Egyszer még sikerült visszajönni kétgólos hátrányból Firenzében, de másodjára már nem! Vasárnap, a Serie A 18. fordulójában 4-3-as vereséget szenvedtünk a Fiorentina vendégeként, úgy, hogy az 59. és a 61. perc között a csereként beálló Robin Quaison még visszahozta a Dybala-t nélkülöző kedvenc csapatunkat 0-2-ből, ám hiába csillant fel a remény a pontszerzésre, nem sokkal később már újra kettővel ment a hazai együttes, ez pedig előrevetítette, hogy az október 29.-e óta tartó veretlenségi sorozatunkat nem tudjuk tovább nyújtani. Bár Belotti a hajrában 11-esből még szépített, a pontszerzés végül elmaradt, így Giuseppe Iachini kénytelen volt a lefújás után gratulálni kollégájának, Vincenzo Montella-nak. Pedig, ha jobban odafigyelünk, akár fordítva is történhetett volna a kéznyújtás, vagyis nem álltunk messze a(z) (újabb) bravúrtól!

(Dybala vasárnap nem ünnepelhetett, mert sérülés miatt pályára sem léphetett)

Nagyon rosszul indult számunkra a firenzei bajnoki, hiszen a keddi fordulóban még duplázó, a bajnokságban pedig már 9 gólnál járó Paulo Dybala a bemelegítésnél a combjához kapott, és sajnos nem is tudta vállalni a meccset – hiába szerepelt a neve a megadott kezdőben. Így aztán csatárposztra az egyetlen opció, Andrea Belotti jöhetett szóba, aki meg is kapta az esélyt, mi meg kíváncsian vártuk, hogy vajon mire megyünk majd La Joya nélkül a jó nevekből álló Fiorentina ellen. Nos, mint később kiderült, nem sokra.

A Lilák az első félidőben klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtottak, hatalmas mezőnyfölényben futballoztak, ami a 20. percre már a gólok számában is megmutatkozott. Azok után, hogy Mario Gomez korai gólját még les miatt érvénytelenítették, Pasqual remek ballábas átlövésében már nem lehetett kivetni valót találni, ezzel pedig meg is szerezte a hazai gárda a vezetést, miközben a mieink, alig-alig tudtak eljutni Tatarusanu kapujáig.

Vazquez (fenti képen, fehérben) nagyon egyedül érezhette magát a firenzei védők gyűrűjében, az pedig már ekkor is látszott, hogy Belotti-val közel sem érzi olyan jól magát a pályán, mint honfitársával szokta. Apropó, Belotti! Nos, Il Gallo az első játékrészben csak nagy ritkán találkozott a labdával, és ebből már egyenesen következik az is, hogy helyzetbe nem is került. Sajnos, vasárnapLuca Rigoni sem tudott felérni a támadásokhoz, mert szinte minden erejét lefoglalta a védekezés, csakúgy, mint Enzo Maresca-t, aki ráadásul a meccs elején még egy apróbb sérülést is elszenvedett. Edgar Barreto sem volt éppen topformában, bezzeg a túloldalon Borja Valero vagy Joaquin is sokat fickándozott, és az, már rögtön a meccs elején kiderült, hogy Lazaar képtelen lesz megfékezni a hazaiak támadásait, ugyanis a lilában játszók nem egyszer kerültek a marokkói mögé. Hogy mást ne mondjunk, a firenzeiek vezető találata is egy ilyen szituáció után született – igaz, akkor Mati Fernandez maradt tisztán a 16-oson belül (!), és centerezett pontosan.

(Pasqual lövése után a bal alsóban kötött ki a labda – Stefano nem védhetett)

Ugyanakkor Morganella-nak sem volt könnyebb dolga a pálya másik szélén, hiszen a svájci oldalán Cuadrado és Pasqual rohamozott, utóbbi ugyebár egy szép akció végén a 20. percben a kapunkba is talált. 1-0 után sajnos semmit sem változott a játék képe, mert egyszerűen nem tudtunk kibontakozni, a kedden látott parádés futballunknak pedig már nyoma sem volt. Olyannyira nem, hogy az első félidőben kis híján nekünk kellett átélni mindazt, amit a Cagliari-nak ellenünk. Merthogy a Fiorentina akár három góllal is mehetett volna a szünetben. Borja Valero és Pizzarro lövésénél csak a felső léc illetve a bal oldali kapufa óvott meg minket a nagyobb hátránytól, egy ízben Sorrentino mutatott be bravúrt, a 43. percben meg Mazzoleni játékvezető könyörült meg rajtunk, aki nem ítélt 11-est Pizzarro buktatásáért… Így pedig maradt az 1-0, és vele együtt a remény is az esetleges pontszerzésre, ami innentől kezdve bravúrnak számított volna!

(Iachini nem lehetett elégedett az első félidőben látottakkal)

A második félidő azonban ugyanúgy kezdődött, ahogy az előző abbamaradt. Montella legényei jöttek előre, Iachini csapata meg védekezett. Vagyis próbált védekezni, mert ami az 51. minutumban történt, azt nehéz hatékony védőmunkának nevezni! Ebből talán már kitalálható, hogy megkaptuk a második gólt is a meccsen, méghozzá röhejes körülmények között, ám komolyabban nem szeretnénk részletezni a történteket. Legyen elég annyi, hogy Munoz-ról balszerencsés helyre pattant a labda, Feddal meg (szokás szerint) lemaradt, így Basanta-nak gyakorlatilag csak az üresen maradt kapuba kellett passzolni. 

Látva az addigi produkciónkat, úgy tűnt, végképp eldőlt a meccs, ám ekkor Iachini húzott egyet, és lekapta Maresca-t, a helyére meg beállította Robin Quaison-t, akitől azt vártuk, hogy lendítsen valamit a gyatra támadójátékunkon. A fiatal svéd pedig alighogy pályára lépett, máris hőssé vált! Az 59. percben előbb Belotti remek passzát váltotta gólra, majd két perccel később kihasználta a firenzei védők, plusz Tatarusanu bizonytalanságát, és miután lecsapott a labdára, okosan a kapu bal oldalába helyezett. Quaison-nak köszönhetően szempillantás alatt 2-2 lett, nekünk meg leginkább az jutott az eszünkbe, hogy a szezon első felében vajon miért nem kapott több esélyt a svéd, ha ilyenekre is képes…? Olvasóink megnyugtatására írjuk, a választ még nem tudjuk!

(Robin Quaison egyenlít Firenzében…)

(…majd megmutatja, hogy melyik labdával lőtt két perc alatt két gólt!)

Summa summarum, hamar eltüntettük a kétgólos hátrányt, ám mielőtt elkezdtünk volna reménykedni akár még a győzelemben is, újra kapitulált a védelmünk. Noha Iachini érezte, hogy gondjaink vannak a széleken, és hiába cserélte le Lazaart, a jobb oldalon nem tudott frissíteni, ezért pedig újfent nagy árat fizettünk. A 64. percben ugyanis, Pasqual senkitől sem zavartatva adott középre, az érkező Cuadrado meg jó ütemben érkezett, s közelről Sorrentino kapujába lőtt. A visszajátszásokat látva, jó kérdés, hogy mit csinált Munoz a gólnál, hiszen az argentin hátvéd helyezkedését maximum csak elrettentő példaként lehetne levetíteni a focisulikban… Gyorsan tegyük hozzá, hogy vasárnap nemcsak Ezequiel, hanem a védelem többi tagja is igencsak gyengén teljesített!

(Munoz-nak (fehérben) sok gondja volt Cuadradoék (11) ellen)

Mindazonáltal 3-2 után is volt esélyünk egyenlíteni, ám a Dybala-t pótolni igyekvő Belotti óriási helyzetben lukat rúgott, ezzel pedig komoly sanszot szalasztottunk el! Pár perc múlva ugyanis, Joaquin hatalmas gólt ragasztott a kapu bal felső sarkába, amivel gyakorlatilag pontot tett a mérkőzés végkimenetelére. Ezért a „dugóért” kevésbé lehet bárkit is felelősségre vonni, hiszen védhetetlennek tűnt a löket, ám csendben talán meg lehet jegyezni, hogy a lövést megelőzően, Morganella mellől indult meg befelé a spanyol…

Valószínűleg sokan hittük azt, hogy vége van a meccsnek, ám tíz perccel a lefújás előtt még ismét felcsillant a remény a „bravúrra”, ugyanis Belotti kiharcolt, majd értékesített is egy 11-est, ami után újra „csak” egy gól volt a hátrányunk. Bár Il Gallo nem játszott jól, a harcosságáért mégis dicséretet érdemel, hiszen az agilis játékával csak összehozott egy gólpasszt és egy 11-est is, Vazquez ellenben észrevehetetlen volt a második félidőben (is)!

(Belotti biztosan váltotta gólra az általa kiharcolt büntetőt)

A meccs hajrájában tehát lehetett volna még némi esély az egyik pont megszerzésére, ám ahelyett, hogy mindent egy lapra feltéve rohamoztunk volna, inkább továbbra is csak erőlködtünk, és kényelmesen, a saját tempónkban játszogattunk, komoly helyzetig meg már el sem jutottunk! Persze, azt is jó lenne tudni, hogy 4-3 után mi értelme volt a Rigoni-Bolzoni cserének, és hogy miért nem inkább Joao Silva-t küldtük pályára, ám ebbe már ne menjünk bele – különben sosem ér véget ez a poszt! Az eredmény az utolsó percekben sajnos már nem változott, így a Fiorentina végül nagy nehezen csak kicsikarta a győzelmet, és egyúttal véget vetett a kilenc bajnokiból álló veretlenségi sorozatunknak, ami után a mieinknek nem maradt más, minthogy kezet nyújtsanak a toszkánoknak, valamint levonják a következtetéseket, s tanuljanak ebből a meccsből. Mert a második félidei játékunkból kiindulva úgy véljük, hogy egy újabb olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyre utólag már csak azt mondhatjuk, hogy „kár érte, több volt benne!”

Talán, ha Dybala játszott volna, akkor most mi is mást írhatnánk befejezésül…

Palermo-Roma

Remélhetőleg, a srácokat nem viselte meg nagyon a vasárnapi vereség, hiszen szombaton (kezdés: 20 óra 45 perc) újabb kemény mérkőzés elé nézünk. Következik az AS Roma elleni hazai bajnoki, amelyen jó lenne meglepetést okozni, azaz pontot szerezni. Ez azonban közel sem ígérkezik egyszerű feladatnak, mert a Farkasok jelenleg a Juventus legfőbb üldözőinek számítanak, és mindössze három ponttal vannak lemaradva a listavezetőtől, így aztán számukra igencsak fontos lesz a Renzo Barbera-ban rendezett találkozó. Mint azt mindannyian tudjuk, a rómaiak kerete tele van klasszis játékosokkal, ezért gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy Rudi Garcia milyen összetételben küldi pályára a csapatát, a jelenlegi Roma mindenki ellen favoritnak számít. Tottiék amúgy is jól szerepelnek az utóbbi időszakban idegenben, ugyanis a legutóbbi három bajnokijukat megnyerték vendégként, méghozzá hozzánk hasonló erőt képviselő ellenfelekkel (Atalanta, Genoa, Udinese) szemben. A legutóbbi fordulóban azonban, pályaválasztóként nem tudták megnyerni a Derby della Capitale-t, ráadásul az egy pontért is alaposan meg kellett dolgozniuk a fővárosiaknak, ez az apróbb botlás pedig még nagyobb nyomást helyezhet szombaton a rómaiakra, amelyből akár előnyt is kovácsolhatnánk. Persze ahhoz, hogy legyen esélyünk felvenni a harcot Rudi Garcia együttesével szemben, nagyon komoly védőmunkára, és a firenzeihez képest, sokkal hatékonyabb, ötletesebb támadójátékra lesz majd szükségünk. Reméljük, Paulo Dybala vállalni tudja majd a játékot a Roma ellen, mint ahogy abban is bízunk, hogy a többiek is jó produkcióval rukkolnak majd elő a félév utolsó bajnokiján! Mert ebben az esetben, talán ismét elkaphatnánk hazai pályán a Farkasokat, csakúgy, mint a két csapat utolsó egymás elleni meccsén. Akkor, 2013. márciusában a kiesés ellen harcoló Miccoliék, 2-0-ra győzték le Tottiékat, és gyanítjuk, egy ilyen eredménnyel most is mindannyian kiegyeznénk! Persze, valószínűleg akkor sem lennénk szomorúak, ha a 2008-as, vagy a 2010-es meccs (mindkétszer 3-1-re nyertünk házigazdaként) végeredménye ismétlődne meg!