Húsvét végén ártott meg a pármai

Frankón indult az ünnepi hosszú hétvégénk, hiszen a Nagypénteket megelőző csütörtök estén, Chiavari-ban 2-1-re vertük a Virtus Entella-t, amivel egyfelől megszületett az idei első idegenbeli győzelmünk, másfelől pedig, esélyt teremtettünk magunknak arra, hogy húsvét után már feljutó helyen álljunk! Igen ám, de hétfőn este, amikor már túl voltunk a locsolkodáson és már a sonkát is elfelejtettük, Emanuele Calaió-nak köszönhetően a “pármai ízvilág” végül csak megártott, imigyen pedig, mégsem lett annyira kellemes a húsvéti ünnepünk! Mert azzal, hogy a 29. fordulóból bepótolt meccsen 3-2-re kikaptunk a Tardini-ben, nem tudtuk eltüntetni az egypontos hátrányunkat a második helyen posztoló Frosinone-nal szemben, miközben a bajnoki cím is immár háromgyőzelemnyi távolságra került! De nekünk talán már felesleges is az Empoli-ra figyelni – a mögöttünk sebesen zárkózó Perugia, Bari, Parma trió viszont annál inkább veszélyes lehet ránk a folytatásban! 

Noha valamennyi válogatott játékosunk visszaérkezett szerdán a klubhoz, az Entella elleni meccs előtt mindössze egy közös edzésen tudtak részt venni a Carpi-t apró ízekre szedő társaikkal. Bruno Tedino pedig, nem is mert kockáztatni (amúgy sem az a fajta…), ezért csütörtökön este nagyjából ugyanazoknak szavazott bizalmat, akiknek négy nappal korábban. Az egyetlen változás is kényszerű volt: Pawel Dawidowicz belázasodott, így helyette a szlovénokkal igen rossz hétvégét záró Aljaz Struna-nak kellett beugornia, vagy inkább visszatérnie a védelembe. Ettől függetlenül, a csapat lendületben maradt, és igencsak megnyomta Chiavari-ban a mérkőzés első negyedóráját, amelynek letelte után, Nino La Gumina egy remek testcsellel, majd egy higgadt befejezéssel előnybe is juttatta a rózsaszín-feketéket.

Írhatnánk, hogy a papírformának megfelelően, de az Entella bizony az előző két meccsén úgy aratott bravúrgyőzelmeket, hogy közben még gólt sem kapott, ennek függvényében pedig, igencsak komoly fegyverténynek számított, hogy ilyen korán előnybe kerültünk. Jegyezzük meg, hogy a gólpassz a Carpi ellen triplázó Igor Coronado nevéhez fűződött, aki ezzel ott folytatta, ahol vasárnap abbahagyta, ám igaz volt ez a zsinórban harmadik bajnoki meccsén is beköszönő, és ezúttal is rendkívül higgadt megoldást választó Nino-ra is! Nem is véletlenül jegyeztük meg az egyik közösségi oldalunkon, hogy ez a „gyerek” aranyat, vagy legalább ezüstöt érhet még nekünk a bajnokság hajrájában!

Persze, valami már az első félidő alapján is azt súgta nekünk, hogy ez az egy gól nem lesz elég ahhoz, hogy legyőzzük a lelkes Virtus-t, ugyanis a hazai csapat 0-1 után mindent megtett az egyenlítés érdekében, és azt is bizonyította, hogy miért győzte le pár fordulóval ezelőtt a Parma-t is. Ki kell emelni az Entella csapatából a 10-esben játszó De Luca-t, akiben tényleg egy nagyon technikás futballistát ismertünk meg, és aki a szünet előtt majdnem el is tüntette a két csapat között meglévő egygólos különbséget. Abban bíztunk, hogy a második félidőben azért fáradni fog majd az amúgy nagy tempót diktáló (a pályájukból is adódik a gyors játékuk) liguriai gárda, ám sokkal inkább úgy festett, hogy a mieink készültek el az erejükkel. A térfélcserét követően, nagyon beszorultunk a kapunk elé, ellentámadást pedig alig-alig vezettünk már. Nem nézett ki jól a csapat, ám ezzel együtt, derekasan harcoltak Jajalo-ék. Sőt, az utolsó negyedóra kezdetén, fortuna is a rózsaszín-feketék mellé állt, amikor a Coronado passzából kiugró Gnahoré elől, a menteni igyekvő hazai védő, De Santis a saját kapujába emelte a labdát. Szokták volt mondani, hogy jó csapatnak van szerencséje, meg annak, aki tesz érte, márpedig Tedino fiai vitathatatlanul nagyot küzdöttek, így talán nem érdemtelenül lett 0-2 az állás.

Ugyanakkor, az is tény, hogy ekkora különbség nem volt a játék képe alapján a két együttes között, és nem is lett: a 80. percben Gatto 17 méterről leadott lövése utat talált Pomini kapujába, amivel újfent forróvá változott a helyzet! Az Entella mozgósította az utolsó energiaforrásait is, és ha Pomini nincs résen Aramu lövésénél, akkor bizony, még 0-2-ről is könnyen elúszhatott volna a három pont, ami végül, tényleg komoly erőfeszítések árán, csak a zsebünkbe került. A meccs utáni interjúkban sokan el is ismerték, köztük Tedino is, hogy ez egy szenvedős mérkőzés volt, és ezzel nem is hazudtak. De a sok szenvedésnek meg lett a jutalma: a 2-1-es győzelemmel megnyílt az esély arra, hogy a húsvéthétfőn pótolandó Parma elleni meccsen, megelőzzük a Frosinone-t és újra feljutást jelentő helyre masírozzunk!

Ehhez azonban, négy nappal az első idegenbeli sikert követően, a Tardini-ben is nyerni kellett volna, ez pedig, már előzetesen is kőkemény feladatnak ígérkezett. Főleg úgy, hogy a Parma is éppen lendületbe került, mert akárcsak Coronado-ék, Lucarelli-ék is zsinórban két diadallal várták a Palermo elleni nagy-nagy rangadót a keresztény világ legnagyobb ünnepének második napján. Ugyanakkor, mi is nagyon bizakodóak voltunk, hiszen a válogatottjaink kipihenhették magukat a csütörtöki meccsen, velük kiegészülve pedig, egyértelműen úgy gondoltuk, hogy erősebbek lehetünk a Parma-tól. Már csak azért is, mert az őszi meccsen a hiányuk mellett játszottunk úgy 1-1-et a Ducali-val hazai pályán, hogy sokáig még vezettünk is. Bruno Tedino meccs előtti nyilatkozatából feltételeztük is, hogy rotálni fog, hiszen azért elég bő a keretünk, ám a kezdés előtt kiderült, hogy ő nem az az edző, aki szeret a győztes csapaton változtatni, ugyanis mindössze két poszton hajtott végre személyi cserét csütörtökhöz képest. Az egyik újonnan bekerülő ember a hosszú sérüléséből felépülő Aleesami volt, aki Rolando-t váltotta, a másik meg a házi gólkirály, Ilija Nestorovski. Utóbbi, általános meglepetésre Nino La Gumina helyett került a kezdőcsapatba, pedig meggyőződésünk, hogy nem az éppen ragyogó formában teljesítő és lendületben lévő fiatal támadónak lett volna szüksége pihenőre! Már csak azért sem, mert őt a 73. perc tájékán lecserélte a mester Chiavari-ban, a többiek viszont akkor is végigjátszották a meccset, így hétfőn, jó néhányan már a harmadik kemény összecsapásukra készülhettek nyolc napon belül…

Mit mondjunk, ennek láttuk is a hatásait! Fásultan és enerváltan mozgott a csapat, és már az első percekben kiderült, hogy a Parma játékosai sokkal frissebbek. Még tíz perc sem telt el a meccsből, amikor Szyminski-t és Rispoli-t is csúnyán megverte sebességgel Di Gaudio, akivel később sem nagyon bírtunk. Ráadásul, Murawski is rendre csak szabálytalanul tudta feltartóztatni a jóval magasabb fordulatszámon pörgő hazaiakat, de ezúttal Gnahoré és Coronado sem brillírozott. Támadójátékunk nem volt, ám ennek ellenére, mégis a mieink szerezhettek volna vezetést, ha Marinelli sporttárs megítéli a teljesen egyértelmű 11-est Nestorovski fellökéséért!

Nem így tett, később pedig még jobban felhúzta az idegeinket a pályán hozott döntéseivel, gondoskodván arról, hogy örökre emlékezzünk a nevére! Az első félóra végén, mielőtt Calaió a kapuba lőtt, az asszisztensével együtt lest jeleztek, aztán valami okból kifolyólag mégiscsak megadták a gólt, amivel jókora indulatokat váltott ki. Nestorovski és Pomini sem bírta fegyelmezni magát, a heves reklamálásuknak azonban csak egy-egy sárga lap lett az eredménye, más nem! Vagyis, kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy a Parma a 31. percben megszerezte a vezetést.

És még fel sem ocsúdtunk a sokkból, máris jött a következő! Nyolc perccel később, Rajkovic megmozdulásáért (nem biztos, hogy eltalálta Munari-t…) büntetőt adott a hazaiaknak Marinelli, amiből Emanuele Calaió megszerezte önmaga és csapata második gólját is! Ha követitek és rendszeresen olvassátok a blogunkat, akkor megerősíthetitek, hogy általában nem szoktunk a játékvezetéssel foglalkozni, most viszont azért ejtünk erről szót, mert fölöttébb érdekesnek találtuk Marinelli és asszisztensei ténykedését! Következetesség ugyanis, nem volt bennük, mert ha lett volna, akkor nem fújt volna 11-est Munari esésére sem, ami abszolút nem is volt annyira egyértelmű, mint 0-0-nál a Nestorovski-é…

De a vitatható játékvezetői döntéseknek is köszönhetően, kétgólos hátrányban mehettünk szünetre a Tardini-ben, Tedino-nak meg nagyjából annyi maradt, hogy egy-két cserével esetleg felrázza a csapatot. Pánikjában gyorsan, még a második játékrész megkezdése előtt be is küldte La Gumina-t, akinek a beállásával átálltunk a kétcsatáros játékra. Merthogy, azt a Murawski-t kapta le a tar fejű vezetőedző, aki ezen a meccsen már tényleg nagyon haloványan teljesített. Utólag persze, el lehet azon morfondírozni, hogy miért nem lehetett a kezdőbe tenni a bolgár Chochev-et, vagy a Novara ellen kimondottan bátran futballozó Luca Fiordilino-t? Erős a gyanúnk, hogy mindkét játékos jóval többet tudott volna segíteni hétfőn a középpályás játékunkon, mint mondjuk Murawski és Gnahoré…

De a védelmet is illő lett volna egy kicsit megfrissíteni erre a meccsre, még akkor is, ha tudjuk, hogy itt azért korlátozottak voltak a szakmai stáb lehetőségei! Mert rendben van, hogy a játékvezetőnek is köze volt ahhoz, hogy beszedtünk két ütést az első negyvenöt percben, ahhoz viszont már nem, hogy rögtön a térfélcserét követően háromra nőtt a differencia a két csapat között, ráadásul úgy, hogy megint az ellenfél legveszélyesebb csatárát hagytuk üresen! Sajnos, a védelmünk még valószínűleg az öltözőben maradt, amikor egy tökéletes kiugratás és passz után Calaió elérte a mesterhármast, eldöntve ezzel gyakorlatilag a lényeges kérdéseket! Na ja, Szyminski, Struna és Rajkovic sem állt ezen a napon a helyzet magaslatán, vagyis, valahol bennük is keresnünk kell a vereség okát!

0-3-ból ugyanis, már nem volt visszaút a csapat számára, de a fiúk dicséretére váljék, hogy azért nem adták fel! Sőt, az 52. percben az ezúttal is igazi vezérként játszó Jajalo pazar passzából Nestorovski gyorsan szépített, ám hiába maradt a hosszabbítással is együtt még jó 40 perc arra, hogy legalább az egyik pontot valahogyan megmentsük nem sikerült!

3-1 után nem igazán jelentettünk veszélyt a hazai kapura, inkább csak kétségbeesett erőlködés jellemezte a játékunkat, bár az is tény, hogy a Parma meg rutinosabb és jobb csapat attól, hogy ilyen előnyben szarvashibákat kövessen el! Persze, Tedino-ról is azt feltételeznénk, hogy tudja a dolgát, ám amikor a 79. percben végrehajtotta a harmadik cseréjét is (a második az Aleesami-Rolando volt), igencsak nagyra meredt szemmel néztünk! Tudniillik, Struna helyett Dawidowicz-ot küldte pályára, ami több okból kifolyólag is érthetetlen döntés volt! Egy: 1-3-as állásnál, az utolsó 10 percre miért nem kockáztatunk és küldjük be mondjuk valamelyik csatárunkat (Trajkovski, Balogh és Moreo is csak arra várt, hogy beszállhasson…), kettő; mit akartunk elérni az influenzából éppen csak felgyógyult és a csapathoz szombaton este csatlakozó Dawidowicz-cal, három; ha már mindenáron védőt akart beküldeni Tedino, akkor mondjuk miért nem a januárban igazolt és még alig látott Fiore, vagy a hosszú sérüléséből már felépült Ingegneri kapta meg a lehetőséget az utolsó tíz percre…? Ezekre a kérdésekre nyilván nehéz választ találni, ugyanakkor továbbra is állítjuk, hogy ez nem volt egy értelmes döntés a mesterünktől!

Mindazonáltal, az jól sült el (bár, nem tudjuk, kinek az utasítására történt…), hogy Slobodan Rajkovic a végén előrehúzódott, hiszen a 94. percben lőtt egy szép gólt, ez azonban csak a hosszú sérüléséből még nemrég visszatért és most is sérülten harcoló szerb védő lelkének segített valamennyit, a rózsaszín-fekete gárdán viszont már nem!

Maradt a 3-2 és ezzel együtt a tabella harmadik helye is, a hátrányunk pedig – most már azonos meccs szám mellett – továbbra is egy pont a második, és szombaton éppen Parma-ba látogató Frosinone-hoz képest! Vagyis, az előttünk álló hétvégén megint esély nyílhat az előzésre, de ehhez egyfelől az kell, hogy a mieink legyűrjék szombaton odahaza a Pescara-t, másfelől pedig, reménykednünk kell abban, hogy a “Ciociari-nak” is megakad majd a torkán a pármai, ha már nekünk pont húsvét utolsó óráiban ártott meg!