a padon, Budannal a csatársorban, hát ez tényleg nagy meglepetés volt! Barreto átlövése adta meg az alaphangulatot, amire aztán Donati rálicitált egy bombával. „Zsoldos” Silvestre közeli fejese volt a harmadik, és még csak az első félidőben tartottunk. A második játékrészt egyből egy csodás Barreto kiugratással kezdődött, Budan pedig nem bénázta el a ziccert. Miccoli tette hozzá az ötödiket, és még csak az 51. percben voltunk! Utána már kiengedett a csapat, kár, hogy Kozak szépségtapasz gyanánt még betalált a vége előtt, de ez a lényegen nem változtatott; aznap egy csapat volt csak a pályán!
PALERMO88 KLASSZIKUSAI:
1. KLASSZIKUS:
Milan: Kalac, Simic (Inzaghi 5′ s.t.), Nesta, Stam, Kaladze (Serginho 18′ s.t.), Cafù, Vogel, Seedorf, Jankulovski (Pirlo 18′ s.t.), Kaka, Gilardino. All. Ancelotti.
Noha tudom, hogy Olaszországban talán nincs akkora presztízse egy kupameccsnek, mint mondjuk Angliában, számomra mégis örök élmény maradt ez a 2006-os negyeddöntő. Ekkor egyébként már jó egy éve szurkoltam a rózsaszín-fekete klubnak, így aztán nagyon kíváncsian vártam ezt a kupameccset, már csak azért is, mert a találkozó időpontjában éppen lázasan, nagyon betegen feküdtem otthon, és abban reménykedtem, hogy a fájdalmaimat egy hazai győzelem enyhíti majd. Azt mindenképpen tudni kell, hogy az első mérkőzést 1-0-ra elveszítettük San Siro-ban, méghozzá „Gigi” Del Neri-vel, ám néhány nap múlva edzőt váltottunk, és jött Giuseppe Papadopulo, akinek egyébként ez volt a bemutatkozó meccse a palermói kispadion, és akitől új impulzust reméltünk. Persze ettől függetlenül, sokan úgy vélték, hogy az akkor még Ancelotti vezette Milan, az előny birtokában valahogy úgy is továbbküzdi majd magát az elődöntőbe, de szerencsére nem így történt! Az esős, csúszós talajú pályán rendezett visszavágón – Mariano Gonzalez remek góljainak és játékának köszönhetően – hamar megfordítottuk a párharc állását, és onnantól kezdve már csak az volt a kérdés, hogy végül mennyit „számolunk” a szemmel láthatóan megrogyott Milanra. Mint tudjuk, három lett közte, a stadionban pedig eufórikussá vált a hangulat, ami nem is volt csoda: kedvenceink egy igazi „nagyágyút” búcsúztatva bejutottak a Coppa Italia legjobb négy csapata közé! Ami meg engem illetett: szóval a Milan-meccs másnapján már nem is éreztem, hogy beteg lennék…
(Elnézést kérünk érte, de erről a meccsről csak ezt a videót találtuk, amelyen sajnos az alávágott hang nem az eredeti!)
2. KLASSZIKUS:
FIORENTINA: Frey, Ujfalusi, Dainelli, Kroldrup, Pasqual, Liverani (37′ st Pazzini), Montolivo, Donadel, Mutu, Jorgensen (30′ st Reginaldo), Toni. Allenatore: Prandelli.
A Fiorentina ellen mindig élvezetes és feszült hangulatú meccseket játszottunk, és nem volt ez másként a 2006-2007-es szezonban sem! Igen, ez volt az a bajnoki idény, amelyet alaposan megerősítve, álomszerűen, három győzelemmel kezdtünk, és amelyben a hetedik forduló után még az élen is álltunk, megelőzve a bajnoki címért akkoriban ádáz harcot vívó AS Roma-t, és az Intert. A 9. fordulóban hat győzelemmel és két vereséggel érkeztünk a Stadio Artemio Franchi-ba, és emlékszem, minden futball-szakértő arról beszélt, hogy „na itt vége lesz a Palermo szárnyalásának!” Tudniillik, a bajnokságot mínusz 15 pontos hátránnyal kezdő Fiorentina hozzánk hasonlóan szintén jól erősített a nyáron (Toni-t például tőlünk vitték el), és Prandelli-fiai zsinórban négy győzelem után fogadták Guidolin-legénységét! Bár a rangadó előtt mindenki lila-sikert várt, Corini-ék újfent csattanós választ adtak a pályán, és bizonyították, hogy számolni kell velük! Egy hihetetlenül emlékezetes mérkőzésen, végül Amauri utolsó percben bemutatott klasszis-megmozdulásával elhallgatattuk a lelkes firenzei közönséget, és a kritikusokat is, e meccs után pedig, a Guidolin (a mai napig őt tartom a Palermo valaha volt legjobb mesterének) által vezetett kedvenceink továbbra is az éllovasok nyakában lihegtek, olyannyira, hogy a listavezető Interrel azonos pontszámmal álltunk a második helyen! Kár, hogy a tavasszal már nem sikerült megismételni az őszi eredményeket, ám ezzel együtt is, a firenzei kirándulásunk számomra egy örök élmény maradt (és a teljes szezon is), amelyet soha nem fogok elfelejteni, amivel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy tényleg érdemes visszanézni a meccs összefoglalóját!
3. KLASSZIKUS:
JUVENTUS (4-4-2): Buffon; Grygera (1’st Salihamidzic), Legrottaglie, Chiellini, Molinaro; Camoranesi, Sissoko, Nocerino (1’st Tiago), Nedved (23’pt Iaquinta); Del Piero, Trezeguet. In panchina: Belardi, Birindelli, Stendardo, Marchionni. Allenatore: Ranieri.
Erről a meccsről nem szeretnék sokat beszélni, mert a végeredmény és a videó önmagáért beszél majd! Palermo-szurkolóként, életem legszebb, legemlékezetesebb meccse volt ez a 90 perc! És hogy miért? Nos, azért, mert e találkozó előtt bizony nagyon mélyre süllyedtünk a tabellán (31. forduló után csak a 13. helyen álltunk 36 ponttal), és bizony nem sok választott el minket a kiesőzónától sem. Ezek után, no meg Francesco Guidolin menesztését követően fogadtuk a bajnoki címre hajtó Zebrákat, és a mérkőzés valami egészen pazar összecsapást hozott. A korábban menesztett, ám májusra visszahívott Stefano Colantuono remekül felpörgette a csapatot erre a meccsre, amit mi sem mutatott jobban, mint az, hogy 45 perc után már 2-0-ra vezettünk, két egészen gyönyörű Amauri-góllal. Olybá festett tehát, hogy meg lehet a rettentő fontos 3 pont, ám jött a második negyvenöt perc, amelyben én személy szerint, kis túlzással majdhogynem infarktust kaptam! A Juventus feltámadt, és Alessandro Del Piero révén a 71. percre el is tüntette a kétgólos különbséget, ezt követően pedig már a győzelemért támadott. Alberto Fontana hatalmas bravúrokat mutatott be a kapuban, és azt gondolom, ekkortájt már minden szicíliai aláírta volna a 2-2-es végeredményt! Kivéve, persze Mattia Cassani-t, aki a 89. percben élete gólját rúgta, amivel megnyertünk egy olyan meccset, amelyen talán már mi magunk sem hittünk a sikerben! A végén azonban ismét jött a csattanó, ami nem kicsit szólt: Cassani ballábas kapáslövésére ugyanis, nemcsak a stadion robbant fel az örömtől és a hangzavartól, hanem még Buffon is elismerően csettintett! Ez a Cassani-bomba valószínűleg az elmúlt tíz év egyik, ha nem a legszebb palermói gólja volt…
4. KLASSZIKUS:
Lecce (4-4-1-1): Rosati, Tomovic, Ferrario, Fabiano, Brivio (18′ st Chevanton), Munari, Vives (31′ st Corvia), Giacomazzi, Mesbah, Olivera, Jeda (35′ st Piatti sv) All.: De Canio.
A Lecce-Palermo meccsek a pikáns déli rangadók sorába tartoznak, így ezeken az összecsapásokon a jó hangulat mindig garantált szokott lenni. Így volt ez 2011 februárjában is, amikor a Juventus legyőzése után látogattunk a Stadio Via del Mare-ba, ahol a kiesés ellen küzdő hazaiak ellen szerettük volna folytatni a jó sorozatunkat. Egy esetleges győzelem ugyanis, azt jelentette volna, hogy Delio Rossi fiai továbbra is ott tapadtak volna, a negyedik illetve az ötödik helyen álló Lazio-ra és Udinese-re. Igen ám, de Lecce-ben hagyományosan nem könnyű győzni, és bizony ez a mérkőzés sem úgy indult, ahogyan szerettük volna. A hazaiak már rögtön a 17. percben előnybe kerültek, és az első félidőben abszolút fölényben is játszottak. A játékrész utolsó pillanataiban azonban Miccoli egy parádés szabadrúgásgóllal keserítette a nevelőegyesületét, így a szünetben 1-1 állt az eredményjelzőn. Azt gondoltuk, hogy innentől kezdve más meccs kezdődik, ám a második játékrész elején újfent megszerezte a vezetést a lelkesen futballozó Lecce, és ekkor kevesen hittük volna, hogy három ponttal térünk majd haza. De az 57. és a 62. perc között olyan öt percet produkáltak Nocerino-ék, amelyet soha sem fogunk elfelejteni, hiszen Pastore, Abel Hernandez és Ilicic révén háromszor is bevettük a leccei kaput, és ezzel el is döntöttük a találkozó sorsának a kimenetelét! Aki pedig látta ezt a meccset, az biztosan nem felejti majd el Javier Pastore zseniális játékát, a 4-2-es siker történetét, valamint azt a bizonyos 5 percet sem!