Ahelyett, hogy a futball ünnepe lett volna a Serie B rájátszásának a döntője, inkább a sportág megbecstelenítéseként fogunk emlékezni a frosinone-i visszavágón történtekre! A kétrészes darab első felvonását a Barbera-ban 0-1-ről megfordító és végül egy öngóllal 2-1-re megnyerő mieink, igencsak ellenséges hangulatban, valamint több mint vitatott körülmények között bukták el a Benito Stirpe stadionban rendezett második találkozót, amivel a feljutás is tovaszállt! Legalábbis jelen állás szerint! Mert a Frosinone-Palermo csata pár nappal a furcsán véget ért finálé után is tart még, de vasárnap reggel óta már nem a pályán, hanem a zöld asztal mellett, vagyis a sportdöntő bíróságnál viaskodnak a felek, miközben ugyanitt zajlik még egy 42. fordulóban lejátszott, de azóta bundagyanússá vált Spezia-Parma (0-2) bajnoki mérkőzésnek a kivizsgálása is! Így aztán, hiába írunk már június végét és hiába játszottak le a csapatok negyvennél is több meccset, biztosan még mindig nem lehet kijelenteni, hogy végül kik jutottak fel a Serie A-ba, és kik nem, éppen ezért, ez a posztunk csak minimális mértékben tud foglalkozni futballal! Sajnos… 

Voltaképpen a himnusz volt az egyetlen szép pillanata a szombati, play-off döntő visszavágónak, amit a Benito Stirpe stadionban rendeztek. Persze, majdhogynem biztos, hogy Roberto Stellone kezdő tizenegye (Pomini, Dawidowicz, Rajkovic, Struna, Rispoli, Murawski, Jajalo, Aleesami, Coronado, Nestorovski, La Gumina) már ezt sem tudta őszinte átéléssel meghallgatni, ugyanis a rózsaszín-fekete csapat addigra már átesett néhány olyan megrázkódtatáson, amelyek valljuk be, nem futballpályára valók voltak. Kezdjük ott, hogy a palermói játékosokat szállító buszt óriási füttykoncert fogadta már a stadion előtt is, ahol néhány sárga-kékbe öltözött annyira elvadult volt, hogy még a jármű oldalát is meg-megütötte a tenyerével. Noha már ezek sem voltak méltó jelenetek a döntőhöz, Rispoli-ék benti fogadtatása ettől is „botrányosabban” sikerült! A bemelegítést befejező szicíliai gárda futballistáit mindenféle utolsó maffiózónak elhordták a lelátón rendkívül ellenséges, már-már háborús övezetet teremtő hazai nézők, akik mindezen túl, természetesen még gusztustalanabb, vagy inkább trágár kifejezéseket is használtak a visszavágót egygólos előnyből kezdő csapat labdarúgóira, miközben egyeseket még le is köptek az öltözőbe átöltöző szándékkal igyekvő futballisták közül…

És akkor ezek után hogyan alakult a mérkőzés? Úgy, hogy a kezdés pillanatában Krajnc és Matteo Ciofani azonnal ízelítőt adtak Moreno Longo „ravasz”, de sportszerűséggel aligha fémjelezhető taktikájából, hiszen rögtön egy csúnya szabálytalanságot követtek el Nestorovski-val szemben, amiért csak az előbbi kapott sárgát, majd pedig a 7. percben Soddimo bemutatott egy „gyönyörű” műesést is a 16-oson belül, aminek végén még utána is rúgott Dawidowicz-nak, aki emiatt egyből cserét is kért!

Vagyis, a mérkőzés már a kezdő sípszó elhangzása után sem a futballról szólt, de nyilván a Frosinone-nak más esélye nem volt a győzelemre, csak az, ha olyan mederbe tereli a döntő visszavágóját, amelyen nem a játék dominál! Sajnos, vagy nem sajnos, de Stellone rutinosabb játékosai sem tudtak uralkodni magukon (hogy is tehették volna a történtek után…??), és a folytatásban egyértelműen belementek a Ciociari által kezdeményezett alattomos, rugdosódó stílusba, ennek eredményeként pedig, vendég-oldalon is elkezdtek villogni a sárgák! Ezzel együtt, a szünetre mégis a Frosinone-nak kellett volna emberhátrányban bejönni, mert a játékrész ráadásában Soddimo másodszor is eljátszotta a nagy halált a 16-oson belül, most azonban nem jött figyelmeztetés érte! Joggal teszi fel a kérdést az ember, hogy ha az elsőért járt, akkor a másodikért vajon miért nem…?

Rendkívül feszült hangulatban pörgött le tehát az első negyvenöt perc, amely után még blogunk facebook-oldalán is megjegyeztük: a 0-0 ellenére számunkra nem ideális forgatókönyv szerint zajlottak az események! Mégpedig azért állítottuk ezt, mert tökéletesen tisztában voltunk azzal, hogy ez az úgymond csúnya csata egyértelműen a Frosinone-nak jó, imigyen pedig, joggal féltünk attól, hogy ebből az adok-kapokból nem fogunk jól kijönni! A második félidőben hamar rá is fizettünk arra, hogy megelégedtünk a pályán addig történtekkel, és nem tettünk többet egy vezető, vélhetően mindent eldöntő gólért, ugyanis az 52. percben érthetetlen módon nem léptünk ki és hagytuk lőni a labdát nyugodtan megigazító Maiello-ra, aki mintegy 22-24 méterről hatalmas gólt lőtt Pomini kapujának bal felső sarkába! Na ja, ezt a pillanatot azért még odasorolhatjuk a szép jelenetek közé, még ha nekünk oly ronda is volt, de ezen kívül már tényleg nem tudunk más, futballról szóló eseményről írni!

Merthogy, bő egy óra játék, vagy inkább harc után végképp eldurvult az addig sem babazsúrhoz hasonlító csörte, amely La Penna játékvezető nagy port kavaró ítéleténél el is veszítette a „sport” jellegét! Hogy mi történt? Hát, csak az, hogy Coronado-t buktatta az egyik hazai védő a 16-oson belül, amiért büntetőt is adott a spori az asszisztense jelzésére, majd pedig, a frosinone-iak heves reklamálásának hatására, néhány perc után inkább csak szabadrúgást ítélt…

A képek is bizonyítják, hogy a 11-es lett volna a helyes döntés, amit alighanem a videó-bíró is igazolt volna, ha lett volna, így aztán, nem meglepő, hogy egyik rózsaszín-mezes sem tudta elfogadni La Penna – mondjuk úgy, hogy – baromi pofátlan ténykedését! A kispadról reklamáló Dawidowicz piros lapot is kapott a kontrollt teljesen elveszítő játékvezetőtől, míg a pályán ellenkező Nestorovski-t az egyik sárgában játszó hazai igyekezett elhallgattatni oly módon, hogy gyorsan lefejelte a macedónt! Még szép, hogy eme megmozdulás nem érdemelt olyan mértékű büntetést, mint a Dawidowicz-é, sőt, az illető, semmilyen megrovásban nem részesült…

Hogy ezek után mi volt még a pályán és azon kívül? A Frosinone minden lehetséges eszközzel húzta az időt, a játékosai olykor perceket is eltöltöttek a pályán szimulálással, a hosszabbításban pedig, előbb a ritka tahóságról tanúbizonyosságot tevő hazai cserék dobáltak labdákat a pályára egy palermói akció közben, majd pedig Ciano egy ugyancsak véleményes (erős a gyanú, hogy Coronado-t lefaultolták a labdaszerzés pillanatában…) akció végén eldöntötte a meccset.

Eközben Roberto Stellone a jogosnak tűnő büntető elmaradását követően, már nem tudott mit csinálni az események sodrásában, a mester még megpróbált cserékkel frissíteni, de legyünk őszinték, a Rispoli-Gnahoré változtatás az égvilágon semmit nem jelentett palermói szempontból, míg a Murawski-Trajkovski csere is csak arra volt jó, hogy mennyiségben növeltük a csatáraink számát a pályán! De ha már a támadóknál tartunk, jegyezzünk meg két dolgot! Az egyik; hogy a csapatot oly sokszor hátára vevő La Gumina ezúttal semmit sem tudott mutatni a Benito Stirpe stadionban, másik tény pedig az; hogy az elődöntő párharca során mindössze 4 vagy 5 percet játszó Nestorovski akármennyire is helyet követelt magának ebben a csapatban, a jó döntés az lett volna, ha ezúttal is csak a padon ücsörög, mert a macedón a finálé 180 plusz valahány perce alatt, abszolút nem volt vezére a rózsaszín-fekete társaságnak! És valahol talán Ilija látványos tavaszi alibizésében is keresnünk kell a feljutásról való lemaradást!

De nemcsak a támadók, hanem Stellone-edző is kudarcot vallott ebben a döntőben, mert amennyiben őszinték akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy már az első meccsen sem játszott jól a csapat, amely a Barbera-ban is csak egy nagyon szerencsés öngóllal tudott nyerni, a mester viszont, a múlt szerdán látottak ellenére nem újított semmit a visszavágóra! Utólag azt kell írnunk, hogy hiba volt ugyanazzal a kezdővel felállni, mint amellyel az odavágón szerepeltünk, mert így nagyon kiismerhetővé vált a csapat és a taktika is!

Na, persze egyenlő feltételek esetén akár még ki is harcolhattuk volna a feljutást is, de tudjuk, a szombati mérkőzésen – bárki, bármit is mond – azért nagyon sok olyan esemény történt, amely nem tette lehetővé azt, hogy mi ünnepelhessünk a végén! A több szempontból is furcsa mérkőzést a Frosinone nyerte a pályán, amivel valószínűleg (hacsak a zöldasztalnál nem történnek még váratlan fordulatok…) a sárga-kékek történetük során másodszor is feljutottak Serie A-ba, nekünk pedig elvileg most kellene gratulálnunk ehhez – csak éppen nem tudunk és nem is fogunk! Inkább azt kívánjuk a Ciociari-nak, hogy sokszor éljék át az élvonalban ezt a fajta vendégszeretet, amit nekünk kellett a Benito Stirpe-ben szombaton, továbbá, azt is bátran kimerjük jelenteni, hogy nekünk ilyen győzelem nem kellene, miként annak sem tudnánk már őszintén örülni, ha a zöldasztal mellett valahogyan az élvonalba helyeznék a Palermót! Egy ennyire silány tavasz után nem érdemeltünk feljutást, amit leginkább akkor buktunk el, amikor Bruno Tedino-t nem tettük hamarabb lapátra! Roberto Stellone érkezésével ugyanis, új erőre kapott a csapat, és az edzőváltás után egészen az utolsó meccsig veretlenek is voltunk, az viszont már kifejezetten Stellone pechje, hogy az egyetlen palermói veresége a lehető legrosszabbkor következett be – még ha, nem is feltétlenül futballban győzték le…

Mivelhogy a felek a meccs után is folytatták, vagy éppen még most is folytatják a csatát a zöld asztal mellett, ezért végérvényesen továbbra sincs vége ennek a háborúnak, amelynek meghatározó tényezőiről – mint például a Frosinone elnökével és annak családjával állítólag kifejezetten jó kapcsolatot ápoló La Penna játékvezetőről – újabb és újabb meghökkentő részletek kerülnek immár elő! Ergo, hivatalosan még mindig nem jelenthető ki száz százalékosan, hogy érdemben véget ért az amúgy sem rövid 2017-18-as bajnoki idényünk, méghozzá azért nem, mert a Spezia-Parma (0-2) meccs felülvizsgálása miatt, kedvező döntés esetén akár még mindig osztályt is válthatunk! De június közepén, negyvenhat lejátszott mérkőzést követően ki bírja már ezt épp ésszel követni…? 

A szezon lezárásaként viszont, egyfelől szeretnénk örömteli mondatokkal búcsúzni Tőletek, másfelől pedig, köszönetet is mondanánk Nektek a magunk módján az idei aktivitásotokért, no meg azért a csodálatos utolsó 10 napért, amit együtt tölthettünk el blogunk közösségi oldalán a play-off ideje alatt! Hihetetlen élmény volt látni számunkra, hogy mekkora volt az érdeklődés és a lelkesedés a különböző posztjainkra a rájátszásban, amelyek láttán már tudjuk, hogy megérte annyi munkát beleölni ebbe az amúgy örökké emlékezetes 10 napba és a blogba is egyaránt! Az elmúlt majdnem két hétben nap, mint nap azzal szembesültünk a facebookon, hogy növekedett az oldalunk követőinek, olvasóinak a száma, úgyhogy ÓRIÁSI NAGY ÖTÖS ÉS KÖSZÖNET JÁR MINDENKINEK, aki egész évben velünk volt, meg azoknak is, akik csak a felfokozott hangulatú rájátszásban jelezték ki bármilyen módon a tetszésüket a munkánk iránt! Na, ez az, ami miatt még az utolsó meccsen történtek sem tudják a kedvünket szegni – habár, kétségkívül jobban örültünk volna, ha nem így fejeződik be ez a fantasztikus 10 nap és az egész play-off! És itt most nem is feltétlenül a számszerű végeredményre értendő a szomorúságunk!