A Cagliari és a Milan ellen is folytatódott a vesszőfutásunk: előbb Szardínián, majd odahaza kaptunk ki 2-1 arányban az imént említett csapatoktól, aminek köszönhetően immár sorozatban öt vereségnél tartunk, ezzel pedig új, de negatív rekordot is sikerült felállítani a klub A-ligás történelmében. Eme tények ismeretében nagyon nehéz bármiféle pozitívumokról írni, ráadásul, ha figyelembe vesszük még a tabellán elfoglalt pozíciónkat is, egyszerűen rosszul leszünk. Az már Roberto De Zerbi szerencséje, hogy Maurizio Zamparini és Daniele Faggiano is meg van győződve arról, hogy ezzel együtt is minden rendben van, így a fiatal tréner tovább folytathatja nem túl eredményes munkáját a palermói kispadon, miközben nagyon úgy tűnik, hogy nekünk nem marad más, mint egyre mélyebbre süllyedni a szégyentől…

A klub fennállásának 116. születésnapja előtt egy nappal, az újonc Cagliari vendégeként léptünk pályára, abban a reményben, hogy három vereség után, végre pontot szerzünk a Sant’Elia-stadionban. Nem jött össze. Mégpedig azért nem, mert a második félidő elején rövid időn belül kétszer is nagyot hibáztunk, a hazaiak csapatkapitánya, Dessena pedig köszönte is szépen a lehetőségeket, és hamar kétgólos hátrányba hozta a mieinket. Istenigazából egyik találatnak sem volt komoly előzménye, hiszen a szárd csapat semmivel sem tűnt jobbnak a rózsaszín-fekete alakulattól. Az első félidő végig unalmas, ám kiegyenlített küzdelmet hozott, és a második felvonás is hasonló mederben kezdődött, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már 2-0-ra vezet a Cagliari. Ezt látva, egyre inkább olybá fest, hogy manapság már az is elég a Palermo legyőzéséhez, ha csak kivárásra játszik az ellenfél, hiszen az szinte 100%-ig biztos, hogy előbb-utóbb hibázik a védelmünk hátul. Dessena első góljánál a visszazáró Quaison helyezkedett rosszul, ami sokba is került, míg a második hazai találatot egy labdavesztés okozta.

Mivelhogy, ebben az idényben egy gólnál többet még egyszer sem szereztünk 90 perc alatt, borítékolható volt az újabb vereség, ami végül nem is maradt el. Bár a 78. percben – egy tőlünk ritkán látható szép akcióból – Ilija Nestorovski ismét meglőtte a maga gólját, az egyenlítésre már nem maradt erő, főként azért nem, mert támadásban megint csak csődöt mondott a csapat. Persze, elképzelhető, hogy nem is a srácok felelőssége volt ez, hanem sokkal inkább De Zerbi-é!

A fiatal szakvezető ugyanis, Cagliari-ban sem volt ura a cselekedeteinek, és véleményünk szerint olyan változtatásokat eszközölt, amivel nem lehetett visszajönni 0-2-ből. Az első fura húzása az volt, amikor lekapta a pályáról a Szardínia szigetén igen bíztatóan mozgó Embalo-t, s fennhagyta a zöld gyepen a Jajalo, Chochev, Hiljemark hármast, akik újfent bizonyították, semmi extrát nem tudnak hozzátenni a csapat teljesítményéhez – sem védekezésben, sem támadásban. Persze az is tény, hogy a becserélt Diamanti ezúttal sem váltotta meg a világot, pedig egy ízben még egy szabadrúgást is elvégezhetett nagyon ígéretes helyről, ám ebből sem talált még csak kaput sem…

De kár lenne kizárólag Diamanti-t okolni a halovány támadójátékunk miatt, mert mint említettük, ezért Roberto De Zerbi volt a legnagyobb felelős. Különösen akkor néztünk nagyot, amikor az utolsó öt percben Rispoli-t, a remek gólpassza után Morganella-ra cserélte a Mister, ez ugyanis teljesen értelmezhetetlen volt. Oké, lehetett sérülés is oka a cserének, ám ebben az esetben sem a svájcit dobtuk volna harcba, hiszen a 83. percben 2-1-es hátránynál jobb hátvédet beküldeni… – na, inkább hagyjuk! Naná, hogy a hajrában már képtelenek voltunk lehetőségig is eljutni a hazai kapu előtt, így aztán maradt a 2-1 oda, ami egyfelől sorozatban a negyedik vereségünket jelentette, másfelől meg azt, hogy keserű szájízzel kellett ünnepelnünk a klub 116. születésnapját!

A Cagliari-tól elszenvedett vereséget követően, jöhetett a Milan elleni hazai ütközet, amelyen finoman fogalmazva sem számítottunk favoritnak – főleg annak ismeretében, hogy ebben az idényben még nem szereztünk egyetlen pontot sem hazai pályán! A rossz sorozat pedig a Milan ellen is folytatódott, vagyis Nestorovski-éknak zsinórban hatodszor is lehajtott fejjel kellett elhagyni a Barbera gyepét. De erről leginkább a játékosok tehettek, hiszen a Milan – akárcsak a Cagliari – minimális erőkifejtéssel, a mieink szarvashibáiból szerezte meg a góljait, és ezzel együtt a három pontot.

A vendégek, úgy jutottak előnyhöz, hogy kis túlzással semmit nem is kellett tenniük érte, csak jókor jó helyen lenni. A 15. percben Andelkovic rúgott egy hatalmas kiflit a saját 16-osán belül, amit aztán a kifutó Posavec kiejtett, a jó helyen álló Suso meg élt az ajándékkal, s bevágta az üres kapuba a lasztit. 0-1.

Azt gondoltuk, hogy innentől kezdve megint megroppan a De Zerbi edzette társaság, ám meglepő módon olyat láttunk, amit idén még nem, vagy csak nagyon ritkán! A srácok elkezdtek bátran futballozni, és megpróbáltak támadásokat vezetni. Tény, a piros-feketék alaposan visszavettek a tempóból, s ezért is tudtunk kezdeményezőbb futballal előrukkolni, mindazonáltal, hosszú idő után végre láttunk valami támadójátékot. Külön öröm volt, hogy majdnem egy órán át Sallai Rolandot is láthattuk, aki nagy elánnal futballozott, akárcsak a csereként beszálló fiatal Lo Faso.

A gólunkat azonban, ismételten Ilija Nestorovski szerezte, aki amellett, hogy folyamatosan aktív volt a vendég 16-os előterében, a 72. percben gólra is váltotta egyetlen komolyabb helyzetét. A hatodik gólját jegyző Nestorovski-ra, lassan már jelzőket sem találunk, hiszen a csapat eddigi góljainak 2/3-adát vállalta magára, úgy, hogy meccsenként egy, maximum két használható labdát kap a társaktól. Mindezek ismeretében, aligha meglepő, hogy már most több klub figyelmét felkeltette a macedón csatár, aki jelen pillanatban egyértelműen a legnagyobb értéke a Palermo-nak! (Bele sem merünk gondolni, hogy mi lenne velünk nélküle!)

Nestorovski tehát, megint sokat emelt az ázsióján a Milan ellen lőtt góljával, ennek köszönhetően pedig élt a remény arra is, hogy hosszú idő után ismét pontot csípjünk hazai pályán. Sőt, 1-1 után Bruno Henrique lábában ott volt az újabb gól, ám a brazil, a kapuval szemben állva is célt tévesztet, amiért nem sokkal később meg is bűnhődtünk! A 82. percben ugyanis, a csereként beálló Lapadula jó érzékkel sarkazott bele Suso lövésébe, ami utat talált Posavec kapujába. Nem mondanánk, hogy előzmény nélkül kaptuk ezt a gólt, hiszen 1-1 után Suso kétszer is tisztán lőhetett ugyanarról a helyről, ahonnan végül a második találat előtt is tüzelt, azaz, nagyobb odafigyeléssel egészen biztosan elkerülhető lett volna Lapadula gólja! De nem így történt!

1-2 után pedig már nem sikerült újítani, így hiába hajtott, küzdött, és játszott jól önmagához képest a rózsaszín-fekete csapat, a takaréklángon égő Milan is három ponttal távozott a Barbera-ból, csakúgy, mint eddig bárki! És hogy ne csak a zsinórbeli ötödik vereségünk miatt fájjon a fejünk, az Empoli is győzött a mögöttünk hagyott hétvégén, így a hátrányunk 4 pontra nőtt a még bentmaradást érő 17. helytől, miközben a sereghajtó Crotone is egy pontra megközelített bennünket. Másképpen fogalmazva, egyre nagyobb bajban vagyunk, de mivel Faggiano azt kérte mindenkitől, hogy optimistán tekintsen a folytatás elé, ezért zárásként mi is kerestünk valami pozitívumot az öt gyufa után! Észrevettük, hogy a csapat hétről-hétre fejlődik, ami az eredményeken is látszik, ugyanis a Toro-tól és a Roma-tól még 4-1-re, utána az Udinese-től már „csak” 3-1-re, a legutóbbi két bajnokin pedig „mindössze” 2-1-re véreztünk el, vagyis, ha ez így megy tovább, akkor Bologna-ban talán már pontot is szerezhetünk…