Nem akarnék egyből belevágni abba a lecsóba, amit a cím sejtet, első körben még érinteném a vasárnap esti firenzei vendégszereplést.

Az, hogy kikaptunk, nem okozott számomra túl nagy meglepetést. Az, hogy a Fiorentina dominálni fog, várható volt. Viszont egy ilyen meccs után rendkívül keserű íz marad az ember szájában. Távirati stílusban: A hazaiak az első félidőben le tudták volna zárni a meccset, de részben a játékvezetőnek is köszönhetően (nem adta meg Babacar szabályos gólját) csak 1 gólos előnnyel fordulhattak a második félidőre. Az első játékrész tehát palermói részről ugyanolyan dolgokat tükrözött, amikhez ebben a szezonban már hozzászokhattunk. Nem tudom, mi történhetett a szünetben a palermóiak öltözőjében, nem tudom, hogy csak én képzeltem-e vagy sem, nem tudom, hogy azért-e, mert a Fio rendesen ráült az eredményre, de egyértelműen visszajöttünk a meccsbe. Voltak – ha nem is ordító – helyzeteink, és hát Jajalo úgy látszik a Fiorentinára szakosodott, mivel eddigi 2db palermói góljainak 100%-át a violák kapujában helyezte el, és a fenti kettőből a másodikat éppen vasárnap este egy rendkívül tetszetős szabadrúgásgól formájában. Benne volt a levegőben, hogy mi itt pontot vagy valami csoda folytán akár még pontokat is szerezhetünk (már csak Corini miatt is nagyon szerettem volna), de megint érkezett a szicíliai betegség a 93. percben egy Babacar-gól formájában. Elpalermóztuk. De annyira nem is dühöt, mint inkább szomorúságot éreztem. Tipikusan „a szegény embert az ág is húzza” példája. Mindegy, ez van, ezt kell szeretni, előre kell néznünk, és reménykednünk, hogy a második félidő nem csak valami furcsa kis fellángolás volt, hanem benne volt Corini keze is. Nem is lehetne szebb a történhet, ha a – már amúgy is – palermói legenda segítségével sikerülne kivívni a bennmaradást, és így végleg piedesztálra kerülne Genio.

Ami a címet illeti. Nekem van egy olyan „látomásom”, miszerint Pampalini, a szavannák rendíthetetlen vadásza türelmesen, időt és pénzt nem sajnálva nevelgetett egy gnúborjút (ez a csapatunk). A gnú egyre növekedett, míg aztán Pampalini egyre inkább ráunt. Nem adott már neki enni, szerencsétlen állat meg egyre éhezett. egyre gyengébb lett, végül már az életéért kellett küzdenie. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, megjelentek a dögevők. Na, nem az Animal Planet vagyunk, ez itt a Palermania blog, és bár nincsenek hiénák meg keselyűk, vannak ugyanakkor Foschik, Faggianók, Miccichek meg még sorolhatnám a palermói foci parazitáit. Amit nem értek, hogy a köztudottan pénzorientált (legalábbis az utóbbi időben) Zamparininek miért van szüksége ilyen „szakemberekre”, akik csak vittek, de semmit sem hoztak. Vegyük például Faggianót. Idehozta Zamparini Trapaniból Foschi helyére, aki szintén egész nyáron csak hegedült.

Zamparini a segítőjével, Faggianóval

Nem ismertük a Trapani előtti múltját (Perinetti kiskedvence, ő tolta be a Barihoz meg a Sienához is), mindenesetre reménytelinek tűnt a fiatal, agilis, tettre kész sportigazgató. Leadta a nagybeszédet, hogy majd ő. A szavakat aztán tettek már nem követték, letudott egy rendkívül híg mercatót, és a mellébeszélés tart azóta is (egészen pontosan a nyári érkezése óta). Gondolom, a fizetésnél azért lelkiismeretesen beállt a sorba. Ha hiszünk Faggianónak, akkor egy rendkívül sikeres mercato után most éppen egy eredményes szezon közepén vagyunk, De Zerbi csodára lesz képes (lett volna képes) a csapattal, és minden a legnagyobb rendben van. És mindez a porhintés nem éppen 10 euróért. Nevetséges, szánalmas és felháborító, hogy ennyire hülyének merik nézni a szurkolókat. De Faggiano csak egy ember, mondhattam volna akár Nicola Amoruso, Christian Panucci, Predrag Mijatovic és még vagy száz másik ember nevét, akik sportigazgató, tanácsadó, technikai vezető, kuruzsló, sámán, sikerkovács, akármilyen név alatt vitték a pénzt, tenni viszont semmit nem tettek azért, hogy valami is javuljon.

Itt van most ez a legújabb szerzemény, Dario Simic. Aki majd valamiféle tanácsadója vagy mije lesz Zamparininek, illetve tartja a kapcsolatot Zamparini és a csapat, Zamparini és az edző, az edző és a csapat, a csapat és a szertáros, a büfés és a pályagondnok meg még nem tudom, ki között. Most komolyan, erre van a legnagyobb szükségünk ahhoz, hogy kilábaljunk a gödörből?

Ami a legjobban dühít, hogy az elnök arra sajnálja a pénzt, hogy normális játékosokat vegyen, de az ilyen tótumfaktumok szerződtetésére és fizetésére mindig van anyagi háttér. Mit tud egyáltalán Simic, hogy tanácsadó legyen… Játszott az Interben, a Milanban, a Monacóban, 2010 augusztus 11-én vonult vissza a Dinamo Zagrebből. A következő hír Simicről: Zamparini kinevezte tanácsadójának. Megáll az ész. Köszönöm, nincs több kérdésem. Talán jobban járnánk Simiccsel, ha reaktiválnánk, és beugrana védekezni… Corini meg a középpályára.