Reménykedtünk benne, hogy a Cesena elleni lesz az utolsó hazai mérkőzésünk a 2017-2018-as bajnoki idényben, ám valószínűleg vár még ránk legalább egy, jobb esetben kettő, de az is lehet, hogy még három összecsapás a Barbera-ban! Hogy miért? Azért, mert szombaton újfent képtelenek voltunk hozni a kötelező feladatunkat a saját katlanunkban, holott minden esélyünk meg volt erre, ám miután még 11-esből sem tudtuk bevenni a bennmaradásért szorgoskodó Tengeri Csikók kapuját, gyakorlatilag kiszálltunk az ezüstért folytatott harcból is! Na jó, egyetlen halovány reményünk még mindig maradt a második hely megkaparintására, ehhez azonban túl sok feltételnek kéne már teljesülni, úgyhogy bármennyire is fájó, de el kell kezdenünk megbarátkozni a play-off gondolatával! Pedig valaki még február elején is arról dumált, hogy 10 pontos előnnyel nyerünk majd bajnokságot, ehhez képest, az utolsó, pénteken rendezendő fordulóban, még a 4. helyünk sem biztos! Jaj, hogy lesz ebből visszajutás…? 

Özönlött a nép a Barbera felé! Aki szombaton Palermóban járt, alighanem észrevette, hogy valami különleges esemény készülődik a városban, mert az emberek rózsaszín mezekben és/vagy sálakkal a nyakukban tömegesen haladtak a stadion irányába. A futballban nem annyira járatos ott lakók, a vendégségben lévő átutazók, esetleg a turisták, lehet, hogy azt gondolták, hogy vagy bajnokavatásra készülődnek a Rosaneri hívei, vagy pedig valamelyik világhírű csapat lesz ezen a napon a vendég Szicília fővárosában, de bármelyikre is tették volna a voksukat, sajnos mindkettővel mellétrafáltak volna! Az aranyérem megszerzésének a lehetősége ugyanis, már hetekkel elúszott az idei szezonban, a szombati ellenfél pedig, „csak” a Cesena csapata volt, amely egyelőre még nem tart ott, hogy több tízezer embert mozgasson meg, így hát, egészen más okból kifolyólag mozdult meg, és gyűlt össze a szépszámú nézősereg a Barbera-ban! Méghozzá azért, hogy a jelenlétükkel igazán izzó hangulatot teremtsenek a stadionban, és így segítsenek a csapatuknak itthon tartani az oly fontos három pontot, amire mindenképpen szüksége lett volna a Rispoli vezetésével pályára vonuló kedvenceknek ahhoz, hogy az utolsó fordulóban is versenyben maradjanak még a közvetlen feljutást jelentő, második helyért folytatott harcban! Az ultrák ki is tettek magukért: a kezdőrúgás előtt lélegzet-elállító kompozíciót raktak össze a kanyarban, amihez a rózsaszín és fekete lufikon túl még egy molinó is tartozott, azzal a felirattal, hogy „tisztességesen örök hűséget fogadtunk!”

Tény, az északi kanyarba jegyet váltókon semmi sem múlott, hiszen már akkor parádés hangulatot csináltak, amikor még a meccs el sem kezdődött, sőt, az is az ott székelő két legnagyobb szurkolói brigádnak volt köszönhető, hogy azok, akik kijöttek a meccsre, szintén rózsaszín-feketébe öltöztek erre a napra, imigyen hozzájárulva az egészen csodálatos látványhoz! Tényleg felemelő érzés volt végignézni a Barbera lelátóin, hiszen eme két színen kívül másmilyent csak elvétve lehetett látni!

Na jó, a Cesena fehérben játszott, ám a játékosai sok feltűnést így sem keltettek! Már a meccs elején is érződött, hogy Fabrizio Castori legényei a biztonságra helyezték a hangsúlyt, mert még nem telt el tíz perc sem, amikor többször is azt láthattuk, hogy minden játékosuk a saját térfelükön védekezett! Mondjuk, valahol érthető is volt a vendégek törekvése, hiszen számukra az egy pont már valóságos kincs lett volna, így aztán nem is lehetett elítélni a Cesena-t a felfogása miatt! Pedig, a kezdőjük láttán egy picit összerezzentünk, hiszen a Tengeri Csikók egyik támadója az a Gabriele Moncini volt szombaton is, akinek a nevét egy héttel korábban még mi is imába foglaltuk, mégpedig azért, mert ő volt az a játékos, aki a legutóbbi fordulóban a 96. percben lőtt gólt és győzte le a Parma-t! Ezúttal viszont, szerencsére semmilyen érdemi megmozdulással nem vétette észre magát a cesenai 11-es. Mondhatnánk azt is, hogy ez a védelmünk érdeme volt, ám miután Rispoli és Aleesami szinte folyamatosan a támadások segítésével volt elfoglalva, Dawidowicz és Rajkovic pedig szintén a középpályáról indítgatták a hazai akciókat, ezért inkább azt kell írnunk, hogy a vendégek teljesen visszafogott taktikája miatt nem kellett különösebb figyelmet szentelni a fiatal Moncini-nek. Ezt persze picurkát sem bántuk, azt viszont már igen, hogy a mieink saját nevelésű üdvöskéje, Nino La Gumina sem villogott! A szezonban már nyolc találatnál járó csatár gyakorlatilag egyetlen egyszer került igazán nagy helyzetbe ezen az összecsapáson, ezt azonban rögtön a meccs első negyedórájában elpuskázta, miután Rolando passzából a kapu fölé pergetett!

Ezzel együtt, azt el kell ismernünk, hogy derekasan harcolt La Gumina és Moreo is, ám igazi veszélyt nem sokszor, sőt szinte alig tudtak teremteni a masszívan védekező cesenaiak között. Rolando ellenben jól kevergetett a jobb oldalon, többször is próbálkozott beívelésekkel, mi több, az első kaput eltaláló lövésünk is az ő nevéhez volt köthető szombaton! Kár, hogy az életerős bombáját a tavaly még Palermóban ténykedő Fulignati kivédte, aki nem sokkal később, Rispoli ziccerénél is óriásit fogott!

Becsülettel hajtott tehát a vezető gól megszerzéséért az ezúttal is 4-4-2-ben játszó, és több mint 20 ezer ember által hajtott Stellone-alakulat, de hiába voltak meg a lehetőségek, és jöttek egyre-másra a szögletek, az a fránya labda sehogyan sem akart a kapuba kerülni! Aztán a 39. percben csak lett valamiféle eredménye a nyomásnak, ugyanis Coronado sokadik szögleténél az előrehúzódó Dawidowicz-ot lerántották az ötösnél, a játékvezető pedig nem is teketóriázott, azonnal a büntetőpontra mutatott – teljesen jogosan! Ráadásul, olyan értelemben is hatalmas esélyhez jutottunk, hogy a velünk egy időben rendezett Entella-Frosinone és Parma-Bari bajnokikon sem volt még gól ekkor, így azon túl, hogy vezetéshez juthattunk volna, még nyomást is gyakorolhattunk volna a riválisainkra! Csakhogy, ahhoz be kellett volna lőni a 11-est, ami nem sikerült!

A labda mögé az az Igor Coronado állt, aki az utóbbi hetekben ugyan biztos lábbal értékesítette a megítélt büntetőket, de a héten egy apróbb sérülés miatt csak keveset edzett, ezért aztán még a meccs napján is kérdéses volt a játéka. Na persze, ezzel nem azt akarjuk írni, hogy rossz döntés volt a brazilra bízni ezt a fontos ítéletet, mert a pályán lévők közül valóban ő volt az egyetlen, akinek tényleg volt rutinja ebben a műfajban, most azonban hibázott! Csúnyán a kapu fölé bombázott, majd pedig a fejét fogva térdre is rogyott…

Miként a csapat is összeomlott ettől az eseménytől, no meg vélhetően attól a hírtől is, hogy a Chiavari-ban amúgy szintén 11-est hibázó Frosinone a 45. percben mégiscsak megszerezte a vezetést, így a szünethez érve, a virtuális tabellán továbbnőtt a hátrányunk a második helyhez képest! Vagyis ahelyett, hogy a mieink tették volna rá a nyomást a Ciociari-ra, a dolog fordítva sült el! Ezek a történések pedig, vélhetően benne maradtak a fejekben a második félidőben is, holott a feladatunk semmit sem változott eztán sem, mert azzal a meccs előtt is tisztában voltunk, hogy csak és kizárólag győzelemmel tarthatjuk életben a reményeinket! Ennek ellenére, az addig tapasztalt lendületes játékunk erőlködésbe csapott át a folytatásban – kevés értékelhető megmozdulással, és még kevesebb helyzettel! Sajnos, Rolando sem kevergetett már a jobb oldalon, sőt, olyannyira el is tűnt a szünet után, hogy legközelebb már csak a lecserélésekor vettük észre.

Mivel Stellone Aleksandar Trajkovski-t küldte a helyére, Coronado posztját is változtatni kellett, aki balról átment jobbra, míg az utolsó szűk húsz percre beszálló macedón mintegy harmadik csatárként próbált meg balról befelé indulva segíteni. Persze, nem volt véletlen, hogy a mester innentől kezdve már jószerivel négy csatárral rohamozott, hiszen a 60. perc tájékán a Tardini-ből is megjött a rossz hír, hogy a Parma is vezet a Bari ellen, miközben a Frosinone továbbra is előnyben volt, így aztán, abszolút nem volt mit őrizni a 0-0-n, menni kellett előre a győztes gólért! Stellone számításai pedig majdnem be is jöttek: a 81. percben Trajkovski lábában ott volt a meccslabda, de a léc alá tartó közeli lövését elképesztő bravúrral tolta szögletre Fulignati, aki akárcsak a decemberi odavágón, most is igazolta, hogy kár volt róla lemondanunk…

A győzelemnek persze, Andrea újabb szenzációs védése után sem intettünk búcsút, ugyanis Stellone az utolsó percekre még a sérüléséből éppen csak felépülő Ilija Nestorovski-t is csatába szólította, de ekkor már (sőt, sokkal korábban is…) nagyon érződött, hogy akárkit állít be a mester, a csapat szenvedős játékában már nincs benne a gól! Coronado abszolút rossz napot fogott ki, aminek nyilván az egyik oka az is volt, hogy megint szélsőként erőltettük, de ezúttal La Gumina sem tudta megcsillantani az átlagon felüli képességeit, míg Rispoli sem ért fel annyiszor a kapu elé, mint máskor, márpedig, ha ezek a játékosok a szokottól gyengébben teljesítenek, akkor általában nincs esélyünk győzni. Ezzel együtt, az első félidőben mindhárman eldönthették volna ezt a meccset, de nem tették meg, mint ahogy a második félidőben sem avanzsált elő senki a csapatból, így pedig, csupán csak a kínlódás maradt!  

Mindjobban foghíjassá is vált a lelátó, és egyre inkább  el is csendesedett a 23 ezres tömeg a stadionban, az ötperces hosszabbításban pedig, legfeljebb már csak abban bízhattunk, hogy hátha az Entella, vagy a Bari csinál még valamit, de nem! Így is túl sokszor kaptunk már esélyt azzal, hogy a riválisaink nem használták ki a botlásainkat! Valljuk be, eddig is csak azért maradtunk ott a feljutás küszöbén, mert a többiek sem remekeltek, de az azért várható volt, hogy ennek a luxusnak egyszer vége lesz – ez a pillanat alighanem szombaton érkezett el végérvényesen! Mert a Frosinone és a Parma is képes volt 1-0-ra hozni a meccsét a hétvégén, ennek köszönhetően pedig még mindkettő reálisan álmodozhat az A-ligáról, ellenben a mieinkkel, akik a Cesena ellen is hozták a tavaszi formájukat, és újabb értékes pontokat herdáltak el hazai környezetben! Immár sokadszor! Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az utolsó öt hazai meccsből négyszer játszottunk döntetlent úgy, hogy háromszor is 1-0-ás előnyben voltunk, és kétszer az utolsó 8-10 percen belül kapott góllal cseréltük a három egységet egyre, szombaton pedig 11-est is rontva végeztünk 0-0-ra. Ha mindezekhez hozzátesszük azt is, hogy ebből a négy, ponttal távozó gárda közül egyedül a Bari volt csak élcsapat, míg a Pescara, Cremonese, Cesena trió a bennmaradásért harcol – tán még egy körrel a vége előtt is -, akkor egyértelmű, hogy milyen következtetéseket kell levonnunk a 41. fordulót követően! Leginkább azt, hogy tulajdonképpen a saját stadionunkban és a saját ostobaságainkkal önmagunkat bénítottuk meg az ezüstért folytatott csatában, amelyet ugyan a pénteki zárófordulóban elvileg még mindig megnyerhetünk, ez az esély azonban inkább már csak matematikai, sem mint reális! Úgyhogy, hagyjuk is, hogy milyen feltételek kellenének ehhez!

A játékosok rádöbbenvén arra, hogy mi történt, leszegett fejjel, de a közönség biztatását azért megköszönve hagyták el a pályát, a rózsaszín-feketébe öltözött több ezer szurkoló meg hazafelé battyogva szomorkodhatott azon, hogy az arany után az ezüst is elmenőben van, sőt, egészen szélsőséges helyzetben még az is előfordulhat, hogy csak az ötödik helyen futnak be a jelenleg negyediken tanyázó, ám a bajnokságnak hatalmas tervekkel nekivágó kedvencek! Előzetesen mindenki nagyobb fiesztát várt ettől a szombattól – beleértve még a meccsen nem jelenlévő városlakókat, vendégeket, és turistákat is…