Erre nem számítottunk!

Keveseknek adatik meg, hogy győzelmet ünnepelhessenek a legendás San Nicola-stadionban, az pedig még inkább ritka, hogy háromgólos különbséggel múlja felül bárki is a Bari-t a saját szentélyében! Bruno Tedino tanítványainak azonban sikerült véghezvinni ezt a nem mindennapi bravúrt vasárnap este, amikor a Serie B 18. fordulójának csúcsrangadóján, erősen tartalékos felállásban is képesek voltak háromszor mattolni az amúgy szintén feljutásra ácsingózó ’Kakasokat’, akiknek nem volt egyetlen válaszuk sem a rózsaszín-feketék szebbnél-szebb góljaira! Pedig előzetesen inkább arra lehetett következtetni, hogy ez egy ízig-vérig szoros csörte lesz majd, sőt, akik olvasták a Bari-bloggal közösen készített beharangozónkat, azok emlékezhetnek, hogy jelen körülmények között valamivel még a hazai csapatot tituláltuk erősebbnek… Ehhez képest, a mieink zökkenőmentes sikert arattak a nagy rangadón, ami miatt természetesen mi egyáltalán nem bánkódunk, és szerencsére, Galletti barátunkat sem viselte meg annyira kedvenc csapata súlyos veresége, hogy ne lett volna kedve közösen válaszokat keresni és találni azokra a kérdésekre, hogy miért alakult sokkal simábban a vasárnapi derbi attól, mint amit előre vártunk! Jön a Bari-Palermo összegzése, amely tehát, újfent koprodukcióban készült el! 

Ismervén azt, hogy a Bari félelmetes hazai mérleggel rendelkezett, a Palermo-nál meg szinte alig maradt bevethető labdarúgó a vasárnapi rangadóra, erre a végeredményre aligha lehetett számítani… Vagy mégis?

GALLETTI: A Palermo-győzelem szerintem ugyanúgy benne volt a pakliban, mint a Bari-siker és a döntetlen is, de ekkora zakóra azért nem számítottam. Erre magyarázat talán csak az lehet, hogy a hiányzók ugyanúgy megvoltak hazai oldalon is. Ráadásul a kapusposzton ez most sorsdöntőnek is bizonyult, hiszen nem nagy merészség kijelenteni, hogy a csapat legjobbjának számító Micai a három gólból a két potyaszerűt nagy valószínűséggel hárította volna, de a védelemből Tonucci majd Gyömbér kidőlését ugyanúgy nem tudta megoldani a csapat, mint ahogy a szélekről Anderson és Fiamozzi elvesztését sem.

PALERMO88: Nem, erre nagyon nem számítottunk! Már csak azért sem, mert az eddigi győzelmeink is inkább nyögvenyelősek voltak, mint egyszerűek, úgyhogy tíz hiányzóval (köztük Nestorovski-val) a hátunk mögött, abszolút nem gondoltuk volna, hogy Bari-ban aratjuk majd az eddigi legnagyobb különbségű győzelmünket a szezonban! Oké, abban titkon reménykedtünk, hogy valahogyan egy góllal jobbak lehetünk, az viszont tényleg vaskos, de kellemes meglepetésként ért bennünket is, hogy ilyen simán nyertük meg ezt a rangadót! Bevalljuk, még a szünetben sem éreztük úgy, hogy a folytatásban örömfocit látunk majd a mieinktől, de amiatt, hogy végül így alakult, természetesen egyáltalán nem vagyunk boldogtalanok! Pontosan azért nem, mert a meccs után beszéltük is Monyox kollégámmal, hogy annyi rossz történt velünk a 2017-es naptári évben is, hogy ez már nagyon kijárt nekünk!

Ha egy kicsit mélyebben boncolgatjuk a történteket, akkor érdemes már a kezdőcsapatoknál is megállni! Úgy tűnt, hogy Tedino csak a „szokásost” kérte ezúttal is a csapatától, miközben Grosso mintha túlvariálta volna a dolgokat, ugyanis a Galletti által jósolt kezdő tizenegyhez képest, több változás is volt a hazaiaknál! Mit gondoltok, mennyire felelős ezért az eredményért a két edző, vagyis okolható-e a 0-3-ért Grosso, és mekkora érdeme van a hatalmas győzelemben Tedino-nak?

GALLETTI: Egy ilyen csúnya hazai vereség után sosem húzhatja ki magát a felelősség alól a vezetőedző. Grosso máskor is szívesen rotál és variálgat a felálláson, így a kezdőcsapat megtippelése igen nehéz feladat volt. Ez a rugalmasság egyébként néha bejött, hosszú távon is kifizetődő lesz talán, de most még sokszor problémákat is okoz. Viszont nem szabad túlságosan Grossóra se ráhúzni a vizes lepedőt, tényleg nehéz helyzetbe került a sok hiányzó miatt, mégpedig épp a legerősebb ellenfél ellen, a húzásai (különösen Tello szélre állítása vagy Brienza kezdőbe jelölése) most nem jöttek be, de talán ebből is csak tanul a csapat és az edző egyaránt.

PALERMO88: Jeleztük már a beharangozóban is, hogy Tedino nem tartozik a túlságosan bevállalós edzők közé, és lehet, hogy vasárnap még az is az előnyére vált, hogy ennyire kevés bevethető játékos állt a rendelkezésére, mert így, gyakorlatilag nem ronthatott el semmit! Összességében viszont semmilyen extra húzása nem volt, ugyanis még annak fényében is mereven kitartott a 3-5-1-1-es felállás mellett, hogy szigorú értelemben tényleg csak egy klasszikus középpályása volt, de talán lehet, hogy pont ez a „maradisága” hozta meg a csapatnak az oly fontos három pontot a Bari ellen. Mindazonáltal, badarság lenne azt állítani a részünkről, hogy a mesternek nem volt köze a sikerhez, hiszen azt nem lehet vitatni, hogy ő készítette fel a gárdát a rangadóra, arról már nem is beszélve, hogy egy csapat nem létezhet edző nélkül! Magyarul, ez a szép siker egy nagy csapatmunka volt, melyhez mindenki hozzátette a magáét!

Azt is érdemes megjegyezni, hogy még az első félidő után sem nagyon érződött az, hogy itt bizony ilyen simán nyer majd a Palermo. Ugyanakkor hazai szempontból már ez a játékrész is igen csúnyán nézett ki, hiszen 0 kapura lövési kísérlet állt a csapat neve mellett, ami azért volt meglepő, mert a Bari egy kivétellel eddig mindenkit elvert a San Nicola-ban! Mi lehetett ennek a passzivitásnak az oka? A Bari rossz felfogása vagy esetleg a Palermo védekezése volt jól megszervezve?

GALLETTI: Alighanem mindkettő. A hazai pályán megnyert meccsek között azért bőven volt eddig is nyögvenyelős, nem volt ez egy fáklyás menet, de az is kétségtelen, hogy a Palermo volt idén a legerősebb vendég a San Nicolában és ez meglátszott a játékon is.

PALERMO88: Őszintén megvallva, engem meglepett a Bari gyenge első félidei teljesítménye, ettől jóval többre számítottam tőlük, főleg úgy, hogy odahaza félelmetes mérleggel rendelkeznek! Előzetesen úgy gondoltam, hogy a szépszámú közönségük előtt alaposan benyomnak majd minket a kapunk elé a ’Kakasok’, és ismerve a védelmünket is, lesz jó néhány meleg pillanatunk hátul, ám ilyenről szó sem volt, amit persze nem is bántunk! A kérdésre válaszolva tehát, én inkább a hazaiak rossz játék-felfogásában láttam annak az okát, hogy ilyen silányra sikeredett az első játékrész, de titkon azért szeretném azt hinni, hogy tényleg a védelmünk játszott kimagaslóan jól!

 Az első játékrészben mindkét csapatnak kényszerű cserét kellett végrehajtani! Előbb a Palermo veszített el egy támadót, Embalo személyében, nem sokkal később pedig, a Bari védelméből kért cserét a rutinos Gyömbér. Befolyásolták-e ezek a kényszerű változtatások a rangadót, és ha igen, akkor hogyan?

GALLETTI: Azt hiszem, a Palermo támadójátéka Embalóval sem lehetett volna sokkal hatékonyabb, viszont Gyömbér kiesése nagy érvágás volt. Ahogy már a beharangozónkban is említettük, ő sokszor mutatott be jó közbelépéseket kulcshelyzetben és az első félidőben is volt több fontos mentése. Azt nem mondom, hogy vele elkerülte volna a Bari a vereséget, de talán a határozottabb védőmunkája jól jött volna néhány szituációban, mert a második félidőben súlytalanná vált a védelem.

PALERMO88: Természetesen nagyon sajnáltuk Embalo-t, már csak azért is, mert ezzel egy újabb emberünk dőlt ki a sorból, ami végképp nem hiányzott már, de összességében még ebből is jól jöttünk ki vasárnap, hiszen az Embalo helyére beküldött La Gumina sokkal több veszélyt jelentett a Bari kapujára. Olyannyira, hogy az első és a második gól előtt is a vagány, saját nevelésű csatárunk volt az akció egyik főszereplője, így aztán aligha hiányzott Embalo elölről! Ilyen értelemben, egyértelmű, hogy a Bari járt rosszabbul a kényszerű cserével, hiszen látva a mérkőzés végeredményét, kijelenthetjük, hogy Grosso nem tudta megfelelően pótolni a ‘Kakasok’ védelméből kiesett, rutinos, sok csatát megélt Gyömbért.

Noha igen gyenge színvonalú volt az első félidő, a szünetben egyik fél sem változtatott semmit! Ha rajtad múlt volna, éltél-e volna a variálás eszközével a szünetben?

GALLETTI: Nem hiszem, főként, hogy egy kényszerű cserét már meg kellett lépni. De az ilyeneket az edzők belülről jobban látják, tudják ki milyen erő- és pszichikai állapotban van, stb. Grosso is inkább a mentalitáson próbált változtatni, feljebb tolni a Bari játékát, ami elsőre biztatónak tűnt, csak hát aztán kiderült, hogy ez egy Palermo szintű csapat ellen ebben az összeállításban nem megy.

PALERMO88: Nem. És nem azért, mert La Gumina kényszerű beállásával az egyetlen valamire való emberünk már az első félóra végén pályára lépett a cserék közül, hanem a játék képe miatt sem lett volna indokolt a variálás! Azok után, hogy a Bari letudta kapura lövési kísérlet nélkül az első félidőt, nem hinném, hogy nekünk kellett volna átszervezni a csapatot, főleg úgy, hogy véleményem szerint, akkor sem a mieink lettek volna a szomorúbbak, ha nem születik egyetlen gól sem a folytatásban! De nyilván, a szünetben palermói részről is mindenki tisztában volt azzal, hogy a hazaiaknak kell majd a folytatásban többet kockáztatni, így pedig több terület is nyílt a kontrákra, amelyekből nagy örömünkre kettőt is sikerült kihasználnunk!

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 62. percben a semmiből jutott előnyhöz a Palermo, amelyhez kellett azért a fiatal kapus, De Lucia tapasztalatlansága is! A meccs előtt írt közös beharangozóban, Galletti pont a fiatal kapust, De Lucia-t nevezte meg kedvenc csapata leggyengébb pontjának, és hát látva az összecsapást, nem ok nélkül aggódtak emiatt a Bari-fanok! Az első gólnál a lába között ment be a labda, a harmadikat meg a kígyótérről kapta, és talán csak Trajkovski találatáért nem tehető felelőssé! Galletti-hez az a kérdés, hogy a történtek következtében, mennyire írható a vereség De Lucia számlájára, míg palermói oldalról talán arról érdemes beszélgetni, hogy három rutinos ember, Rispoli, Trajkovski és Coronado lőtték a gólokat!

GALLETTI: Bevallom, magam sem ismertem De Luciát a meccs előtt. Csak azt tudtam, hogy különösebben nagy múltja nincsen, és gyanítottam, hogy egy kis költségvetésű másodosztályú csapatnak nem lehet túl jó a cserekapusa. Az is igaz pesze, hogy valaha pont így került be a kezdőbe Micai is az általam nagyra tarott Guarna helyére, aztán úgy bennragadt, hogy mára tényleg a közönség kedvence lett. Ez most De Luciának egyáltalán nem sikerült, két gólnál is elbambult és ha talán túlzás is lenne csak az ő számlájára írni a vereséget, azért remélem, Micait többet nem kell nélkülözni.

PALERMO88: Nem véletlenül jelöltük meg a beharangozóban Rispoli-t lehetséges nyerőembernek, hiszen jól ismerjük és ezáltal tudtuk, hogy főszereplő lehet, a rutinos játékos pedig nem is hagyott minket cserben vasárnap! A Bari ellen is rengeteget dolgozó jobbszélső a legfontosabb pillanatban villant meg, és alighanem az ő gólja kellett ahhoz, hogy a többiek is elhiggyék, lehet a San Nicola-ban is nagyot alkotni! Trajkovski-tól és Coronado-tól eddig nagyon hiányoztak a gólok, ám a két játékos nagyságát mutatja, hogy amikor a legjobban kellett, akkor léptek elő zongoracipelőnek – mégpedig nem is akármilyen mutatványokkal! Tényleg nagy öröm számunkra, hogy hosszú idő után a macedón és a brazil is megzörgette a hálót, amiből arra is következtethetünk, hogy Nestorovski nélkül is van bőven potenciál a támadójátékunkban! A győzelem és az első hely megszerzése mellett tehát, annak is kifejezetten örülhettünk, hogy „visszanyertük” Trajkovski és Coronado igazi arcát is!

Nulla-egy után azért próbált váltani a Bari, és azonnal nagyobb sebességi fokozatba is kapcsolt a hazai csapat! Egy nagy helyzetig el is jutottak Brienza révén, sőt, volt egy olyan jelenet is, amikor Rispoli felszabadítás közben – véletlenül – a saját kezébe rúgta a labdát a 16-oson belül… Nem sokkal később pedig, rögtön kétgólos lett a különbség. Adódik a kérdés, hogy mi lett volna, ha nem jön olyan gyorsan a második palermói gól, vagy mondjuk, ha az imént említett vitatott szituációnál a büntetőpontra mutat a játékvezető?

GALLETTI: Nekem úgy tűnt, hogy a szünet után eleve bátrabban akart focizni a Bari, mint a gyatra első félidőben. Ezzel viszont együtt járt a fellazulás, amit sem a Brienza feltolásával, Tello szélreállításával meggyengülő középpálya, sem a tartalékos, ingatag védelem nem tudott kezelni, ezért jöhettek a gólok a kontrákból. A „kezezés” szituáció nekem teljesen vétlennek tűnt, nem járt éte tizi. Viszont a vereséget akkor se biztos hogy megúszta volna a csapat, ha Brienza helyzete bemegy, hacsak nem rendeli 1-1-nél sokkal visszább a csapatott Grosso, hiszen a védelem említett gyengeségei ugyanúgy megmaradtak.

PALERMO88: Az biztos, hogy lélektanilag nagyon jókor jött Trajko gólja, mert 0-1 után azért sokkal komolyabb rohamokat indított a hazai gárda, amelyet talán pont ez a második találat tört meg végleg. Mindazonáltal, szerintem akkor sem estek volna kétségbe a mieink, ha 1-1-re módosul a találkozó, mert mint ahogy már az előbbiekben említettem, ilyen összetételben és ennyi gond közepette annyira szerintem egy döntetlennel sem lettünk volna csalódottak a San Nicola-ban. De erős a gyanúnk, hogy akkor is mieink nyerték volna meg a találkozót, ha netán egyenlített volna a Bari, ugyanis nem túlzás azt állítani, hogy az egész meccs során „jobban nézett” ki a Palermo, mint a Bari! A véleményes szituációval kapcsolatban pedig lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem erre nem járt 11-es – ergó, jól döntött a játékvezető, amikor nem fújt a sípjába.

Olyan érzése lehetett a nézőknek, hogy Trajkovski gólja végképp megpecsételte a Kakasok sorsát, hiszen 0-1-nél még Grosso is Floro Flores-szel próbált frissíteni, utána viszont már Brienza-t is levette… Pedig, Trajko találata után még bő húsz perc hátra volt a meccsből, vagyis idő még bőven lett volna bármire. No, de mennyire volt az reális, hogy itt még lehetnek fordulatok?

GALLETTI: Kétgólos hátrányban az ismét szenzációs hazai közönség talán még belehajszolhatta volna valami őrületbe a csapatot hatalmas szerencsével, de a harmadik gól sajnos már végképp lezárta a nyitott kérdéseket.

PALERMO88: Az addig látottak alapján, egyáltalán nem volt reális, hogy a hazai csapat kétgólos hátrányból visszatáncoljon, ugyanis ezen a napon picit sem lehetett bennük érezni az átütőerőt, miközben Rispoli-ék nagyon magabiztossá váltak az előny tudatában! Ráadásul, öt perccel Trajkovski gólja után jött Coronado dugója is, ami még azt a picike, pontszerzésre vonatkozó nagyon halvány hazai reményt is végképp szertefoszlatta!

Miután lefújták a meccset, Fabio Grosso szimpatikusan kezet fogott a játékosaival és Tedino-val is, a meccs utáni sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy az előzetesen várttól erősebb ellenféllel találkoztak, amely nagyszerűen is futballozott, ezáltal pedig, nem az általa választott formáción múlt a vereségük. Tedino és Struna pedig szintén azt nyilatkozta, hogy a Bari nem játszott rosszul, csak a Palermo teljesített nagyon, nagyon jól! Szerintetek mennyire értékeltek reálisan a felek, vagy másként kérdezve, tényleg ekkora a különbség a jelenlegi Bari és Palermo között?

GALLETTI: Most azért az is látszott, hogy a két csapat tartalékjai között talán nagyobb a minőségi különbség, mintha mindenki a legjobb kezdőjével játszana. Ez a Bari (mint évek óta mindig) álmodozik ugyan a feljutásról, de a keret nem különösebben erős, főleg hazai pályán a közönség és a szív viszi előre a csapatot és egyelőre a vezetőedző sem tud még eleget hozzátenni a játékhoz. Talán ha Grosso kap elég időt, építhet egy ütőképes gárdát.

PALERMO88: Azt nagyképűség nélkül kijelenthetjük, hogy a mieinknek van a legerősebb kerete a másodosztályban, de ekkora különbség azért nincs a jelenlegi Bari és Palermo között! Biztos vagyok benne, hogy a Bari sokkal jobb csapat attól, mint amit vasárnap ellenünk mutatott, és ha újra le kellene most játszani ezt a találkozót, már más végeredmény születne, de ez a december 10.-ei egy olyan nap volt, amikor számunkra minden nagyszerűen alakult, míg Grosso-éknak ezúttal semmi sem sikerült. Ezt a csatát most a mieink nyerték meg, ám ettől függetlenül, a Bari-ra továbbra is potenciális ellenfélként kell tekinteni minden feljutásért küzdő klubnak, így nekünk is!  

A Palermo még senkit nem győzött le ilyen nagy különbséggel az idei szezonban, miként a Bari sincs hozzászokva az ilyen nagyarányú zakóhoz a San Nicola-ban. Milyen hatása lehet ennek a 0-3-nak az év hátralévő meccseire és a bajnokság végkimenetelére nézve?

GALLETTI: Nagyon nehéz időszak jön most a Barinak, hiszen zsinórban három vereséget szenvedett a csapat (ideszámolva a Sassuolo elleni papírforma kupavereséget is). Idegenben pontot is alig szereznek a kakasok és a Perugia valamint a Carpi elleni idegenbeli meccsek között a szintén nehéz ellenfélnek ígérkező Parma látogat még idén a San Nicolába. Ha nem kapja valahogy össze Grosso a keretet, akkor nagyon keserű téli szünet elé néznek a Bari-szurkolók, de az igazán nagy kérdések persze majd csak tavasszal dőlnek el.

PALERMO88: Tedino úgy fogalmazott a meccs előtt, hogy nem dönt el semmit ez a mérkőzés, vagyis butaság lenne azt hinnünk, hogy ezzel a győzelemmel megnyertük a bajnokságot és mostantól minden könnyű lesz! Ugyanakkor azt is elismerte Tedino a találkozót megelőző sajtótájékoztatón, hogy aki megnyeri ezt a rangadót, az nagyon nagy pozitív töltetet kaphat, így abban bízunk, hogy valóban feldobott állapotba került a csapat ettől a hatalmas diadaltól, és lendületből behúzza az évből hátralévő három meccset is! Elvileg, a Ternana, a Cesena és a Salernitana legyőzése nem jelenthetne gondot, de tudjuk, minden meccs más! Mindazonáltal, a Bari-ban aratott bravúrnak csak akkor lesz értéke, ha valóban sikerül még begyűjtenünk a kötelezően elvárható 9 pontot decemberben!

Közeleg a januári mercato időszaka. Szükség van-e erősítésekre a télen, és mely poszt(ok)ra tudnál elképzelni új játékos(oka)t?

GALLETTI: Sajnos az utóbbi években a Barinál minden átigazolási időszakban hatalmas a jövés-menés. Ez ugyanakkor minőségi javulást nem nagyon szokott jelenteni, hiszen a pénzügyi lehetőségek erősen korlátozottak. Nem mondom, hogy nem férne rá a keretre egy-két jó játékos, de én annak is nagyon örülnék, ha felesleges felbolydulás helyett a mostani mag együtt maradna és csiszolódna tovább tavasszal egy ütőképesebb gárdává.

PALERMO88: Attól, hogy most ilyen szép eredményt értünk el Bari-ban, nem jelenthetjük ki, hogy minden rendben van! Természetesen továbbra is vannak olyan posztok, ahová el tudnánk képzelni új játékosokat, akikre már csak a példátlan sérüléshullám miatt is szükségünk lenne! Mondjuk az is tény, hogy nekünk már az élvonalra gondolván kellene megerősítenünk a keretet, ám januárban nem könnyű jó futballistákat igazolni! Ezzel együtt, 2-3 azonnal bevethető, kész játékos érkezésének örülnénk, miként annak is, ha a tavasszal már láthatnánk a hosszú ideje sérüléssel bajlódó, így az idén még egy percet sem játszó Ingegneri-t, Rajkovic-ot, és Balogh Norbit is! Ezeknek a játékosoknak a visszatérése is lehet akár egyfajta erősítés az új évben, azt viszont nem árt leszögezni, hogy a  Stefan Silva-féle igazolásoktól szívesen eltekintenénk a közelgő mercato-ban! Mert annak semmi értelme nincsen, hogy olyan emberekért fizessünk, akikről aztán azt sem tudni, hogy mi van velük…