Ha Barbera, akkor betli

kezdokep

Ötödik nekifutásra sem szereztük meg az első hazai pontunkat a 2016-17-es idényben, ugyanis az előzetesen verhetőnek titulált Udinese is elvitte mindhárom pontot a Barbera-ból – méghozzá könnyedén! Noha a vezetés ezúttal is gyorsan meg volt, akárcsak a Torino ellen, a folytatás körülbelül ugyanolyan pocsékul alakult, mint a Bikákkal szembeni találkozón, annyi különbséggel, hogy most nem 1-4 lett a vége, hanem „csak” 1-3! Ez a kudarc azonban tán még sokkal jobban fájt, mint a legutóbbiak, hiszen csütörtökön nem egy élcsapattól kaptunk ki, hanem egy olyantól, amely hozzánk hasonlóan az alsóházi régióhoz tartozik! Ezek után pedig, már tényleg az a kérdés, hogy egyáltalán partiban tudunk-e lenni valakivel még az idén, illetve az, hogy zsinórban három jókora pofont követően Roberto De Zerbi ül-e majd a kispadon a hétfő esti, Cagliari elleni idegenbeli fellépésünkön?

Nincs kedvünk különösebben elemezni az Udinese ellen történteket. Merthogy sok újat nem tudunk írni! Roberto De Zerbi ezúttal megpróbált támadóbb szellemű csapatot a pályára küldeni, ám ez a taktika sem lett nyerő, sőt még ahhoz is kevés volt, hogy pontot szerezzünk, meg ahhoz is, hogy egy szoros meccset játsszunk az udineiekkel a Barbera-ban, ami elszomorító!

palermoudinese034

 Pedig pazarul indult a szakadó esőben rendezett összecsapás! Ilija Nestorovski a 10. percben labdát szerzett a félpálya környékén, amivel aztán meg is szerezte a vezetést a mieinknek! Oké, kellett a szerencse is az eredmény módosulásához, de ha valakit feltétlenül dicséret illet a jelenlegi keretből, akkor az a macedón támadó, aki most is megtette a magáét, hiszen ezúttal is a semmiből, a saját maga által kialakított lehetőségből talált be! Nestorovski szezonbeli 4. találatával tehát viszonylag gyorsan előnybe kerültünk ezen az oly fontos összecsapáson, és a macedón csatár gólja még jó előjelnek is számított, mert amikor ő bevette idén az ellenfelek kapuit, még sosem kaptunk ki – egészen ez idáig!  Az Udinese ugyanis nem jött zavarba attól, hogy hátrányba került! Olyannyira nem, hogy Luigi Delneri fiai továbbra is nyugodtan tették-vették a labdát, miközben a mieink az 1-0-s vezetés birtokában sem kerültek fölénybe, és képtelenek voltak irányítani a játékot! Ennek aztán az lett a vége, hogy a 36. percben egyenlített is az amúgy kezdeményezőbben futballozó Udinese, mégpedig egy nagy védelmi hiba után. Történt ugyanis, hogy Thereau feltűnően üresen vette át a labdát a 16-osunkon belül, ez pedig túl nagy ajándék volt a Friuli Zebráknak. Megjegyeznénk, hogy megint az a Cionek maradt le méterekkel az emberéről, aki mellől Edin Dzeko is hasonló körülmények között volt eredményes vasárnap.

394463-995x663

Egy félidő után tehát, még döntetlen volt az állás, mindazonáltal nem volt bíztató, amit láttunk! Már csak azért sem, mert az eredmény inkább ránk nézve volt hízelgő, főleg azért, mert Posavec több bravúrt is bemutatott az első játékrészben, míg a túloldalon Karnezis-portásnak gyakorlatilag nem volt különösebb dolga.

131936-3

A második félidő elején még bíztunk abban, hogy majd egy újabb egyéni (Nestorovski) alakítás révén valahogy ismét betalálunk, amivel esetleg megnyerhetjük ezt a meccset, és egy darabig még élt is erre a remény. Különösen Roberto De Zerbi kettős cseréje (Pezzella-t Chochev, az egész meccsen reklamáló, a futballal most is nagyon keveset törődő Diamanti-t meg Sallai Roland váltotta) után éreztük úgy, hogy lehet keresnivalónk, mert az újabb variálásokkal rövid ideig jól nézett ki a csapat! Vagyis, jobban, mint az előző meccseken! A mieink próbáltak nagyobb nyomást gyakorolni a vendégek kapujára, de ez nem helyzetekben mutatkozott meg, hanem abban, hogy labdabirtoklásban egyértelműen fölénybe kerültünk, áttevődött a játék az Udinese térfelére, a széleken pedig, Rispoli és Aleesami is bátran futott fel az akciókkal, ezáltal több beadásunk is volt. Kezdtünk bizakodni, aztán a 74. percben a szintén csalódást keltően játszó Embalo labdát veszített a középpályán, amiért nagy árat fizettünk! Fofana remekül csavarta el a lasztit a behátráló Gazzi mellől, az pedig Posavec kapujának bal sarkában kötött ki, ami hidegzuhanyként hatott!

palermo-udinese-1-3-gol-fofana-2

Innentől kezdve, borítékolható volt, hogy kikapunk, hiszen nagyon megzavarodott a csapat, aminek öt perccel később újabb bekapott gól lett a következménye! Az Udinese lekontrázott minket, Fofana pedig másodszor is túljárt a kiszolgáltatott helyzetben lévő Posavec eszén, s a kapuba lőtte a Badu-tól kapott lasztit – minden lényeges kérdést eldöntve. Sokat elárul a jelenlegi helyzetünkről, hogy az udinei alakulat is különösebb megerőltetés nélkül került kétgólos előnybe…

palermoudinese034_0

Hogy teljes legyen az összeomlás, két perccel később még Sallai egy műesés miatt – joggal – megkapta a második sárga lapját is, ami azért volt nagy butaság a részéről, mert az Udinese harmadik gólja előtt pont a kiállítás elkerülése miatt nem rántotta le a megiramodó Badu-t! Ismerve a történteket, alighanem megbocsájthatóbb lett volna, ha egy taktikai szabálytalansággal gyűjti be a piros lapot a magyar fiú…

dsc0253

Hogy a végén nem lett még nagyobb, már-már megalázó a különbség a két csapat között, arról egyrészről a kapufa tehet, amely Thereau lövésénél segítette ki Posavec-et, másrészről meg Duvan Zapata, aki elidétlenkedte a ziccerét a hosszabbítás perceiben. Persze, az udineiek kicsit sem bánták, hogy „csak” 3-1-re nyertek, mert ezzel a három ponttal jócskán eltávolodtak a kiesőzónától, nem úgy, mint a mieink, akik továbbra is a képzeletbeli vonal alatt, a 19. helyen tanyáznak!

palermoudinese034_11

Roberto De Zerbi tanítványai tehát, az ötödik hazai meccsüket is elbukták, ami után lassan megbarátkozhatunk azzal a ténnyel is, hogy a hazai pálya számunkra egyenlő a betlivel. Sőt, mi több, a csütörtöki fiaskó azt is jelentette, hogy zsinórban harmadszor maradtunk pont nélkül, mégpedig úgy, hogy az elmúlt 11 nap alatt 15 gólt (!) szedtünk be és mindössze 3-at lőttünk! Mindezek ismeretében nem lehet csodálkozni azon, hogy a tabellán ott állunk, ahol, meg nagyon azon sem lehetne, ha személyi következményei is lennének a kritikán aluli szereplésnek! No persze, nem valószínű, hogy attól egy csapásra megváltozna minden, mert mint tudjuk, a hal is a fejétől bűzlik!

Cagliari-Palermo

news-biglietti-cagliari-palermo_2

Hétfőn este (kezdés: 21 óra) az újonc Cagliari otthonában kellene domborítanunk, ami szintén nem lesz könnyű feladat! A Szárdok ugyanis, elég jól szerepelnek eddig a bajnokságban (10 meccs alatt 13 begyűjtött pont), odahaza pedig kimondottan veszélyesek. Egyetlen vereségüket a Fiorentina ellen szenvedték el a Sant’Elia-ban, de az Atalanta-t, a Sampdoria-t és a Crotone-t is két vállra fektették a saját közönségük előtt, míg az AS Roma-val kihúztak egy bravúrosnak nevezhető 2-2-es döntetlent. Ráadásként, nemrég győzni tudtak az Inter vendégeként is, ami szintén figyelemreméltó tettnek számít, így aztán, ha nem akarunk egy újabb pofont beszedni, Roberto De Zerbi-nek nagyon fel kellene ráznia a csapatot hétfőig! Már amennyiben még ő lesz az edzőnk Cagliari-ban…