Számítottunk rá, hogy impozáns hétvégénk lehet, és az is lett! Roberto Stellone legényei, bár ismét hajrában, de megnyerték a Cosenza elleni hazai bajnoki meccset, aminek hála, tíz lejátszott mérkőzés után a tabella élére is álltak, két ponttal megelőzve a második Pescara-t. Ez a két dolog, mármint a győzelem és a listavezető pozíció megkaparintása, már önmagában elég lenne a boldogságunkhoz, és ahhoz is, hogy hatalmas kedvvel lássunk neki egy színes összefoglalót írni, csakhogy, ezúttal – nem kis örömünkre – találtunk erre a feladatra egy sokkal illetékesebb személyt is, aki legalább ezerszer hitelesebb, élethűbb, és izgalmasabb krónikát tud prezentálni a szombati, 2-1-es győzelmünkről itt a blogunkon! Ő pedig, nem más, mint Di Matteo Márk, akivel – a Serie B magyar oldal közbenjárásának köszönhetően – még a meccsnap estéjén találtunk egymásra, és aki élőben, a Barbera lelátójáról tekintette meg Nestorovski-ék szezonbeli hatodik sikerét! Miután Márk teljesen magától vállalta, hogy még aznap este ír egy élménybeszámolót élete első palermói meccséről, ezért most abban a szerencsés és kényelmes helyzetben vagyunk, hogy egy frankó helyszíni tudósítással lephetjük meg az olvasóinkat! Az alábbiakban tehát, legújabb barátunk írását, és palermói kalandját osztjuk meg, amelyért ezúton is köszönettel, no meg egy jó nagy pacsival is tartozunk Neki! 

„Sziasztok! Először is szeretnék köszönetet mondani a Palermania Blog szerkesztőinek a szívélyes fogadtatásért, nagyon jól esett, hogy érdeklődéssel kerestek meg, ezért nagyon szívesen mesélek az élményeimről. Megelőzve minden kérdést, amely a nevemből adódóan megfogalmazódna, ott kezdeném, hogy édesapám olasz volt, szicíliai, egy Altofonte nevű településről származott, ahol jelenleg én is tartózkodom – az unokahúgom, és az unokaöcsém vendégszeretetét élvezve. Nagyjából 20 perces autóútra van Palermótól ez a település. Rajtunk kívülálló okok miatt, sokáig nem volt lehetőségünk találkozni, ezért most sikerült eljutnom életem első Palermo meccsére is. Már korábban, érkezésem előtt felkészítettem a srácokat, hogy bizony mindenképp látni akarom ezt a meccset, hiszen titkon direkt úgy időzítettem az érkezésemet, hogy egy hazai meccsre ki tudjunk menni. Csütörtökön érkeztem, és mit mondjak, azóta szinte megállás nélkül esik az eső, hol jobban, hol kevésbé. Azonban ez sem szegte a kedvemet. Az unokahúgom és az unokaöcsém soha nem voltak még meccsen, máshogy nőttek fel, őket ez nem hozta soha lázba, nem úgy, mint engem, aki már 6 évesen rendszeresen látogatta a különböző meccseket.

Eleinte rosszul is éreztem magam, mivel a stadion felé menet egy akkora vihar kapott el minket, ami kihajlította az esernyőt a kezünkből. Szegényeknek mindezt a futballőrült nagybátyjuk miatt kellett átélniük. A stadionig elérve teljesen átáztunk, a jegyeink a táskában annyira eláztak, hogy a beléptetésnél alig-alig volt leolvasható. És itt jegyezném meg, hogy soha korábban nem találkoztam egyetlen egy helyen sem ennyire kedves biztonságiakkal, mint itt Palermóban. Csupa-csupa kedves szavak, mosolygósak voltak, buona partita, amikor pedig meglátták a magyar személyimet nagyon örültek nekem. Mivel nem ismertem a stadiont, sikeresen a fedetlen lelátóra vettem jegyeket, ahol végül is volt egy pár méteres sáv, amit a felettünk lévő tribün lefedett, innen néztük végig a meccset. Ide egyébként egy jegy 14 euróba kerül.

(Ennyi maradt a jegyből…)

Érdekes volt számomra, hogy az ultrák között is két csoport volt, és teljesen külön voltak egymástól, ez akkor volt igazán vicces, amikor egy időben két teljesen más rigmust énekeltek. Egyébként meglepően kevés néző volt, a legoptimistább becsléseim alapján is olyan három-négy ezren lehettek, a vendégekkel együtt, akik körülbelül százan kísérték el a csapatukat.

Ezt a mezt, ami rajtam volt, az első palermói látogatásom során, még augusztusban vásároltam, az egyik official storeban, de név nem szerepel rajta. A meznek amúgy, igazából csak annyi a sztorija, hogy a világon bárhova is sodor az élet, mindenhol veszek valamilyen focis szuvenírt, általában mezt vagy sálat, attól függően mennyire áll közel az adott csapat a szívemhez.

A meccs kezdetére az eső elcsendesedett, kezdetét vette a találkozó. Az első félidő alapján nem igazán tudtam volna megmondani, hogy melyik csapat harcol a feljutásért, és melyik a kiesés elkerüléséért, sőt mi több, egy eladott labda után a 11. percben a lövés pillanatában elkönyveltem, hogy vezet a Cosenza. Hát centiken múlt. Volt egy pár átlövésünk, többet volt nálunk a labda, de nem volt komoly helyzetünk az első félidőben.

A második félidőre aztán egy teljesen más Palermo jött ki az öltözőből, és különösen Alesaami által több veszélyes helyzetet alakítottunk ki. Ez a mezőnyfölény sokáig meddőnek bizonyult, és egy szöglet utáni Salvi fejesgóllal sikerült feltörnünk a cosenzai védelmet, ami egyébként rendkívül jól zárt el kell ismerni. A nézők szinte még a gólt ünnepelték, de valószínűleg a játékosok is, hiszen egy perccel később jött a hidegzuhany egy egyenlítő gól formájában.

A forgatókönyv ugyanaz volt innentől kezdve, ami a teljes második félidőben. Tizenegy cosenzai a saját térfelén, mi pedig kerestük a réseket az addigra talán kissé elfáradó, de nagyon masszív védelmen. Puscas a 85. percben lőtt is egy zúgó kapufát, nagyon nagy gól lehetett volna, centik hiányoztak. Aztán ami késett, végül nem múlott. Nestorovski a 90. percben megvillantotta klasszisát, remek kiugratást kapott, és kissé kisodródva átemelte a kivetődő kapust. A gólba tartó labdába Puscasnak bele kellett fejelnie, hiszen menteni tudott volna a visszazáró védő. Egy pillanatra azt hittem les. Aztán amikor felfogtam, hogy nem, akkor jött az eufória. Egy olyan igazi szívből jövő gólöröm. A gól, ami maga a boldogság volt. Az unokahúgom és az unokaöcsém is ugráltak, ordítottak az örömtől. Hangsúlyozom, soha nem láttak élőben focimeccset! De az öröm, amit láttam az arcukon mindent elárult. Ezekért a pillanatokért lehet azt mondani nyugodtan, hogy ez nem csak egy játék, hanem maga az élet. 

Nem is kívánhattam volna ennél szebb forgatókönyvet, ez pontosan az a meccs volt, amit megmutatnék egy olyan embernek, aki soha életében nem látott focimeccset. A végén lehetett volna 3-1 is, azonban az egyik cosenzai védő ezt egy piros lap árán meghiúsította. Nem biztos, hogy okos döntés volt. A Cosenzát egyébként dicséret illeti. Véleményem szerint csalóka a táblázaton elfoglalt helyezésük, úgy gondolom, nem lesz gondjuk a bennmaradással, pár palermói szurkoló meg is tapsolta őket – őszintén mondom, hogy rászolgáltak. A meccs után ismét szakadni kezdett az eső, így haza már taxival jöttünk. A vacsoránk alatt végig a meccsről beszélgettünk. És végszóra abban megegyeztünk, hogy nagyon sok Palermo meccsre fogunk még kimenni, és remélhetőleg májusban együtt örülhetünk majd a bajnoki címnek is! FORZA ROSANERO!!!!”

DI MATTEO MÁRK TOVÁBBI KÉPEI: