A Pescara csapata úgy érkezett Palermóba a hétvégén, hogy korábban még soha nem távozott innen három ponttal, és ezt a bravúrt, huszonegyedik nekifutásra sem tudta végrehajtani a kék-fehér alakulat – bár az 1-1-es döntetlent a jelenlegi helyzetükben alighanem így is sikerként értékelték a Delfinek. Persze, ez sem biztos, hiszen valljuk be, szombaton jóval közelebb állt a győzelem megszerzéséhez a vendégcsapat, amely Gaston Brugman révén még egy büntetőt is elpuskázott a hajrában, így aztán, talán helytállóbb az a megállapítás, hogy a történtek következtében a mieink lehetnek elégedettebbek ezzel az x-szel, aminek köszönhetően egyébként még a Frosinone-t is beelőztük és feljutást jelentő pozícióba ugrottunk. Csakhogy, határtalan boldogságot mégsem érzünk a szombati események láttán, ugyanis tisztában vagyunk vele, hogy nem a saját teljesítményünk miatt kerültünk nyolc fordulóval a vége előtt a második helyre, hanem azért, mert a „Ciociari” hozzánk hasonlóan megégett az A-ligáért időközben egyértelműen bejelentkező Parma-ban, ennek pedig, szintén nem örülhetünk felhőtlenül! Vagyis, a hétvége összegzéseként azt kell írnunk, hogy egyrészt nagyon fontos (akár még sorsdöntőnek is titulálható) kettő pontot veszítettünk el hazai pályán egy alsóházi gárdával szemben, másrészt meg, a botlásunknak köszönhetően háromszereplőssé tettük az ezüstéremről szóló csatát. Micsoda izgalmakat csináltunk saját magunknak! 

Volt egy sanda sejtésünk, hogy alaposan megizzadunk majd a múlt hét elején edzőt váltó és a kispadjára Giuseppe Pillon-t ültető Pescara ellen szombaton, amit sokan, köztük még a Pescara Calcio Hungary blog szerkesztője sem hitt el, amikor erről beszélgettünk, de ezúttal sajnos, mégis nekünk lett igazunk, pedig jóslásban általában nem is vagyunk jók. Most azonban érezni lehetett, hogy nem nekünk kedvez ennek a meccsnek az időpontja, és ezt nemcsak a pescarai edzőváltás miatt gondoltuk így, hanem a húsvéthétfőn történtek miatt is, amikor igencsak viharos körülmények között veszítettünk Parma-ban. Mint tudjuk, annak a mérkőzésnek sok utóhangja volt még az elmúlt héten is, ez a Zamparini vezette közjáték pedig, egész biztosan nem tett jót az újabb bajnokira való felkészüléskor.

Persze, az is nehezítő körülmény volt, hogy abszolút lehetetlen volt kisilabizálni, hogy mivel is készül a túloldalon pár napja munkába állt mester, Giuseppe Pillon, de összességében nem ezért játszott már az első percektől fogva jobban a Pescara tőlünk. Sokkal inkább azért, mert valami nem volt rendben a csapatunknál fejben. Fáradtan, tétován játszottunk, és picit úgy tűnt, hogy nem is vesszük komolyan az elmúlt nyolc bajnokiján mindössze három döntetlent és öt vereséget felmutató kék-fehéreket. Pedig illett volna, hiszen a meccs első jelentős eseménye is hozzájuk volt köthető: Brugman sistergős lövését Pomini-nek bravúrral kellett oldalra tolni. Aztán, három perccel később megtörtént az első olyan esemény a pályán, amit visszavezethetünk Zamparini múlt héten folytatott verbális hadjáratára is, amely gyakorlatilag mindenkinek nekiment – nem kifelejtve természetesen a játékvezetőket sem! Imigyen, nem is csodálkoztunk rajta, hogy Piscopo sporttárs szemet hunyt Rispoli esésénél a 16-oson belül, pedig, nem kizárt, hogy Crescenzi taszított egyet a rutinos szélsőn…

Mindazonáltal, a 24. percben már nem érdekelt bennünket, hogy járt-e 11-es, vagy sem az előbbi szituációnál, ugyanis Igor Coronado – mondhatni a semmiből – egy újabb fantasztikus egyéni alakítást bemutatva megszerezte a vezetést a csapatnak. A brazil a bal szélről indult meg a labdával az ellenfél kapuja felé, majd amikor bejutott azzal a büntetőterületen belülre, onnan már nem tévesztett célt és higgadtan a hosszú alsóba gurított. Szép gól volt, amely jelezte, egy-két ilyen ritmusváltással simán ki lehet hozni azt a különbséget a pályán, ami megvan a két csapat játékosállománya, és a tabellán elfoglalt pozíciója között is. Vagyis, hiába tűnt szervezettnek és harcosnak a vendég együttes, összességében – hála Coronado zsenialitásának – mégis hamar előnyhöz jutottunk.

Innentől kezdve viszont, nem voltunk képesek hasonló tettekre, sőt, még csak nagyon helyzetre sem futotta már az erőnkből a hátralévő egy és negyedórában! De bánta volna a kánya, ha így marad, csakhogy, a Pescara-ban vélhetően mindenki a szebbik arcát akarta mutatni Pillon-mesternek, és a hátrány tudatában sem rogytak meg. Olyannyira nem, hogy viszonylag gyorsan, már a 39. percben válaszoltak is Coronado találatára, ami szépségben abszolút elmaradt a brazil találatától, értékben viszont ugyanannyit ért!

Vagy az is lehet, hogy Luca Valzania Chochev-en felpattanó és így a kapuba hulló lövése még többet is jelentett az Adria-parti együttesnek egy szimpla gólnál, ugyanis az a tény, hogy hátrányban voltak, ám a szünetre mégis egálban mehettek be, nyilván hatalmas energiát adott a Palermóban még soha nem nyerő gárdának. Számunkra pedig, jókora ideget jelentett ez a félidei állás – két okból is! Az egyik ezek közül, az volt, hogy kiengedtük a vezetést a kezünkből, a másik meg az, hogy hallottuk, hogy a Parma 2-0-ra vezet a Frosinone ellen. Ergo, kristálytisztává vált, hogy ha hoznánk a saját meccsünket, akkor két pontos előnnyel vennénk át a tabella második pozícióját és néggyel állhatnánk a Parma előtt. Hogy végül, ez hatott-e nyomasztólag a mieinkre, nem tudjuk, azt viszont a második félidőben is láttuk, hogy képtelenek voltunk elérni az üzemi hőfokot ezen a meccsen, miközben a vendégek egyre jobban ráéreztek arra, hogy történetük során először, bevehetik a Barbera erődítményét! Ha Mancuso jobban céloz egy kontra végén, vagy Pettinari az ötösön belülről csak kis gólt akar rúgni, akkor már a 60. percre fordulván elintézhetett volna bennünket a Pescara, magyarán, közelebb álltunk az 1-2-höz, mint a 2-1-hez. Noha az előbb említett lehetőségek tényleg hatalmasak voltak, bő negyedóra elteltével még ezektől is adódott komolyabb gólszerzési sansza a Delfineknek, akik a 78. percben büntetőhöz jutottak. És akkor itt tegyünk megint egy zárójelszerűt, és állapítsuk meg, hogy ez volt a második olyan esemény a pályán, amit megint csak visszavezethettünk Zamparini múlt héten folytatott verbális hadjáratára, ugyanis közel sem volt egyértelmű ennél az esetnél, hogy Rajkovic buktatta-e a támadót, ekkor azonban, gondolkodás nélkül a 11-es pontra mutatott a játékvezető. Vajon miért…?

Egyre tragikusabbá vált tehát a helyzetünk, ám korábbi játékosunk, Gaston Brugman, aki az ősszel 2-2-re végződött összecsapáson is kitolt velünk az akkor döntetlent jelentő góljával, most megremegett a lelátóról érkező füttyszó közepette, a jobbra tartó félmagas lövését pedig Pomini bravúrral hárította. Tegyük hozzá, nem volt egy jól végrehajtott ítélet az olasz-uruguayi középpályástól, ugyanis nem ment sarokra a labda, ez azonban cseppet sem vont le Pomini érdemeiből, aki ezzel a hőstettével egyrészt megmentette a nagyobb szégyentől a csapatát, másrészt, a dobogó második fokára is repítette a gárdát.

Merthogy, a Parma megőrizte a kétgólos előnyét a Frosinone-nal szemben, így a mieinknek (annak is köszönhetően, hogy hétfőn Rajkovic a 94. percben még lőtt egy szépítő gólt a Tardini-ben) szombaton elég volt egyetlen pontot gyűjteni az előzéshez, ezt a minimális célt pedig jókora szerencsével, s nagy kínlódással ugyan, de teljesítettük. Ugyanakkor, nyilván a győzelem megszerzése lett volna az ideális és elvárható ezen a meccsen, amire amúgy a 92. percben meg is volt még az esélyünk, mert a csereként beálló Moreo fejesénél már túljutott a labda a kapuson, a visszafutó Crescenzi azonban kivágta azt a gólvonal elől! Persze, tegyük a szívünkre a kezünket, és ismerjük el, nem lett volna sem igazságos, sem pedig megérdemelt, ha ilyen gyenge teljesítménnyel megnyerjük ezt az összecsapást! Valljuk be, a Pescara küzdeni tudásban, valamint futballban is jobb volt tőlünk, és ha a játékosai jobb lelkiállapotban és formában érkeztek volna ide, akkor megmerjük kockáztatni, hogy meg is nyerték volna a meccset!

A mieink Pescara elleni produkcióját nehéz higgadtan és pozitívan értékelni, mert Igor Coronado-n és Alberto Pomini-n kívül senki nem nyújtott elfogadható teljesítményt, ez pedig, egy állítólag élvonalba igyekvő gárdától édeskevésnek bizonyult. És annak ellenére, hogy elfoglaltuk a tabella második helyét, öröm helyett sokkal inkább csalódottságot és keserűséget érzünk a hétvégén történtek után! Tudniillik, a Parma győzelme a Frosinone ellen utólag már (jobb lett volna, ha ott is döntetlen születik…) inkább bosszúságot jelent a számunkra, sem mint jó hírt, hiszen így, a Ducali személyében kaptunk magunk mögé egy újabb komoly riválist! Még isteni szerencse, hogy a Bari és a Perugia nem nyert a mögöttünk a hagyott fordulóban, mert akkor ők is újra bejelentkeztek volna az ezüstért folyó csatába, amiről nyilván még továbbra sem tettek le! Szóval, egészen elképesztő izgalmakat sejtet az előttünk álló hat hét, de erről csak és kizárólag saját magunk tehetünk, pont az ilyen, hétvégén is látott betlijeink miatt! No, de jelen állás szerint arról is mi dönthetünk, hogy a szenvedésekkel kiharcolt második pozíciónkat, meg is őrizzük a tabellán! Szombaton, 15 órától a középmezőnyhöz tartozó Cremonese-t fogadjuk majd hazai környezetben.